Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Második lépés egy krízisben: figyeld, és keresd Istent!

2020. augusztus 27. 03:00 - ReveSz

Look Up! Three Practices for Leadership Mindfulness – Kirsten Olson

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” (Péld 8,17).

Dániel nagyszerű módszert mutat arra, hogy hogyan imádkozzunk a nehéz időkben.

Hat fontos alapelvet találhatunk ehhez, a Bibliában, Dániel próféta könyve 9. fejezetében. A legutóbbi Napi remény áhítatban az első lépésről volt szó: először hagyd, hogy Isten szóljon hozzád, mielőtt te beszélnél.

A második lépés ahhoz, hogy Isten válaszoljon egy krízishelyzetbeli imádkozásra: összpontosíts Istenre, és keresd őt!

Dániel ezt tette: „Az ÚRistenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel” (Dán 9,3).

Ez egy alapvető kapcsolatépítő tanács, olyan, ami nem csak az Istennel való kapcsolatban érvényes. Bármely kapcsolatod akkor képes fejlődni, ha fizikailag is odafordulsz a másikhoz, és figyelsz arra, amit ő mond. Bármikor, amikor a feleségem hozzám beszél, felé fordítom az arcomat, és ránézek. Több mint negyven éve vagyok házas. Ő ezt nagyon szereti, mert tudja, hogy ilyenkor élvezi az osztatlan figyelmemet.

Az arcodat valaki felé fordítani, az érdeklődés jele. Ezt Istennel is megteheted. Ténylegesen is nézz fel az égre! Ha tudsz, menj ki a szabadba, és tekints fel az égre, amikor imádkozol!

Fizikailag Isten felé fordulni az első lépés ahhoz, hogy igazán rá figyelhessünk, és kereshessük az akaratát, ami létfontosságú nem csak válság idején, hanem életünk minden pillanatában.

A Bibliában Ámósz próféta könyve 5. fejezetének 4. versében Isten azt mondja: „Keressetek engem, és éltek!” Valójában nem élsz addig, amíg nem keresed igazán Istent.

Isten garantálja, hogy mindig veled lesz. Azt mondja: „Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” (Péld 8,17).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mennyire mondanád fókuszáltnak magad, amikor eljön a pillanat, hogy Isten akaratát kell keresned életed valamely területével kapcsolatban? Szánj egy kis időt arra, hogy eltöprengj a válaszon, és határozd el, mit teszel!
  • Miket tudnál tenni annak érdekében, hogy állhatatosabban és – még inkább – hűségesebben keresd Isten akaratát?
  • Szoktál imádkozni olyan helyen, ahol nagyon zavaróak a körülmények? Hol imádkozhatsz úgy, hogy teljes, osztatlan figyelmeddel csak Istenre tudj összpontosítani?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.20.)

Szólj hozzá!

Az első lépés, hogy kijöjj egy krízisből: figyelj és hallgasd Istent szavát!

2020. augusztus 26. 03:00 - Besther

ideas-5366945_1920.jpg

„A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött” (Dán 9,1–2).

A kulcs ahhoz, hogy legyőzz egy válságot, az imádság.

Sokat tanulhatunk Dánieltől és imádságos életéből. Amikor közeledett az idő ahhoz, hogy a zsidók visszatérjenek hazájukba, Dániel, már idős emberként tudta, hogy népe még nem áll erre készen. A zsidóknak még mindig nem volt megfelelő kapcsolatuk Istennel. Ez fájdalmat okozott Dánielnek, ezért imádkozott.

A Bibliában Dániel próféta könyve 9. fejezete hat imádságos részen keresztül mutatja be, hogy miként lehet úgy imádkozni válság idején, hogy Isten válaszoljon. Ezt a hat lépést fogjuk megvizsgálni a következő néhány napban.

Először hagyd, hogy Isten beszéljen hozzád, mielőtt te szólnál.

Hallanod kell Isten hangját. Ő mindig meg fogja tenni az első lépést. Sosem vár el tőled semmi olyasmit, amit ő már nem tett volna meg korábban. A Biblia azt mondja, hogy szeretjük Istent, de ő előbb szeretett minket. Szolgáljuk őt, mert először ő tett szolgálatot értünk.

Isten kezdeményez. Mi válaszolunk.

Hogyan tudod meghallani Istent hangját? Úgy, hogy olvasod a Bibliát. Azért tudsz szólni Istenhez, mert az Igén keresztül Ő már szólt hozzád.

Dániel ezt tette: „A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött” (Dán 9,1–2).

Addig nem tudsz igazán hatásosan imádkozni, amíg nem tanulmányozod az Igét, és nem hallgatod meg Istent. Minél jobban ismered a Bibliát, annál hatásosabbak lesznek az imáid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor tapasztaltad meg, hogy Isten kezdeményezett a te életedben?
  • Mi teszi nehézzé számodra, hogy odafigyelj az Úrra, amikor az Igét tanulmányozod?
  • Miért fontos az imádkozás krízis- vagy válsághelyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.19.)

Szólj hozzá!

Hogyan győzzük le az előítélet bűnét?

2020. június 22. 03:00 - gerbeaud

„Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!«, helyesen cselekedtek. De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket” (Jak 2,8–9).

Az előítélet súlyos bűn és nem egy egyszerű szabálytalankodás, ami felett Isten szemet huny. Másnak hívni, mint bűn, ellentmondana annak, amit a Biblia tanít: „Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!«, helyesen cselekedtek. De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket” (Jak 2,8–9).

Ez elég világos. De ahogy körbeutaztam a világot, arra a következtetésre jutottam, hogy az előítélet, különösen a faji előítélet a világon a leggyakoribb bűn. Mindegy, hogy a világ mely részén jársz, biztos van valaki, aki nem szereti a másikat. Mindenütt találsz ilyet. Bár ez számtalan módon megnyilvánul a társadalomban, sok ember letagadná, hogy másokkal szemben bármilyen előítélete van.

A faji kibékülés első lépése: be kell ismerünk, és meg kell vallanunk az előítéleteinket. Miért? Mert a fajgyűlölet „bűnprobléma” és nem „bőrprobléma” [szójáték: "racism is a sin problem, not a skin problem" – a ford.]. Ez nem valamilyen jelentéktelen ügy Isten szemében. Ez az evangélium kellős közepe.

Lehet, hogy téged is úgy neveltek – mint sokakat másokat –, hogy ne bízz abban, aki másmilyen, vagy tarts tőle távolságot. Valószínűleg kényelmesebben érzed magad hozzád hasonló emberekkel. Ilyen az emberi természet.

De ettől még meg kell tanulnunk úgy látni az embereket, ahogyan Isten látja őket. Hogyan tanulod meg úgy szemlélni azokat, akik belépnek az életedbe, ahogyan Isten látja őket? De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Azt nézd, ami a másik szívében van.

Ha meg akarod ismerni azt, hogy mi van a másik szívében, fel kell hagynod a viccelődésekkel és a felszínes kapcsolatokkal. Meg kell ismerned a másikat! Kérdéseket kell feltenned, és jól oda kell figyelned a válaszokra. Empatikusnak kell lenned, tele jóindulattal.

Kezdd a saját szíveddel! Valld meg az előítélet bűnét. Aztán kérd Isten segítségét, hogy úgy lásd az embereket, ahogy ő látja őket. Kérdd, hogy használjon téged az emberek egymás közötti és még inkább Istennel való kibékítésében.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a reakciód, amikor az emberek faji kérdésekről kezdenek beszélgetni? Mit gondolsz, mi az, amit Isten akar, hogy először tégy, amikor az emberek előítéleteikkel telve osztják meg veled, amit átéltek?
  • Ahhoz, hogy valamit igazán megtanulj, aktívan kell gyakorolni azt. Milyen módon tudod gyakorolni a faji megbékélést ezen a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.15.)

Szólj hozzá!

Hogyan szeresd a szomszédod távolról?

2020. június 17. 03:00 - Erika1832

20200617.jpg

„Ha valóban betartjátok a királyi törvényt az Írás szerint, »Szeresd a szomszédod, mint magadat«, helyesen teszitek” (Jak 2,8 NIV fordítás).

A garázsajtót kezelő távirányító egy csodálatos eszköz, nem? Amikor egy hosszú munkanap után hazaérsz, egyszerűen behajthatsz, és becsukhatod a kaput biztosítva, hogy ne kelljen egy lélekkel sem összefutnod, mielőtt eléred az otthonod kényelmét.

De egy világjárvány alatt – és valójában bármikor – ez a kényelmes megoldás visszatarthatja a keresztényeket abban, hogy a Biblia egyik legalapvetőbb parancsát követhessék: „Ha valóban betartjátok a királyi törvényt az Írás szerint, »Szeresd a szomszédod, mint magadat«, helyesen teszitek” (Jak 2,8 NIV fordítás). Szeresd a szomszédodat, mint magadat. Ez egy ilyen egyszerű parancs, de a legtöbb amerikai nem is ismeri a szomszédjait, és nem tudsz szeretni olyan valakit, akit nem is ismersz.

Tudtad, hogy Isten örömmel nézi, amikor az általa teremtett emberek közösségben vannak egymással? Zakariás próféta könyve 3. fejezetének 10. versében azt mondja: „Mindannyian meg fogjátok hívni szomszédjaitokat, hogy jöjjenek el hozzátok, és élvezzék a békét és a biztonságot körülvéve szőlőskertekkel és fügefákkal” (GNT fordítás).

Valószínűleg nem ültettél szőlőt a kertedbe, de talán akad egy fa a társasházatok közös parkjában. Talán még padok is vannak benne! Vagy ha a külvárosban laksz, lehet, hogy van egy virágoskerted, egy tűzrakó vagy csak egy foltnyi füves terület. A lényeg nem az, hogy egy ámulatra méltó helyet kínálj fel, hanem, hogy azt válaszd, hogy barátságos legyél, és ismerkedj össze a szomszédjaiddal.

Ez egy egyedülálló idő, ami rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy megismerd a környezetedben élő embereket. Te is tudod, hogy most a legtöbb ember otthon van. És többnyire ők is kint az udvaron tornáznak. Miért nem ülsz csak úgy ki a verandádra, integetsz nekik és köszöntöd az embereket, akik arra járnak? Soha nem tudhatod, mikor torkollhat egy baráti gesztus végül szellemi beszélgetésbe.

Épp a kertedet újítod fel? Szánj időt rá, hogy a szomszédaiddal még több kapcsolatot teremts! Menj a kutyafuttatóba, és határozd el, hogy legalább egy emberrel beszélgetni fogsz, amíg ott vagytok. Ajánld fel a szomszédodnak, hogy megosztasz vele egy kirakót vagy egy társasjátékot. Grilleztek a családdal a kertben, vagy tábortűzi édességet csináltok? Vigyél ki az udvarra, és kínáld meg vele a szomszédaidat! Általában futni és kocogni szoktál? Gondold át, hogy inkább sétálsz, és otthon hagyod a fülhallgatód, hogy könnyebben beszédbe elegyedhess másokkal.

A logikának ellentmond, hogy akkor kerülj közelebb az emberekhez, amikor fizikai távolságot kell tartani. De nagyon sokféleképpen kifejezheted a szeretetedet a szomszédod felé még akkor is, ha 180 centi távolságra vagytok egymástól.

Ne hagyd, hogy a jelenlegi körülmények szolgáljanak mentségül, hogy ne kövesd Isten parancsát, hogy szeresd a szomszédaid. Úgy számolj a 2020-as esztendővel, hogy ez egy olyan év, amikor kinyújtod a kezed, megnyitod és megosztod az életed a szomszédaiddal, hogy egy nap megoszthasd velük az örökkévalóságot.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • A járvány alatt felvetted a kapcsolatot a szomszédaiddal? Ha nem, hogyan kezdhetnél el ezt ma?
  • Gondoltál úgy erre az idei évre, hogy csak  legyünk túl rajta, vagy hogy ez egy pocsék év? Hogyan fog megváltozni a gondolkozásmódod, ha inkább Isten királyságára összpontosítasz, és barátokat szerzel az örökkévalóságra?
  • Milyen más módon lehetsz barátságos a szomszédaiddal, ami csak egyedül a te helyzetedre jellemző?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.10.)

Szólj hozzá!

Tartsd szem előtt mások szükségleteit!

2019. október 22. 03:00 - Lilla:)

„Ne légy a saját hasznod megszerzésének megszállottja! Feledkezz meg magadról, hogy segítő kezet tudj nyújtani!" (Fil 2,4 MSG fordítás).

Mindannyiunk boldogságának kiindulópontja az, hogy nem saját magunkra fókuszálunk. Ha csak saját magadra tudsz gondolni, akkor egy igazán nyomorult ember leszel. Ha igazán boldog akarsz lenni az életben, törődnöd kell a körülötted lévők igényeivel.

Pál ezzel kapcsolatban példaként mutatja be Timóteust a filippiekhez írott levél 2. fejezetének 20–21. versében: „Senki sem hasonlítható Timóteushoz, aki igazán foglalkozik veletek; mindenki más úgy tűnik, hogy a saját tervei miatt aggodalmaskodik, és nem azok miatt, amelyek Jézus Krisztuséi" (TLB fordítás).

A legtöbb ember a saját tervei miatt aggódik, és nem néz körbe, hogy másokkal mi a helyzet. A legtöbb ember nem úgy kel fel reggel, hogy az első gondolata az, hogy mi lehet valaki mással. A legtöbb ember a saját problémáival foglalkozik. És pontosan ez az oka annak, hogy a legtöbb ember boldogtalan.

Ha egy akarsz lenni a ritka, nagylelkű emberek közül, akkor változtatnod kell a nézőpontodon. Át kell helyezned a fókuszt saját magadról másokra. Ez nem olyan dolog, ami csak úgy jön magától, ezért ezt meg kell tanulnod.

Be kell vallanom, hogy mennyire elszomorított, hogy milyen sokszor tévesztettem szem elől azok szükségleteit, akiket szeretek, csak azért, mert nem figyeltem. Nem érdeklődtem irántuk. Nem helyeztem át a fókuszt saját magamról valaki másra a szobában. Azért mert nem figyeltem az ő igényeiket, le is maradtam róla. Ez pedig nagyon elkeserít.

Ahelyett, hogy az elszalasztott lehetőségek miatt keseregsz, inkább szándékosan ne magaddal foglalkozz, hanem mások szükségeivel! Azáltal, hogy másokat szolgálsz, megtalálod majd a boldogságot Isten szolgálatában.

„Ne légy a saját hasznod megszerzésének megszállottja! Feledkezz meg magadról, hogy segítő kezet tudj nyújtani!" (Fil 2,4 MSG fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez 

  • Mi zavar meg abban, hogy mások szükségeire figyelj?
  • Mit jelenthet azt, hogy feledkezz meg magadról?
  • Milyen szükséget hanyagoltál el valaki más életében azért, mert túl elfoglalt voltál, vagy mert a saját problémáidra figyeltél? Mit tehetsz ma azért, hogy valaki más megsegítésére fókuszálhass?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása