Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tartsd szem előtt Isten tervét az életedben!

2019. augusztus 13. 03:00 - Anika Enikő

„Jézus azt mondta neki: »Bárki, aki engedi magát eltéríteni attól a munkától, amit én terveztem neki, az nem alkalmas Isten királyságára!«” (Lk 9,62 TLB fordítás).

Istennek csodálatos terve van az életedre, ám Jézus világossá tette, hogy összpontosítanod kell. A Sátán elszánt arra, hogy „játékon kívül” tartson téged: nem szeretné, ha a Királyság munkájában részt vennél. Az egyik módszere, hogy eredménytelenné tegyen, a figyelmed elterelése.

Egyetértesz azzal, hogy manapság bőven vannak zavaró tényezők?

Vegyük például az embereknek való megfelelést. Amikor azon vagyunk, hogy az emberek kedvében járjunk, akkor az ő terveik fontosabbá válnak Isten terveinél. Felemészt bennünket az, hogy azon gondolkodunk, amit mások akarnak és elvárnak tőlünk, ahelyett, hogy felfedeznénk, mi az Isten akarata.

A hobbijaid útban lesznek, ha a mániáddá válnak, és azoknak élsz. Semmi gond nincs azzal, ha vannak hobbijaid; hacsak nem a legfontosabb prioritássá válnak a szívedben. Vannak dolgok, amik nem rosszak; ám nem is jók. „»Minden megengedett«, de nem minden hasznos” (1Kor 10,23 HCSB fordítás). Ha egy hobbi vagy szokás nem használ, vagy nem épít, akkor az valószínűleg elterelés. Mit szeretnél az életedben? A jót vagy a legjobbat?

A múltban való  ragadás számos módon vonhatja el a figyelmedet. Lehet, hogy beleragadtál abba az álmodozásba, amikor azt mondod: „azok a régi szép idők”; ám ezzel együtt figyelmen kívül hagyod a jelenben azokat a lehetőségeket, melyek Istentől jönnek. Másrészről pedig lehet, hogy túl vagy terhelve a sajnálkozások miatt, és nem vagy képes előre menni. Mindenesetre a múlt börtön, mivel visszatart attól, hogy Istennek a mai napra vonatkozó munkájára összpontosíts.

Biztosan nem csak a másoknak való megfelelés, a hobbik megszállottjának lenni, és a múltba való beleragadás lehet zavaró tényező. Szánj most pár percet arra, hogy megkérdezed magadtól, hogy mik a legfontosabb dolgok az életedben. Írd le ezeket, hogy emlékezz rájuk, és kérd meg Istent, hogy segítsen neked összpontosítani arra, ami a legfontosabb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szedd össze azokat a jó dolgokat, melyeket első helyre tettél az életedben. Hogyan tántorítottak el ezek a legfontosabb dolgoktól és az Isten szolgálatától?
  • Miért terelnek el bennünket olyan könnyen a jó dolgok, amelyek nem az Istentől származó legjobb dolgok a számunkra?
  • Miben és hol láttad a legnagyobb előnyét annak, amikor fókuszban maradtál, és a legfontosabb dologra összpontosítottál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.06.)

Szólj hozzá!

Bízz egyszerre csak egy napon

2016. december 25. 03:00 - magyarosijulia

„Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (Fil 4:6, 8/b, NLT-fordítás)

trust_god_one_day_at_a_time_by_rick_warren.jpg

Isten azt szeretné, hogy bízz benne egyszerre csak egy napon. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"

Nem a jövő héten, nem a következő évben, sem a jövő hónapban, csak egyszerre egy napra.

A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. és 8/b verse leírja, négy dolog szükséges ahhoz, hogy naponta tudjunk bízni Istenben. „Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (NLT-fordítás)

  1. Ne aggódjatok semmiért. Miért olyan nagy dolog az aggodalmaskodás? Mert nemcsak rossz szokás, hanem nagyon bűnös dolog is! Isten viszont megtartja az ígéretét, és bízhatsz benne, Ő gondot fog viselni rád. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:34)

  2. Imádkozzatok mindenért. Az imádság meg tudja változtatni a dolgokat. A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. versében Így olvassuk. „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat – a Mennybe jutást –, amikor elküldte Jézust, aki meghalt értünk. Ha annyira szeret Isten, miszerint elküldte Jézust, hogy meghaljon érted, akkor szerinted nem szeret annyira, hogy mindenféle egyéb problémádat is megoldja?

  3. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek! A Biblia nem azt mondja, hogy mindenért legyél hálás, hanem azt, hogy mindenkor, minden helyzetben legyél hálás! Nem kell köszönetet mondanod az életedben történt rossz dolgokért, sosem kell hálásnak lenned a gonosz dolgokért. Nem kell hálásnak lenned a rákért, az autóbalesetért, háborúért vagy bántalmazásért. De Isten azt mondja, hogy mindenben legyünk hálásak. Miért? Mert tudjuk, hogy Isten gondot fog viselni ránk. Tudjuk, hogy ki fogja elégíteni a szükségletünket. Tudjuk, hogy Ő segíteni fog.

  4. Gondoljatok a jó dolgokra. Isten elénk tár egy egész listát, amiről gondolkodjunk, olyan dolgokra, amelyek igazak, tisztességesek, helyesek, tiszták, kedvesek, csodálatra méltók, kiválóak, és méltók a dicséretre. Hol találunk olyan dolgokat, amelyek tiszták, és kedves azokra gondolni? A moziban? Nem nagyon hiszem! A tévében? Kétlem! Egyedül Isten szavában fogunk tiszta, kedves és tisztességes dolgokat találni. Ezért kell olvasnunk, tanulmányoznunk, megtanulnunk, és megtölteni az elménket és a gondolatunkat az Igével. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ez áll. „Tökéletes békességben tartod azokat, akik bíznak benned, mindazokat, akiknek a gondolata rád irányul." (NLT-fordítás)


Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen irányban halad a gondolatod a leggyakrabban?
  • Milyen helyzetben kell hálásnak lenned Istennek a mai napon?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy megtanulj Ige-verseket, és felidézhesd Isten ígéretét?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 18.)

Szólj hozzá!