Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jelentőségteljes élet

2022. július 10. 03:00 - Erika1832

"Csak azok érthetik meg, hogy milyen az kuldetes_1.jpgigazi élet, akik fel tudják áldozni a saját életüket értem és az Örömhírért." (Márk 8,35 TLB fordítás)

Miért nem érezzük magunkat elégedettebbnek? Túl sok ember teszi fel magának ezt a kérdést. Nem vagyunk boldogok, nem vagyunk elégedettek - sőt, szerencsétlennek érezzük magunkat.

A következő történet jól szemlélteti, hogy miért lehet ez így. A Mount Everest megmászása az egy olyan kihívás, amely arra ösztönzi az embereket, hogy valami nagyot vigyenek véghez. Sokan próbálják elérni a csúcsot, – de a hegymászók egy része belehal ebbe a kísérletbe. Nagyon sok holttest még mindig ott fekszik a csúcsra vezető ösvényen. Az emberek azonban még mindig meg akarják mászni a hegyet, bár ennek nincs igazi megváltó társadalmi értéke.

Néhány évvel ezelőtt az egyik hegymászó, David Sharp bajba került. A hegyen legalább 40 hegymászó tartózkodott és észrevették, hogy ő nyilvánvalóan bajban van, de semmit nem tettek érte. Azért halt meg a Mount Everesten, mert a többiek közül senki sem volt hajlandó feladni a célját, vagy kockáztatni a saját biztonságát, hogy segítsen neki.

Az igazság az, hogy a legtöbb ember ilyen. Saját személyes törekvése, hogy többje legyen, több legyen, többet tegyen – vagy esetleg, hogy védje magát – arra készteti, hogy szem elől tévessze azt, ami igazán számít. De Isten nem ilyennek alkotott téged. Az élet nem arról szól, hogy mit csinálsz, kit ismersz, vagy mit néztél ki magadnak. Az élet a szeretetről szól – Isten szeretetéről és mások szeretetéről.

Jézus azt mondja a Márk 8,35-ben: "Csak azok érthetik meg, hogy milyen az igazi élet, akik fel tudják áldozni a saját életüket értem és az Örömhírért." (TLB fordítás)

Isten úgy alkotott téged, hogy soha nem lehetsz igazán boldog, hacsak nem szenteled az életed az ő munkájának. Valami nálad sokkal nagyobbra lettél teremtve. A Biblia ezt az életed küldetésének nevezi. Nem a státuszod, a fizetésed vagy a nemed tesz fontossá. A szolgálat tesz azzá.

Csak azáltal érezheted azt, hogy fontos az életed, ha azt odaadod.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

• Boldogtalan, elégedetlen vagy nyomorult vagy? Ez azt jelenti, hogy nem Krisztusra, hanem valami másra fókuszálsz. Mit gondolsz, miért figyelsz másra?

• Mit kell azért tenned, hogy Isten küldetéséhez csatlakozz?

• Hogyan tudnál szemléltetni egy szolgáló életet?

Daily Hope by Rick Warren (2022.07.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Hol ismered meg az életed küldetését?

2022. március 11. 03:00 - Anita.B

nevtelen.jpg

„A legfontosabb dolog, hogy teljesítsem a küldetésemet, a munkát, amit az Úr Jézus adott nekem — hogy elmondjam az embereknek a Jó Hírt Isten kegyelméről.” (ApCsel 20,24 NCV)

Istennek jelentős célja van az életedre nézve. Ezt hívják az életed küldetésének, és ennek betöltése életed elsődleges célja kell, hogy legyen.

Nem azért helyeztek a földre, hogy pusztán fogyasztó légy, pazarold az idődet, és egy lélektelen életet élj. Isten valami egyedi tennivalót szán neked. Nem akarja, hogy fogyasztó légy; azt akarja, hogy közreműködj. Azt akarja, hogy változtass.

Mi az életcélod? A Biblia azt mondja: „A legfontosabb dolog, hogy teljesítsem a küldetésemet, a munkát, amit az Úr Jézus adott nekem — hogy elmondjam az embereknek a Jó Hírt Isten kegyelméről.” (ApCsel 20,24 NCV)

Isten küldetése számodra, hogy elmondd „az embereknek a Jó Hírt Isten kegyelméről.” És a legjobb hely arra, hogy megtanuld, hogyan tedd ezt, a gyülekezeti családodban van.

Valószínűleg nem fogod megtanulni, hogyan töltsd be az életed küldetését egy vállalkozásban, egy iskolában vagy a környéken. De a lelkipásztorod és a gyülekezeti családod feladata az, hogy segítsenek megtenni azt, amire Isten rendelt téged a földön.

Amikor a mennybe kerülsz, Isten nem a felekezetedről fog kérdezni. Valószínűbb, hogy megkérdezi: „Mihez kezdtél azzal, amit adtam neked? Arra használtad, hogy másokat szolgálj? Elmentél a világ minden tájára és hirdetted a Jó Hírt mindenkinek?” (Márk 16,15 NCV)

Istennek van számodra egy szolgálata a gyülekezetben és egy beteljesítendő feladata a világban. Fel akarja használni a gyülekezeti családodat, hogy felkészítsen téged a globális missziójához. Amikor egy gyülekezeti családhoz tartozol, akkor ők segítenek neked beteljesíteni Isten életedre vonatkozó célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon hirdeted az embereknek a Jó Hírt Isten kegyelméről?
  • Milyen szolgálatban veszel részt a gyülekezetben? Mi vonzott téged erre a szolgálatra?
  • Hogyan segített a gyülekezeti családod megvalósítani Isten életedre vonatkozó küldetését?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hol találod meg az életküldetésedet?

2022. január 30. 03:00 - gerbeaud

Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs1,8 NCV)

Mindenki szeretne valamit, ami célt ad az életének – de sokan rossz helyen keresik.

Nem találhatod meg az életküldetésedet se egy folyóiratban, se a közösségi médiában, se barátokkal való tévézgetés közben. És kitalálni sem tudod, hogy mi az.

Istennek az életedre vonatkozó küldetését csak egy helyen találhatod meg: Isten Igéjében.

Tanulmányok azt mutatják, hogy mindenki 600-700 területen tehetséges, de a tehetségét e területek többségén soha nem kamatoztatja. Ha azonban elfogadod Isten küldetését az életedben, használni tudod mindazokat a képességeket és tehetségeket, amit Isten adott neked.

Jónás, Isten egyik prófétája a Bibliában, Istentől kapta élete küldetését. A Biblia ezt mondja: „Így szólt az ÚR Igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: »Kelj fel, menj Ninive nagy városba, és prédikálj ellene, mert látom a gonosz dolgokat, amit cselekszenek.«” (Jón 1,1–2 NCV)

Isten adta Jónásnak a küldetését. És neked is ad egyet, miközben olvasod az Igéjét. Minél jobban beleásod magad a Bibliába, annál jobban megérted a küldetésedet.

Sok különböző módja van annak, ahogy Isten megismerteti veled az ő Igéjét: időnként leülhetsz és olvashatod az ő Igéjét, máskor igehirdetést hallgathatsz, aztán különböző bibliai elmélkedéseket is olvashatsz.

Ha csak akkor nyitod ki a Bibliát, amikor istentiszteleten veszel részt, akkor valószínűleg soha nem fogod felfedezni Istennek életedre vonatkozó küldetését. 

Tedd életed mindennapos részévé a Bibliát! Minden nap tölts időt Istennel, még akkor is, ha az csak néhány perc. Illeszd be a napirendedbe! Írd be a naptáradba vagy állíts be napi emlékeztetőt a telefonodon!

Józsué könyve 1. fejezetének 8. verse ezt mondja: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (NCV)

Ha sikeres akarsz lenni Istentől kapott küldetésedben, akkor az életedre vonatkozóan ne egy nagy víziót keress, hanem egy bibliaverset!

Isten nem fogja felírni a küldetésedet az égre. Ő már megírta azt Igéjében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon próbáltad már megtalálni életed célját, ami nem vezetett sikerre?
  • Mit tehetsz azért, hogy következetesebbé válj, és rendszeresen olvasd a Bibliát?
  • A te esetedben melyek a leghatékonyabb módjai annak, hogy foglalkozz Isten Igéjével: nyomtatott Biblia olvasása, online Biblia olvasása, hangos (audio) Biblia hallgatása, prédikációk hallgatása vagy bibliai elmélkedések olvasása? Miért gondolod, hogy ez a leghatékonyabbak számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten megformált téged a munkára

2021. április 28. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20210428.jpg

„Különböző kegyelmi ajándékok vannak, de a Lélek ugyanaz. Különböző módon tudunk szolgálni is, mégis ugyanazt az Urat. Különböző munkalehetőségek vannak, de ugyanaz az Isten teremti meg az összes adottságot az összes emberben” (1Kor 12,4–6 GW).

Az építészetben a forma követi a tervezést. Mondd el hogy, mire szeretnéd használni az épületet, és én elmondom, hogyan kell felépíteni. De az emberek létezésével kapcsolatban ennek éppen az ellenkezője igaz. A működés követi a tervezést.

Fedezd fel, hogy Isten hogyan formált téged és mire hívott el! Tanulmányozd az ajándékokat, amelyeket ALKATODban kaptál – a lelki Ajándékaidat, a Lelkületedet, a Képességeidet, az Adottságaidat és a Tapasztalataidat. Akkor rá fogsz jönni, hogy mit kellene kezdened az életeddel.

Isten nem helyezett egy embert sem a földre anélkül, hogy feladatot bízott volna rájuk. Az életed feladata lehet a munkád, a karriered vagy az, hogy hogyan szolgálod a közösségedet. A munka Isten céljának része.

Nem azért vagy ezen a bolygón, hogy csak foglald a helyet, és felhasználd az erőforrásokat. Azért vagy itt, hogy hozzájárulj. Hozzájárulásod az ALKATodon alapszik.

Isten soha nem bíz rád olyan munkát, amelyhez nem ad eszközt is. Ezért vannak a lelki ajándékaid és az ALKATod többi tulajdonsága. De addig szunnyadnak benned, amíg el nem döntöd, hogy felfedezed és fejleszted őket.

Sok felmérés kimutatta, hogy az amerikaiak többsége rossz munkahelyen dolgozik; olyan munkát végeznek, amelyekre nem lettek alkotva. Elsősorban gazdasági okokból vagy státuszból adódóan állnak munkába – nem azért, mert a munka megfelelő, vagy mert szakemberek, vagy erre lettek teremtve.

Ha olyan munkahelyen dolgozol, amely nem használja az Isten által adott ALKATod, akkor kérd meg őt, hogy mutasson utat egy másik munkahely felé! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan munkát végezz, amely nem felel meg az ALKATodnak. Várakozás közben keresd a módját, hogy miként szolgálhatod közösségedet oly módon, hogy kifejezd ALKATodat.

A Biblia azt mondja Pál első levele a korinthusiakhoz 12. fejezetének 4–6 verseiben: „Különböző kegyelmi ajándékok vannak, de a Lélek ugyanaz. Különböző módon tudunk szolgálni is, mégis ugyanazt az Urat. Különböző munkalehetőségek vannak de ugyanaz az Isten teremti meg az összes adottságot az összes emberben” (GW).

Az ALKATodnak az ismerete segít megválaszolni az élet néhány legnagyobb kérdését: Mi Isten akarata az életemben? Mit akar Isten, hogy tegyek az életemmel? Milyen munkám vagy karrierem legyen? Mi legyen a szolgálatom? Mi legyen a küldetésem a világon?

Az ALKATod elmagyarázza, hogy merre tarts. Az ALKATod segít formálni a munkádat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Személy szerint mit jelent, ha tudod, hogy a munka része annak, amire Isten teremtett?
  • Hogyan használod az ALKATodat munkádban vagy karrieredben? Hogyan használod a szolgálatban? Változtatnod kell a munkádon, hogy hatékonyabban használd az ALKATodat?
  • Isten soha nem ad munkát anélkül, hogy megadná az eszközt is ahhoz. Szerinted Isten milyen munkát készített elő neked, amelynek eszközeivel meg is ajándékozott?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.21.)

Szólj hozzá!

Ajándékaid és tehetséged nem csak a te javadat szolgálják

2021. január 16. 03:00 - Lencsés Tamás

„Mindig hálát adok Istennek értetek és azokért a kegyes ajándékokért, amelyeket nektek adott most, hogy Jézus Krisztushoz tartoztok. Most minden lelki ajándékotok megvan, amire szükségetek lehet, miközben lelkesen várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét” (1Kor 1, 4.7 NLT).

Amikor Isten gondolatában megszülettél, számos ajándékkal, tehetséggel, képességgel és készséggel vértezett fel téged. Ezt úgy érzékelheted, hogy egy bizonyos módon gondolkodsz, illetve vannak dolgok, amelyekben egyszerűen természetesen jó vagy.

Ezek az ajándékok és képességek mutatják, hogy Isten hogyan formált meg téged. Azonban Isten nem kizárólag a saját előnyödre formált téged egyedivé. Az ajándékaid nem csak a te érdekeidet szolgálják, hanem mindenki más javát is. Ez egyben azt is jelenti, hogy mások ajándékai a te javadat is szolgálják.

Istentől kapott egyik ajándékom a tanítás. A tanítás ajándékát évekkel ezelőtt munkába állítottam más emberek hasznára. Ugyanígy a te Istentől kapott ajándékaid is hasznára válhatnak a környezetedben élő embereknek.

Elképzelhető, hogy már tudatában vagy annak, miben is vagy igazán jó. Mit gondolsz, Isten miért tett téged ezekben a dolgokban kiemelkedővé? Azt akarja, hogy mások javára használd ezeket az ajándékokat.

Hogyan kellene ezeket az ajándékokat vagy tehetséget használnod, amíg Jézus visszatér? Nos, úgy kellene felhasználnod, hogy ezekkel elérsz másokat Jézus számára. Arra kellene felhasználnod, hogy a szeretet nagykövete legyél a világban. Ami azt illeti, ha ezeket az egyedi ajándékaidat nem használod úgy, ahogy Isten szándékában állt, akkor valójában csak elpazarolod őket.

Isten nem azért adott neked ajándékokat, hogy azokat kizárólag a saját érdekedben használd. Jakab levele 4. fejezetének 17. verse ezt így mondja: „Ne felejtsd el, hogy bűn az, ha nem teszed meg azt, amiről tudod, hogy meg kellene tenned” (NLT).

Ha tudod azt, hogy miben vagy jó, és azt is tudod, hogy a világban valószínűleg sok embernek van szüksége a segítségedre, hogyan fogsz cselekedni? Kit szolgálsz? Kinek fogsz segíteni kezdve a mai nappal egészen addig, amíg a történet véget ér, és elkezdődik az örökkévalóság?

Isten megadta neked mindazt, amire szükséged van a helyes szolgálathoz. Hasonlóan ahhoz az egyházhoz, amelyről Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelében beszél: „Mindig hálát adok Istennek értetek és azokért a kegyes ajándékokért, amelyeket nektek adott most, hogy Jézus Krisztushoz tartoztok. Most minden lelki ajándékotok megvan, amire szükségetek lehet, miközben lelkesen várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét” (1Kor 1,4.7 NLT).

Ne pazarold el az Istentől kapott képességedet! Használd Istentől kapott ajándékaidat mások szolgálatára!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi a küldetésed? Mit gondolsz, Isten ajándékai és a tehetséged milyen szerepet játszanak ebben a küldetésben?
  • Szerinted milyen új módon tudsz ezen a héten segíteni valakinek felhasználva a tehetséged és képességed?
  • Ha tudnád, hogy Jézus három nap múlva eljön, hogyan töltenéd el ezt a három napot? Miként változtatna ez a tudat azon, ahogy a mindennapjaidat éled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.09.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása