Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amit a hamis sáfár jól csinált

2020. február 01. 03:00 - daniella_89

20200201.jpg

„A bölcs a jövőre néz. A bolond megpróbálja magát becsapni, és nem hajlandó szembenézni a tényekkel.” (Péld 14,8 TLB fordítás).

A Lukács evangéliuma 16. fejezetében található hamis sáfár történetében a főszereplő − annak ellenére, hogy nem becsületes – hősként jelenik meg. Miért? Mert tudta, hogy meg fog szűnni az állása, és ezért eltörölte az adósságok egy részét, amivel más emberek az ő urának tartoztak. Abban bízott, hogy ha majd egy nap, amikor neki lesz segítségre szüksége, ezeknek az embereknek eszébe jut, hogy tartoznak neki egy szívességgel. Természetesen nem azért jó példa ő, mert tisztességtelen dolgot tett. De akkor mi az, ami tetszett Jézusnak vele kapcsolatban?

Ez a vagyont rosszul kezelő ember három dolgot csinált jól, és Isten szeretné, ha te is megtanulnád ezeket alkalmazni a pénzügyeidben.

Először is, ez az ember előrelátó volt. Mérlegelte, átgondolta a jövőt. Ma minden reklám arra tanít minket, hogy a most-ra fókuszáljunk: most csináld, most költsd el, most szerezd meg, és ne gondolj a jövőre. Ezért kevés olyan ember van, akinek van megtakarítása.

A példabeszédek könyve 14. fejezetének 8. verse ezt mondja: „A bölcs a jövőre néz. A bolond megpróbálja magát becsapni, és nem hajlandó szembenézni a tényekkel." (TLB fordítás). Van néhány dolog, amivel szembe kell nézned a pénzügyeidet illetően, és minél tovább vársz ezzel, annál nehezebb lesz rendbe hozni.

A második dolog, amit Isten szeretne, ha úgy tennél, mint a történetben szereplő ember, az a tervkészítés. Honnan tudhatod, hogy van 'pénzügyi terved'? Nagyon egyszerű: nézd meg, van-e költségvetésed. A költségvetés megmutatja, mit kell kifizetned a pénzedből. Ha nincs költségvetésed, akkor nincs pénzügyi terved sem. „Terveket kellene készítenünk – Istenre hagyatkozva, hogy vezet minket." (Péld 16,9 TLB fordítás).

A harmadik dolog, amit ez az ember jól csinált, és amit nekünk is tennünk kell, az a gyors, jelenben való cselekvés. Nem halogatott, nem késlekedett, hanem tette azt, amit eltervezett. Nem azt mondta, "egy nap majd rendezem a pénzügyeimet"... "egy nap majd elkezdek megtakarítani a nyugdíjas éveimre"... Ne felejtsd el: az „egy nap majd...” általában azt jelenti, hogy soha.

A sáfár ezt mondja Lukács evangéliuma 16. fejezetének 4. versében: „Tudom már, mit fogok tenni! És amikor már nem lesz munkám, lesznek barátaim, akik örömmel látnak majd az otthonaikban.” (GNT fordítás). Ez az, ami tetszett Jézusnak. Nem az, hogy nem volt becsületes, hanem az, hogy tudott tervet készíteni, és azt megvalósítani. Ha csak sodródsz az életben, az nem bölcs dolog. Tekints a jövőre, és tervezz.

Amikor Jézus arról beszél, hogy gondoljunk a jövőre, akkor nem a nyugdíjas évekre utal. Inkább arra, hogy gondoljunk arra, hogy mi vár ránk a halál után. Amikor a jövőre nézel, olyan tervet készíts, ami tetszik Istennek, és azt valósítsd is meg. Ezáltal befektetsz a jövőbe, és örök jutalmat aratsz majd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a kemény tények a pénzügyeidben, amikkel ma szembe kell nézned? Milyen nehéz döntések tehetik jobbá az életedet?
  • Gondolj az utolsó három nagyobb vásárlásodra vagy befektetésedre. Hogyan igazodnak a három alapelvhez, amit ma megnéztünk?
  • A költségvetésed és a terveid hogyan tükrözik az örökkévalóság távlatát?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.25.)

Szólj hozzá!

Mondd meg a pénzednek, hova szeretnéd, hogy menjen!

2020. január 29. 03:00 - nagynikoletta

puzzle-money-finance.jpg

„Tervezz gondosan, és bővelkedni fogsz; ha túl gyorsan cselekszel, sosem elégszel meg” (Péld 21,5 GNT fordítás).

Ahhoz, hogy pénzügyi szempontból felelőssé válj, és megtapasztald Isten áldásait ezen a területen, el kell fogadnod Istent ellátódként, add vissza neki a jövedelmed első 10 százalékát, vezess megfelelő nyilvántartást, tegyél félre a jövőre, és fizesd vissza, amivel tartozol. Aztán meg kell tervezned a kiadásaidat. Ez a költségvetés spirituális szokása.

A költségvetés egy világosan megtervezett költekezés. Ez azt jelenti, hogy te mondod meg a pénzednek, hova szeretnéd, hogy menjen, ahelyett, hogy azon tűnődsz, hova tűnt. A pénzügyi célok elérésének egyetlen módja az, hogy meghatározod, hogyan szeretnéd felhasználni a pénzedet, majd készítesz erre egy tervet, hogy eszerint történjen.

A pénzügyi szabadságot nem az eredményezi, hogy többet keresel. Ez abból fakad, hogy kevesebbet költesz. A pénzügyi szabadság nem azon alapul, hogy mennyit keresel. Ennek alapja az, hogy hogyan költöd el azt, amit megkerestél. Pénzügyi szempontból szabad lehetsz bármilyen szintű is legyen a jövedelmed.

Ha nem tudod, hogyan kezeld a pénzt a jelenlegi szinteden, akkor azt sem fogod tudni, hogyan kezelj többet. Meg kell tanulnod, hogyan tervezd meg a kiadásaidat.

A Példabeszédek könyve 21. fejezetének 5. verse azt mondja: „Tervezz gondosan, és bővelkedni fogsz; ha túl gyorsan cselekszel, sosem elégszel meg” (GNT fordítás). A „túl gyors cselekedet” ma az impulzusvásárlásnak felel meg. Ez egy spontán, nem tervezett kiadás: meglátod és megóhajtod, így meg is szerzed.

Hogyan törheted meg az impulzusvásárlás szokását? Beilleszted a költségvetésbe! Megmondod a pénzednek, hova szeretnéd, hogy menjen. Felállítasz egy tervet.

Aztán kevesebbet vásárolsz. Ha adósságban vagy, az utolsó hely, ahova pihenésképpen menned kellene, az a bevásárlóközpont. Ha nem akarod, hogy megcsípjenek, maradj távol a méhektől! Számos tanulmány igazolta már, hogy ha kevesebbszer mész vásárolni, kevesebbet költesz.

Ezek nem mélységes új ismeretek, de minden bizonnyal nehezen követhetőek. Amikor nehézzé válik, hogy megváltoztasd a kiadási szokásaidat, hogy leülj és letisztázd a költségvetésedet, illetve ki is tarts mellette, jusson eszedbe, hogy Isten figyel. Látni szeretné a hűségedet a pénzkezelésben, és segít megtenni az összes szükséges lépést, hogy felelősségteljes sáfára légy mindannak, amit neked adott.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha nem találsz rá a számodra megfelelő költségvetési stílusra, akkor kérdezd meg barátaidat, ők hogyan követik nyomon a kiadásaikat! Miért fontos, hogy rátalálj a számodra megfelelő költségvetési módra?
  • Mi az az egy dolog, amit abbahagyhatsz, s így kevesebbet fogsz költeni?
  • Elhiszed azt, hogy nem kell több pénzt keresned ahhoz, hogy pénzügyi szempontból szabad legyél? Miért igen, vagy miért nem?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2020.01.22.)

Szólj hozzá!

A jó pénzkezelés érdekében ismerd „nyájaid” állapotát!

2020. január 26. 03:00 - Anika Enikő

20200126.jpg

„Legyél biztos abban, hogy ismered nyájaid állapotát, figyelj gondosan csordáidra, mert a gazdagság nem tart örökké, és a korona nincs biztosítva minden nemzedék számára” (Péld 27,23–24 NIV fordítás).

Csak akkor foglalkozhatsz a valósággal, ha tisztában vagy vele – és az igazság az, hogy néha mindannyian figyelmen kívül hagyjuk, mi történik a pénzünkkel. Kaptad-e már valaha azon magad, hogy ezt mondod: „Egyszerűen nem tudom, mire megy el az összes pénzem!” Ha igen, akkor ez egy óriási figyelmeztetés, hogy bajba kerülhetsz.

Ahhoz, hogy felelősen bánj a pénzeddel, meg kell tanulnod a számvitel elvét. Ez része Isten tervének, hogy megáldja pénzügyeinket. A Biblia ezt mondja„Legyél biztos abban, hogy ismered nyájaid állapotát, figyelj gondosan a csordáidra, mert a gazdagság nem tart örökké, és a korona nincs biztosítva minden nemzedék számára” (Péld 27,23–24 NIV fordítás).

A bibliai időkben az üzleti érdekek az emberek állatállományaira irányultak – mert az jelentette a vagyonukat. Emiatt beszélnek arról, hogy fontos ismerni az állományuk állapotát. Ma azt mondanánk: „Ismerd a készleteid állapotát!” Nagyrészt ebben vannak az üzleti érdekeink.

Talán azt gondolod: „Az állományom, a készleteim kissé soványnak látszanak ezen a héten.” Ez itt a lényeg! A lényeg az, hogy ismerned kell a dolgaid állapotát. Ébernek kell lenned ahhoz, hogy megértsd, hogyan állnak a pénzügyeid, és hogyan kezelheted ezt a valóságot.

A példabeszédek könyve 23. fejezetének a 23. verse ezt mondja: „Szerezz igazságot mindenáron!” (TLB fordítás). A jó könyvelésnek ára van. Időbe telik a nyilvántartás vezetése. Be kell fektetned az idődet, az energiádat és önmagadat, de megéri.

Ahogyan a jó nyilvántartást vezeted, összpontosíts négy elemre a pénzügyeid kapcsán! Arra, amit birtokolsz, amivel tartozol, amit megkeresel és amire elköltöd. Ismerned kell ezt a négy dolgot annak érdekében, hogy pénzügyileg szabad, független lehess.

Ez azt jelenti, hogy leírod mindezeket. Naplót vezetsz. Egy számítógépes programot alkalmazol erre. Mindent megteszel, amit csak kell. Ha még nem csinálod, akkor valószínűleg azt gondolod: „Nincs időm erre.” Igazad van. Senkinek sincs ideje ezt megtenni.

Isten szeretne téged anyagilag megáldani. Ehhez azonban időt kell szakítanod arra, hogy jó nyilvántartást vezess.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szeretnéd tudni, mire megy el a pénzed? Miért igen vagy miért nem?
  • Mit tehetnél ma azért, hogy megtudj többet arról, ami a tied, amivel tartozol, amit megkeresel és amire elköltöd?
  • Isten miért akarja, hogy felelősségteljesen bánjunk a pénzünkkel még akkor is, ha nincs belőle sok?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása