Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha Isten érted van, ki lehet ellened?

2019. augusztus 22. 03:00 - FodorImi

 

„Az angyal bátorította őket: »Ne féljetek! – mondta. Jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz minden ember számára«” (Lk 2,10 – NLT fordítás).

woman-591576_1920.jpg

Annak tudata, hogy Isten érted van, megváltoztatja az életre vonatkozó egész látásmódodat. Felhagysz azzal, hogy úgy gondolj Istenre, mint aki készen állva azért néz le a mennyből, hogy elkapjon, amikor elrontasz valamit.

Azonban nem kell félnünk Istentől. Ő azért van, hogy sikeres legyen az életed; egy célért teremtett, és azt akarja, hogy sikeres legyél. Maga Isten, a te Teremtőd az, aki  mérlegelni fogja a sikereidet az életben, senki más.

Ez különlegesen jó hír!

Sajnálatos módon egyes emberek félnek Istentől, és már attól idegesek lesznek, ha valaki beszél róla. Tudod miért? Bűntudatot éreznek, és így kezdenek gondolkodni: „Ha közel kerülök Istenhez, majd ki fog oktatni. Emlékeztetni fog minden dologra, amit elrontottam, aztán még rosszabbul fogom érezni magam.”

Nincs semmi sem távolabb az igazságtól. Jézus azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megmentsem.” Azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy leszidjalak, azért jöttem, hogy megmentselek.”

És ha Isten érted van, ki lehet ellened?

A Bibliában van Istennek 365 üzenete, amelyek ezzel a kifejezéssel kezdődnek: „Ne félj!” Más szavakkal, az esztendő minden egyes napján olvashatsz egy üzenetet Istentől, amely valójában azt mondja: „Nem kell félned! Érted vagyok! Veled vagyok! Szeretlek téged!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változik meg az életed, ha mélyen hiszed, hogy Isten érted van? Ha küzdesz azzal, hogy elhidd ezt az igazságot, kérd Istent, hogy segítsen!
  • Mit gondolsz, miért fél sok ember Istentől?
  • Milyen más bibliai versek beszélnek arról, hogy Isten érted van? Próbálj meg memorizálni egyet közülük ezen a héten!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.15.)

1 komment

Hogyan békélhetek meg Istennel?

2019. február 20. 03:00 - daniella_89

 „Ha tehát nyíltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyílt hitvallás által üdvözülünk.” (Rómaikhoz írott levél 10:9-10 NLT fordítás, második kiadás)

adobestock_92483283.jpeg

 

A Biblia ezt írja: „A Jó Hír mutatja meg nekünk, hogy Isten hogyan békült ki az emberekkel.” (Róm. 1:17 NCV fordítás)

Tehát: hogyan is kötött békét velünk az Úr? Ezt hívjuk Evangéliumnak, és három pontban foglalható össze:

Először is: nem tehetjük igazzá önmagunkat

A menny tökéletes hely. Nincs bűn, szomorúság, gonoszság vagy igazságtalanság. Van ugyanakkor mégis egy probléma – mi magunk. Mi vagyunk tökéletlenek. Isten pedig nem engedhet bűnösöket a mennybe, hiszen akkor ez a tökéletes hely is megtelne bűnnel.

A Rómaiakhoz írott levélben ez áll: „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Rómaiakhoz írott levél 3:20 NLT fordítás)

Éppen azok nem ismerik Isten törvényeit, akik azt gondolják, maradéktalanul megtartják őket. A törvény ugyanis tökéletes – amit egyikünk sem mondhat el magáról. Nem igazulhatunk meg önmagunk által, így Istennek elő kellett állnia egy tervvel.

Másodsorban: Isten elküldte Jézust, hogy fizesse meg bűneink árát, ezáltal téve minket igazzá

Ha emberi törvények ellen vétesz, emberek által kiszabott büntetés jár érte. Ha Isten törvényét sérted meg, Isten büntet meg érte – ez a büntetés pedig az örök kárhozat. Valakinek meg kell fizetnie mindazért, amit elkövetsz az életed során: a magadnak, másoknak és az Istennek okozott fájdalmakért. Az Úr válasza erre az, hogy elküldi a fiát, Jézust, hogy megfizesse ezt a büntetést. Átveszi a helyed hogy ne kelljen a pokolba menned. Te pedig mindörökké az Úrral maradhass.

Érted már miért hívjuk az Evangéliumot Jó Hírnek? Azt jelenti, hogy minden, amit eddig elrontottál vagy ezután fogsz elrontani az életed során – minden ilyen bűnért Jézus Krisztus fizetett meg a kereszten. Istennel el vannak rendezve az ügyeid.

 „(…) nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (Tituszhoz írott levél 3:5a)

Végül: hit által kell elfogadnunk azt, amit az Úr tett értünk.

Hogy végleg rendezd a soraidat Isten előtt, mindössze hinned kell, és hittel fogadnod Krisztus áldozatát. Innentől Isten családjának tagja vagy. Úgy élhetsz, ahogy azt ő szánta neked, és részed lehet az öröklétből a mennyben. Ez a megigazulás.

A Rómaiakhoz írott levél 10. részében ezt olvashatjuk: „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyílt hitvallás által üdvözülünk.” (Róm. 10: 9-10)

Mindannyian megmenekülhetünk – tekintet nélkül arra, hogy kik vagyunk, mit tettünk, vagy mióta tesszük.

Ma kell ezt megalapoznod. Ha nem vagy biztos abban, hogy halálod után a mennybe kerülsz, imádkozz ma így: „Uram, köszönöm, hogy megalkottál, hogy terved van életemmel, hogy célokat adtál nekem, és megismerhettelek. Köszönöm, hogy hagyod, magam dönthessek arról, elfogadom vagy elutasítom megváltásodat. Alázattal kérlek Uram, hogy ments meg. Nem a saját cselekedeteim okán, hanem azért, mert Krisztus értem is az életét adta a kereszten. Nem foghatom fel teljesen, ugyanakkor szeretném a bizalmamat a te Fiadba helyezni. Meg akarlak ismerni. Szeretni akarlak, szomjazni és éhezni akarom az igazságot a hátralévő életemben. Minden bizalmam a kegyelmedben és a megbocsátásodban van. Azt akarom, hogy te légy az életem ura. Ámen.”

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.13. Ford.: noemiblogol)

Szólj hozzá!

Te hogyan bocsátasz meg?

2016. május 04. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten mindent elrendezett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és azt a feladatot tűzte ki számunkra, hogy másokkal is kibékítsük őt. Ez annyit jelent, hogy Isten maga öltött testet Krisztusban, békét és megbocsátást ajánlva minden embernek a világon. Minket pedig azzal bízott meg, hogy hirdessük békeüzenetét. Krisztus követeiként küldettünk, és Isten könyörög hozzátok, hallgassátok meg jó hírünket. Krisztus nevében szólunk, és szívből kérjük, béküljetek meg Istennel” (2Korintus 5:18-20 CEV-fordítás).

break-chain-freedom.jpg

 

Mintegy 60 esztendővel ezelőtt öt amerikai misszionárius az Ecuador területén lévő kelet-amazóniai esőerdőbe indult, hogy másodszori látogatást tegyen a Huaorani törzsnél, amely antropológusok elmondása szerint a legelvetemültebb, legerőszakosabb emberi közösség volt a föld színén. Kultúrának számított náluk a gyilkolás, és tanulmányok kimutatták, hogy a néptörzs 60 %-a emberölés áldozata lett. 

Amint a misszionáriusok kiszálltak a repülőgépből, a törzs tagjai lándzsákkal halálra sebezték őket. A brutális gyilkosok hírül adták tettüket a világnak, és címlapon hozta a Life magazin, a Time és a Newsweek is. Számos újság beszámolt ezeknek az embereknek a haláláról, akik közt ott volt Nate Saint és Jim Elliot. 

Pár évvel később Jim felesége és lánya, Elisabeth és Valerie Elliot, továbbá Nate húga, Rachel Saint szeretetük és megbocsátásuk jeléül elköltöztek a Huaorani kis faluba, hogy lelki szolgálatot nyújtsanak azoknak az embereknek, akik meggyilkolták a családjukat. Történetesen Mincaye, a törzs elöljárója valamint a misszionáriusok meggyilkolásában részt vett öt férfi valamennyien keresztyénekké váltak. 

A megbocsátásnak az a formája, amit Elisabeth Elliot és Rachel Saint példázott, mindaddig értelmetlen, amíg magad is bocsánatot nem nyertél Isten által. Ha egyszer ezt megtapasztaltad, hogyan bocsátasz meg? Megteszed azt a négy dolgot, amit ezek az asszonyok megtettek: 

Leteszel a bosszúállás jogáról. A Rómaiak 12:19 azt mondja: „Ne próbáljatok bosszút állni. Hagyjátok Istenre, hogy elégtételt vegyen (CEV-fordítás). Bízd rá Istenre. Ő majd gondot visel rá, és sokkal hatékonyabb megoldást talál, mint amilyet te valaha is képes lennél kitalálni.  

A rosszra jóval válaszolsz. Hogyan juttathatod kifejezésre, ha teljesen megbocsátottál valakinek? Ténylegesen fohászkodhatsz Istenhez, hogy áldja meg azt az embert, aki bántott téged. A Biblia így ír erről: „Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak, imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket (Lukács 6:27b-28 NIV-fordítás). 

Ismétled ezeket a lépéseket mindaddig, amíg szükséges. Péter így kérdezte Jézust a Máté 18:21-22-ben: „Hányszor kell megbocsátanom annak, aki valami rosszat cselekszik ellenem? Hétszer elég? Jézus ezt válaszolta: „Nemcsak hétszer, de még hetvenhétszer is!” (CEV-fordítás) A megbocsátásnak olykor folytonosnak kell lennie. 

Megmentesz másokat az isteni megbocsátás Jó Hírével. A Biblia a 2Korintus 5:18-20-ban így fogalmaz: „Isten mindent elrendezett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és azt a feladatot tűzte ki számunkra, hogy másokkal is kibékítsük őt. Ez annyit jelent, hogy Isten maga öltött testet Krisztusban, békét és megbocsátást ajánlva minden embernek a világon. Minket pedig azzal bízott meg, hogy hirdessük békeüzenetét. Krisztus követeiként küldettünk, és Isten könyörög hozzátok, hallgassátok meg jó hírünket. Krisztus nevében szólunk, és szívből kérjük, béküljetek meg Istennel”.

Beszéljünk róla: 

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz megálljt parancsolni bosszúvágyunknak, vagy azon igényünknek, hogy „miénk legyen az utolsó szó”?
  • Mivel tudnád példázni a megbocsátást a saját életedben?
  • A te életedben kinek van szüksége rá, hogy meghallja Istennek a békét és üdvözülést hirdető üzenetét?

Daily Hope by Rick Warren (2016.04.27.)

 

Szólj hozzá!

Mondd el másoknak, mit tett veled Isten

2015. május 24. 03:00 - Robin85

“Tanúim lesztek, és embereknek fogtok beszélni rólam mindenhol.” (ApCsel 1:8b NLT fordtás)

A leghatékonabb módja annak, hogy az emberek megtudják milyen hatalmas dolgokat tehet Isten az életükben, ha elmondod nekik az történeted Istennel amit az életedben végzett. Ez hozza el az igazi változást.

Jézus azt mondta az ApCsel 1:8-ban:

Jesus said in Acts 1:8, “Tanúim lesztek, és embereknek fogtok beszélni rólam mindenhol.” (ApCsel 1:8b NLT fordtás)
Amikor a "tanú" szót meghallom, mindig a bírósági tárgyalóterem jut eszembe. Ez a tökéletes kép arra, hogy Isten mire kér minket, ahhoz, hogy változást idézzen elő a világban. Nem kér minket arra, hogy ügyvédek legyünk, vitatkozva az ügy felett.Nem kér minket arra, hogy bírók legyünk, másokat megítélve. Azt kéri, hogy legyünk az ő tanúi.

Mit tesz a tanú? A tanú csak azt mondja: "Ezt és ezt láttam. Ezt és ezt hallottam." A tanú egyszerűen elmondja a dolgokat, amiket Istn tett az életében.

A barátok nem tartják magukban a barátaikról szóló jó híreket. Elmondod nekik a jó híreket, hogy miket tett Isten az életedben, hogy ez által az ő életükben is örökkévaló változás történjen.

Nem vagy biztos benne, hogy miként fogj hozzá? Itt van egy egyszerű terv: Írd le a történetedet és oszd meg a szűkebb baráti köröddel. Kezd megosztani a történetedet olyan emberekkel, akik közel állnak hozzád, ezáltal gyakorlatra tehetsz szert.Ezután Isten adni fog olyan lehetőségeket, hogy azokkal tudd megosztani a Jó Hírt, akinek igazán szüksége van rá, hogy hallja.

"Gyere és figyelj...és elmondom neked mit tett értem Isten.(Zsotárok 66:16 TEV)

A te életedben kinek kell, hogy hallja, mit tett veled Isten?

Beszéljetek Róla

  • Milyen félelmeid vannak a mások előtti tanúságtétellel kapcsolatban?
  • Miként változnak vagy tűnnek el a félelmeid, amikor azt olvasod, hogy elég a történetedet elmondani valakinek ahhoz, hogy beszélgetést kezdj az evangéliumról?
  • Mit gondolsz, miért fontos leírni a történetedet?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.05.17.)

 

Szólj hozzá!

Ki lesz ott a Mennyországban miattad?

2015. április 10. 03:00 - hofgartekesnoemi

 
"A legfontosabb dolog az, hogy elvégezzem a küldetésem, a munkát, amit az Úr  Jézus adott nekem;  azt, hogy elmondjam az embereknek a jó hírt Isten kegyelméről."  (Apostolok Cselekedetei 20:24, NCV ford.)
 
Az Apostolok Cselekedeteiben a következő sorokat olvashatod: "A legfontosabb dolog az, hogy elvégezzem a küldetésem, a munkát, amit az Úr  Jézus adott nekem;  azt, hogy elmondjam az embereknek a jó hírt Isten kegyelméről."
 
Fontos, hogy itt nem azt mondja az Ige, hogy az életedben a legfontosabb dolog az, hogy megházasodj, vagy hogy sokat utazz, hogy hírnevet szerezz, vagy esetleg kifizesd a házadat. Azt írja: a legfontosabb dolog az életedben, hogy teljesítsd a küldetésed. Ha Jézus azért halt meg a kereszten, hogy te beteljesíthesd az életedre vonatkozó tervét, és te ezt nem teszed, nos, akkor ez súlyos mulasztás és veszteség.
 

Isten céllal helyezett Téged a Földre. Van egy terve számodra, amelyet kizárólag te teljesíthetsz be. Ennek része az is, hogy másoknak elmondod az Isten kegyelméről szóló jó hírt. Azért ismered Krisztust, mert valaki beszélt neked róla. Rajtad a sor - kinek adod tovább az evangéliumot? 

Ha valaki meghalt érted, talán nem szeretnéd tudni, hogy ki volt az? Jézus minden egyes emberért adta az életét. Ezen a hétvégén a tipikus amerikai otthon ül, tévét néz egy pohár üdítő vagy sör társaságában, talán újságot is olvas, hátradől a székében és lazít. És mindeközben egyáltalán nem foglalkoztatja sem az, hogy Jézus Krisztus meghalt érte a kereszten, sem az, hogy mekkora kegyelem vált számára is elérhetővé ezáltal. 

Péter második levelében a Biblia arra tanít minket, hogy Isten egyetlen ember vesztét sem akarja, sokkal inkább arra vágyik, hogy bűnbánó szívvel mindenki hozzá térjen. Az Úr az ő családjában akar tudni minden egyes embert, és ha ő ezt akarja, nekünk is ezen kell munkálkodnunk.

Ilyenkor, Húsvét idején az emberek fogékonyabbak a gyülekezetek hívására, mint máskor. Ne vesztegesd el ezt a lehetőséget! Ne menj el anélkül istentiszteletre, hogy ne vinnél magaddal még valakit, akinek hallania kell az evangéliumot. Ha nem jut eszedbe senki, fordulj imában Istenhez, és kérd, hogy segítsen meglátni, kik szeretnék hallani a jó hírt. Ők lehet, hogy könyvekből próbálnak most segítséget kapni, vagy talán egy kapcsolattól, valamilyen sporttól vagy hobbitól várnak beteljesedést. Van egy üresen tátongó lyuk az életükben, de ezt egyedül Isten képes betölteni. 

Úgy tudjuk kifejezni a hálánkat Isten kegyelméért, hogy olyan életet élünk, aminek van igazi tartalma azáltal, hogy elmondjuk a jó hírt annyi embernek, amennyinek csak tudjuk.

Lesz valaki, aki a te közvetítéseddel jut a Mennyországba? 

Beszéljetek róla

  • Kit hívhatnál meg, hogy vegyen részt veled Húsvét idején egy istentiszteleten? 
  • Mi tart vissza attól, hogy megoszd a körülötted lévőkkel az evangéliumot? 
  • Szánj egy kis időt arra, hogy leírd a bizonyságtételed. Így nem fogsz elszalasztani egyetlen lehetőséget sem arra, hogy megoszd ezt mással. 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.04.03.)
1 komment