Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Okkal vagy megmentett!

2018. október 23. 03:00 - daniella_89

„Nem látjátok, hogy nem élhettek úgy, ahogy kedvetek tartja, eltékozolva azt, amiért Isten olyan nagy árat fizetett?... Engedjétek tehát, hogy az emberek meglássák Istent bennetek és általatok." (1Kor 6,20 - MSG fordítás)

mary_redemption.jpg


Egy csodálatos ellentmondás van Isten kegyelmében. Teljesen ingyen van azok számára, akik hitben Jézus elé járulnak, mégis Isten kegyelme a legdrágább ajándék, amit valaha kaphatunk.

Ez Isten fiának életébe került.

Tehát annak fényében, amit Jézus tett értünk, hogyan kellene reagálnunk? Hálásnak kell lennünk. Az egyik módja hálánk kimutatásának Isten felé az, hogy az életünket céllal és hasznosan éljük.

Nem tudod igazán megérteni Isten kegyelmét és az árat, amit fizetett, hogy ez számodra elérhető legyen, ha úgy élsz, ahogy te akarsz, ha Jézus parancsait figyelmen kívül hagyod és az életedet olyan dolgokra pazarolod, amik nem számítanak. A Biblia ezt mondja: „Nem látjátok, hogy nem élhettek úgy, ahogy kedvetek tartja, eltékozolva azt, amiért Isten olyan nagy árat fizetett?... Engedjétek tehát, hogy az emberek meglássák Istent bennetek és általatok." (1Kor 6,20, MSG ford).

Emlékszem, amikor Ronald Reagan elnök egy ellene elkövetett sikertelen merénylet kapcsán ezt mondta: "Úgy érzem, oka volt annak, hogy megmenekültem, és azután minden időmet átadtam Istennek."

Mindannyiunkban meg kellene legyen az elhivatottság érzése. Jézus azért halt meg a kereszten és azért mentett meg minket, hogy változást idézzünk elő az életünkkel. Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy csak éljünk, ahogy mi akarunk. Célja volt azzal, hogy megteremtett minket. Egy feladatra hívott el, és azt akarja, hogy azt teljesítsük.

A Biblia így szól az 1Péter 4,10-ben: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (NIV fordítás). Okkal kaptatok szellemi ajándékokat, képességeket, oktatást és kapcsolatokat – hogy másoknak segítsetek és beszéljetek nekik Jézusról.

Isten megváltott, hogy használhasson!

A Biblia azt mondja, egyedül Istenben bízva, Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a Mennyországba. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét vagy megdolgoznunk a Mennybe kerülésért. A Biblia azt mondja, "Kegyelemből van üdvösségetek, hit által - ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka - nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedhessen." (Efézus 2:8-9, NIV fordítás).

Ha nem bíztad még rá az életed Jézusra és még nem döntöttél amellett, hogy követed őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz átlépni a határt és döntést hozni amellett, hogy hiszel Jézusban és követed őt, mondd el neki ezt az imát:

"Drága Jézus, te megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha elrontottam, megbocsátod, hogy megtudom az életem célját és hogy egy nap te majd befogadsz az örökkévaló otthonodba a Mennyben.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megmentőm. Azt ígérted, ha bevallom a bűnömet és benned bízom, megmenekülök. Megbízom a te Igédben, ami azt mondja, hogy a megváltás kegyelemből van, hit által, és nem bármi olyasmiért, amit én teszek. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma visszahelyezem a te kezedbe az életem minden részének irányítását. Jogod van beleszólni az életembe.

Jézus, szeretnék megnyugodni a te szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy dolgoznom érte. Arra akarom használni az életem hátralevő részét, hogy téged szolgállak, nem önmagamat. Alázattal rád bízom az életem és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. A Te nevedben imádkozom. Ámen."

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Láttál másokat eltékozolni az ajándékaikat?
  • Aggódsz amiatt, hogy te is eltékozolod az ajándékaid? Kérdezd meg Istent, hogy mit akar, hogy tegyél, hiszen céllal kaptál tőle ajándékokat.
  • Milyen szellemi ajándékokat és képességeket adott neked Isten, hogy másoknak tudj segíteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.16.)

Szólj hozzá!

Isten meggyógyít és helyreállít a bűnből

2018. október 18. 03:00 - Anika Enikő

“Ha visszatérsz hozzám, én meggyógyítalak és visszafogadlak szolgálatomba.” (Jeremiás 15:19, GNT fordítás)


Amikor Krisztusban hívővé válsz, újjászületsz Isten családjába, és ezt nem vonhatod vissza, és nem teheted meg nem történtté. A bűn sértheti közösséged Istennel, ám kapcsolatod vele megmarad. És a hozzá való visszatéréshez csak egyetlen lépés kell tenned.

Szóval, mit kell tenni, ha vétkezel? Egy szó van erre: Fordulj vissza! Gyere vissza Krisztushoz! Ennyire egyszerű!

Az Ézsaiás 1:18-ban ez áll: “Bár bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek, vétkeitek tűzvörösek, mégis fehérré lesztek, mint a tiszta gyapjú!”

Ha valaha volt bűn, amiről azt gondoltad, hogy megbocsáthatatlan, akkor az az volt, amikor Jézust egyetlen éjszaka alatt háromszor is elárulták és megtagadták. Bár Jézus tudta, hogy Péter, meg fogja tagadni őt, de azt is tudta, hogy Péter visszatér hozzá. Valójában már akkor tudta mielőtt ez megtörtént. Jézus a következőket mondta Péternek a felső szobában: “De én imádkoztam érted, hogy hited kiállja a próbát. Amikor majd visszatérsz hozzám, erősítsd a testvéreidet! (Lukács 22:32)

Jézus tudta, hogy Péter szolgálata sokkal hatásosabb lesz miután elárulta őt, mint azelőtt volt. És valóban, így lett! Péter megírta a Biblia két könyvét - Péter első és Péteri második levelét -, aztán megosztotta emlékeit az egyik rokonával és abból lett Márk evangéliuma.

Lehet, hogy azt gondolod, Isten megfeledkezett rólad. Nem így van! A Jó Pásztor otthagyta a 99 juhot és utána ment annak az egynek. Ő tudja, hogy elpártoltál. Ha akár egy nagy, vagy akár sok kis lépés miatt úgy érzed, hogy eltávolodtál Krisztustól, akkor Dávidhoz hasonlóan kell imádkoznod, aki a házasságtörés után eképpen tért vissza Istenhez: “Hadd örüljek megint szabadításodnak!” (Zsoltárok 51:12)

Dávidnak nem kellett azt imádkoznia, hogy: “Istenem, állítsd helyre az üdvösségemet”, mert nem veszítette azt el, hanem csak az öröm hagyta el.

Miért nem  jössz haza Krisztushoz már ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi akadályoz meg, vagy tart vissza téged attól, hogy visszatérj Krisztushoz?
  • Mi az az életedben, ami a bűn miatt megszakadt és szeretnéd, hogy Isten helyreállítsa azt?
  • Hogyan tudnál többet tenni Krisztusért, ha bűneidet megbánva megtérnél? Mit szeretnél tenni Isten Királyságáért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.11)

Szólj hozzá!

A Megváltás ajándék - egy ajándékért pedig nem kell megdolgoznod

2018. október 09. 03:00 - daniella_89

"Mindannyiuknak szüksége van az Isten kegyelme általi megigazításra, ami ingyenes ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által." (Róma 3:24, NCV fordítás)

maxresdefault_3.jpg

Ha megkérdeznél száz embert az utcán, hogy "Hogyan jutsz a mennyországba?", sok különböző választ kapnál, amelyeket összegezhetnél azzal, hogy ki kell érdemelned a bejutást. Olyan mondatokat hallanál, hogy "Próbálj jó lenni és legjobbat kihozni magadból", vagy "Dolgozz sokat azon, hogy erkölcsös személy legyél", vagy "Tegyél több jó dolgot az életedben, mint rosszat". Minden ilyen gondolat a munkán alapszik, és nem a kegyelmen.

De a megváltás ajándék - egy ajándékért pedig nem kell megdolgoznod. Ingyen van! Nem tudod kiérdemelni, nem tudod megvenni, és nem tudsz megdolgozni érte.

Ez egy alapvető különbség a kereszténység és minden más vallás között. A kereszténység az egyetlen vallás, ami a kegyelemre épült. Minden más vallás a munkán alapszik, és összegezheted őket is egy kis szóban: "Csináld!". Vannak bizonyos dolgok, amiket azért teszel, hogy elnyerd Isten jóváhagyását, hogy elérd a boldogságot, hogy elérd a mennyországot. Mindig vannak szabályok, előírások és rituálék - valami, amit meg kell csinálnod.

Másrészről, egy úton összegezheted a kereszténységet egy szóvá: "elvégeztetett." Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten. Elvégeztetett!

Egy srác egyszer megkérdezte tőlem: "Rick pásztor, mit tehetek, hogy megmeneküljek?" Azt mondtam: "Túlságosan elkéstél!" (Ez kissé sokkolta.) "2000 éves késésben vagy! Minden, ami a megmenekülésedhez szükséges, már elvégeztetett, és nem tudsz semmit tenni érte."

Jézus Krisztus már megtette. Megfizette a megváltásod árát a kereszten, és most ez egy ingyenes ajándék lehet számodra. Ezért volt, hogy mikor ott függött a kereszten, azt mondta: "Elvégeztetett". Nem azt mondta: "Elvégeztettem", mert nem így volt. Még ma is él. Amire utal, az a megváltás. A terv, hogy minden ember számára felkínálja az üdvösséget, elvégeztetett.

A Róma 3:24 ezt mondja: "Mindannyiuknak szüksége van az Isten kegyelme általi megigazításra, ami ingyenes ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által." (NCV fordítás)

Nem amiatt fogsz a mennybe jutni, amit teszel. Azért jutsz a mennybe, amit már megtett érted Jézus Krisztus.

Ha valóban megértjük a kegyelmet, elfogadjuk, mert ez a legnagyszerűbb ajándék, amit valaha is felajánlottak számunkra. 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, oly sok ember miért látja úgy a megváltást és a megbocsátást, mint valamit, amiért meg kell dolgozni ahelyett, hogy ingyenes ajándéknak látnák, amit elfogadhatnak?
  • Miután elfogadtuk Isten ingyenes megváltó ajándékát, miért fontos erről az ajándékról másoknak is beszélnünk?
  • Hogyan változott meg az életed, mikor tisztábban megértetted Isten kegyelmét?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.02.)

Szólj hozzá!

Isten mindenkinek felajánlja a megváltás ingyenes ajándékát

2018. június 06. 03:00 - K. Juc

„Isten azt mondja, hogy elfogad és felment bennünket – kinyilvánítja rólunk, hogy «nem vagyunk bűnösök» –, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És pontosan ugyanígy mindannyian megmenekülhetünk, ha Krisztushoz jövünk, nem számít, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk ezidáig." (Róma 3:22, TLB fordítás)

516453-istock-620370582.jpg

A Bibliában több mint 7000 ígéret van Istentől számodra. Ezek olyanok, mint az üres csekkek, amelyek arra várnak, hogy beváltsák őket. Ugyanakkor minden ígérethez tartozik egy feltétel is.

A Biblia leghíresebb ígéretében, a János 3:16-ban Jézus azt mondja nekünk, hogy „Mert Isten annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy bárki, aki hisz Benne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen.” (NKJV fordítás). Isten megígéri, hogy nem veszünk el, ha hiszünk benne. Isten ingyenes ajándéka, a megváltás mindenkinek fel van ajánlva. Nem számít a vallásod vagy a kulturális háttered. Jézus Krisztus meghalt érted.

Hogyan kapjuk meg ezt az ingyenes ajándékot?

A Biblia ezt mondja: „Isten azt mondja, hogy elfogad és felment bennünket – kinyilvánítja rólunk, hogy «nem vagyunk bűnösök» –, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És pontosan ugyanígy mindannyian megmenekülhetünk, ha Krisztushoz jövünk, nem számít, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk ezidáig." (Róma 3:22, TLB fordítás).

Az igaz, hogy bárki elismerheti Jézus létezését, viszont az egyetlen módja annak, hogy a mennybe jussunk az, hogy belé helyezzük a bizalmunkat. Azonban csak akkor tudsz bízni Jézusban, ha igazán ismered.

A fejed és a szíved közötti különbségről van itt szó. Hadd mondjak egy példát erre, ami segít bemutatni a különbséget. Kiváltságnak érzem, hogy sok embert ismerek, közöttük sok hírességet is. Ismerem Bill Gates-t. Ugyanazon a színpadon tartottunk előadást és a kanapén ülve elmagyaráztam neki a PEACE tervet[1]. Ismerem Bill Gates-t, de mégsem ismerem igazán. Nem közeli személyes barátom, és nem tudom miért viselkedik úgy, ahogy.

A feleségemet viszont igazán ismerem. Több mint 40 éve vagyunk házasok. Pontosan tudom, miért viselkedik éppen úgy, ahogy. Ismerem a gondolkodásmódját, és tudom, hogy mi az, ami fontos neki.

Amikor arról van szó, hogy ismerjük Istent, akkor egy igazi, élő kapcsolatról beszélünk. Ezt jelenti bízni Istenben.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehetséges, hogy valaki tud Istenről, de mégsem ismeri őt igazán?
  • Te hogyan igyekszel megismerni Istent? Hogy néz ki ez a te életedben?
  • Hogyan néz ki egy olyan személy élete, aki bízik Jézusban?

[1] A Saddleback gyülekezet missziós alapítványának programja, amelynek célja a szükségben levők segítése a világ elmaradott régióiban.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.30.)

Szólj hozzá!

Isten óriási ajándéka

2018. június 04. 03:00 - csmsdvd

„Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte!” (Róma 3:24-25)

A legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptál nem a boltban vették. Pénz sem ütötte senki markát érte. Be sem volt csomagolva. Mégis az adakozónak az életébe került.

A Biblia az mondja, hogy Isten elküldte erre a Földre a fiát, hogy átadja a legnagyobb ajándékát. Azért jött erre a földre, hogy meghaljon és igazzá tegyen Isten előtt. A Rómaiakhoz írt levél 3:24-25 verseiben olvassuk: „Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte!”

Miért is kellet Jézusnak meghalnia? Térjünk vissza az alapokhoz.

Senki sem tökéletes. Sohasem találkoztam olyan emberrel, aki azt tartotta volna magáról, hogy ő tökéletes. Még a saját mércémet sem tudom elérni, Isten tökéletességéhez pláne nem érek fel. Hasonlóan te sem. Mindannyian elpuskáztuk. A Biblia azt mondja: „mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét.” (Róma 3:23).

Isten az igazság. Isten méltányosan jár el. Amikor valaki megszeg egy törvényt, akkor az büntetéssel jár. Amikor emberi törvényt sértesz, akkor polgári büntetést kapsz. Amikor Isten törvényét szeged meg, akkor Isten büntet érte. A Biblia szerint „a bűn zsoldja a halál.” (Róma 6:23).

Jézus kifizette az árat a bűneinkért. A Biblia szerint: „azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21). Jézus magára vállalta az én bűnömet, a tiedet, és mindent, amit a Földön elkövettek. Ez az evangélium, a jó hír. Jézus megfizette az árat, amit te sohasem tudnál.

Fogadd el Isten ajándékát. Isten a megváltással ajándékozott meg bennünket, amikor Jézus magára vállalta minden bűnünket. Ezt az ajándékot nem lehet elutasítani. A Biblia azt mondja:  „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1:12).

Elfogadod-e Isten megváltó ajándékát? Az egy dolog, hogy megérted a Jézussal való kapcsolattartás alapjait, egy másik pedig, hogy elfogadd ajándékát.

Azért imádkozom, hogy ezt a legfontosabb döntést meghozd ma.

Ha kész vagy arra, hogy életedet Jézus Krisztusnak szánd, akkor mond el ezt az imát:

„Kedves Jézus! Azt az ígéretet adtad, ha hiszek benned, akkor minden rossz, amit valaha cselekedtem, megbocsáttatik, és megtudhatom életem célját, te pedig egy napon befogadsz engem a mennyország örök honába.

Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy az Istenem, a Megmentőm. Befogadlak az életembe mint Uramat. A mai naptól életem minden részének irányítását rád bízom. Te légy az iránytűm.

Jézus, szeretném elfogadni szereteted nagy ajándékát. Köszönöm, hogy nem kell elnyernem, kiérdemelnem vagy tennem érte. Ezentúl magam helyett neked akarok szolgálni. Alázattal átadom életemet neked, hogy megments és befogadj a te családodba. Jézus nevében kérem. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A megváltáson kívül, mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért olyan nehéz elfogadni egy ajándékot, amiért nem kell fizetned és igencsak kiváló?
  • Kinek tudnál beszélni ezen a héten Isten megváltó ajándékáról?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.28.)

Szólj hozzá!