Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amiért ne adjuk fel

2024. január 03. 03:00 - gerbeaud

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9)

Ha Isten igaz embere akarsz lenni, meg kell tanulnod, hogyan legyél rugalmas. Ez azt jelenti, hogy amikor elbuksz, akkor felállsz és továbbmész.

Sok olyan tényező okozhat kudarcot, amit nem tudsz befolyásolni. De ha felállsz, ki tudja, milyen pozitív dolgok történhetnek?

A történelemkönyvek tele vannak olyan emberek történeteivel, akik újra és újra elbuktak, de nem adták fel, amíg sikerrel nem jártak.

George Washington tábornok az amerikai forradalomban a britek ellen vívott csatáinak kétharmadát elvesztette. Folyton visszavonult, mert nem volt elég embere, hogy felvegye a harcot a brit hadsereggel. De nem adta fel! Végül megnyerte a háborút, ő lett az Egyesült Államok első elnöke, és az ország atyjának tartják.

Napóleon Franciaország császáraként uralta a kontinentális Európát. De diákként 42. helyen végzett egy 43 fős osztályban. Nem ő volt a legokosabb diák, de katonai zseniként tartják számon, és módszereit ma is sok iskolában tanulmányozzák.

Albert Einstein, minden idők egyik legnagyobb tudósa csaknem ötéves koráig egyetlen szót sem szólt. Az iskolában olyan rosszul teljesített, hogy 16 évesen nem sikerült átmennie a svájci politechnikum felvételi vizsgáján. Ennek ellenére újra feltalálta a tudományt és a matematikát.

Babe Ruth, minden idők egyik legjobb baseballjátékosa 714 hazafutást (home run-t) ütött pályafutása során, amivel majdnem 40 évig tartotta a hazafutás rekordját. De emellett 1330 alkalommal kiesett. Ruth évekig tartotta a legtöbb hazafutás és a legtöbb kiesés (strikeout) rekordját is.

Nem tartom egyiküket sem az istenes élet példájaként. De sokat elértek a világ szemében, mert nem adták fel. Képzeljük el, mit tehet Isten azokkal az igaz nőkkel és férfiakkal, akik tovább haladnak előre és dolgoznak azért, amire Isten elhívta őket.

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk" (Gal 6,9).

Folytasd, és ne hagyd, hogy a bukásod végleges legyen! Soha nem tudhatod, hogy Isten mit tehet általad!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen nagy céloktól féltél azért, mert azt hitted, elbuksz?
  • Gondolj néhány példára a Bibliából, akik kudarcot vallottak, mielőtt sikerrel jártak volna. Mit tanulhatsz tőlük
  • Mit jelent igaznak lenni? Szeretnéd, ha igaz emberként ismernének? Miért vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.12.27.)

Szólj hozzá!

Biztos, hogy az a legjobb választás?

2023. december 19. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kikapcsol és segít fókuszálni: itt a módszer, amivel jelen lehetsz a  pillanatban

Aki hagyja, hogy elvonják a figyelmét arról a munkáról, amit én tervezek neki, nem alkalmas Isten Királyságára." (Lk 9,62 TLB fordítás)

Minél idősebb leszek, annál jobban ráébredek választásaink fontosságára. Mindig sok választási lehetőség és esély lesz. De ahhoz, hogy igazán hatásosak legyünk, a kulcs, az, hogy mit választunk.

A Biblia azt mondja a Korinthusiakhoz írt első levél 10. fejezetének 23. versében: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít."

Másképpen fogalmazva, bizonyos dolgok nem feltétlenül rosszak – egyszerűen nem szükségesek. Ha ezt megérted, könnyebben fogsz túljutni az élet nehéz időszakain. Rugalmassá válsz!

Ha tudod merre tartasz, és arra az irányra koncentrálsz, akkor kevésbé valószínű, hogy a nem fontos dolgok elviszik a figyelmedet. Olyan prioritásokat fogsz felállítani, amik az örökkévalóságra összpontosítanak. Rá fogsz jönni, mik a legfontosabbak az életedben, és nem a dolgok jósága alapján fogsz döntést hozni, hanem a legfontosabbakat választod.

Jézus az összpontosítás mestere volt. Különlegesen megválogatta tetteit, és ez lehetővé tette számára, hogy életét adja Isten országáért, és megtegye azt, ami Atyját megelégedéssel töltötte el.

A Lukács evangéliuma a 9. fejezet 51. versében azt mondja: „Ahogy közeledett a mennybe való visszatérésének ideje, [Jézus] vasakarattal határozottan haladt előre Jeruzsálem felé” (TLB fordítás).

Vasakaratot alakított ki, és teljesítette célját – még úgy is, hogy tudta, ez a halálához vezet. A célra összpontosítás segített neki elviselni a fájdalmat, a megpróbáltatást és az üldöztetést.

Pál apostol is ugyanígy tett. Azt mondta: „Ezt az 1 dolgot csinálom!”, nem pedig „Ezzel a 40 dologgal foglalkozom”. Egyetlen dologgal foglalkozott életében – a legfontosabbal.

Hihetetlen lehetőségeid vannak, hogy Isten felhasználjon téged, de ennek gyakran az az akadálya, hogy még nem határoztad el, mi a legfontosabb számodra. Ha azt gondolod, hogy nincs időd Isten szolgálatára, akkor nem a lényegre összpontosítasz. Ha több időt töltesz a közösségi médiában, mint Isten megismerésével, akkor nem a lényegre összpontosítasz. Ha valami mást még meg kell tenned, mielőtt követnéd Jézust, akkor nem a lényegre összpontosítasz.

A Biblia egyértelmű: „Aki hagyja, hogy elvonják a figyelmét arról a munkáról, amit én tervezek neki, nem alkalmas Isten Királyságára." (Lk 9,62 TLB fordítás).

Egy napon Isten elé fogsz állni. Hogyan válaszolsz neki, amikor megkérdezi, mit csináltál azzal, amit kaptál?

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Istenre fókuszálva éled az életed? Milyen - az életedből vett - példák támasztják alá válaszodat?
  • Melyek azok a zavaró tényezők (még a jó dolgok is), amik visszatartanak attól, hogy a legfontosabb dolgokra összpontosíts?
  • Hogyan nyilatkoztatja ki Isten, hogy mi a legfontosabb, amire törekednünk és összpontosítanunk kell?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.12.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Honnan kaphatsz erőt a folytatáshoz?

2023. december 01. 03:00 - Olajfa

"Letipornak, de újra felkelünk és folytatjuk tovább."  2Korinthus 4,9 (TLB fordítás)

Ha voltál már valaha versenyen, akkor hallottad, ahogy a nézők azt kiabálják: "Csak így tovább!", hogy motiválják a sportolókat. Ez azok számára is nagyszerű tanács, akik érzelmileg, szellemileg vagy lelkileg kimerülnek az élet maratoni futásában: Tarts ki!

A szentírás számos példát tartalmaz olyan emberekről, akik elszántan folytatták az ellenállással szemben is, köztük Jézus és Pál.

Jézusnak folyamatos ellenállással kellett szembenéznie. Vallási és politikai vezetők megfélemlítették őt. Megpróbálták megállítani a szolgálatát azzal, hogy azt mondták neki, Heródes király meg akarja öletni őt. Jézus azonban azt mondta nekik: "

Ő ezt mondta nekik: "Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem." (Lukács 13:32-33)

Semmi sem akadályozhatta meg Jézust abban, hogy véghez vigye a céljait - sem félelem, sem ellenállás, sem kritika. Rugalmas volt és meg volt benne a kitartás ahhoz, hogy folytassa a munkát.

Pál is szembesült olyan akadályokkal, amelyek könnyen lelssíthatták volna. A 2Korinthus 4:8-9-ben ezt mondta: "Minden oldalról nyomasztanak minket a bajok, de nem zúznak szét és nem törnek össze. Tanácstalanok vagyunk, mert nem tudjuk, miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek, de nem adjuk fel és nem hagyjuk abba. Üldöznek bennünket, de Isten soha nem hagy el. Letipornak, de újra felkelünk és folytatjuk tovább." (TLB fordítás)

Talán ismerősen hangzik ez, mert úgy érzed, hogy a bajok sok irányból érnek téged. Fáradt vagy és kimerültél és úgy érzed, nem fogsz célba érni.

Hogyan tudod folytatni?

Az erőt a folytatáshoz ugyanonnan kapod, ahonnan Jézus és Pál is kapta: Istentől.

"Végül is csak Isten erejéből tudunk kitartani, aki előbb megváltott minket, majd elhívott erre a szent munkára." (2Timóteus 1:8-9 MSG fordítás)

Isten nem várja el tőled, hogy a saját erődből töltsd be az elhivatásod és az ő akaratát. Először megment téged és utána erőt ad neked a mindennapi élethez. Mindent megad neked, amire szükséged van ahhoz, hogy folytasd és befejezd, amire elhívott.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen félelem, ellenállás vagy kritika csábít arra, hogy visszahúzódj annak cselekvésétől, amire Isten elhívott?
  • Miben érzed, hogy "nyomasztanak minden oldalról" a problémáid?
  • Hová fordulnak az emberek Istenen kívül, hogy erőt merítsenek a nehézségek elviselésére? Miért csak Isten ereje elég ahhoz, hogy ezeken átsegítsen?

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.11.24)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi olyan nagy ügy a kudarcban?

2023. november 23. 03:00 - Besther

no-way-4259813_1280.jpg

"Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban." (Péld 24,16)

Sose felejtsd el ezt az igazságot: a kudarc valószínűleg nem fog megölni.

Nagymértékben eltúlozzuk a kudarc hatásait. Aránytalanul felfújjuk a bukás lehetőségét. Kudarcot vallani nem a világ vége. A bukástól való félelem sokkal károsabb, mint maga a bukás.

A Példabeszédek könyvének 24. részében a 16. igevers ezt mondja, "Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban."  Még a "jó" emberek is megbotlanak. hibáznak, elrontanak dolgokat és elbuknak. 

A sikeres emberek nem olyan emberek, akik soha nem buknak el.  Olyan emberek, akik felállnak és továbbmennek. A sikeres emberek egyszerűen nem tudják, hogy miként hagyják abba!

Hallottál már ezekről a híres kudarcokról?

  • George Washington csatáinak kétharmadát elvesztette. Megnyerte viszont a függetlenségi háborút és később az Egyesült Államok első elnöke lett.
  • Napóleon a 43 fős osztályában 42.-ként végzett. Aztán kiment és meghódította Európát.
  • Babe Ruth 21 év alatt 714 hazafutást szerzett, viszont 1330-szor ütött ki. Közel kétszer annyiszor ütött ki, mint ahányszor hazafutást ütött.
  • John Creasy, a híres regényíró 753 elutasító levelet kapott, mielőtt 564 könyvet publikált.
  • Rowland Hussey Macy hétszer bukott meg a kiskereskedelemben, mielőtt elindította volna a Macy’s áruházat.

A nagyszerű emberek egyszerűen olyan hétköznapi emberek, akikben rendkívül nagy az elszántság. Csak mennek tovább. Tudják, hogy addig nem vallanak kudarcot, amíg fel nem adják.

Így csökkentheted a kudarctól való félelmed. Újradefiniálod.

Nem vallasz kudarcot azáltal, hogy nem érsz el egy konkrét célt. Inkább az a kudarc, ha nincs célod. A kudarc az, ha nem vagy hajlandó újra felállni, amikor elesel. Nem vagy hajlandó próbálkozni.

Az óvoda első napján rossz sorba kerültem, aztán rossz tanterembe. El tudod képzelni, hogy hazamegyek anyukámhoz és apukámhoz és ezt mondom, "Kudarc vagyok az oktatásban! Ez az iskola dolog egyszerűen nem működik."? Dehogy. Már kisgyerekként tanultam a hibámból és másnap jobban csináltam.

Ha elbuksz, folytasd. Ha elsőre nem sikerül, nem nagy baj. Soha nem jelent kudarcot, ha nem adod fel.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Van olyasvalaki, akit azért csodálsz, ahogyan a kudarcot kezelte? Mi teszi ezt a személyt csodálatra méltóvá?
  • Mi a legnagyobb kudarc, amit valaha elszenvedtél? Mire tanított?
  • Mi segít és motivál abban, hogy folytasd, amikor lehetséges kudarccal szembesülsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.16.)

Akarod követni Jézust még ma?

Isten bizonyította jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül. A Biblia azt mondja, "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16.)

Kész vagy bízni Istenben, hogy beteljesíti az örök élet ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te fiad. Megvallom, hogy vétkeztem és kérem megbocsátásod. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet és, hogy életre keltetted. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban és Uramként követni a mai naptól fogva. Vezesd életem és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

 

Szólj hozzá!

Amikor segítesz másoknak növekedni, akkor te magad is növekedni fogsz

2023. augusztus 14. 03:00 - R.K.A.

„Szeretném, ha a hitünkkel segítenénk egymást. A te hited segít nekem, az én hitem pedig neked.” Róma 1:12 (NCV fordítás)

2023_08_07_kep.jpg

Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy amikor segítünk másoknak a növekedésben, akkor Isten nekünk is segít növekedni. Akkor növekszünk a leggyorsabban, amikor közösségben vagyunk más hívőkkel, és bátorítjuk egymást a Jézus Krisztus követése iránti elköteleződésünkben.

A Bibliában ezt olvassuk Pálnak a Timóteushoz írott első levele 4:7-ben: „Tartsd magad edzésben az istenfélő életre” (GNT fordítás). Hogyan tarthatod magad edzésben az istenfélő életre? Úgy, hogy csatlakozol egy kiscsoporthoz, és kapsz lelki társat. Észrevetted, hogy mindig könnyebb edzeni, ha valaki mással együtt csinálod? Ugyanígy szükséged van valakire, aki veled jár a hit útján, és neked is ugyanezt az elkötelezettséget kell vállalnod mások iránt.

A mai világ nem kényszerít arra, hogy bármi mellett is elkötelezzük magunkat. Minden arról szól, hogy most azonnal megkapjuk, amit akarunk. Amit akarunk, az pedig napról napra változhat, ezért a világ azt mondja, hogy nyugodtan kezdj bele minden nap valami újba, legyen az egy új hobbi, munka, szolgálat vagy akár egy új emberi kapcsolat.

Semmi sem befolyásolja jobban az életedet, mint a kötelezettségvállalásaid. Mondd meg, hogy mi mellett kötelezted el magad, és én megmondom, hogy ki leszel 20 év múlva, mert azzá válsz, ami mellett elkötelezted magad. A vállalásaid alakítják az életedet! És ha nem kötelezed el magad semmi mellett, akkor mások fogják alakítani az életedet.

Kötelezettségvállalásaid nemcsak a jelenben hatnak, hanem az örökkévalóságra nézve is, mert minden döntésednek örökkévaló következményei vannak. Ezért mondja a Biblia a Római levél 1:12-ben: „Szeretném, ha a hitünkkel segítenénk egymást. A te hited segít nekem, az én hitem pedig neked” (NCV fordítás).

Ezért van szükségünk egy gyülekezeti családra, és egy kiscsoportra. Amikor a keresztények elkötelezik magukat egymás iránt, akkor bátorítják egymást abban, hogy a helyes úton járjanak, és betartsák egyéb ígéreteiket. Mindnyájan segítjük egymást!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen az, ha van egy lelki társunk? Milyen elkötelezettséget igényel?
  • Mit gondolsz, Isten miért úgy alkotta meg az embert, hogy szükségünk legyen egymásra?
  • Milyen ember szeretnél lenni öt év múlva? Milyen vállalásokat tehetsz ma, amelyek segítenek abban, hogy oda juss, ahová lelkileg, a kapcsolataidban, fizikailag és érzelmileg szeretnél eljutni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása