Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A türelem kifizetődik

2020. szeptember 07. 03:00 - magyarosijulia

patience_in_relationships_740x400_2_1501136899_article_show_carosel.jpg

„Boldognak mondjuk azokat, akik kitartottak” (Jak 5,11 NIV fordítás).

Isten megjutalmazza a türelmet. Jakab levele 5. fejezetének 11. versében ezt olvassuk: „Boldognak mondjuk azokat, akik kitartottak" (NIV fordítás). Más szavakkal, a türelem kifizetődik.

Amikor türelmes vagy, a jellemed épül, elkerülöd a hibákat, és el fogod érni a céljaidat. Ha türelmes vagy, mások megbecsülnek, és boldogabbak lesznek a kapcsolataid. Sokféle áldás és előny származik a türelemből.

Feltűnt már – főleg most, a koronavírus idején –, hogy mennyire nehéz türelmesnek lenned, főleg amikor fáradt vagy? Mindannyian kimerültek és nyúzottak vagyunk a járvány okozta bizonytalanság és bolondulás miatt.

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert egy idő után áldásokat aratunk majd, ha nem bátortalanodunk el, és nem adjuk fel” (Gal 6,9 TLB fordítás). 

Most ebben a várakozásokkal teli járványos időszakban is sok áldást nyerhetsz, ami a jellemedet, a körülményeidet, a családodat és Isten egyházát illeti. Ezek nem olyan jutalmak, melyeket csak most élvezhetsz, mert a Biblia azt mondja, a mennyben is lesz jutalom.

Jézus ezt mondja Máté evangéliuma 5. fejezetének 11. és 12. versében: „Áldottak vagytok, amikor az emberek bántanak és üldöznek titeket, és mindenféle gonoszat hazudnak rólatok énmiattam. Örüljetek és legyetek boldogok, mert nagy a jutalmatok a mennyekben...” (NIV fordítás). Amikor valaki bánt, talán a legerősebb vágyad az, hogy megbosszuld. Az elmúlt időben nagyon sok fájdalmat tapasztaltak az emberek amiatt, ahogy a járványra reagáltunk. Ezzel együtt pedig sokszor kísértést éreztünk arra, hogy visszavágjunk és kirobbanjunk.

Amikor kritizálnak téged, és nagy a kísértés, hogy visszavágj, előbb gondolkozz: megéri ez a vita, hogy lemondj arról a mennyei jutalomról, amit megígérted neked? Nem éri meg! Vezetőként sokszor ér kritika. Az emberek sokszor tévesen ítélnek meg, megkérdőjeleznek, kételkednek bennem, és felülbírálnak. Én megtanultam, hogy ne védjem meg magam. Csendben maradok, mert rájöttem, hogy akkor hasonlítok leginkább Jézusra, amikor nem vágok vissza. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, amikor nem akarsz bosszút állni.

Akkor is, amikor vádolták és bántalmazták, Jézus azt választotta, ami helyes, és nem állt bosszút a krízisben. Amikor rábízod Istenre, hogy ő oldja meg azt, ha valaki megbánt téged, ő látja ezt a bizalmat, és megáld a döntésedért.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely kapcsolatokban a legnehezebb, hogy türelmet gyakorolj a világjárvány alatt?
  • Jobban értékeled-e az örökkévaló jutalmakat a földi jutalmaknál? Hogyan nyilvánul meg a válaszod a döntéseidben, amikor megbántanak vagy kritizálnak?
  • Hogyan segít a türelem az egészséges kapcsolatok létrehozásában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.31.)

Szólj hozzá!

Hogyan légy magabiztos bizonytalan időkben is?

2020. szeptember 06. 03:00 - Lilla:)

the-road-815297_1920.jpg

„Légy türelmes, pihentesd a szíved a végső bizonyosságban!” (Jak 5,8 Phillips fordítás).

Furcsa és bizonytalan időket élünk. Nem tudjuk, mi történik a világban. Különféle forrásokból érkező információkkal kerülünk szembe. Nem tudjuk, hogy milyen sokáig fog még terjedni ez a koronavírus. Nem tudjuk, hogyan hozzunk bölcs döntéseket az összes információ hiányában.

Amikor olyan sok dolog bizonytalan, biztosan kapaszkodhatunk ebbe az igazságba: Isten irányít.

„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.” (Jak 5,7–9).

Miért emlékeztet Jakab minket ennyi alkalommal arra, hogy az Úr visszatér? Mert alapvető bizonyosságunk, hogy Isten irányít.

A történelem Isten története. Nem egy körforgás. Nincs olyan, hogy az élet körforgása. A történelem egyenes vonalú, és a tetőpont felé halad. Istennek van egy terve, van egy célja, és egy nap Jézus vissza fog térni. Minden be van ütemezve. Nem tudjuk, hogy mikor jön vissza, azonban a Biblia sokkal többet beszél Jézus második eljöveteléről, mint az elsőről. Ez azt jelenti, hogy ennek meg kell változtatnia azt, ahogy a mindennapjainkat éljük. Nagy reményekkel kell élnünk!

Bár úgy tűnhet a jelenlegi helyzet, hogy az irányítás kicsúszott a kezedből, és fájdalmas dolgokon kell átesned, valójában Isten irányítása alól semmi nem kerül ki. Légy türelmes! Isten időzítése tökéletes. Ő sosem késik. Ő irányít.

A J. B. Phillips fordítás alapján Jakab levele 5. fejezetének 8. versében azt olvassuk: „Légy türelmes, pihentesd a szíved a végső bizonyosságban!”

Mi a végső bizonyosság? Az, hogy Jézus egy napon vissza fog térni. Ezt semmi sem állíthatja meg.

Az a tudat, hogy a történelem Isten kezében van, és Jézus megígérte, hogy visszajön, elegendő magabiztosságot kell adjon ezekben a bizonytalan időkben is. Amikor úgy érzed, hogy semmi másra nem számíthatsz, számíts arra, hogy Isten kezében van minden! Jézus pedig vissza fog térni hamarosan, hogy mindent megújítson és helyre tegyen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent Jézus visszatérésében reménykedve élni?
  • Segítséget és magabiztosságot ad az a tudat, hogy Isten irányítja a történelmet? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen helyzetekben kell emlékeztetned magad arra, hogy Isten kezében van minden? Hogyan látod őt nap mint nap ebben a környezetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.30.)

Szólj hozzá!

Dönthetsz úgy, hogy örülsz a bajban is

2020. július 09. 03:00 - Deltajulietttango

venice-2933519_1280_2.jpg

„Kedves testvérek, amikor bajokkal szembesültök, gondoljatok rá mint a nagy öröm lehetőségére!” (Jak 1,2 NLT fordítás).

Nem számít, milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesülsz, bízhatsz Istenben, hogy átvezet rajta. Ezért mondja a Biblia, hogy örülhetsz, ha bajba kerülsz: „Kedves testvérek, amikor bajokkal szembesültök, gondoljatok rá mint a nagy öröm lehetőségére!” (Jak 1,2 NLT fordítás).

Könnyű félreérteni ezt az igeverset. Isten nem azt mondja, hogy legyél mártír. Nem azt mondja, hogy tagadd le a valóságot. Nem azt mondja, hogy színlelj addig, amíg nem sikerül.

Nem örülünk a bajnak. De örülhetünk a bajok idején, mert tudjuk, hogy mi az igazság.

És mi az igazság? Tudjuk, hogy Isten lát mindent, és törődik mindennel, amit átélünk, és amin keresztülmegyünk. Tudjuk, hogy soha nem vagyunk egyedül, és hogy Isten mindig velünk van. Tudjuk, hogy erőt ad nekünk, ha megbízunk benne.

Amikor bajok érnek, akkor az egyik legnagyobb vigasz Istennek ez az ígérete: „Tudjuk, hogy mindenben Isten munkálkodik azok javára, akik szeretik őt...” (Róm 8,28 NCV fordítás).

Isten megígérte, hogy jót hoz ki számunkra a rossz dolgokból – mindenből. Ebbe beletartozik a koronavírus-járvány is! Ez az ígéret nem mindenkinek szól. Ez a hívők számára ígéret, akik szeretik őt és elkötelezetten az ő céljai szerint élnek.

Amikor nehéz időket élsz át, dönthetsz úgy, hogy örülsz, mert bízhatsz Isten jóságában. Az öröm nem a körülményektől függ, ezért dönthetsz úgy, hogy örülsz, bármilyen helyzetben is vagy.

Az öröm nem a körülményeken múlik, ezért lehetőséged van arról dönteni, hogy örülsz-e a helyzetedtől függetlenül.

Az örömünk azon alapszik, amiről tudjuk, hogy igaz, és azon a hitünkön, hogy Isten teljesíti ígéretét, és jót hoz ki a dolgokból az ő céljainak megfelelően.

A 34. zsoltár 2. versében Dávid király ezt mondja: „Mindig dicsérni fogom az URat; dicsérete mindig az ajkaimon van” (NCV fordítás). Még a mostani helyzetben is hálásnak kellene lennünk Istennek. Dicsérd Istent, és örvendezz Istenben! Ne csak a jó időkben, hanem mindenkor.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen jellemvonásait ismered Istennek, ami segíthet abban, hogy örülj még a nehéz időkben is?
  • Hogyan tudod mindig dicsérni az Urat? Milyen kreatív módszerekkel lehet megvalósítani azt, hogy az „ő dicsérete mindig az ajkainkon legyen” (Zsolt 34,2 NCV fordítás)?
  • Miért tűnnél ki a mai világban azzal, ha örülnél mindennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.02.)

Szólj hozzá!

Ez is el fog múlni

2020. április 10. 03:00 - Deltajulietttango

20200410.jpg

Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható ideigvaló, a láthatatlan pedig örökkévaló” (2Kor 4,17–18).

Amikor beüt a válság, okos lépések szükségesek azért, hogy túljuthassunk rajta: figyelünk arra, amit a szakértők mondnak, jó döntéseket hozunk, és haladunk tovább nem elfelejtve, hogy a válság el fog múlni. Nem tart örökké.

A Biblia Péter első levele 4. fejezetének 12. versében azt mondja: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek” (TLB fordítás).

Ebben a világban mindig is lesznek próbatételes és teszteléses időszakok – ez száz százalék. Mióta a bűn belépett a világba, semmi sem működik tökéletesen. A bolygónkon minden tönkrement – az időjárás, a gazdaság, a testünk és még a legjobb terveink is. Semmi sem működik tökéletesen ebben az életben, mert a bűn mindent elrontott itt a földön.

Ézsaiás próféta könyve 24. fejezetében azt írja: „A föld szenved népének bűnei miatt, [mert ők] áthágták Isten törvényeit, és megtörték az örökre szóló parancsokat [...] összetörik a föld teljes összeomlással” (4–5 és 19. versek, TLB fordítás).

Minden elveszett, összezavarodott és elhagyott lett. Még a természet is feljajdul. Mi eltűnődünk azon, miért engedte Isten a bűnt és a gonoszságot belépni a világba, de ez azért van, mert a választás lehetőségét adja nekünk.

Mi vagyunk azok, akik a gonoszságot okozzuk. Mi vagyunk azok, akik önzőek vagyunk és énközpontúak, és problémákat okozunk a társadalomban és környezetünkben. Ezért imádkozzuk az Úr imádságát: „Amint a mennyben, úgy a földön is” – mert ez itt nem a mennyország. A mennyország tökéletes hely, ahol nincs bánat, sem betegség, szomorúság, stressz; nem kellene azt várnunk, hogy mennyország legyen a földön. Egy nap majd odaérünk, de még nem vagyunk ott.

Túljutunk ezen a megpróbáltatáson is. Egy nap a koronavírus-válság már csak a múltunknak lesz része. Hamarosan, amikor a másik oldalról tekintünk majd rá, rácsodálkozunk, mit is tett Isten e nagy baj közepette.

És akkor majd még több kihívással kell szembenéznünk, és ellenállnunk az ellenségeskedéseknek. Ez a mi valóságunk része a földön. De mindig remélünk, mert „ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható ideigvaló, a láthatatlan pedig örökkévaló” (2Kor 4,17–18). 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen lelki, fizikai és érzelmi növekedést akarsz elérni addigra, amikor a legvégén visszatekintesz majd történelmünk eme heves időszakára?
  • Miközben Isten nem okoz rossz eseményeket, mit gondolsz, hogyan akar ezektől megváltani?
  • Mibe fektetted reményedet most, a válság idején? Elegendő lesz, hogy fenntartson téged? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása