Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amit a hamis sáfár jól csinált

2020. február 01. 03:00 - daniella_89

20200201.jpg

„A bölcs a jövőre néz. A bolond megpróbálja magát becsapni, és nem hajlandó szembenézni a tényekkel.” (Péld 14,8 TLB fordítás).

A Lukács evangéliuma 16. fejezetében található hamis sáfár történetében a főszereplő − annak ellenére, hogy nem becsületes – hősként jelenik meg. Miért? Mert tudta, hogy meg fog szűnni az állása, és ezért eltörölte az adósságok egy részét, amivel más emberek az ő urának tartoztak. Abban bízott, hogy ha majd egy nap, amikor neki lesz segítségre szüksége, ezeknek az embereknek eszébe jut, hogy tartoznak neki egy szívességgel. Természetesen nem azért jó példa ő, mert tisztességtelen dolgot tett. De akkor mi az, ami tetszett Jézusnak vele kapcsolatban?

Ez a vagyont rosszul kezelő ember három dolgot csinált jól, és Isten szeretné, ha te is megtanulnád ezeket alkalmazni a pénzügyeidben.

Először is, ez az ember előrelátó volt. Mérlegelte, átgondolta a jövőt. Ma minden reklám arra tanít minket, hogy a most-ra fókuszáljunk: most csináld, most költsd el, most szerezd meg, és ne gondolj a jövőre. Ezért kevés olyan ember van, akinek van megtakarítása.

A példabeszédek könyve 14. fejezetének 8. verse ezt mondja: „A bölcs a jövőre néz. A bolond megpróbálja magát becsapni, és nem hajlandó szembenézni a tényekkel." (TLB fordítás). Van néhány dolog, amivel szembe kell nézned a pénzügyeidet illetően, és minél tovább vársz ezzel, annál nehezebb lesz rendbe hozni.

A második dolog, amit Isten szeretne, ha úgy tennél, mint a történetben szereplő ember, az a tervkészítés. Honnan tudhatod, hogy van 'pénzügyi terved'? Nagyon egyszerű: nézd meg, van-e költségvetésed. A költségvetés megmutatja, mit kell kifizetned a pénzedből. Ha nincs költségvetésed, akkor nincs pénzügyi terved sem. „Terveket kellene készítenünk – Istenre hagyatkozva, hogy vezet minket." (Péld 16,9 TLB fordítás).

A harmadik dolog, amit ez az ember jól csinált, és amit nekünk is tennünk kell, az a gyors, jelenben való cselekvés. Nem halogatott, nem késlekedett, hanem tette azt, amit eltervezett. Nem azt mondta, "egy nap majd rendezem a pénzügyeimet"... "egy nap majd elkezdek megtakarítani a nyugdíjas éveimre"... Ne felejtsd el: az „egy nap majd...” általában azt jelenti, hogy soha.

A sáfár ezt mondja Lukács evangéliuma 16. fejezetének 4. versében: „Tudom már, mit fogok tenni! És amikor már nem lesz munkám, lesznek barátaim, akik örömmel látnak majd az otthonaikban.” (GNT fordítás). Ez az, ami tetszett Jézusnak. Nem az, hogy nem volt becsületes, hanem az, hogy tudott tervet készíteni, és azt megvalósítani. Ha csak sodródsz az életben, az nem bölcs dolog. Tekints a jövőre, és tervezz.

Amikor Jézus arról beszél, hogy gondoljunk a jövőre, akkor nem a nyugdíjas évekre utal. Inkább arra, hogy gondoljunk arra, hogy mi vár ránk a halál után. Amikor a jövőre nézel, olyan tervet készíts, ami tetszik Istennek, és azt valósítsd is meg. Ezáltal befektetsz a jövőbe, és örök jutalmat aratsz majd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a kemény tények a pénzügyeidben, amikkel ma szembe kell nézned? Milyen nehéz döntések tehetik jobbá az életedet?
  • Gondolj az utolsó három nagyobb vásárlásodra vagy befektetésedre. Hogyan igazodnak a három alapelvhez, amit ma megnéztünk?
  • A költségvetésed és a terveid hogyan tükrözik az örökkévalóság távlatát?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.25.)

Szólj hozzá!

Isten próbára tesz a pénzügyeiden keresztül

2020. január 31. 03:00 - Lilla:)

20200131.jpg

„Bízz a pénzedben, és összetörsz. Bízz Istenben, és virágozz, mint egy fa!” (Péld 11,28 TLB fordítás)

Isten arra használja a pénzt, hogy próbára tegyen. Nem csak úgy automatikusan adja bárkinek az áldást. Először letesztel, hogy valóban megbízható vagy-e. Mielőtt Isten szellemi erővel ruházna fel, anyagi javakat ad. Ha nem bánsz jól a pénzzel, akkor mégis miért kellene rád bíznia azt, ami igazán fontos?

Isten kedvenc eszköze, amivel próbára tesz, a pénz, ami három dolgot mutat meg:

A pénz megmutatja, mit szeretsz a legjobban. Arra szánod a legtöbb időt és pénzt, amit a legjobban szeretsz, és ezt tökéletesen alátámasztja a naptárad és a bankszámlád is. Jézus azt mondja: „Ne halmozzatok fel kincseket itt a földön! [...] Gyűjtsetek kincseket a mennyben! [...] Ahol a kincseid vannak, oda kívánkozik a szíved is” (Mt 6,19–21 NLT fordítás). Ahol a szíved akarod, hogy legyen, arra szánd a pénzed, és azzal foglalkozz!

A pénz megmutatja, miben bízol leginkább. Megmutatja, miben hiszel. A pénzben vagy Istenben bízol a biztonságot illetően? A pénztől vagy Istentől várod, hogy boldog légy? A példabeszédek könyve 11. fejezetének 28. verse ezt mondja: „Bízz a pénzedben, és összetörsz. Bízz Istenben, és virágozz, mint egy fa!” (TLB fordítás).

A pénz megmutatja, hogy bízhat-e benned Isten. Ha valaki rosszul kezeli a pénzt, sokszor az életét sem tudja jól irányítani. Isten látni akarja, hogyan bánsz az anyagi dolgokkal, mielőtt szellemi áldásokat bízna rád. A Biblia ezt mondja: „Ha nem voltatok megbízhatóak a világi javak kezelésében, ki bíz majd rátok igazi gazdagságot? És ha nem voltatok megbízhatóak más tulajdonával kapcsolatban, ki ad majd nektek saját tulajdont?” (Lk 16,11–12 NIV fordítás).

Közvetlen kapcsolat van az érettség és a pénz között. És közvetlen kapcsolat van a szellemi erő és a között, hogy hogyan bánsz a birtokodban lévő dolgokkal. Közvetlen kapcsolatban áll Isten áldása és az, hogy mit teszel a pénzeddel.

Ne felejtsd el, hogy ezek kapcsolatban állnak egymással! Ahogy bánsz a pénzzel, meghatározza, hogy mennyire áldja meg Isten az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A bankszámlád alapján te mit szeretsz a legjobban?
  • Kértél már Istentől több áldást az életedre? Mit gondolsz, a pénzügyeid mennyire vannak kihatással arra, hogy Isten mennyit hajlandó rád bízni?
  • Mit jelent a Lukács evangéliuma 16. részében olvasható „igazi gazdagság”, amit Isten azokra bíz, akik felelősséggel használják az ő ajándékait?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.24.)

Szólj hozzá!

Nem engedheted meg magadnak, hogy ne adj tizedet

2020. január 25. 03:00 - Lencsés Tamás

20200125.jpg

„Hozzátok be a raktárba az egész tizedét annak, amit kerestek, így lesz étel a házamban! Tegyetek próbára ebben! – mondja a Mindenható ÚR. Ki fogom nyitni a menny ablakait számotokra, és kiöntöm az összes áldást, amire szükségetek van” (Mal 3,10 NCV fordítás).

Ha azt akarod, hogy Isten megáldja az anyagi helyzeted, tedd őt első helyre a pénzügyeidben. Ezt nevezik a tized szellemi fegyelmének.

Isten konkrét ebben a szokásban, miszerint jövedelmed első részét juttasd vissza neki: „Hozzátok be a raktárba az egész tizedét annak, amit kerestek, így lesz étel a házamban! Tegyetek próbára ebben! – mondja a Mindenható ÚR. Ki fogom nyitni a menny ablakait számotokra, és kiöntöm az összes áldást, amire szükségetek van” (Mal 3,10 NCV fordítás).

Nyilvánvaló, hogy Istennek nincs szüksége a pénzedre. Miért beszél mégis a tizedről? Mert azt akarja, amit ez képvisel: az életedet. Isten a hitedet teszi próbára. Teszteli a prioritásaidat. Teszteli a hálád.

Amikor tizedet adsz Istennek, az hála a múltért: „Istenem, nekem nem lenne semmim, ha nem tőled lenne.” Ez a jelenben lévő prioritások meghatározása: „Istenem, téged akarlak első helyre tenni az életemben.” Ez a jövőbe vetett hit kifejezése: „Istenem, hiszem, hogy meg fogod tartani az ígéreteid.”

A tized a bizalmad tesztje. Megbízol eléggé Istenben a pénzed vonatkozásában, hogy kimond ezeket neki? Isten tesztel minket, mert azt akarja, hogy hasonlóvá váljunk hozzá. Ő a legnagyobb adakozó, és amikor megmutatjuk neki, hogy a bizalomra érdemesek vagyunk a pénzügyeink terén, jobban hasonlóvá válunk a Nagy Adakozóhoz.

Egy közismert ügyvezető mondta egyszer nekem: „Rick, el kell mondanod az embereknek, hogy a tized adás megkezdésének legjobb ideje akkor van, amikor adósságban vannak.” Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, azt válaszolta: „Mert akkor van a legnagyobb szükséged Isten segítségére.”

A tizedet adni különösen nehéznek tűnhet, amikor adósságod van. Ha azonban ki akarsz jutni az adósságaidból, szükséged lesz Isten segítségére. Tehát tiszteld meg őt azzal, hogy első helyre teszed a tized által.

Gondolhatnád, hogy nem engedheted meg magadnak, hogy tizedet adj, de azt nem engedheted meg magadnak, hogy ne adj tizedet! Ha Isten áldását akarod a pénzügyeidre, akkor őt kell első helyre tenned a pénzügyeidben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Nehéznek találod tizedet adni? Miért igen vagy miért nem?
  • Miként gondolod? Akarja Isten, hogy adj a tíz százaléknyi tized felett is?
  • Mit tudsz ma megtenni azért, hogy megmutasd Istennek, hogy ő van az első helyen a pénzügyeidben? Ez a lépés hogyan visz közelebb ahhoz, hogy hű legyél a tized adásában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.18.)

Szólj hozzá!

Istenben bízz, ne a bankszámládban!

2019. november 13. 03:00 - Besther

20191113.jpg

„Parancsold meg azoknak, akik a jelen világban gazdagok, hogy ne legyenek önteltek, és ne a vagyonba helyezzék a reményüket, ami annyira bizonytalan, hanem Istenbe helyezzék reményüket, aki gazdagon ellát bennünket mindennel a mi gyönyörűségünkre” (1Tim 6,17 NIV fordítás).

Az összes teremtmény közül az egyetlen, ami aggódik, az az ember. A növények nem aggódnak. Az állatok nem aggódnak. Csak az ember tesz úgy, mintha nem lenne mennyei Atyánk. Amikor a pénzügyeid miatt aggódsz, akkor alapverően azt mondod: „Szerintem Isten hazug. Nem hiszem, hogy be fogja tölteni szükségeimet.” Isten viszont megteszi, ha te megfelelsz a feltételeknek.

Mikor gyerek voltam, odamentem apámhoz, és azt mondtam: „Apa, pénzre van szükségem.” Kiskoromban egyszer sem gondolkodtam azon, hogy neki vajon honnan van pénze. Van egy íratlan szabály a pénzről: az apák és anyák megkeresik a pénzt, a gyerekek pedig elköltik azt. A gyerekek nem kíváncsiak, hogy a szüleik honnan szerzik a pénzt. Én sosem aggódtam emiatt.

Az aggodalmaskodás valójában az ateizmus egyik formája. Minden alkalommal, amikor aggódsz, alapvetően azt mondod: „Nem hiszem, hogy van Isten, aki gondot visel rólam.” Ha keresztény vagy, és aggodalmaskodsz, akkor úgy viselkedsz, mint egy árva. Úgy teszel, mintha nem lenne mennyei Atyád, aki újra és újra megígérte a Szentírásban: „Betöltöm a szükségeidet, ha engedelmeskedsz nekem, és megteszed, amit mondok neked.” A bizalom késztet arra, hogy hittel élj.

Az aggodalom egy figyelmeztető jelzés. Minden alkalommal, amikor a pénzügyeink miatt aggódunk, az egy figyelmeztetés a kételkedésünkre abban, hogy Isten szeretet minket, és gondot visel rólunk. Mindig bajba kerülünk, amikor kételkedünk Isten szeretetében. Mindig. 

Máté evangéliuma 6. fejezetének 33. verse mondja: „Keressétek Isten országát minden más előtt, éljetek becsületesen, és ő mindent megad nektek, amire szükségetek van” (NLT fordítás).

Mindaddig, amíg valamit jobban szeretsz Istennél, az a dolog szorongás forrása lesz. Csak egyetlen dolog lehet első helyen életedben, és az nem a családod. Bármit, amit első helyre teszel Istenen kívül, aggódást szül, mert bármikor elveszítheted. 

A bankszámlád nem a biztonságod, mindegy, milyen nagy. A Biblia azt mondja a Timóteusnak írt első levél 6. fejezetének 17. versében: „Parancsold meg azoknak, akik a jelen világban gazdagok, hogy ne legyenek önteltek, és ne a vagyonba helyezzék a reményüket, ami annyira bizonytalan, hanem Istenbe helyezzék a reményüket, aki gazdagon ellát bennünket mindennel a mi gyönyörűségünkre” (NIV fordítás).

Helyezd a reménységedet Istenbe, mert ő felelősséget vállal szükségleteidért, ha bízol benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van valami, amit jobban szeretsz Istennél? Nyilvánvaló-e a válaszod mindenki számára, aki látja életviteledet?
  • Gazdasági visszaesés vagy anyagi nehézségek idején mibe vagy kibe helyezed reménységed?
  • Mit tehetnél másképp, amikor aggódni kezdesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.06.)

Szólj hozzá!

Jobb szegénynek és becsületesnek lenni

2019. november 12. 03:00 - daniella_89

20191112.jpg

„Jobb szegénynek és becsületesnek lenni, mint bolondnak, és hazugságokat mondani” (Péld 19,1 NCV fordítás).

Isten nem áldja meg a becstelenséget. A példabeszédek könyve 16. részének 11. verse ezt mondja: „Az ÚR méltányosságot követel minden üzleti egyezségben” (TLB fordítás). Ebbe beleszámítanak a fizetések, a juttatások és az adók is. Ha Isten áldását akarod a pénzügyeidre, becsületesnek kell lenned ezekkel. A Biblia azt is mondja: „Jobb szegénynek és becsületesnek lenni, mint bolondnak, és hazugságokat mondani” (Péld 19,1 NCV fordítás).

Miért olyan fontos ez az elv? Amikor pénzügyileg nehéz időszakon mész keresztül, hatalmas a kísértés arra, hogy sutba dobd a becsületességet, és csalj azért, hogy ki tudj jönni fizetésedből. Ez jelentheti azt, hogy árnyalod az igazságot egy eladás alkalmával, esetleg túlértékelsz, vagy alulértékelsz valamit. Azt is jelentheti, hogy hamisan vallod be az adód.

Az ilyen döntésekkel mindig veszítesz. Mindig veszítesz hosszú távon, amikor elvesztegeted becsületességedet. És mit viszel magaddal a mennybe: a jellemedet, nem a pénzedet.

A tisztességtelenül szerzett nyereség mindig bajjal jár. Miért? Ha meglopsz embereket, akkor téged is meglopnak. Ha becsapsz másokat, téged is becsapnak. Amit vetsz, azt fogod aratni.

A pénzügyeidben való becsületesség nem egyszeri döntés. Ez mindennapi döntés. Kísértést fogsz érezni, hogy hazudj. Időnként az őszinteség pénzbe kerül. Tapasztaltad már ezt? Időnként ez a költség egy formanyomtatvány őszinte kitöltése.

Isten azonban azt mondja, ha ebben hűséges vagy hozzá, akkor sosem kell aggódnod a pénzügyi szükségeid miatt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Pénzügyeid melyik részletében tudnád azt választani, hogy tiszteled ma Istent?
  • Hogyan láttad meg Isten áldását a nehéz, de becsületes pénzügyi döntéseidben?
  • Miért nehezebb a pénzügyeidben gyakran a becsületes utat választani?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása