Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan maradj lelkes egy életen át

2016. április 19. 03:00 - Á. Bözse

"Soha ne nélkülözzétek a lelkesedést, hanem tartsátok meg a szellemi buzgóságot, az Urat szolgálva. Legyen örömötök a reménységben, legyetek türelmesek a szenvedések közepette, és legyetek hűek az imádkozásban." (Róma 12,11-12, NIV)

Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, ki kell találnod, hogy miként tartod meg a lelkesedésed a hosszú úton.

Ralph Waldo Emerson azt mondta: „Semmi nagyszerűt nem alkottak lelkesedés nélkül." Ezt teljes szívemből hiszem. Igaznak találtam az életemben. Kell legyen benned szenvedély, kell legyen benned lelkesedés, másképp soha nem jutsz el a célvonalig!

A legtöbb ember lelkesnek tart engem, és az is vagyok. De nem egy hete vagy egy hónapja lettem lelkes. Az én szenvedélyem nem fakult egy éven, öt éven, vagy tíz éven keresztül sem. Következetesen szenvedélyes vagyok azok miatt a célok miatt, amiket több mint 30 éve tűztem ki magam elé.

Hogy tudod ezt megtenni? Hogyan maradsz lelkes nap nap után minden késedelem, nehézség, határidő, probléma, nyomás és kritizálás ellenére? Hogyan maradsz lelkes több mint 30 éven át?

A pozitív gondolkodás nem elég. Nem elég magadat felhúzni a saját erődből. Nem elég, hogy optimistán akarsz gondolkozni.

Az életen át tartó lelkesedés módja magában a szóban található. Az angol lelkesedés – enthusiasm – szó egy görög szóból ered: en theos. Az en szócska a magyar -ban, -ben ragot jelöli. A Theos pedig azt, hogy Isten. Így az en theos kifejezés azt jelenti: Istenben.

Amikor Istenben vagy, lelkes leszel. Ez az a lelkesedés, amit nem befolyásol a gazdaság, vagy az időjárás, vagy a körülmények. Ez örökkévaló, mert az örökkévaló Istenhez vagy kötve. Krisztusban vagy.

Pál elmondja nekünk a Róma 12,11-12-ben, hogy hogyan tegyük ezt: „Soha ne nélkülözzétek a lelkesedést, hanem tartsátok meg a szellemi buzgóságot, az Urat szolgálva. Legyen örömötök a reménységben, legyetek türelmesek a szenvedések közepette, és legyetek hűek az imádkozásban." (NIV fordítás).

Ha el akarod érni a céljaidat ebben az évben, akkor szükséged lesz Isten erejére, azáltal, hogy örülsz a reménységben, türelmes vagy a szenvedések közepette, és hű vagy az imádkozásban.

Mondd el ezt az imát ma: „Drága Istenem, nem akarok még egy napot úgy élni, hogy nem te irányítod a szívem minden részét. Felajánlom neked a testem. Neked szánom magam. Annak fényében, amit megtettél értem, neked adom magad, mint egy élő áldozatot, a dicsőítés egy szellemi cselekedeteként.

Alázatosan elismerem, hogy segítségre van szükségem. Azt akarom, hogy segíts megújítani az elmémet. Segíts úgy gondolkozni, ahogy te akarod, hogy gondolkozzak. Kérlek bocsásd meg a büszkeségemet. Nem akarok többet gondolni magamról, mint amit kellene. A hitemnek növekednie kell, nekem pedig szükségem van a segítségedre, hogy célokat tudjak kitűzni, amelyeken lemérhető, hogy megtudom-e őket oldani. Bocsáss meg nekem, hogy a saját erőmből próbáltam megváltozni.

Meg akarom tölteni az életem szeretettel. Meg akarom tölteni az életem Veled. Segíts, hogy egy csoporttól támogatást tudjak kapni. Segíts, hogy örömömet leljem mások megbecsülésében, hogy az életem odaadására tudjak koncentrálni, hogy te gondoskodhass a szükségeimről. Táplálni akarom a lelkesedésem azáltal, hogy Benned vagyok. Segíts, hogy örülni tudjak a reménységben, türelmes tudjak lenni a szenvedésben és hűséges az imádkozásban. A te nevedben imádkoztam. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.12.)

Szólj hozzá!

Istenre van szükséged, hogy tudj lelkesedni

2014. január 19. 03:00 - *Agota*

„…a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók legyetek: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12,11-12)

48 2014.01.19.jpg

Ahhoz, hogy céljaidat elérd, meg kell tanulnod fenntartani a lelkesedést hosszú távon.

Ralph Waldo Emerson ezt mondta: „Semmiféle nagyszerű dolgot nem lehet elérni lelkesedés nélkül.” Én ezt teljes szívemből hiszem. Az életem során ez be is igazolódott. Muszáj, hogy legyen szenvedélyed, muszáj, hogy legyen lelkesedésed, mert ha nincs, sosem fogsz a végcélodhoz elérkezni.

Legtöbben lelkes embernek tartanak, és az is vagyok. De nem egy hétig vagy egy hónapig voltam lelkes. A lelkesedésem nem fogyott az elmúlt évben, 5 évben vagy 10 évben. Kiegyensúlyozottan lelkes voltam a céljaimmal kapcsolatban, amelyeket több mint 30 éve tűztem ki.

Hogy lehet ezt? Hogyan lehet lelkes maradni nap nap után, a késlekedések, nehézségek, zsákutcák, problémák és nyomás, kritikák ellenére? Hogyan lehet lelkesnek maradni több mint 30 évig?

A pozitív gondolkodás nem elég. A saját magad pszichológiai erejéből felemelkedni nem elég. Optimizmusra késztetni magad sem elég.

A titka annak, hogy lelkes maradj egy életen keresztül, a lelkes szóban rejlik. A szó „lelkesedés” az „en theos” görög szóból származik. „En” a görög megfelelője a „valamiben” kifejezésnek, a „Theos” pedig a görög megfelelője az „Isten” szónak. Így „en theos” azt jelenti, hogy „Istenben”.

Ha Istennel élsz, lelkes leszel. Ez az a fajta lelkesedés, melyre nem lesz hatással a gazdaság, az időjárás vagy a saját körülményeid. Ez a lelkesedés örökkévaló mert az örökkévaló Istenhez köt. Jézusban vagy.

Pál leírja a Róma 12,11-12-ben, hogy hogyan lehet ide eljutni. Ezt mondja, „…a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.”

Ha el szeretnéd érni a céljaidat ebben az évben, Isten erejére van szükséged, hogy ezáltal reménységben örvendezhess, nyomoruságban kitartó  és imádkozásban állhatatos lehess.

Imádkozd ezt az imát velem: „Drága Istenem, nem akarok több napot nélküled élni, anélkül, hogy te irányítanád a szívem minden részét. Felajánlom a testem. A te oltalmadba ajánlom magamat. Annak fényében, hogy mennyi mindent tettél értem, feléd irányuló imádatból, odaajánlom magam élő áldozatként.

Alázatosan bevallom, hogy segítségre van szükségem. Szeretném, hogy segíts az elmém megújulásában. Segíts, hogy úgy gondolkozzak, ahogy te. Bocsásd meg a büszkeségemet. Nem akarok többet gondolni magamról, mint amennyit kellene. A hitemnek növekednie kell, és szükségem van arra, hogy segíts nekem célokat felállítani, melyek mérhetőek, hogy tudjak velük boldogulni. Bocsásd meg, hogy magam erejéből akartam megváltozni.

Szeretném az életemet szeretettel megtölteni. Be akarok töltekezni veled! Segíts, hogy csoportos támogatást kapjak ehhez. Segíts, hogy gyönyörködni tudjak a másoknak adott tiszteletben, hogy arra tudjak öszpontosítani, hogy az életemet odaadjam, hogy ezáltal te betölthetsd szükségleteimet. Táplálni akarom a lelkesedésemet azáltal, hogy veled járok. Segíts, hogy reménységben tudjak örvendezni, hogy nyomorúságban kitartó és imádkozásban állhatatos tudjak lenni. Teljesen átadom magam neked! A te nevedben imádkozom. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.12)

Szólj hozzá!

Végezd lelkesen a munkádat

2012. október 27. 03:00 - Rigeri

Bármilyen tennivalót is talál a kezed, csináld teljes odaadással. (Préd.9:10, NIV fordítás)

Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a munkádat, a legelső dolog, amit tenned kell az, hogy elkezded lelkesen végezni.

A lelkesedésnek nincs semmi köze ahhoz, hogy mennyire jó a munkád vagy mennyit fizet; azon múlik, hogy miért teszed azt, amit csinálsz. Igazából maga a lelkesedés szó görög eredetű, és azt jelenti, hogy "Istenben".

Ha lelkesen akarod végezni a munkádat, ne felejtsd el a következő 3 dolgot:

  • A munkád egy próba Istentől. "Akire kicsi dolgokat rá lehet bízni, arra sokat is rá lehet bízni... Ha nem voltál megbízható másnak a tulajdonával, ki fog neked saját tulajdont adni?" (Lukács 16:10-12)
  • Isten figyeli, amit csinálsz, még akkor is, ha más nem. "Dolgozz keményen, hogy Isten azt mondhassa, "Jól van!" "Légy jó munkás, olyan, akinek nem kell szégyenkeznie, amikor Isten megvizsgálja a munkáját." (2Tim.2:15, LB ford.)
  • A hozzáállásod határozza meg az örömödet. "A szorgalmas szabadságot talál munkájában; a lustát elnyomja a munka. (Péld. 12:24, MSG ford.)

Nem leszel addig sikeres az életben, amíg nem változtatod meg a hozzáállásodat azzal a munkával kapcsolatban, amit most végzel. A Rómabeliekhez írt levél 12:11-ben ez áll: Soha ne légy lusta, hanem dolgozz keményen, és szolgáld az Urat lelkesedéssel." (NLT ford.)

Beszéljünk róla:

  • Miért csinálod a mostani munkádat?
  • Milyen módon tudod kifejezni lelkesedésedet a munkád iránt?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 10. 20.)

Szólj hozzá!
Címkék: munka lelkesedés

A motiváció elve: tápláld a lelkesedést magadban

2011. január 29. 00:02 - Rigeri

"(Legyetek) a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak." (Róm 12:11-12.)

Ralph Waldo Emerson, a XIX. századi amerikai esszéíró és költő egyszer ezt mondta: "egyetlen hatalmas eredményt sem lehet elérni lelkesedés nélkül."  Szenvedélyesnek kell lenned ahhoz, hogy nagy dolgokat láss megtörténni. Ezért folyamatosan táplálnod kell a lelkesedést magadban, ha változni szeretnél.

Ha úgy állsz hozzá, hogy "talán", "lehet", "nem is tudom", hogy akarok-e változni, akkor abból nem lesz semmi. Vagy ha azt mondod, "jó, majd megváltozok, ha lesz rá időm", annak sem lesz sok gyümölcse. De ha lelkesedéssel és szenvedélyesen akarsz elérni egy célt, az meg is lesz.

Sajnos, a lelkesedést könnyű elveszíteni. De akkor hogyan lehet megtartani? Nos, a személyes tapasztalatom az, hogy ehhez jóval többre van szükség, mint a pozitív gondolkodás, vagy az ember belső sikermechanizmusáról szóló könyv olvasása. Ehhez az kell, hogy Isten ott legyen az életünkben.

A lelkesedés szó, az enthousiasmos, görög eredetű. Az első része, az en -ban/-ben-t jelent, a másik tag, a theos, Istent. Vagyis lelkesnek lenni annyi, mint Istenben lenni. Amikor Isten jelenlétében vagy, a szíved legmélyén lelkesedést érzel.

Pál apostol a Róma 12:11-12-ben elmondja nekünk, hogyan lehetünk tele lelkesedéssel: "(Legyetek) a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak."

"a reménységben örvendezzetek" - amikor rosszul mennek a dolgok, akkor is ragaszkodj Istenbe vetett reménységedhez, és meg fogod tapasztalni az örömöt.

"a nyomorúságban legyetek kitartók" - maradj türelmes, mert tudod, hogy bármi is történik veled, Isten azt a javadra fogja fordítani.

"az imádkozásban állhatatosak" - amikor nehéz időszakok jönnek az életben, két választásunk van: vagy folyamatosan imádkozunk, vagy megrémülünk.  Vagy imádkozol Istenhez, és átadod neki a nehézségek megoldását, vagy feladod.

 

Rick Warren, Daily Hope, 2011. január 22.

1 komment
süti beállítások módosítása