Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ezen a karácsonyon ismerd meg a Megmentődet!

2021. december 29. 03:00 - Erika1832

ae3d58db70cf25950554683f1d697f7d.jpg

„Eljött a világba, amely a sajátja volt, de a saját népe nem fogadta be őt. De mindazoknak, akik elfogadták őt és hittek benne, megadta a jogot, hogy Isten gyermekeivé váljanak.” (Jn 1,11–12 NCV)

Senki sem tökéletes. Ezt nyilvánvalóan mindenki tudja. Utazásaim során több ezer emberrel találkoztam világszerte, és még soha nem találkoztam olyannal, aki azt állította volna magáról, hogy bűntelen.

Én a saját magam által felállított mércéimnek sem felelek meg, még kevésbé az Isten által felállítottaknak – és ezzel te is így vagy. Mindannyiunknak vannak hibái, és mindannyian tévedünk.

Ezért van szükséged neked is arra, hogy megismerd Jézust, a Szabadítót, aki azért jött, hogy a bűneidért meghaljon.

A mennyország egy tökéletes hely – nincs szomorúság, búslakodás, sem betegség. A mennyország túlszárnyalja a legvadabb álmaidat is. Ez az ország tökéletes, de te és én, mi nem vagyunk azok. Ha Isten beengedné a tökéletlen embereket a mennybe, akkor az már nem lenne tökéletes. Ha Isten beengedne minket a mennybe minden tökéletlenségünkkel együtt, akkor a menny se lenne jobb, mint a föld.

De Istennek volt egy terve: elküldte Fiát, Jézus Krisztust – akinek a földre jövetelét karácsonykor ünnepeljük –, hogy tökéletes életet éljen helyetted. Aztán Jézus meghalt, hogy kifizesse a bűneid árát, hogy ne neked kelljen azokért megfizetned. Így juthatsz a mennybe, hogy hiszel benne. Micsoda lehetőség!

„Eljött a világba, amely a sajátja volt, de a saját népe nem fogadta be őt. De mindazoknak, akik elfogadták őt és hittek benne, megadta a jogot, hogy Isten gyermekeivé váljanak.” (Jn 1,11–12 NCV)

Ha bízol Jézusban mint Megváltóban, akkor Isten családjának részévé válhatsz, és ez a család örökké fenn fog állni.

Isten teremtett mindenkit, és ő mindenkit szeret. Istennek mindenkivel van célja. De ő csak azoknak az Atyja, akik úgy döntenek, hogy a család tagjává válnak teljesítve a családi követelményeket: higgyenek a Fiúban, akinek a megszületését karácsonykor ünnepeljük. Ez a feltétel.

Isten az, aki megalkotott téged, de meg is mentett téged. Azért jött el karácsonykor, hogy meghaljon minden bűnödért.

Nem tudok ennél jobb okot adni arra, hogy rá összpontosíts, és szánd oda magad neki.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a forgalmas karácsonyi szezon alatt elvégzett mindennapi feladataidban az a tudat, hogy a kegyelem és nem a tetteid mentettek meg?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy őt válaszd? Miért nem hívhatja őt mindenki Atyának?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz, hogy Jézus legyen a középpontban idén karácsonykor?

Bízd ma magad Jézusra mint Megváltódra!

Mi lehetne jobb időpont a karácsonynál, hogy bízz Jézusban mint Megváltódban? Ha készen állsz rá, hogy ma neki szenteld az életed, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézusom, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, meg lesz bocsátva, felismerem életem célját, és egy nap befogadsz engem a mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűnömet, és hiszem, hogy te vagy Isten, az én Megváltóm. Uramként fogadlak be életembe. Az életem minden részét ma átadom neked. Követni akarlak, és azt tenni, amit mondasz.

Jézus, hálás vagyok a szeretetedért és az áldozatodért, amely lehetővé teszi számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm neked, hogy nem kell kiérdemelnem vagy dolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan neked szentelem az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha ennek az imának elmondásakor fogadtad be Jézust az életedbe, akkor írj nekem egy emailt a Rick@PastorRick.com e-mail címre, hadd tudjak erről, mert szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, ami segít megkezdened az utadat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.22.)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Jézus eljött, hogy világosságot gyújtson az életedben

2021. december 26. 03:00 - FodorImi

light-bulb-4514505_1920.jpg

„A sötétség eltűnik az életünkből, és a Krisztusban levő élet új fénye ragyogja be.” (1Jn 2,8 TLB)

Miért beszél Isten olyan sokat a világosságról a Bibliában? Mert Isten a világosság. Amikor ő az életed Ura és Megváltója, az ő szeretetének fénye reményt ad a sötét napokon: „A sötétség eltűnik az életünkből, és a Krisztusban levő élet új fénye ragyog fel” (1Jn 2,8 TLB).

Ezért kérdezem, kész vagy felcserélni a sötétséget és a sötét napokat, amelyeken keresztül mégy, Isten világosságára? Erről szól a Karácsony. Jézus eljött, hogy világosságot gyújtson az életünkben.

Jézus nem karácsonykor született. Ő mindig is létezett, mert ő Isten: „Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus létezett, és Istennel volt.” (Jn 1,1 TLB) Jézus az örökkévalóságban létezett. Ő teremtett mindent. Benne van az örök élet, és ez az élet ad világosságot az egész emberiségnek. Az ő élete a fény, amely keresztül ragyog a sötétségen, és a sötétség sosem tudja kioltani.

Látod, ha Isten nélkül próbálod élni az életed, akkor a sötétben élsz. Ezért nem érted a dolgokat, mert a Szent Szellem megvilágosító munkája nincs az életedben. Ezért vagy megterhelve negatív érzelmekkel. Ezért nem gyógyulsz meg az összetöretésedből. És ezért nem növekszel.

Ez a karácsony annak az ideje, hogy felkapcsold a kapcsolót, és engedd Krisztus fényét az életedbe – nem csak a sötét napjaidon, hanem életed minden napján.

Akarod-e a sötétséget világosságra cserélni? Imádkozd el ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem! Olyan sok sötét nap volt az életemben, és most tudom, hogy a te világosságodra van szükségem. Szükségem van a fényedre, hogy meggyógyítson, vezessen, vigasztaljon és felmelegítsen. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és kérlek, bocsáss meg. Szükségem van a te világosságodra, hogy növekedhessek. Úr Jézus, amennyire csak tudom, kinyitom az életemet a te szereteted fénye előtt. El akarlak fogadni téged mint Isten karácsonyi ajándékát számomra. Meg akarlak tanulni követni téged és bízni benned. Alázatosan kérlek, fogadj be engem a te családodba a kegyelmed által – nem azért, mintha megérdemelném, hanem mert a hitemet beléd vetem, a te szeretetedbe és fényedbe. Jézus nevében kérem. Ámen!”

Ha most imádságban elfogadtad Jézust, kérlek tudasd velem, írd meg nekem e-mail-ben a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen a Jézussal való közös utazásod kezdetén.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért vannak a keresztényeknek még „sötét” napjaik? Isten népének miért kell még szembenézni megpróbáltatásokkal, miután átadták az életüket Istennek?
  • Isten fénye hogyan mutatta meg számodra az utat, amint növekedtél a szellemi érettségben?
  • A következő évben mely területeken akarsz szellemileg növekedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten szenvedélyes szeretete irántad

2020. december 29. 03:00 - FodorImi

love-699480_1920.jpg

„Mielőtt a föld alapjait lerakta volna, már elgondolt minket, szeretetének a középpontjába állított, hogy feddhetetlenek és szentek legyünk az ő szeretete által” (Ef 1,4 The Message).

A legnagyobb karácsonyi ajándék, amit valaha is kapsz, az Isten ajándéka számodra. Ez az oka, amiért a karácsonyt ünnepeljük. Erről szól a Biblia legismertebb verse: János evangéliuma 3. fejezetének 16. verse.

A történelem során emberek milliárdjai memorizálták ezt a verset. Miért ilyen fontos ez?

János evangéliuma 3. fejezetének 16. verse magyarázza meg a karácsony jelentőségét. Összegzi az egész Biblia üzenetét:

„Mert Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16 NKJV).

Ez a bibliavers emlékeztet minket, hogy Isten karácsonyi ajándéka számunkra magába foglalja a legnagyobb szenvedélyt – ahogyan minket szeret.

A vers első szakasza azt mondja: „Úgy szerette Isten a világot”. Egy dolog azt mondani valakinek, hogy szeretlek, de amikor azt mondják, hogy úgy szeretlek, az mutatja a szenvedélyt. Senki sem fog olyan intenzitással szeretni téged, mint ahogyan Isten szeret.

Isten mindig szeretett téged. Pál levele az  efezusiakhoz 1. fejezetének 4. verse azt mondja: „Mielőtt a föld alapjait lerakta volna, már elgondolt minket, szeretetének a középpontjába állított, hogy feddhetetlenek és szentek legyünk az ő szeretete által” (The Message). Mielőtt Isten megteremtette a világot az emberi élet fenntartására, ő már eltervezte az életedet. Isten azért alkotta az univerzumot, mert szeretni akart téged.

Isten sohasem teremtett egyetlen személyt sem, akit ne szeretett volna. Minden az életben – levegő, víz, étel, napfény stb. – Isten irántad való szeretetéből ered.

Semmi sem választhat el Isten szeretetétől. Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 39. verse azt mondja: „Nincs semmi az egész teremtettségben, ami valaha is képes lenne elválasztani minket Isten szeretetétől, amely a mienk a mi Urunk, Jézus Krisztus által” (GNT).

Isten szeret téged a jó napjaidon és a rossz napjaidon is. Szeret téged, amikor érzed, és akkor is, amikor nem érzed. Nem fog soha jobban szeretni, mint ahogy éppen most szeret. És sohasem fog kevésbé szeretni.

Ez a legnagyobb ajándék, amit valaha is kapsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten irántad való szeretetének megértése milyen hatással van arra, ahogyan te viszonyulsz másokhoz?
  • Hogyan változtatja meg a perspektívádat annak felismerése, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől?
  • Kivel oszthatod meg Isten legnagyobb ajándékát ezen a héten?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.22.)

Szólj hozzá!

A karácsony jó híre

2020. december 24. 03:00 - daniella_89

silhouette-nativity-scene-illustration_23-2148751020.jpg

„Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki el tud vinni minket Istenhez. Jézus igazán ember volt, és önmagát adta, hogy megmentsen minket” (1Tim 2,5 CEV).

A karácsony a jó hírről szól. De nem a különleges ajándékok jó híréről. Nem a nagy lakoma jó híréről. Nem az ünnepi zene és a gyönyörű fények jó híréről.

A karácsony Isten szeretetének a jó híréről szól.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyiunknak óriási szüksége van Isten szeretetére. Valójában enélkül elveszett vagy. Nem tudod a helyes irányt az életedben, nem vagy védelem alatt, nem tudod megélni a valódi örömöt. A földre gyakorolható örökkévaló hatásod felfedezetlen marad, és nincs biztosítva számodra hely a mennyben.

A karácsony jó híre az, hogy Isten elküldte Jézust hozzánk a földre, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. A Biblia azt mondja: „Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki el tud vinni minket Istenhez. Jézus igazán ember volt, és önmagát adta, hogy megmentsen minket” (1Tim 2,5 CEV).

