Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Így tudsz befektetni a saját gyülekezeted közösségébe

2018. augusztus 09. 03:00 - FAmelita

"Amikor Isten emberei szükségben vannak, legyél kész segíteni nekik. Mindig légy buzgó a vendégszeretetben." (Róma 12:13, NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy használjuk a pénzünk egy részét arra, hogy erősítsük a közösséget, hogy mutassunk szeretetet a többi hívő felé és építsünk kapcsolatokat.

Bármikor, amikor Istennek adtam a pénzem, az minden esetben csak közelebb vitt engem Őhozzá. Bármikor, amikor másnak adtam a pénzem, az ahhoz a személyhez vitt közelebb. Amikor a kiscsoportban adok valakinek pénzt, vagy a kiscsoportomra költök, hozzájuk kerülök közelebb, velük fejlődik a kapcsolatom.

Bármikor, amikor elmegyek, veszek egy szép kártyát és írok bele valami bátorítót, akkor egész egyszerűen Isten befektetési alapjába fektetek be. Amikor egy másik hívő elbátortalanodott, és szüksége lenne valakire, akivel beszélhet, és én meghívom ebédelni, akkor is Isten  befektetési alapjába fektetek be. 

A Biblia azt mondja "Mikor kiterjeszted a vendégszeretetet olyan keresztény fivéreidre és nővéreidre, akik idegenek számodra. a hitet teszed láthatóvá." (3 János 1:5, The Message fordítás). Amikor a gyülekezetbe fektetjük a pénzünket és fejlesztjük vele a kapcsolatainkat, azzal Istenre mutatunk. Más szavakkal, ha a saját gyülekezeted közösségére költesz, az segít másokat a kereszthez vinni.

Legyél kreatív! Legyél újító! Dobj be néhány ötletet. "Lássuk, milyen leleményesek lehetünk a szeretet ösztönzésében és a segítségnyújtásásban." (Zsidók 10:24, The Message fordítás).

Bármikor, amikor más hívőknek adtam a pénzem, az ő hozzájuk vitt közelebb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Látsz szükséget a kiscsoportodban vagy egy családnál a gyülekezetben?
  • Milyen félelmeid vannak, azzal kapcsolatban, hogy idegeneket érj el és az ő életükbe fektess? Kérd Isten segítségét, hogy túljuss a félelmeiden és teljesíthesd a küldetésed.
  • Hogyan segítenek az erős gyülekezeten belüli kapcsolatok Istenre mutatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.02.)

 

Szólj hozzá!

A helyreállt kapcsolat követelményei

2018. március 17. 03:00 - Anika Enikő

“Keresse a békességet és őrizze meg!” (1 Péter 3:11) 

A megbocsátás nem jelenti a kapcsolat változások nélküli folytatását. Tulajdonképpen a megbocsátás és a kapcsolat újrakezdése az két különböző dolog. A megbocsátás az, amit te mint sértett gyakorolsz. A kapcsolat újrakezdése pedig az, amit a másik tesz, azért hogy a újra a kegyeidbe férkőzzön. Annyit mondani, hogy: “Sajnálom” nem elég. A Biblia három olyan dologról tanít, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy megtört kapcsolat újrakezdődjön  - a támadónak mind a három dolgot meg kell tennie.

  1. A kapcsolat helyreállításához bűnbánatra van szükség. Más szóval ez annyit tesz, hogy valóságosan megbánod és elszomorít az, amit tettél.Ez nem azt jelenti, hogy azt mondod: “Sajnálom.” Hanem azt, hogy azt mondod: “Tévedtem. Kérlek bocsáss meg.” Sajnálkozni lehet azért, amiért elromlott az időjárás  vagy ehhez hasonló miatt, ám a megbánás azt jelenti, hogy beismerjük, hogy tévedtünk és őszintén megbánjuk azt.
  2. A kapcsolat helyreállításához jóvátétel szükséges. Néha van, hogy fizikai, illetve valami mentális jóvátételt kell tenni. Még, ha meg is bocsátottak neked, az nem jelenti azt, hogy már nem vagy szorult helyzetben. Ki kell fizetned a tartozást a társadalomnak, vagy az illetőnek, akit kár ért miattad.
  3. A kapcsolat helyreállításához a bizalomnak az újraépítésére van szükség. Nos, ez barátaim meglehetősen hosszú időbe kerül. Amikor valaki megbánt téged, akkor azonnal meg kell neki bocsátani. Ám nem kell azonnal megbíznod benne. A megbocsátás a kegyelemre épül és feltétel nélküli; míg a bizalmat újraépíteni időbe kerül.

A mi kultúránkban a legtöbb ember nem érti a különbséget a megbocsátás, és a bizalom újraépítése között egy kapcsolatban. Amikor egy politikai vagy vallási vezetőt tetten érnek egy botrányban, mindig lesznek olyan emberek, akik ezt mondják: “Mindannyian tökéletlenek vagyunk; és emberek vagyunk. Meg kell bocsátanunk ennek az embernek és folytatni a dolgokat.”

Nem! Azonnal meg kell bocsátani ennek az embernek, de nem kell megbízni benne. A Biblia azt mondja, hogy a bizalom idővel épül föl. A hitelesség az, amivel egy vezető vezet. Minden vezető felé kellene hogy bizalmunk legyen; a bizalom a valutájuk. Ha elveszítetted a bizalmadat, akkor abban a percben a jogot is elveszítetted ahhoz, hogy vezess. Lehet hogy megvan a címed/ rangod, ám nem vagy vezető mindaddig míg újra fel nem építed a bizalmat; és nem fog azonnal megtörténni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit kell az illetőnek tennie ahhoz, hogy visszanyerje a bizalmadat, miután eljátszotta azt? Mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy visszanyerd valakinek a bizalmát?
  • Mondj néhány példát az életedből, amikor ténylegesen megbántad, amit tettél, illetve amikor őszintén megbánó voltál.
  • Ebben a fönti három tényezőben, ami a kapcsolatok helyreállításához szükségesek, mi a megtámadott egyénnek a felelőssége?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.10.)

Szólj hozzá!

Kapcsolatok helyreállítása: A kibékülés nem feltétlenül problémamegoldás is

2018. március 14. 03:00 - Lilla:)

"Keressétek a békességet és dolgozzatok annak fenntartásán!" (1. Péter 3:11., NLT fordítás)

A hetedik biblikus lépés a kapcsolatok helyreállítására, hogy a kibékülésre helyezd a hangsúlyt, ne pedig a problémamegoldásra.

Valótlan elgondolás az, hogy mindenki mindenben egyetért. A kibékülés a kapcsolatokra fókuszál, míg a problémamegoldás magára a problémára. Amikor a kibékülésre figyelünk, a probléma elveszti jelentőségét, és sokszor lényegtelenné válik.

Új alapokra helyezhetjük a kapcsolatunkat még akkor is, ha képtelenek vagyunk megoldani az értékrendbeli különbségeket. Keresztényként is gyakran vannak jogos, őszinte vitáink és eltérő véleményünk, viszont nézeteltérésünket tudjuk úgy kezelni, hogy nem válunk ellenszenvessé egymás számára.

Ugyanaz a gyémánt másnak tűnik, ha más szögből nézzük. Isten egyediséget vár tőlünk, nem pedig egyformaságot. Sétálhatunk kéz a kézben anélkül is, hogy teljes egyetértésben lennénk minden kérdést illetően.

Ez nem azt jelenti, hogy feladod a megoldás kutatását. Lehet hogy folytatnod kell majd a dolog megtárgyalását vagy megvitatását, de ezt lelki harmóniában teheted. A kibéküléssel a csatabárdot ássátok el, nem pedig a problémát.

A hetedig lépés a kapcsolatok helyreállítása felé egyszerű, de egyáltalán nem könnyű. Nagyon nagy erőfeszítést igényel helyrehozni egy kapcsolatot. Ezért ösztönöz minket Péter: "Keressétek a békességet és dolgozzatok annak fenntartásán!" (1. Péter 3:11., NLT fordítás)

Amikor a békén dolgozol, azt teszed amit Isten is. Ezért nevezi Isten a béketeremtőket az Ő gyermekeinek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kivel kellene helyrehoznod a kapcsolatodat? Tarts egy kis szünetet most, és beszélj Istennel erről az emberről, aztán vedd fel a telefonodat és kezdd el helyrehozni a dolgot!
  • A nézeteltérés hogyan tart távol a kapcsolat helyreállításától?
  • Milyen módon tudnád az egyediséget szemléltetni a kapcsolataidban az egyformaság helyett?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.07.)

Szólj hozzá!

Érdemes helyreállítani a kapcsolatokat

2018. március 07. 03:00 - gabormel

„Ha bármit is kaptál Krisztus követésétől, ha szeretete bárhogyan is változást hozott az életedbe, ha a lelki közösség jelent számodra valamit… Értsetek egyet egymással, szeressétek egymást, és egy lélekként ugyanarra törekedjetek” (Filippieknek írt levél 2:1-2, The Message fordítás)

dove-bird-wallpaper-010.jpg

A kapcsolatokat mindig érdemes helyreállítani.

Az élet arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan kell szeretni. Isten azt akarja, hogy értékeljük a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy eldobnánk, tegyünk meg mindent azok fennmaradásáért, ha bármi konfliktus, fájdalom, vagy szakadék is állna közénk.

Valójában a Biblia azt mondja el nekünk, hogy Isten a kapcsolatok helyreállításának szolgálatát adta meg számunkra. Emiatt az Új Testamentum jelentős része is a jó kapcsolatok kialakításával foglalkozik.

Pál apostol tanítása szerint a másokkal való együttműködés képessége a lelki érettség jele. Mivel Krisztus azt akarja, hogy az egymás iránt érzett szeretetről ismerjék fel azokat, akik a családjába tartoznak, a megromlott kapcsolatokat a hitetlenek csúfos bizonyítékának tekinti. Ezért nyugtalanította annyira Pál apostolt az, hogy a korintusi egyház tagjai egymással harcban álló pártokra szakadtak, és vitás ügyeikkel bírósághoz fordultak.

Emiatt írta ezt: „Szégyenkezzetek! Biztosan van közöttetek legalább egy bölcs ember, aki vitát rendezhet keresztény testvérei ügyében” (Korintusiaknak írt I. levél 6:5, GNT fordítás). Teljesen megdöbbentette, hogy senki sem volt elég érett ahhoz, aki elősegítette volna a konfliktus békés lezárását. Ugyanebben a levélben mondja: „Ezzel a kéréssel fordulok hozzátok: Mindnyájan egyetértésben kell élnetek!” (Korintusiaknak írt I. levél 1:10, The Message fordítás).

Ha azt szeretnénk, hogy Isten gyermekeként az Ő áldásával éljük az életünket, akkor a béke megteremtésére kell törekednünk. Jézus így tanít: „Áldottak, akik békességben élnek, mivel Isten gyermekeinek fogják hívni őket.” (Máté evangéliuma 5:9, NLT fordítás).

Figyeld meg, Jézus nem azt mondja, hogy „Boldogok, akik a békét szeretik”, mivel a békét mindenki szereti. És azt sem mondta, hogy „Boldogok a békés emberek”, akiket látszólag sosem zavar semmi. Hanem azt mondja: „Boldogok, akik a békéért harcolnak” – akik aktívan a konfliktus feloldására törekednek.

A következő néhány napban a konfliktusok megoldásához szükséges lépéseket fogjuk megvizsgálni. A béketeremtés nagyon kemény munka, ezért is van oly kevés a béke fenntartására elhivatott emberekből. De mivel Isten családjának a tagja vagy, a béketeremtés az egyik legfontosabb készség, amelyet fejleszteni tudsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen béketeremtő embereket ismersz? Hogyan jellemeznéd őket?
  • Mi az az egyetlen dolog, amit ma megtehetnél a kapcsolataidban, illetve a közösségedben lévő békéért?
  • Miért olyan kemény munka a béketeremtés?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.28.)

Szólj hozzá!

Kapcsolatokon keresztül ismered fel az elhívásodat

2018. január 29. 03:00 - K. Juc

„Olyanok vagyunk, mint a test különböző részei: minden testrész a testtől mint egésztől nyeri el a funkcióját, nem pedig fordítva […] Mindannyian az ő teste részeként találunk rá az életünk értelmére és szerepünkre. De levágott ujjként vagy lábujjként mit érnénk?” (Róma 12:4-5, The Message fordítás)

danceyourphd16_9.jpg

Csak kapcsolatokon keresztül ismerjük fel, hogy kik vagyunk, és csak közösségben fedezzük fel az igazi identitásunkat.

Egymagad sosem fogsz rájönni arra, hogy ki is vagy valójában. Ezt csak a kapcsolataidban tudod felfedezni, ami azt jelenti, hogy kapcsolatban és közösségben kell lenned másokkal. 

Ha emberi kapcsolatok nélkül nőttél volna fel, akkor halvány fogalmad sem lenne arról, hogy ki vagy mi is vagy valójában. Még arról sem tudnál, hogy emberi lény vagy, ugyanis ezt is csak onnan tudod, hogy kapcsolatban vagy másokkal. Az identitásodat tehát kapcsolatokon keresztül fedezed fel.

A Biblia szerint kapcsolatban kell lennünk Isten családjával, vagyis Krisztus Testével: „Olyanok vagyunk, mint a test különböző részei: minden testrész a testtől mint egésztől nyeri el a funkcióját, nem pedig fordítva […] Mindannyian az ő teste részeként találunk rá az életünk értelmére és szerepünkre. De levágott ujjként vagy lábujjként mit érnénk?” (Róma 12:4-5, The Message fordítás)

Ott van például a fülem, amely csak akkor működik, és csak akkor tölti be a szerepét, ha kapcsolódik a testemhez. Ugyan mit érne, ha a földön heverne levágva? Semmit, mert nem hallana semmit.

Ugyanez igaz az orromra és a szemeimre is: ha nem kapcsolódnak a testemhez, akkor mire valók? Használhatatlanok, mert önmagukban nem tudnak illatot érezni vagy látni.

Ugyanígy igaz rád is, hogy ha nem kapcsolódsz az egyházhoz, akkor nem fogod felismerni az életed célját. Nem fogod tudni, mi a szereped és a rendeltetésed. Nem leszel tisztában azzal, hogy mennyit érsz, és nem fogod tudni, mi az életed értelme.

Az értéked, a szereped, a célod és az identitásod Krisztus Testével, az Egyházzal való kapcsolatodban válik nyilvánvalóvá.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért szeretné Isten, hogy a gyülekezet ilyen fontos szerepet töltsön be az egyéni elhívásunkban? 
  • Milyen lehetőségeid vannak a gyülekezetedben arra, hogy más hívőkkel kapcsolatba kerülj?
  • Szerinted miért lehet annyira vonzó a hitelesen megélt gyülekezeti közösség a nem hívők számára?    

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.22.)

 

Szólj hozzá!