Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Fogadd el Krisztust, ahogy Ő is elfogadott téged

2019. április 08. 03:00 - Anika Enikő

"Azért fogadjátok el egymást, miképpen Krisztus is elfogadott titeket, hogy ez dicsőségére legyen Istennek." (Róma 15:7, NIV fordítás)

 

 

Isten elfogad bennünket  rendezetlen életünk, tisztátalan indítékaink és idegesítő viselkedésünk ellenére is. Az egyik módja annak, hogy Isten szeretetét tükrözzük és dicsőséget szerezzünk a nevének az, hogy elfogadjuk egymást, ahogyan Isten is elfogad minket. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk mások beszólásait és túlnézünk a hibáikon, hogy azt az egyént lássuk az emberekben, akik szintén Isten képmására lettek teremtve.

Ahhoz, hogy Jézushoz hasonlóvá válj, szükséged van egy házicsoportnak vagy kisebb közösségnek a segítségére. Isten úgy tervezett bennünket, hogy szellemi és lelki fejlődésünket mások segítségével érjük el. Például nem tanulhatunk meg másokat szeretni, ha egyedül vagyunk. Meg kell tanulnunk, hogyan fogadjuk el egymást feltételek nélkül, hiszen Krisztus is feltétel nélkül elfogad minket.

A Biblia ezt mondja: "Azért fogadjátok el egymást, miképpen Krisztus is elfogadott titeket, hogy ez dicsőségére legyen Istennek." (Róma 15:7, NIV ford.).

Ez az elfogadás minden házicsoportot és kisebb közösséget biztonságossá tesz, vagyis egy olyan hellyé, ahol az emberek nem félnek elmondani félelmeiket és kételyeiket vagy megosztani nehézségeiket, és ahol maradandó változások történnek az emberek életében.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A múltban történt mely események nehezítik meg számodra, hogy elhidd, hogy Isten elfogad téged?
  • Mit gondolsz, az emberek valószínűsíthetően miért az után változnak, hogy elfogadták őket, és nem az előtt?
  • Mi lenne az, amit a legnehezebben tudnál elmondani másoknak egy kis közösségben? Kérd Istent, hogy segítsen ledönteni a falakat, hogy sebezhetőnek és őszintének láthassanak.

 

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.01.)

Szólj hozzá!

Kezeld úgy a stresszt, mint Jézus: csatlakozz egy kis csoporthoz!

2018. november 19. 03:00 - FAmelita

"Akkor így szólt hozzájuk: olyan szomorúság van a lelkemben hogy úgy érzem, meghalok. Maradjatok itt és virrasszatok velem!" (Máté 26:38, NIV fordítás)

Tudtad, hogy volt egy kis csoport, ahová Jézus tartozott?

Az evangéliumokat olvasva azt látjuk, hogy Jézus mindent velük csinált. Ők voltak az apostolok, akiket arra hívott el, hogy a legközelebbi tanítványai legyenek.

Jézus támaszkodott a segítségükre, amikor feszült volt és teher nehezedett rá.  Korábban öt fontos dolgot említettünk a stressz kezelésével kapcsolatban:

  1. Identitás: Tudd, hogy ki vagy!
  2. Motiváció: Tudd, hogy kinek az elismerése a fontos az életedben!
  3. Elhivatottság: Tudd, hogy mi az elhívásod!
  4. Fókusz: Arra összpontosíts, ami számít!
  5. Olvasd a Bibliát, elmélkedj rajta és halld meg, amit Isten mond!

A hatodik az együttműködés. Ha csökkenteni akarod a stresszt, keress egy kis csoportot és csatlakozz hozzá!

Soha nem kell egyedül kezelned a stresszt. Isten azt akarja, hogy oszd meg másokkal. 

Biztosan te is hallottad már azt az állítást: hogy "ha azt akarod, hogy rendesen legyen megcsinálva valami, csináld meg saját magad!"

Ez a stressz receptje, nem pedig a sikeré!

Jézus sem ezt tette. A legelső dolog, amit a szolgálata során tett az volt, hogy létrehozott egy kis közösséget. Tudta, hogy Isten közösségre szánt minket, és ő meg akarta élni ezt az igazságot. 

Jézus ehhez a közösséghez fordult életének legnehezebb éjszakáján is. Tudta, hogy letartóztatás vár rá a Gecsemáné-kertben a kereszthalál előtti éjszakán, és nem egyedül ment oda, hanem azokkal, akik hozzá tartoztak.

A Biblia ezt mondja: "Akkor így szólt hozzájuk: olyan szomorúság van a lelkemben hogy úgy érzem, meghalok. Maradjatok itt és virrasszatok velem!" (Máté 26:38, NIV fordítás).

Jézusnak nem a kis csoport tanácsaira vagy vigasztaló szavaira volt szüksége, hanem arra, hogy ott legyenek vele.

Ha Jézus képes volt támaszkodni egy kis közösségre, képzeld el, milyen nagy segítség lenne a te számodra is ez!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segítenek a kapcsolataid megküzdeni az életedben lévő stresszel?
  • Ha nem vagy tagja egy kis csoportnak, mi az, ami távol tart ettől? Ha tagja vagy, mi az, ami visszatart attól, hogy még többet fektess bele ebbe a közösségbe?
  • Milyen különböző módon tudnál a körülötted lévő embereknek segíteni hordozni a terheiket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.12.)

Szólj hozzá!

Így tudsz befektetni a saját gyülekezeted közösségébe

2018. augusztus 09. 03:00 - FAmelita

"Amikor Isten emberei szükségben vannak, legyél kész segíteni nekik. Mindig légy buzgó a vendégszeretetben." (Róma 12:13, NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy használjuk a pénzünk egy részét arra, hogy erősítsük a közösséget, hogy mutassunk szeretetet a többi hívő felé és építsünk kapcsolatokat.

Bármikor, amikor Istennek adtam a pénzem, az minden esetben csak közelebb vitt engem Őhozzá. Bármikor, amikor másnak adtam a pénzem, az ahhoz a személyhez vitt közelebb. Amikor a kiscsoportban adok valakinek pénzt, vagy a kiscsoportomra költök, hozzájuk kerülök közelebb, velük fejlődik a kapcsolatom.

Bármikor, amikor elmegyek, veszek egy szép kártyát és írok bele valami bátorítót, akkor egész egyszerűen Isten befektetési alapjába fektetek be. Amikor egy másik hívő elbátortalanodott, és szüksége lenne valakire, akivel beszélhet, és én meghívom ebédelni, akkor is Isten  befektetési alapjába fektetek be. 

A Biblia azt mondja "Mikor kiterjeszted a vendégszeretetet olyan keresztény fivéreidre és nővéreidre, akik idegenek számodra. a hitet teszed láthatóvá." (3 János 1:5, The Message fordítás). Amikor a gyülekezetbe fektetjük a pénzünket és fejlesztjük vele a kapcsolatainkat, azzal Istenre mutatunk. Más szavakkal, ha a saját gyülekezeted közösségére költesz, az segít másokat a kereszthez vinni.

Legyél kreatív! Legyél újító! Dobj be néhány ötletet. "Lássuk, milyen leleményesek lehetünk a szeretet ösztönzésében és a segítségnyújtásásban." (Zsidók 10:24, The Message fordítás).

Bármikor, amikor más hívőknek adtam a pénzem, az ő hozzájuk vitt közelebb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Látsz szükséget a kiscsoportodban vagy egy családnál a gyülekezetben?
  • Milyen félelmeid vannak, azzal kapcsolatban, hogy idegeneket érj el és az ő életükbe fektess? Kérd Isten segítségét, hogy túljuss a félelmeiden és teljesíthesd a küldetésed.
  • Hogyan segítenek az erős gyülekezeten belüli kapcsolatok Istenre mutatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.02.)

 

Szólj hozzá!

Négy lépés, ami megerősíti a hitedet

2016. szeptember 29. 03:00 - K. Juc

„Arra fordítsd az idődet és az energiádat, hogy szellemileg jó formában tartsd magad!” (1Timóteus 4:7b, TLB fordítás)

Ha azt szeretnéd, hogy Isten használjon, akkor meg kell erősítened a hitedet.

A Biblia ezt tanácsolja: „Arra fordítsd az idődet és az energiádat, hogy szellemileg jó formában tartsd magad!” (1Timóteus 4:7, TLB fordítás).

Hányan ébredtek azzal a gondolattal, hogy: „Na végre, ma mehetek edzeni!”? Én biztosan nem! Azt viszont tudom, hogy mindannyiunknak szüksége van fizikai és szellemi edzésre egyaránt. Én igyekszem minden edzéssel töltött pillanatból a lehető legtöbbet kihozni, legyen az fizikai vagy szellemi edzés. Hadd segítsek neked is ugyanezt tenni a következő négy szellemi szokással, amelyek meg fogják erősíteni a hitedet.

1. Tanulmányozd a Bibliát! Személyesen kell tanulmányoznunk a Bibliát, mert amikor a hitünk megerősítéséről van szó, nem támaszkodhatunk mások Biblia tanulmányozására. Nekünk kell megtennünk. A Biblia szerint: „A teljes írás Istentől ihletett és képes megtanítani bennünket felismerni, hogy mi igaz és mi nem helyes az életünkben. Helyreigazít bennünket, amikor tévedünk, és megtanít azt tenni, ami helyes. Isten arra használja fel, hogy felkészítse az ő népét minden jó munkára.” (2Timóteus 3:16-17, NLT fordítás). Isten Igéje az életre felkészítő kézikönyv. Ha fel akarod magad készíteni, hogy Isten használjon, akkor tanulmányoznod kell Isten Szavát.

2. Olvass keresztény könyveket! A Példabeszédek 19:8 szerint: „Tégy jót magadnak, és amit csak lehet, tanulj meg!” (TEV fordítás). Sokkal többet fogsz megtanulni, ha olyan könyveket olvasol, amelyek segítenek szellemileg növekedni.

3. Írd le a bizonyságodat! A Biblia azt mondja az 1Péter 3:15-ben, hogy „Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek!” (NCV fordítás). Ahogy senki más nem tud helyetted tanulni, úgy a történetedet sem tudja más elmondani. Egy bizonyság négy részből áll: Milyen volt az életed, mielőtt Krisztushoz jöttél? Hogyan jöttél rá, hogy szükséged van Krisztusra az életedben? Hogyan adtad át az életed Krisztusnak? Milyen az életed most?

4. Csatlakozz egy kiscsoporthoz! A Biblia szerint: „Bátorítsátok egymást és építse egyik a másikat!” (1Thesszalonika 5:11a, NLT fordítás, második kiadás). Nem tudok semmi másról, ami annyira meg tudná erősíteni a hitedet, mint a rendszeres kapcsolat a kiscsoportoddal. Ha nem vagy tagja egy kisebb csoportnak, akkor keresned kell olyan embereket, akikkel megoszthatod az életedet és akik támogatni fognak, ahogy növekszel hitben.

Ez a négy szokás segíteni fog szellemileg jó formában maradni, hogy készen állj arra, hogy Isten használjon. Melyik szokásra kell ma nagyobb figyelmet fordítanod?

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, miben segít, ha leírod a bizonyságodat?
  • Mi módon segítheti a kiscsoport, hogy növekedjen a hited? Hogyan tudod te segíteni őket?
  • Nem biztos, hogy szórakoztató feladatnak tűnik a keresztény könyvek olvasása. Gondold át, hogyan tehetnéd érdekesebbé! Például, ha a baráti köröd is ugyanazt a könyvet olvasná vagy kávézás mellett beszélnétek meg az olvasottakat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.22.)

Szólj hozzá!

Öt dolog, amit várakozás közben tehetsz

2016. január 30. 03:00 - Babacson

„Kitartóan kérjétek és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót!" (Máté 7,7 EFO)

Amikor Isten egy várakozó időszakon visz át, ne tedd félre az életed, inkább gyakorold azokat a szokásokat, amelyek a hit növekedését segítik.

1. Folytasd az imádkozást. Az Ige  azt mondja, „Kitartóan kérjétek és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót!" ( Máté 7,7 EFO). Imádkozz tovább és megkapod a válaszod.

2. Folytasd a szolgálatod. A Róma 12,11 azt mondja, „Soha ne lustálkodj, hanem dolgozz keményen és szolgáld az Urat lelkesen!" Ne azon aggódj, hogy legyen egy jelentős szolgálatod, inkább tedd a szolgálatod jelentőssé.

3. Folytasd a kiscsoportba járást.  A zsidókhoz írt levél 10,25-ben a Biblia azt mondja, „Ne hagyjuk abba azt a törekvésünket, hogy egyre inkább összegyűljünk... Bátorítsuk egymást, és folytassuk az összegyülekezést, mert látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap." (RÚF).

4. Folytasd a vetést.  A Prédikátor 11,6 azt mondja, „Korán reggel láss a magvetéshez, de este is folytasd a munkát, mert nem tudhatod, melyik lesz sikeres, egyik vagy a másik, esetleg mindkettő." (EFO)

5. Folytasd a hited. Az Ige azt mondja, „Te azonban maradj meg azokban, amiket tanultál, s amikben hívővé lettél..." ("Timóteus 3,14).

A lényeg, hogy maradj aktív. Ne légy passzív! Isten nem tud egy parkoló autót vezetni! Ne mond azt az Úrnak, hogy rá vársz. Add rá a gyújtást és kezdj el vezetni. Hova? Bárhova! Vegyél részt a misszióban. Vegyél részt a szolgálatban. Vegyél részt egy kis csoportban. Tedd meg azokat a dolgokat, amelyekkel tudod, hogy erősíted azokat a képességeid és szokásaid, amelyek által egyre inkább Jézusra hasonlítasz.

Beszéljétek át:

  • Hogyan reagálsz, amikor Isten egy várakozó időszakon visz keresztül?
  • Milyen módon tud egy kis csoport abban segíteni, hogy egyre inkább Jézushoz hasonlóvá válj, különös képen a várakozó időszakokban?  
  • Milyen lépéseket tudsz ma megtenni ahhoz, hogy a hitedben sokkal aktívabbá válj?

 *(Daily Hope by Rick Warren 2016.01.23)

Szólj hozzá!