Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Összpontosíts a láthatatlanra!

2018. április 11. 03:00 - FodorImi

A látható dolgok nem maradnak meg örökké, a láthatatlanok azonban örökkévalók. Ezért tartjuk tekintetünket a nem látható dolgokon.” (2 Korinthus 4:18 – CEV fordítás)

Minday, amit magad körül látsz, ideiglenes. Az épület, amelyben élsz, a számítógép vagy a mobiltelefon, amit használsu, sőt még a tested is egy napon eltűnik a létezésből. Mégis, amit nem láthatsz, az örökre megmarad.

És ezek a dolgok számítanak igazán.

A Biblia azt mondja a 2 Korinthus 4:18-ban: „A látható dolgok nem maradnak meg örökké, a láthatatlanok azonban örökkévalók. Ezért tartjuk tekintetünket a nem látható dolgokon.”

A szellemi valóság sokkal valóságosabb, mint a fizikai. Ezért szükséges a szellemi dolgokra összpontosítani – arra, ami igazán valóságos. Van öt szellemi igazság, melyet mindannyiunknak a szívünkre kell vennünk.

  • Isten azért alkotott téged, hogy szeressen. (ld. Jeremiás 31:3) Isten arra teremtett, hogy szeressen, és azt akarja, hogy tanuld meg viszont szeretni Őt. Ez a legfontosabb valóság az életedben.
  • Az örökkévalóság számára lettél teremtve. (ld. Prédikátor 3:11) Billy Graham evangélista, aki februárban hunyt el, a halálról így beszélt: „Egy napon hallod vagy olvasod, hogy Billy Graham meghalt. Ne hidd el ezeket a szavakat. Sokkal inkább élni fogok, mint most. Éppen csak megváltozik a címem. Isten jelenlétébe fogok menni.
  • Isten két örökkévaló helyet készített. Mind a Menny, mind a Pokol valóságos, szószerinti hely. Nem csak „létezési állapot”.
  • Neked kell választanod, hol akarod tölteni az örökkévalóságot. Egy napon nem csak úgy véletlenül találod magad a Pokolban. Azért leszel ott, mert elutasítottad Jézust és azt, hogy vele töltsd az örökkévalóságot a mennyben. Ha Jézust teszed az életed urává, akkor vele fogod tölteni az örökkévalóságot a Mennyben. Ha úgy döntesz, hogy elutasítod Jézust, akkor a Pokolban töltöd az örökkévalóságot. Nincs középút, nincs más választásod.
  • Nincs második esélyed a választásra. A választásodnak időkorlátja van. Az egész életed rendelkezésre áll, hogy dönts, azonban nem tudhatod, meddig tart az életed a Földön. A halál után nem változtathatod meg a véleményed.

Az örök valóságnál semmi sem jelent többet. Az, hogy mit kezdesz ezzel az öt igazsággal, nem csak az örök sorsodat határozza meg, hanem átformálja az életed az örökkévalóság innenső oldalán is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért fontos a nem látható dolgokon tartani a tekintetedet?
  • Melyek azok a szellemi valóságok, amelyekre fókuszálhatsz?
  • Mit gondolsz, miért ad Isten lehetőséget egész életünkben dönteni Jézus felől, de a halál után nem ad második esélyt a döntésre?

 

   * (Daily Hope by Rick Warren – 2018.04.04.)

Szólj hozzá!

Ne csak reméld, hogy a Mennybe jutsz!

2015. március 25. 03:00 - Szíj Melinda

"Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1 János 5:11-12 NIV)

heaven_and_hell_zps5270db07.jpg

Ha ma elmennél a plázába és megkérdeznéd az embereket, vajon a mennybe jutnak-e vagy a pokolra, alighanem azt mondanák: "Remélem, a mennybe fogok jutni."

Ám nem elég pusztán csak remélni. Remélem te nem így válaszolnál! Örökkévaló sorsod túlontúl fontos ahhoz, hogy ne tudd bizonyosan.

Csak egy bolond volna felkészületlen arra, amit mindannyian tudunk, hogy elkerülhetetlen: a halál. A legújabb statisztikák azt mutatják, hogy a halálozási arány a világon 100%!

Nem garantálható, hogy a következő percben is ezen világon leszel, még kevésbé, hogy a következő órában. Ne halogasd hát életed legfontosabb döntését!

A Biblia az 1János 5:11-12-ben ezt mondja: "Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban" (NIV).

Ennél egyértelműbben már nem is lehet fogalmazni. Ha Jézus benned van, tiéd az élet. Ha Jézus nincs benned, az élet sem a tiéd. A döntés rajtad áll.

Nem fogsz a mennybe jutni más valaki hite miatt. Soha nem fogsz pokolra jutni más valaki választása miatt.

Ez a Te választásod! Te döntöd el, hol fogod eltölteni az örökkévalóságot.

Ezért akkora jelentőségű a Karácsony és a Húsvét. Ha Jézus nem született volna meg Karácsonykor, nem halt volna meg és támadt volna fel Húsvétkor, akkor reményvesztettek lennénk. Mit sem számítana, mit teszünk. Akkor nem volna választás.

A kereszt a válasz legmélyebb problémánkra - Istentől való elhatárolódásunkra.

A Biblia ezt írja: "Amikor halottak voltatok a bűneitek és körülmetéletlenségetek miatt, Isten Krisztussal együtt nektek is új életet adott. Megbocsátotta minden bűnünket, eltörölvén a minket terhelő és felettünk ítéletet hirdető adósságlevelet; eltüntette, odaszegezve a keresztfára” (Kolosséiakhoz 2:13-14).

Isten mindent odaszegezett a keresztre, ami elválaszt téged Tőle. Isten ellenben nem fog rákényszeríteni, hogy hozd meg életed legfontosabb döntését. Ez a te kezedben van.

Ideje választanod!

Tudj meg többet, miként hozhatod meg ezt az életbe vágó döntést, és nézd végig ezt a videót: rickwarren.org/know-god. Amennyiben úgy döntesz, hogy követed Jézust, kérlek, tudasd velem. Szeretném döntésedet veled ünnepelni! Írj nekem: rick@rickwarren.org

Beszéljetek róla:

  • Az a tény, hogy nincs rá biztosíték hogy, a következő másodpercet megérheted-e még a Földön, mennyiben sürgeti akár a te döntésed, akár a barátaidét és családodét, hogy követitek-e Jézust?
  • A te életedben kiknek volna szükségük arra, hogy elolvassák ezt az üzenetet? Hogyan fejleszthetnéd a kapcsolatotokat egy olyan szintre, ahol meg tudod ezt osztani velük?
  • Ha a döntés - miszerint követni Jézust életet jelent ill. megtagadni Jézust azt jelenti, hogy nincs életünk - ennyire világos és egyértelmű, mit gondolsz, miért olyan nehéz meghoznia mégis egyes embernek ezt a döntést?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.18)

Szólj hozzá!

Milyen a pokol?

2015. március 23. 03:00 - torokaron

„Ha valaki nem szereti az Urat, legyen az a személy elválasztva Istentől – örökre elveszve.” (1Korintus 16:22, ERV fordítás)

 Emberi szavakkal elég nehéz meghatározni a poklot, olyan mintha megpróbálnánk elmagyarázni az internet működését egy hangyának.

Valójában azonban Jézus többet beszélt a pokolról, mint a mennyről. És annak alapján, ahogy Jézus – és mások a Bibliában – leírták a poklot, egyáltalán nem szeretnénk, ha részünk lenne benne, sőt azt sem szeretnénk, hogy bárki, akit szeretünk vagy ismerünk megtapasztalná, hogy milyen.

Mit tanít tehát a Biblia a pokolról?

1. A gyötrelem helyszíne. A Lukács 13:28 azt mondja, hogy a pokolban „Sírni fogtok és kegyetlen fájdalmaitok lesznek” (GW fordítás). A pokollal kapcsolatos elképzelésünk tehát, miszerint ott tűz és gyötrelem lesz, a Biblián alapszik.

2. Az Istentől és más emberektől való teljes elválasztottság helye. Ez a legrosszabb a pokolban. Ha úgy éled le az életedet, hogy azt hajtogatod, hogy nem akarod, hogy közöd legyen Istenhez, akkor tulajdonképpen célba érsz. A pokol az Istentől való teljes elválasztottságot jelenti. „Ha valaki nem szereti az Urat, legyen az elválasztva Istentől – örökre elveszve.” (1Korintus 16:22, ERV fordítás)

3. Egy szeretet nélküli hely. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy Isten maga a szeretet. Isten nélkül pedig örökre az ő szeretete nélkül maradunk a pokolban. A Biblia egy más helyen azt is mondja, hogy „Nincs félelem a szeretetben, a tökéletes szeretet kiűzi az összes félelmet” (1János 4:18, GNT fordítás). Mihez hasonlítható Isten szeretete nélkül élni? Olyan, mintha állandóan halálra lennél rémülve.

Mindenki, aki a pokolra jut, a saját választása miatt kerül oda. Azt fogja kapni, amiről mindig is azt gondolta, hogy kell neki: egy Istentől elválasztott életet. De Te nem akarhatod ezt! Nem akarhatsz a pokolra jutni! Dönts másképp még ma!

Ahhoz, hogy megtudd, hogyan lehet örök életed, és hogy elkerüld a pokol gyötrelmeit, látogass el erre az angol nyelvű oldalra: rickwarren.org/know-god. Kérlek, mondd el nekem, ha úgy döntesz, hogy követni szeretnéd Jézust. Szeretnék veled együtt ünnepelni! Írj nekem (angolul) a rick@rickwarren.org címre.

Beszéljetek róla:

  • Szerinted Jézus miért beszélt többet a pokolról, mint a mennyről?
  • Mennyiben hasonlít vagy különbözik a pokolnak a fenti leírása attól a képtől, ahogyan azt napjaink kultúrájában  ábrázolják?
  • A Biblia pokolról szóló leírásaiban van olyan rész, amit nehezen tudsz elfogadni? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.16.)

 

Szólj hozzá!

Menny vagy pokol: a választás a Tiéd

2015. március 21. 03:00 - Lilla:)

"Amit most látunk, olyan mint egy homályos kép a tükörben; akkor szemtől szembe látunk majd."

(1Korinthus 13:12, GNT ford.)

Nemrég egy fogorvosi székben ültem. A szám nagyra nyitva, tele mindenféle fogorvosi eszközzel. Az orvos fölém hajolt és megkérdezte: "Tehát mi történik azután, hogy meghalok?" Erre ezt válaszoltam: "Ez attól függ, mennyire fog most fájdalmat okozni nekem!"

Aztán hozzátettem: "Azt tudom, hogy a Mennyben nem lesz szükségünk fogorvosra. A Pokolban talán igen, de a Mennyben biztosan nem."

A Biblia azt tanítja, hogy minden, amit most látunk, ideiglenes. A tested nem maradandó, ahogyan a fogaid sem. A házad és az irodád sem maradandó. A fák, a folyók, de még a hegyek sem tartanak örökké.

Minden, amit most látsz, csak ideiglenes. És amit most nem látsz, az a maradandó és örökkévaló.

Az igazság az, hogy azokat a dolgokat, amelyek örökké tartanak, most nem láthatjuk. Nem láthatjuk Istent, a Szent Szellemet, az angyalokat vagy a Mennyet. A Biblia szerint, ezek fognak örökre megmaradni. Pál apostol azt mondja az 1Korinthus 13:12-ben, hogy  "amit most látunk, olyan mint egy homályos kép a tükörben; akkor szemtől szembe látunk majd." (GNT ford.)

Itt egy igazán jó hír: Isten az örökkévalóságra teremtett téged, és neked kell döntened, hogy hol szeretnéd ezt az örökkévalóságot eltölteni.

Egy nap a szíved meg fog állni, és az lesz a mostani testedben eltöltött életed vége. Azonban ez nem egyenlő azzal, hogy neked is véged van. A Biblia azt mondja, Isten azt akarja, hogy vele töltsd az örökkévalóságot.

A következők a tények az élettel kapcsolatban:

  • Isten teremtett azért, hogy szeressen téged, és hogy te is szeresd Őt.
  • Isten egy örökkévaló életre teremtett téged.
  • Isten két helyet készített, ahol eltöltheted az örökkévalóságot: a Mennyben vagy a Pokolban.
  • Neked kell választanod, hogy hol fogod eltölteni az örök életed. Választhatod azt, hogy Istennel élsz a Mennyben.
  • Nincs második esély azután, hogy meghalsz.

Nincs második esély! Miért nem döntöd el ma, hogy hol akarsz majd örökké élni? Nyisd meg az életed Jézus Krisztusnak, és fogadd el az ő ajándékát, az örök életet a Mennyben Ővele. A választás a tiéd!

Beszéljetek róla:

  • Miért könnyebb néha az ideiglenes dolgokra fókuszálni az örökkévaló dolgok helyett?
  • Mit gondolsz, miért adott nekünk lehetőséget Isten arra, hogy választhassunk, hol szeretnénk leélni az örök életünket?
  • Mikor hoztad meg a döntést, hogy Istennel akarsz élni a Mennyben? Hogyan változtatta meg ez az életviteled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 03. 14.)

Szólj hozzá!

A pokol létezik, mert a gonosz is létezik

2015. március 20. 03:00 - rorsy

"Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében."(I.Mózes 6,5-6, NLT ford.)

Néhány ember tagadja a gonosz létezését. Ők azt hiszik, hogy a világ tele van alapvetően jó emberekkel, olyanokkal, akik önzetlenek, kedvesek és mindig másokra gondolnak.

De van egy probléma ezzel a világnézettel: nem egyezik a valósággal. Csak kapcsoljuk be a tévét, vagy nyissunk ki egy újságot. A világ tele van tönkrement emberi kapcsolatokkal, megszegett ígéretekkel, erőszakkal, egymás kihasználásával, gyermekmolesztálással, terrorizmussal és a gonosz egyéb formáival. A gonosz mindenütt ott van.

A Biblia azt írja, hogy természetünknél fogva elsősorban önmagunkra gondolunk. Egyszerűen ilyenek vagyunk. Nem azt tesszük, ami a legjobb a világnak, ami körülvesz bennünket. Természetünktől fogva nem gondolunk arra, hogy vajon mit akar Isten tőlünk. Ehelyett arra koncentrálunk, ami könnyű, kényelmes és kívánatos.

Ezért Isten, amikor lenézett a földre Noé idejében, ezt mondta: "Micsoda felfordulás! Mit csináltak az emberek önmagukkal, egymással és a földdel, amit nekik adtam! Mindent elrontottak." A Biblia azt mondja, hogy "ez összetörte a szívét." (I. Móz. 6,6)

Ez az, amit Isten a világ mai állapota miatt érez. Össze van törve a szíve.

A gonosz létezik, ezért szükségszerűen a pokol is létezik. A mennyország tökéletes, és mivel mi mindannyian örök életre vagyunk teremtve, de egyikünk sem tökéletes, kell lennie egy helynek, ahol a gonosz az örökkévalóságot töltheti.

Ez a hely a pokol.

De van egy más lehetőség is. A Biblia szerint nem vagyunk tökéletesek, de Jézus kifizette a bűneink árát, ezért az örökkévalóságot Jézussal tölthetjük, és nem Isten nélkül a pokolban.

A pokol valóságos, ezt soha ne felejtsd el! Úgy élj, hogy tudd, hogy van pokol, és ez meg fogja változtatni az életed.

Beszéljetek róla:

- A Biblia arról beszél, hogy mi természetünknél fogva önzőek vagyunk. Alá tudod támasztani ezt azzal, amit  magad körül látsz az embereken?

- A pokol valósága hogyan változtatja meg a kapcsolatodat azokkal az emberekkel, akik még nem hisznek Istenben?

- Miért találjuk olyan nehéznek, hogy másokkal a pokolról beszéljünk? Hogyan osztanád meg ezt a mostani üzenetet azokkal a barátaiddal és családtagjaiddal, akik még nem ismerik Jézust?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.13.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása