Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hálaadó ima békét hoz

2018. november 12. 03:00 - Lilla:)

"Ne aggódjatok semmi miatt, helyette mindenért imádkozzatok! Mondjátok el Istennek, mire van szükségetek és adjatok hálát mindenért, amit tett. Ezek után megtapasztaljátok majd Isten békéjét" (Filippi 4:6-7., NLT fordítás)

A Filippi 4:6-7-ben azt olvassuk, hogy a Biblia legnehezebb tanítása az, hogy engedelmeskedjünk: "Ne aggódjatok semmi miatt, helyette mindenért imádkozzatok! Mondjátok el Istennek, mire van szükségetek és adjatok hálát mindenért, amit tett. Ezek után megtapasztaljátok majd Isten békéjét" (NLT fordítás)

Nem egyszerű aggodalmak nélkül tekinteni életünk mindennapos, gyakran rémisztő részleteire, de Isten pontosan megmondja, mit is kell tennünk: "Mindenért imádkozzatok...adjatok hálát mindenért, amit tett." A hálaadó ima békét hoz. Isten ezzel azt mondja, hogy amikor elkezdesz aggódni, akkor abbahagytad az imádkozást.

A szülők értik a hála erejét. A legtöbb szülő nem értékeli ha a gyermekei folyton csak kérnek és sosem mondják azt, hogy "köszönöm". Isten ugyanígy látja a dolgokat. Azt akarja, hogy elmondjuk, ha szükségünk van valamire. Az Újszövetségben több mint 20 alkalommal említi meg, hogy "kérjetek". Azonban azt szeretné, ha hálával kérnénk.

A Biblia arra ösztönöz, hogy pontosan fogalmazzuk meg kéréseinket és hálánkat. Ahelyett, hogy "köszönök mindent", azt szeretné, ha elmondanánk neki, miért is vagyunk hálásak. Amikor azt mondom a feleségemnek, hogy "Olyan hálás vagyok érted", mindig azt kéri, hogy mondjam el, pontosan miért. Szereti hallani, mit értékelek benne, és miért vagyok hálás érte.

Isten is hallani akarja ugyanezeket a dolgokat. Tehát amikor imádkozol, mondd el Istennek, hogy miért vagy hálás. Az ima az egyik legfontosabb módja annak, hogy kifejezzük felé hálánkat.

Előre hálát adni Istennek nagy lépés a hitben. A Biblia azt mondja, hogy amikor előre hálát adunk Istennek valamiért, amire még nem is válaszolt, akkor csodák történnek. Minél hálásabbak vagyunk, annál inkább munkálkodik Isten az életünkben. A Biblia azt mondja, hogy Isten az ő gyermekei hálájában lakik. A hálánkat mint az erő eszközét használja az életünkben.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért olyan fontos a hála a lelki életünkben?
  • Légy olyan pontos, amilyen csak tudsz: miért vagy hálás Istennek? Tölts egy kis időt imával és köszönd meg Istennek ezeket a dolgokat!
  • Mik azok a dolgok, amikről hiszed, hogy Isten meg fogja áldani a jövőben? Köszönd meg neki ezeket - még akkor is ha meg sem történtek egyelőre.

 

Készen állsz befogadni Jézust a szívedbe?

Meg akarod kapni Isten kegyelmi ajándékát? Ezzel az egyszerű imával elmondhatod Istennek, hogy el akarod fogadni Jézus ajándékát.

Ima:

"Kedves Istenem! Félek, de meg akarlak ismerni. Nem egészen értek mindent, viszont köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál még akkor is, amikor észre sem vettem. Köszönöm, hogy itt vagy nekem és hogy nem azért küldted Jézust, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen.
Beismerem, hogy soha még csak észre sem vettem, hogy szükségem van egy Megmentőre, azonban ma meg szeretném kapni Fiad ajándékát. Arra kérlek, hogy ments meg a múltamtól, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól, a sérelmeimtől és a csalódásaimtól. Szükségem van rád, hogy elvedd a stresszt és helyette szereteteddel tölts meg. Szükségem van arra, hogy békében éljek veled és szükségem van rá, hogy a te békéd töltse be a szívem.
Arra kérlek, hogy ments meg a Te célodnak megfelelően. Tudni akarom, miért helyeztél engem erre a bolygóra. Be akarom tölteni azt a célt, amit Te előkészítettél nekem. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek Téged, bízzak Benned és ápoljam a kapcsolatom Veled. Jézus nevében imádkozom. Amen."

Ha elmondtad ezt az imát, akkor kérlek mondd el nekem és írj a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék küldeni neked néhány dolgot, amivel megkezdheted utadat Jézussal.

( * Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.05.)

Szólj hozzá!

Isten tud a gyengeségeinkről, mégis szeret

2018. november 01. 03:00 - K. Juc

„Jézus megérti a gyengeségeinket, mert ugyanazok a próbatételek érték, mint bennünket, mégsem követett el bűnt. Ezért jöjjünk bátran a kegyelmes Isten trónjához. Ott megkapjuk irgalmát és rátalálunk a kegyelemre, amire a legnagyobb szükségünk van." (Zsidók 4:15-16, NLT fordítás)

back-1822702_1280_1.jpg

Évekkel ezelőtt megjelent egy könyv „Miért félek attól, hogy elmondjam neked, ki vagyok?" címmel. A válasz rá a következő: ha elmondom, milyen is vagyok valójában és neked ez nem tetszik, akkor így jártam – ugyanis nincs másik önmagam.

Ezért az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy álarcokat viselünk és másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Attól félünk, hogy ha engedjük, hogy mások meglássák kik vagyunk valójában, akkor elutasítanak majd. Ez az egyik legnagyobb félelmünk.

De mivel Isten mindig jó, és sosem rossz, Ő sosem fog elutasítani téged. Még akkor sem, amikor vétkezel ellene, engedetlen vagy, vagy pedig megbántod. Vissza tudsz jönni hozzá! Visszavár és nem utasít el, amikor alázatosan bevallod, amit tettél.

A Biblia szerint: „Ha apám és anyám el is hagyna, az Úr akkor is szorosan magához ölel [...] Az ellenségeim lesben állnak [...] én mégis hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát, míg itt vagyok az élők földjén." (27. Zsoltár 10-11,12 NLT fordítás)

Lehet, hogy elrontottad és óriási hibát követtél el, de Isten a második esélyek Istene. Miért? Mert Ő egy jó és kegyelmes Atya.

Mivel Isten mindig jó és kegyelmes, ezért amikor imádkozunk, mindig bátrak és magabiztosak lehetünk. Nem kell térden csúszva, fülünket-farkunkat behúzva jönnünk hozzá. Odajöhetünk hozzá, és kimondhatjuk: „Istenem, tudod, hogy elszúrtam – ez vagyok én. Te viszont jó Atya vagy – ez vagy Te. És az számít, hogy Te ki vagy."

„Jézus megérti a gyengeségeinket, mert ugyanazok a próbatételek érték, mint bennünket, mégsem követett el bűnt. Ezért jöjjünk bátran a kegyelmes Isten trónjához. Ott megkapjuk irgalmát és rátalálunk a kegyelemre, amire a legnagyobb szükségünk van." (Zsidók 4:15-16, NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted miért engedte meg Jézus, hogy kísértések érjék, amíg a Földön élt, ha bűnt nem is követett el?
  • Hogyan befolyásolja a kapcsolatod a szüleiddel a 27. Zsoltár értelmezését? Hogyan jellemeznéd a szóhasználatot az igében?
  • Milyen módokon befolyásolta az elutasítástól való félelem, azt ahogyan Istenhez közeledsz imában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.30.)

Szólj hozzá!

Isten megbocsát neked, ezért bocsáss meg te is magadnak!