Ha voltál már istentiszteleten, akkor valószínűleg többször hallottad a megváltás szót, de talán nem tudod, hogy valójában mit is jelent. Ez a szó olyan, mint egy gyémánt – számos különböző szögből tudod nézni, és mindig találsz rajta új oldalt. A megváltás azt jelenti:

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. Nem tudod megoldani az összes problémádat egyedül. Jézus nélkül különböző csapdákba kerülsz: mások elvárásainak akarsz megfelelni, vagy ki akarod érdemelni társaid, barátaid elismerését, vagy esetleg egy szenvedélybetegség rabja vagy. Megpróbálhatsz változtatni a helyzeten, de nincs elegendő erőd ahhoz, hogy megmenekülj. Jézus azért jött, hogy megadja neked ezt az erőt.
  • Jézus azért jött, hogy meggyógyítson minket. Mindannyian vágyunk arra, hogy gyógyulást tapasztaljunk meg az életünk azon területein, ahol veszteség ért. Vágyódunk arra, hogy Krisztus nélkül visszanyerjük az erőnket, a bizalmunkat, a jó hírünket, az ártatlanságunkat, illetve hogy helyreállítsuk az Istennel való kapcsolatunkat, pedig csak Jézus képes ezt megtenni.
  • Jézus azért jött, hogy helyreállítson minket. Sok ember azt gondolja, hogy Isten megszidja majd, ha visszatér hozzá. De Isten nem dühös rád, hanem épp ellenkezőleg: nagyon szeret téged. Más szavakkal: mérhetetlen a szeretete feléd. Jézus az első karácsonyon azért jött el a földre, hogy megbékítsen minket Istennel, hogy újra harmóniában legyünk ővele.

Idén karácsonykor ahogy körülnézel, rengeteg jót fogsz látni a karácsonyi időszakban. De ne feledd, hogy Isten szeretetének a jó híre a legjobb mind közül! Jézuson keresztül megtapasztalhatod a megmenekülést, a gyógyulást és az Istennel való kapcsolat helyreállását.

Hogyan tapasztalhatod meg a megmenekülést, a gyógyulást és az Istennel való kapcsolat helyreállását?
Nem kell elnyerned Isten szeretetét vagy bedolgoznod magad a mennyországba.

A Biblia azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által – ez nem önmagatoktól van, ez Isten ajándéka – nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedhessen” (Ef 2,8-9 NIV).

Ha még nem bíztad rá magad Jézusra, és nem kötelezted el magad arra, hogy kövesd őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz, hogy megtedd ezt a lépést és döntést hozz arról, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, imádkozd ezt az imát:

„Drága Jézus, te megígérted, hogyha hiszek benned, megbocsátasz nekem mindent, amit elrontottam, felismerem az életem célját, és egy nap majd befogadsz a te örökkévaló mennyei otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom a te szavadban, hogy kegyelemből, hit által van üdvösség – nem bármi olyasmi miatt, amit én teszek. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma az életem minden területét a te kezedre bízom. Te vagy az Úr a döntéseim felett.

Szeretném az életem elkövetkező részét mások szolgálatával tölteni ahelyett, hogy önmagamat szolgálnám. Átadom az életemet – kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba! A te nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha most elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek a Jézussal való járásod kezdetén.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A fentiek közül – megmenekülés, gyógyulás, helyreállítás – a megváltás melyik oldala a legfontosabb az Istennel való kapcsolatodban? Miért?
  • Miért Jézus a jó hír számodra ezen a karácsonyon? Hogyan tudsz beszélni erről a jó hírről másoknak?
  • Hogyan tudnád megfelelőbben ünnepelni Jézus születésének napját?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.17.) Fordító: Habakuk, Daniella_89

Szólj hozzá!

A COVID-19 ellenére a karácsony még mindig jó hírt hoz

2020. december 23. 03:00 - Tomes Lívia

karacsonyi_kep.jpg

„A szűz teherbe esik és fiút szül, és Immánuelnek hívják (ami azt jelenti, hogy »Velünk az Isten«)” (Mt 1,23 NIV).

