Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Istennek nem csak a tetteiért, hanem Önmagéért is köszönettel tartozunk

2017. december 05. 03:00 - gabormel

„A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás)

Bármikor, amikor köszönetet mondasz valakinek, kifejezed a személy iránti tiszteletedet. Például, amikor azt mondom a feleségemnek: „Drágám, annyira hálás vagyok ezért a nagyszerű hálaadásnapi vacsoráért, amit készítettél”, én csak kimutattam az iránta való tiszteletemet. Amikor azt mondom az anyósomnak: „Meg szeretném köszönni, hogy életet adtál Kay-nek, és így feleségül vehettem", szintén a tiszteletemet fejezem ki az anyósom iránt. A tiszteletemet mutatom ki azzal is, mikor azt mondom valakinek, „Köszönöm, hogy kinyitotta nekem az ajtót”, vagy „Köszönöm, hogy eljött az istentiszteletre". A hála kinyilvánítása egy másik személy iránti tisztelet kifejezésének a módja.

A Biblia szerint ez Istenre is ugyanúgy érvényes: „A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás). Amikor köszönetet mondasz, az idődből áldozol. Időbe telik azokon a dolgokon gondolkodni, amiért hálával tartozol.

A feleségem szereti, amikor köszönetet mondok azokért a dolgokért, melyeket megtesz értem. Azonban ha csak ez minden, amit valaha is mondok, akkor jogosan gondolkodna el azon, hogy „A férjem valóban engem szeret, vagy csak azokért a dolgokért szeret, amiket megteszek érte?” Egy bizonyos ponton a hálaadás magasabb szintjére kell lépni, amely már nem csak egyfajta köszönet a feleségem által megtett dolgokért, hanem köszönet azért, aki ő valójában. Ez a köszönetnyilvánításnak egy mélyebb, magasabb formája.

Ha a gyerekeid csak olyankor mondanának köszönetet, amikor zsebpénzt kapnak, elgondolkodhatnál, hogy vajon ők engem szeretnek, vagy csak a pénzemet szeretik?

Ha csak annyit teszel, hogy hálát adsz Istennek azért, hogy bekerültél ebbe a társadalmi osztályba, vagy, hogy megadta neked ezt az ételt, vagy mindazon dolgokért, amiket megkaptál, érdemes megkérdezned magadtól: „Valóban szeretem Istent, vagy csak azokat a dolgokat szeretem, amelyeket Istentől kaptam?”

Meg kell tanulnunk, hogy ne csak azokat a dolgokat köszönjük meg Istennek, melyeket megtett, hanem azt is, aki Ő valójában: „Istenem, köszönöm, hogy a bölcsességed nagyobb az enyémnél. Köszönöm, hogy te jobban tudod, hogy mi tesz boldoggá engem, mint én magam. Köszönöm, hogy következetes vagy, mikor én nem vagyok az. Köszönöm a szereteted és az irgalmasságodat, és hogy mindig igazságos vagy. Köszönöm, hogy minden a javamra szolgál, akkor is, ha én nem értem."

A „Köszönöm Istenem az ételt, amit adtál” hálán túlmutató „Köszönöm Istenem azt, aki vagy” hála ezen formájával, nemcsak hogy kimutatod Isten iránti tiszteleted, de mélyebb lelki gyökereket is nyersz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Számos orvosi kutatás bizonyítja, hogy a hála a legegészségesebb emberi érzelem. Szerinted miért?
  • Hogyan segít a radikális hála abban, hogy közelebb kerülj Jézushoz?
  • Ezen a héten minden nap kezdd azzal a napot, hogy tíz olyan dologra gondolsz, amelyet Istennek köszönhetsz. A hét elteltével vizsgáld meg, hogy ez mennyiben befolyásolta a magatartásodat, és milyen hatással volt a mindennapjaidra.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.28.)

Szólj hozzá!

Bízz egyszerre csak egy napon

2016. december 25. 03:00 - magyarosijulia

„Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (Fil 4:6, 8/b, NLT-fordítás)

trust_god_one_day_at_a_time_by_rick_warren.jpg

Isten azt szeretné, hogy bízz benne egyszerre csak egy napon. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"

Nem a jövő héten, nem a következő évben, sem a jövő hónapban, csak egyszerre egy napra.

A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. és 8/b verse leírja, négy dolog szükséges ahhoz, hogy naponta tudjunk bízni Istenben. „Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (NLT-fordítás)

  1. Ne aggódjatok semmiért. Miért olyan nagy dolog az aggodalmaskodás? Mert nemcsak rossz szokás, hanem nagyon bűnös dolog is! Isten viszont megtartja az ígéretét, és bízhatsz benne, Ő gondot fog viselni rád. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:34)

  2. Imádkozzatok mindenért. Az imádság meg tudja változtatni a dolgokat. A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. versében Így olvassuk. „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat – a Mennybe jutást –, amikor elküldte Jézust, aki meghalt értünk. Ha annyira szeret Isten, miszerint elküldte Jézust, hogy meghaljon érted, akkor szerinted nem szeret annyira, hogy mindenféle egyéb problémádat is megoldja?

  3. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek! A Biblia nem azt mondja, hogy mindenért legyél hálás, hanem azt, hogy mindenkor, minden helyzetben legyél hálás! Nem kell köszönetet mondanod az életedben történt rossz dolgokért, sosem kell hálásnak lenned a gonosz dolgokért. Nem kell hálásnak lenned a rákért, az autóbalesetért, háborúért vagy bántalmazásért. De Isten azt mondja, hogy mindenben legyünk hálásak. Miért? Mert tudjuk, hogy Isten gondot fog viselni ránk. Tudjuk, hogy ki fogja elégíteni a szükségletünket. Tudjuk, hogy Ő segíteni fog.

  4. Gondoljatok a jó dolgokra. Isten elénk tár egy egész listát, amiről gondolkodjunk, olyan dolgokra, amelyek igazak, tisztességesek, helyesek, tiszták, kedvesek, csodálatra méltók, kiválóak, és méltók a dicséretre. Hol találunk olyan dolgokat, amelyek tiszták, és kedves azokra gondolni? A moziban? Nem nagyon hiszem! A tévében? Kétlem! Egyedül Isten szavában fogunk tiszta, kedves és tisztességes dolgokat találni. Ezért kell olvasnunk, tanulmányoznunk, megtanulnunk, és megtölteni az elménket és a gondolatunkat az Igével. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ez áll. „Tökéletes békességben tartod azokat, akik bíznak benned, mindazokat, akiknek a gondolata rád irányul." (NLT-fordítás)


Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen irányban halad a gondolatod a leggyakrabban?
  • Milyen helyzetben kell hálásnak lenned Istennek a mai napon?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy megtanulj Ige-verseket, és felidézhesd Isten ígéretét?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 18.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Légy nagylelkű!

2016. március 01. 03:00 - FodorImi

„Pillanatnyilag mindenem megvan, ami szükséges – sőt még több! Gazdagon el vagyok látva az általatok küldött ajándékokkal… Ez jóillatú áldozat, amely elfogadható és kedves Isten számara.” (Filippi 4:18 – NLT fordítás)

Abból élsz, amit teszel, de mások tiszteletét és megbecsülését elnyerni, örökséget és jó hírnevet szerezni, csak azzal tudsz, amit adsz.

Kik azok az emberek az életedben, akiknek legjobban hálás vagy? Ők azok az emberek, akik időt, pénzt, energiát, türelmet fordítottak rád. Akikért leginkább hálás vagy, azok az emberek, akik legtöbbet adták neked.

Akik a legtöbbet adják, azok a legelégedettebb emberek. Pál ad egy példát erre: „Mennyire magasztalom az Urat, hogy ismét törődtök velem. Tudom, hogy mindig is törődtetek velem, de nem volt lehetőségetek, hogy segítsetek rajtam. Így hát jól tettétek, hogy közösséget vállaltok a jelenlegi nehézségeimben. Amint tudjátok, ti, Filippiek voltatok egyedül, akik anyagilag segítettetek, mikor először vittem hozzátok az evangéliumot… Egyetlen más gyülekezet sem tette ezt. Pillanatnyilag mindenem megvan, ami szükséges – sőt még több! Gazdagon el vagyok látva az általatok küldött ajándékokkal… Ez jóillatú áldozat, amely elfogadható és kedves Isten számara.” (Filippi 4:10, 14-15, 18 – NLT fordítás)

Van valaki, aki hálás a nagylelkűségedért? Hány emberre tudsz gondolni, aki azt mondhatják rólad, hogy „Ez a személy olyan szerető és adakozó, olyan nagylelkű volt hozzám”?

Nincs alkalmasabb nap, mint a ma, hogy megköszönd azoknak az embereknek, akik nagylelkűek voltak hozzád. Megköszönheted telefonon, vagy írhatsz nekik, hogy megtudják, mennyire különleges módon törődtek veled, és ez mit jelentett az életedben. Aztán használd mintának ezeket az embereket, hogyan add oda magadat, és hogyan legyél nagylelkű másokhoz.

Beszéljetek róla:

  • Kik azok az emberek az életedben, akiknek legjobban hálás vagy?
  • Hogyan tudod kifejezni a nagyrabecsülésedet feléjük ma?
  • Hogyan fektetsz be mások életébe? Mit tehetsz még többet?

* (Daily Hope by Rick Warren - 2016.02.23.)

Szólj hozzá!

Mélyről jövő hálaadás: Adj hálát minden körülmények között

2014. június 22. 03:00 - zsófi68

"Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!" (1Thessz 5,18 Egyszerű fordítás)

Az Egyesült Államokban évente egyszer megünnepeljük a hálaadás napját. De Isten azt akarja, hogy tudatosan fejezzük ki hálánkat minden egyes nap. Azt kívánja, hogy ezt lelki szokássá fejlesszük, olyanná, ami egy mélyen hívő mindennapi életében tükröződik. Az az igazság, hogy minél inkább megértjük Isten szeretetét, annál hálásabbak leszünk.

Mit is jelent hát a mélyről jövő hálaadás?

A Biblia elmondja a thesszalonikaiakhoz írt levélben: "Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!" (5,18) Ez a mélyről jövő hálaadás. Minden körülmények között adj hálát, mert ez Isten akarata.

Köszönetet mondhatsz Istennek minden körülmények között, mert Isten irányít. Jóra tudja fordítani a gonoszt. Fordítani tud buta hibáidon, amiket elkövettél. Nem számít mi történik, Isten nem szűnik meg szeretni téged. Van vagy száz dolog, amiért hálás lehetsz minden körülmények között, még ha a körülmények rémesek is.

Mélyről jövő hálaadás - hálásnak lenni minden körülmények között - Isten akarata, mert építi a kapcsolatokat.

Mit értek ezalatt? A hála mindig mélyíti a kapcsolatot közted és mások között, közted és Isten között.

Bárkihez is szeretnél közeledni, fejezd ki háládat iránta. Ha eltávolodtál a férjedtől vagy a feleségedtől, kezdd el azokat a dolgokat megtenni, amiket tettél, amikor randevúztatok: fejezd ki háládat. Írj apró üzeneteket, teli kedvességgel és bátorítással. Hívd fel, vagy írj sms-t napközben, csak hogy elmondd, mennyire hálás vagy. Tedd azokat a dolgokat, amiket eleinte tettél. Azért vesztetted el a szeretet érzését, mert már nem teszed meg, ami korábban létrehozta ezt a szerelmet és magától értetődőnek veszed a másik jelenlétét.

Erősíteni szeretnéd a kiscsoportodat? Ne csak eljárj a csoportba. Hétközben küldj üzeneteket, írj nekik, hívd fel őket. Mondd ki: "Hálás vagyok értetek, mégpedig ezért..." Rájössz, minél hálásabb vagy a csoportért, annál erősebb lesz a kötelék köztetek.

A Biblia azt mondja: "bátorítsátok egymást és építse egyik a másikat." (1Thessz 5,11 NIV fordítás) Míg erősíted a másikat, rájössz, hogy Isten is beépül életedbe miközben Vele és másokkal elmélyül kapcsolatod.

Beszéljetek róla:

  • Kit kell bátorítanod és kivel kell kapcsolatba lépned a héten? Kinek kell kimutatnod a háládat?
  • Milyen egyszerű módon mutathatod ki háládat házastársad, barátod vagy kiscsoportod iránt?
  • Mit gondolsz, milyen változásokat fogsz tapasztalni önmagadban és kapcsolataidban, ha hálával viszonyulsz másokhoz?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.15.)

Szólj hozzá!
Címkék: köszönet hála

A hálaadó imádság békét hoz

2013. december 07. 03:00 - zsófi68

"Semmiért ne aggódjatok; hanem inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek mire van szükségetek és adjatok hálát mindazért, amit tett. Így megtapasztalhatjátok Isten békéjét." (Fil 4,6-7 NLT fordítás)

17 ne aggodj (2).jpg

A filippiekhez írt levélben található ige egyike azoknak a verseknek a Bibliában, aminek a legnehezebb engedelmeskednünk: "Semmiért ne aggódjatok; hanem inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek mire van szükségetek és adjatok hálát mindazért, amit tett. Így megtapasztalhatjátok Isten békéjét." (NLT fordítás)

Nehéz nem aggódni mindennapi életünk gyakran ijesztő eseményei miatt, de Isten azt mondja az igeszakasz második részében: "imádkozzatok mindenért...adjatok hálát mindazért, amit tett." A hálaadó imádság békét hoz. Isten azt mondja, amikor aggódni kezdesz, imádkozz.

A szülők megértik a hálaadó ima erejét. A legtöbb szülő nem örülne, ha gyerekeik mindig csak kérnének, anélkül, hogy megköszönnék mindazt, amit megkaptak. Isten is így látja. Azt akarja, hogy kérjük tőle azt, amire szükségünk van. Az Újszövetségben több, mint hússzor olvassuk, hogy "kérjünk" tőle. De azt is akarja, hogy hálás szívvel kérjünk.

A Biblia arra ösztönöz minket, hogy pontosak legyünk kéréseinkben - és dicséreteinkben. Ahelyett, hogy egyszerűen azt mondanánk "köszönök mindent", Isten azt kéri, hogy mondjuk el, miért vagyunk hálásak.

Mikor a feleségemnek azt mondom "Olyan hálás vagyok neked", mindig azt kéri, mondjam meg pontosan miért. Szereti hallani, hogy mit értékelek benne és hogy miért vagyok hálás neki.

Isten is ugyanúgy akarja ezt hallani. Mikor imádkozol, mondd el Istennek, miért tartozol köszönettel neki. Az imádság az egyik legfontosabb lehetőség, hogy elmondhassuk Istennek: "köszönöm".

Istennek előre köszönetet mondani nagy lépés a hitben. A Biblia azt mondja, hogy mikor van hitünk előre köszönetet mondani Istennek, csoda történik. Minél hálásabbak vagyunk, annál inkább munkálkodik Isten életünkben. A Biblia azt mondja, Isten hívei dicsőítésében lakozik. Erővel ruházza fel és használja hálaadásunkat, mint egy szerkezetet.

Beszéljünk róla

  • Mit gondolsz, a hála miért oly fontos lelki életünkben?
  • Fogalmazd meg olyan pontosan, ahogy csak tudod, miért vagy hálás Istennek. Tölts időt imádkozással, megköszönve Istennek mindazt.
  • Mivel fog Isten megáldani a jövőben? Köszönd meg Istennek - még mielőtt megtörténik.

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.30)

Szólj hozzá!
Címkék: köszönet ima hála
süti beállítások módosítása