2018. október 31. 03:00 - K. Juc

„Nem a bűneink szerint bánik velünk; nem bánik velünk keményen, ahogy megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (103. Zsoltár 10,12 NLT fordítás)
Related image
Isten mindig azt adja, amire szükségünk van, nem pedig, amit megérdemelnénk. A 103. Zsoltár 10. és 12. verse szerint: „nem büntet bennünket a bűneinkért, nem bánik velünk keményen, ahogyan megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (NLT fordítás)
Ahelyett, hogy megkapnánk a büntetést, amit megérdemlünk, Jézus Krisztus minden bűnünkért és tévedésünkért kifizette az árat. Tetszik, hogy ez szerepel a Bibliában: „olyan messzire, amilyen távol van kelet nyugattól", mert keletnek és nyugatnak nincs vége. Létezik északi és déli sark, de keletről nyugatra haladva nincs ilyen végpont. Isten egyszerűen fogta a bűneinket és eltörölte azokat!
Ha tehát Isten megbocsátott neked, akkor neked is meg kell bocsátanod magadnak! Ott ez a férfi, Dávid király a Bibliában, aki házasságtörést követett el, majd hogy ezt eltitkolja, meggyilkoltatta a nő férjét. Gyilkosság és házasságtörés - ezek elég nagy bűnök. Megérdemelte vajon Dávid a megbocsátást? Nem. És azt, hogy kegyelmet kapjon? Nem! Dávid viszont tudta, hogy Isten jó, ezért kegyelmet kért tőle. Így imádkozott: „Könyörülj rajtam Istenem, hűséges szereteted szerint! Mivel nagy a te irgalmad, töröld el bűneimet! Moss tisztára a bűntudattól, tisztíts meg minden vétkemtől! (51. Zsoltár 1-2, NLT fordítás)
Ha valamilyen nagy bűnnel küszködsz éppen, akkor végig kell olvasnod az 51. zsoltárt. Az egész zsoltár arról szól, hogy kicsoda Isten, és nem arról, hogy te ki vagy.
Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen: Isten nem azért bocsát meg neked, mert te jó vagy, hanem azért mert Ő jó. Ő egy jó Isten, és jó terve van a számodra - még akkor is, ha nagyon elszúrsz valamit. Semmi sem választhat el a szeretetétől!
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Mit érdemelnél Istentől?
  • Miért olyan nehéz néha megbocsátanunk magunknak? Hogyan tudja Isten kegyelme és megbocsátása befolyásolni azt, ahogyan látod önmagad?
  • Miért kell elhinned azt, hogy miután Isten megbocsát, el is fogad Téged tisztának?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.24.)
Szólj hozzá!

Isten mindent a javadra munkál

2018. október 29. 03:00 - daniella_89

"Tudjuk, hogy Isten mindent úgy tesz, hogy javát munkálja mindazoknak, akik Őt szeretik és akik az Ő terve szerint elhívottak" (Róma 8:28 NLT fordítás)

 

chocolate-mousse-making_mlsuog.jpg



Isten jó Isten, és jó terve van az életedre. Másoknak lehetnek rossz terveik, sőt olykor te isosszul tervezhetsz, de Istennek csak jó tervei vannak számodra.

Az életedben lehet, hogy nem minden jó - Isten nem ezt ígérte. Nem azt mondta, hogy bármi is történjen az életedben, az jó lesz. Barátom, egy megtört bolygón élünk. Semmi nem működik tökéletesen. A tested romlandó és nem mindig működik jól. Az elméd alapból romlott, így megtérés nélkül nem mindig gondolkodik megfelelően. Romlott az időjárás, a gazdaság, romlottak a kapcsolatok. Semmi nem tökéletes.

Isten nem tökéletességet ígér számunkra. A tökéletesség a Mennyben van. Ott nincs szomorúság, bánat, betegség, vagy szenvedés. Nem várhatjuk, hogy a Menny a Földön legyen, mert a Föld tele van romlottsággal. De még minden romottság közepén is - Istennek jó terve van az életedre. Ő nagyobb, mint a rossz döntéseid, és még ezeket az esztelen döntéseket is be tudja illeszteni egy jó tervbe. Micsoda Isten! Ő át tudta fordítani  Jézus kereszthalálát feltámadásba érettünk.

A Biblia ezt mondja a Róma 8:28-ban: "Tudjuk, hogy Isten mindent úgy tesz, hogy javát munkálja mindazoknak, akik Őt szeretik és akik az Ő terve szerint elhívottak" (NLT fordítás) Ez az ígéret nem mindenkinek szól ezen a világon. Nem szolgálja mindenki javát minden. De minden a javát munkálja azoknak, akik ezt mondják: "Istenem, neked adom az életem. Szeretném betölteni azt a célt, amelyre megalkottál". Még azután sem azt mondja, hogy minden jó. Azt mondja, minden összedolgozik a javadra - még a rossz, és a keserű is.

Észrevetted, hogy mikor tortát készítesz, az összetevők egyenként nem ízletesek? A liszt önmagában nem finom. A nyers tojások nem finomak. A vanília önmagában nem finom. De dolgozd mindezeket össze, és egy ízletes remekművet kaphatsz!

Mikor megengeded Istennek, hogy minden "hozzávalót" összedolgozzon, Isten veszi a keserűt, belegyúrja a kelt tésztába, és jobbá tesz vele téged. Miért? Mert Ő jó Isten.

Minél több időt töltesz Istennel, annál inkább megismered a célod. Minél inkább megismered a célod, annál inkább tud Isten mindent használni az életedben - még a keserű és megtört dolgokat is.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mik voltak azok a rossz döntések - amelyeket te hoztál, vagy mások hoztak - amiket nehezen hiszed, hogy Isten jóra tud használni az életeben?
  • A célod megismerése hogyan segít abban, hogy lásd, Isten hogyan munkál mindent a javadra?
  • Mit gondolsz, mit jelent teljesen átadni az életedet Istennek?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.22.)

Szólj hozzá!

El kell fogadnod a kudarc valóságát

2018. október 24. 03:00 - FodorImi

„Nincs senki a földön, aki mindig azt teszi, ami helyes, és sosem hibázik.” (Prédikátor 7:20, GNT fordítás

what-entrepreneurs-can-learn-from-failure-1920x800.jpg

Amerikában a kudarc szinte megbocsáthatatlan bűn, a siker pedig a bálvány. Ez a fajta nyomás okozza a legnagyobb stresszt az embereknek. A kudarctól való félelemnek sok különböző arca van. Döntésképtelenné, munkamániássá és a biztonsághoz ragaszkodó perfekcionalistává tehet. Mivel félünk hibázni, kerülünk bármiféle kockázatot.

Sokunknak a kudarctól való félelem vasmarokként szorítja a szívét. Sőt, a világ legjobb, legnagyszerűbb emberei  is a kudarctól való félelem hatása alatt állnak.

Ezért sürgetlek, fogadd el ezt az egyszerű igazságot: Mindannyian hibázunk. Ez nem csak a te problémád, ez az emberiség problémája. A Biblia azt mondja, „Nincs senki a földön, aki mindig azt teszi, ami helyes, és sosem hibázik.” (Prédikátor 7:20, GNT fordítás).

Nem csak a múltban követtél el hibákat, hanem a jövőben is hibázni fogsz, ezt garantálhatom. Már maga az is hiba, ha biztonságra játszol és elutasítod a kockázatot. Lelkipásztorként gyakran hallom az embereket, „Mi lesz ha elrontom?” Ilyenkor visszakérdezek: „Mit értesz azon, hogy ha?"

Már sok-sok alkalommal kudarcot vallottál az életben. Akárcsak én. Lehet, hogy életed bizonyos területein éppen most vagy csődben. A jövőben pedig még több kudarc lesz.

Még a szupersztárok is megbotlanak. A legkiválóbb profi kosárlabdajátékosok dobásainak csak fele lesz kosár. A legjobb baseball játékosok minden három ütéséből csak kettő sikerül. Szóval a kudarc normális.

Soha nem győzöd le a kudarctól való félelmedet, amíg nem fogadod el annak a realitását, hogy nem vagy tökéletes.

A Biblia azt mondja, hogy csak egyetlen hibától kell félned: „Vigyázzatok, hogy senki ne hajoljon el Isten kegyelmétől.” (Zsidók 12:15).

Szükséged van a kegyelemre. Mindannyiunknak szüksége van!

Csak mikor elengeded a kudarctól való félelmet, akkor fog megszűnni az őrjítő szorítás az életünkből. Amikor ez megtörténik, akkor tudjuk teljesen elfogadni Isten kegyelmét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Életed mely területén félsz legjobban a kudarctól? Miért?
  • Hogyan akadályoz meg a kudarctól való félelem attól, hogy fontos kockázatokat vállalj fel az életben?
  • Hogyan tudnátok egy barátoddal egymást bátorítani, hogy Isten életetekre vonatkozó tervét a kudarctól való félelem nélkül véghez vigyétek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.17.)

Szólj hozzá!