A COVID-19 miatt ez a karácsony különleges és példa nélküli az életünkben. Mégis nagy örömünk lehet tudván, hogy Immánuel, „Velünk az Isten”, eljött, hogy megmentsen minket bűneinktől és hazavigyen a mennybe.

Lehet, hogy most másképpen ünnepeljük a karácsonyt – de ez még mindig ünnep.

Ezt a karácsonyt úgy is ünnepelheted, hogy azokra a dolgokra figyelsz, amelyekért hálás lehetsz. És rácsodálkozhatsz, hogy a világegyetem Istene törődik életed minden egyes részletével. Törődik a stresszel, a csalódottsággal és a szívfájdalommal, amelyet ebben az ünnepi időszakban tapasztalhatsz. Törődik a jövőddel, és tervei vannak veled, amelyek reményt és gyógyulást hoznak (Jer 29,11).

Az a jó hír, amit az angyal több mint 2000 évvel ezelőtt hirdetett, ma is jó hír és még mindig az örök öröm forrása.

Az angyal azt mondta: „Jó hírt hozok nektek, amely nagy öröme lesz az egész népnek. Dávid városában Szabadító született ma nektek; ő a Messiás, az Úr. Ez lesz a jel számotokra: találtok egy csecsemőt, aki bepólyálva fekszik a jászolban” (Lk 2,10–12 NIV).

A világjárványtól és a körülményektől függetlenül három okból is nagy örömmel ünnepelhetjük ezt a karácsonyt:

Isten szeret téged. Isten elküldte Jézust a szeretet küldetésére. Valójában, a Biblia azt mondja, hogy Isten maga a szeretet. Isten megteremtette az egész világot azért, hogy megteremthesse az emberiséget azért, hogy megteremthessen téged azért, hogy szerethessen téged.

Isten azért teremtett téged, hogy szerethessen. Az ő szeretete pedig nem azon alapszik, hogy mit teszel. Szeretete azon alapszik, aki ő. A Biblia azt mondja: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség azoknak, akiken az ő kegyelme nyugszik” (Lk 2,14 NIV).

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Isten veled van. A Biblia azt mondja, Jézus Immánuel. Ő az Isten, aki eljött, hogy közöttünk éljen. Jézus valóban „Velünk az Isten” volt. És ma is velünk van. Lehet, hogy nem érzed a jelenlétét, de ettől még igaz. Lehetsz elhagyatott ebben az életben, de Isten soha nem hagy el.

Ha tudod, hogy Isten közel van hozzád, akkor nem kell aggódnod vagy félned a jövő miatt. Ő irányít, nem a körülményeid. Ő irányít, nem a koronavírus. Ha tudod, hogy Isten közel van, ez elűzi a félelmedet. Így emlékezhetsz rá: amikor Isten közel van, akkor nem kell félned.

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Isten érted van. A te oldaladon áll. Azt szeretné, hogy sikeres légy. Valójában Jézus ezt mondta: „Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa” (Jn 3,17 NLT). Sokan azért félnek Istentől, mert bűnösök. De a Biblia azt mondja, Jézus nem azért jött, hogy elítélje a világot. Azért jött, hogy megmentse azt. Ez jó hír!

Ez ok arra, hogy nagy örömmel ünnepeljük Jézus születését.

Ez a nagy öröm jó híre minden ember számára, mert Isten azt mondja: „Szeretlek téged, veled vagyok és érted vagyok.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit mondanál, a te karácsonyod inkább a munkáról vagy az ünneplésről szól? Hogyan csökkentheted a stresszes előkészületeket és növelheted az örömteli ünneplést?
  • Mivel töltöd el a legtöbb idődet, hogy a felkészülj a karácsonyra?
  • Hogy értelmezed, hogy Isten azt akarja, hogy felkészítsd a szívedet karácsonyra, hogy igazán ünnepelhess?
  • Készíts listát azokról a dolgokról, amelyekért hálás lehetsz idén karácsonykor!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása