Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan segíthetik a családok egymás fejlődését

2026. február 13. 03:00 - gerbeaud

Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 
(János 13,14-15)

Egy nagyszerű család egyik jellemzője – legyen szó akár a biológiai családodról, az örökbefogadó családodról vagy a gyülekezeti családodról –, hogy segítitek egymást a növekedésben. De hogyan tegyétek ezt? Hadd mondjak el két módszert, amelyek segítik az emberek fejlődését, és kettőt, amelyek nem. Ezek az élet minden területére vonatkoznak, nem csak a családokra.

Az emberek segítik egymást a fejlődésben:

1. Példamutatás által. Jézus ezt tette, amikor tanította tanítványait. A János 13,14-15 ezt mondja: Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetekA gyerekeid nem prédikációt akarnak hallani. Jézus példáját akarják látni az életedben.

2. Beszélgetéseken keresztül. Ha nem folytatsz kritikus beszélgetéseket a gyerekeiddel a valódi problémákról, akkor elszalasztod a lehetőségeket, hogy segítsd őket a fejlődésükben. Sajnos a szülők és a gyerekek közötti beszélgetések többsége az időbeosztásról, az étkezésről vagy a házi feladatról szól – nem pedig azokról a dolgokról, amelyek igazán számítanak az életben.

A Mózes 5. könyve 6,7 ezt mondja: „Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”

Másrészt az emberek nem segítik egymást a fejlődésben:

1. Kritikán keresztül. A zsémbelődés nem működik. Az elítélés nem működik. A kritizálás és a panaszkodás teljesen hatástalan abban, hogy segítsen egy embernek megváltozni. Miért? Mert amikor kritizálsz, arra koncentrálsz, amit nem akarsz, ahelyett, amit valójában akarsz.

A Biblia ezt így fogalmazza meg: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Efézus 6,4).

2. Összehasonlítás által. Mindenki egyedi. Nincs senki a világon, mint te! Ezért az összehasonlítás soha, de soha nem működik. Sőt, halálos minden kapcsolatra nézve. A Biblia azt mondja: „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval” (Galata 6,4).

A Biblia tele van utasításokkal és példákkal arra vonatkozóan, hogyan kell az embereknek bánniuk egymással. Valójában a Biblia 58 „egymás iránti” kifejező mondatot tartalmaz – olyanokat, mint szeressétek egymást, gondoskodjatok egymásról, imádkozzatok egymásért, bátorítsátok egymást, segítsétek egymást, tanácsoljátok egymást és támogassátok egymást.

Isten így akarta ezt. Az Újszövetség azt mondja nekünk, hogy „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is” (1Thesszalonikiak 5,11).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj a tegnapi vagy mai beszélgetéseidre a családoddal vagy a közeli barátaiddal. Beszélgettetek olyan dolgokról, amelyek igazán számítanak az életben? Ha nem, hogyan tudnátok a beszélgetéseiteket úgy megváltoztatni, hogy segítsétek egymást a fejlődésben?
  • Ha szülő vagy, miért fegyelmezted meg utoljára a gyerekeidet? Hogyan mutatsz „követendő példát” a gyerekeidnek ezen a téren ahelyett, hogy csak megmondanád nekik, mi a helyes és mi a helytelen?
  • Az összehasonlítás vagy a kritizálás helyett hogyan építheted fel a családod tagjait?

(*Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.06.)

Szólj hozzá!

Amikor a gyógyulásért imádkozol, bízalommal imádkozhatsz

2021. február 13. 03:00 - Erika1832

20200601.jpg

„Ez az a bizalom, amivel rendelkezünk, amikor Istenhez közeledünk: hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket” (1Jn 5,14 NIV).

Isten miért nem gyógyít meg mindenkit, aki kéri tőle?

Amikor imádkozol, és Isten gyógyítását kéred, bízhatsz benne, hogy meghallja, és válaszol az imádra. De lehet, hogy nem úgy válaszol, ahogy reméled. Ami az akaratával ellenkezik, nem fogja megadni neked. Isten mindig a legjobbat akarja a számodra – és lehet, a legjobb dologként egy betegséget használ olyan módon, amire nem számítottál.

Néha Isten egy betegséget használ arra, hogy felhívja a figyelmedet, és átirányítson. Lehet, hogy hanyatt kell fektetnie annak érdekében, hogy felnézz rá. A példabeszédek könyve 20. fejezetének 30. verse azt mondja: „Néha fájdalmas tapasztalat az, ami rávesz minket, hogy megváltoztassuk az utunkat” (GNT). A legtöbben el tudnánk mondani annak a történetét, hogy egy fájdalmas tapasztalat hogyan kényszerített rá arra, hogy megváltoztassuk utunkat.

Isten néha megengedi, hogy egy betegség bizonyság legyen mások számára. Tudja, hogy rád bízhat egy betegséget, és tudja, hogy jó példa leszel mások számára, különösen a hitetlenek számára.

Pál levele a filippiekhez 1. fejezetének 12. versében azt mondja: „Most azt akarom, hogy tudjátok, fivéreim és nőtestvéreim, hogy ami velem történt, az tulajdonképpen az evangélium előmozdítását szolgálta” (NIV). Pál beteg volt és börtönben volt, amikor ezt írta, és bizonyságot tett arról, hogy Isten hogyan használta a körülményeit a jóhír terjesztésére.

A legnagyobb tanúbizonyság, amit valaha adhatsz, az a példamutatás, ahogy a fájdalmadat kezeled. A saját életemben a fájdalom legmélyebb pillanatait használta fel Isten, mint tanúbizonyságot a szomszédaim és a világ számára. Amikor olyan módon reagálsz a nyomásra és a fájdalomra, hogy az az embereket Isten felé irányítja, az dicsőséget szerez neki.

Néha Isten megengedi, hogy egy betegség az örökkévalóságba vigyen egy embert – egy halálig tartó betegség. A zsidókhoz írt levél 9. fejezetének 27. verse azt mondja: „Mindenkinek meg kell halnia egyszer, és utána Isten ítélkezik felette” (GNT). Ha minden betegségből meggyógyulhatnál, csak mert van elég hited, akkor ha lenne elég hited, talán soha nem halnál meg. Ez biztosan nem Isten akarata.

Ha beteg vagy, imádkozhatsz, és bizalommal kérheted Istent, hogy gyógyítson meg. Miért van szükséged bizalomra? „Ez az a bizalom, amivel rendelkezünk, amikor Istenhez közeledünk: hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket” (1Jn 5,14 NIV).

Így van: amikor Isten akarata szerint imádkozol, mindig meghallgat téged. A válasza lehet, hogy nem úgy, vagy nem akkor érkezik, amikor akarod, de a válasza mindig jó, és dicsőségére van.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Úgy érzed, hogy bizalommal tudsz imádkozni még akkor is, ha tudod, hogy Isten talán nem úgy válaszol az imáidra, ahogy szeretnéd? Miért igen, vagy miért nem?
  • Szerinted hogyan tudnák az emberek imádni Istent és dicsőséget adni neki, amikor betegek?
  • Ha úgy érzed, hogy Isten nem válaszol a gyógyulásért mondott imáidra, szánj ma rá egy kis időt, és kérdd tőle, hogy mutassa meg, hogy hol gondoskodik rólad olyan módokon, amire nem számítottál!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.06.)

Szólj hozzá!

A bátorság fertőző

2020. június 13. 03:00 - magyarosijulia

„Az Úrban lévő testvérek közül többen bátorságot nyertek az én fogságomból, és még inkább merik bátorsággal szólni Isten üzenetét” (Fil 1,14 HCSB fordítás).

Isten azt akarja, hogy legyen bátorságod kiállni az ő útjai mellett akkor is, amikor mindenki más üldögél. De ez nem csak a saját javadat szolgálja.

Ez mások javára is van.

Amikor nyilvánosan kiállsz azért, amit Isten akar, akkor más hívőket erősítesz. Amikor felemeled a hangod Istenért, akkor mások is követni fogják a példádat.

A bátorság fertőző. Sosem tudhatod, hogy hányan fognak csatlakozni hozzád, ha nincs bátorságod hittel megtenni az első lépést.

A legtöbb ember egy vezetőre vár, aki bátorságot tanúsít. Olyan valakire várnak, mint te, hogy bizonyságot tegyél a hitedről.

Pál levele a filippiekhez 1. fejezetének 14. verse ír erről: „Az Úrban lévő testvérek közül többen bátorságot nyertek az én fogságomból, és még inkább merik bátorsággal szólni Isten üzenetét” (HCSB fordítás).

Pál fogsága az evangélium miatt arra indított másokat, hogy még több bátorságot mutassanak.

Isten a te bátorságodat is fel fogja használni, hogy segítsen másoknak is bátraknak lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan motivált valaki bátorsága és hite?
  • Miért fertőző a bátorság?
  • Milyen hitbeli lépést tudsz megtenni a héten, amely bátorságot igényel, és valószínűleg motiválni fog másokat is így cselekedni?

Isten örökkévaló családjában van egy hely számodra, amit téged vár. A meghívás tárva-nyitva, te csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Íme egy imádság, amivel elkezdheted: „Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, egyenesen előtted kell számot adnom az életemről. Bevallom, hogy mindeddig figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy most ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és hozzád akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy nekem ne kelljen kifizetnem az adósságot. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed tud megmenteni, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.

Köszönöm, Jézus, hogy annyira szerettél, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, hogy szabadíts meg engem! Szabadíts meg a bűnöktől és szokásoktól, amelyek tönkreteszik most az életem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod az ígéreted, mely szerint azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében. Ámen!”

Ha elmondtad a fenti imádságot, küldj egy e-mailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com e-mail címre, hogy néhány útmutató és segédeszközt küldjenek neked, melyek segítenek elkezdeni Jézussal járni az utat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.06.)

Szólj hozzá!

Példás életet hagyj hátra nagy örökség helyett!

2020. február 10. 03:00 - Deltajulietttango

20200210.jpg

„Pont úgy hagyjuk el ezt a világot, ahogyan világra jöttünk: minden nélkül. Minden munkánk ellenére semmit sem tudunk magunkkal vinni” (Préd 5,14 GNT fordítás).

Volt már olyan, hogy egy gazdag ember haláláról értesülve arra gondoltál: „Vajon mennyit hagyott hátra?” Elmondom a titkot: mindent hátrahagyott!

A prédikátor könyve 5. fejezetének 14. verse azt mondja: „Pont úgy hagyjuk el ezt a világot, ahogyan világra jöttünk: minden nélkül. Minden munkánk ellenére semmit sem tudunk magunkkal vinni” (GNT fordítás).

Ugyanis, amikor majd a mennybe érkezel, nem kapsz dicséretet azért a vagyonodért, amit ráadásul mind hátra is hagytál. Nos, akkor minek felhalmozni azt itt a földön?

Egyesek azt mondhatják, hogy a vagyonukat gyermekeikre kívánják hagyni. De tanulmányok mutatták ki, hogy az öröklött gazdagság a legtöbb generáció számára több kárt okoz, mint hasznot.

Néhány évvel ezelőtt az Inc. magazin publikált egy cikket arról, hogy a szülőknek tovább kellene-e adniuk pénzüket a következő generációnak. Interjút készítettek vállalkozók gyermekeivel, akik közül sokan azt állították, hogy inkább a pénz megszerzésének tudását kérnék a szüleiktől, mint magát a pénzt. Más szavakkal: nem a szüleik munkájának eredményét akarták, hanem a munkájuk példáját akarták. Megértették, hogy nem értékelhetik, amiért nem dolgoznak meg. Az öröklött gazdagság hajlamossá tesz a felelőtlenségre.

Az ószövetségi Salamon királynál senkinek sem kellett többet hagynia a családjára. Több vagyont szerzett, mint szinte bárki más a történelemben. Mindent a fiára hagyott: a vagyonát, az uralmát, a hatalmát, a kincseit. Ez viszont tönkretette a fia életét. Roboám ugyanis egy erkölcsi csődtömeg volt, aki nem tudta kezelni azt, amiért nem dolgozott meg.

Az persze nem bűn, ha több pénzt akarunk keresni. Nem bölcs dolog azonban a szükségesnél több pénzt felhalmozni, és majd ráhagyni valakire, aki azt esetleg nem tudná kezelni.

Te ehelyett tanuld meg okosan felhasználni a pénzed! Legyen a pénzed kevés vagy sok, de költsd arra, hogy minél több ember jusson a mennybe! Ahelyett, hogy nagy örökséget hagynál hátra gyermekeidnek, akik azt nem tudják majd kezelni, mutass példát a nagylelkűségre! Amikor ezt teszed, igazából az örökkévalóságba fektetsz be.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutathatsz példát a nagylelkűségre akkor is, ha nincs sok pénzed?
  • Mi lehet a módja annak, hogy már ma az örökkévalóságba fektess be?
  • Mi a különbség a felhalmozás és a megtakarítás között?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.03)

Szólj hozzá!

Hogyan segítik egymást a családtagok a fejlődésben?

2019. május 16. 03:00 - daniella_89

“Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (János 13:14-15 NLT fordítás, második kiadás).

6a3022ba46445a0c2deb7eb671169329.jpg

Egy nagyszerűen működő család - legyen az biológiai, örökbefogadó, vagy gyülekezeti család - egyik jellemzője, hogy segítik egymást a fejlődésben. Hogyan is kell ezt csinálni? 

Az emberek fejlődését, növekedését kétféleképpen mozdíthatjuk előre, illetve kétféleképpen akadályozhatjuk. Ezek érvényesek az élet minden területén.

Segíthetjük egymást:

  1. Példamutatással. Jézus is így járt a tanítványai előtt. János 13:14-15 azt mondja, „Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (NLT, második kiadás). Gyermekeidnek nem szentbeszédre van szükségük, hanem Jézus példáját szeretnék meglátni életedben.

  2. Beszélgetésekkel. Ha a gyermekeiddel nem vitatod meg a valós problémákat, nem fognak fejlődni. Sajnálatos módon beszélgetéseink nagy része a napirend, az étkezés vagy a házi feladat megtárgyalására korlátozódik és nem esik szó arról, ami valóban fontos az életben.

A Biblia azt mondja Mózes ötödik könyve 6:7-ben, „Tanítsd gyermekeidet Isten parancsolataira és beszélj azokról, amikor otthon vagy, vagy sétára mész, esti lefekvés idejekor és felkeléskor is ez legyen az első dolgod” (TLB fordítás).

Hadd osszak meg veled két olyan utat, ami nem segíti az emberek fejlődését:

  1. Kritizálás. A zsörtölődés nem használ. Az ítélkezés sem használ. A kritizálás és panaszkodás teljesen hatástalan arra, hogy egy ember megváltozzon. Miért? Mert amikor kritizálsz valakit, arra a rosszra fókuszálsz, amit meg akarsz változtatni, nem pedig arra, amit el akarsz érni.

Az Efézusiakhoz írt levél 6:4 mondja, Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!”

  1. Összehasonlítgatás. Mindenki egyedi. Nincs senki a világon olyan, mint te! Ezért sohasem működik az összehasonlítgatás. Inkább, megöl minden kapcsolatot. A Biblia azt mondja, „Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit, és ne hasonlítgassa magát másokhoz. Ekkor lehet csak büszke magára, azért amit tett” (Galatabeliekhez írt levél 6:4, NCV fordítás).

A Biblia 58-szor is elmondja: szeressétek egymást. Törődjetek egymással. Imádkozzatok egymásért. Bátorítsátok egymást. Segítsétek egymást. Igazítsátok útba egymást. Támogassátok egymást. Ez az Isten szerinti út. Az Új Testamentum azt mondja, "bátorítsátok egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan azt teszitek is" (1Thesszalonika 5:11 NIV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Gondolj azokra a beszélgetésekre, amiket a családoddal folytattál tegnap és ma. Beszéltetek olyan dolgokról, amik valóban fontosak az életben?
  • Mi volt az, amiben legutóbb kiigazítottad a gyermekedet? Hogyan mutatsz példát a mindennapokban a helyes életre, a rossz példa helyett?
  • Összehasonlítás és kritizálás helyett, hogyan tudnád elősegíteni családtagjaid épülését?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2019.05.09. ford: kennedymárti, daniella_89)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása