Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan bízz Istenben a várakozás idején?

2023. május 04. 03:00 - csmsdvd

kaktusz.jpg

„Bízom az ÚR Istenben, hogy megment engem és várom válaszát az imáimra." (Mik 7,7 CEV fordítás)

A Biblia világosan említi, hogy az életünk során különböző szakaszokon megyünk keresztül. Az egyik ilyen szakasz, amelyről Isten újra és újra beszél: a várakozás időszaka.

Bízhatsz, miközben várakozol, mert Isten munkálkodik. Ne gondold, hogy a várakozás szakasza azt jelenti, hogy Isten nem csinál semmit. Valójában, Ő azért visz keresztül téged ezen, hogy ez idő alatt javadra fordítsa a körülményeidet.

Az igazság az, hogy az életedben sok időt fogsz várakozással tölteni. Ha nem találod ki, hogy hogyan bízzál Istenben a várakozás alatt, akkor sok időt fogsz eltölteni azzal, hogy nem bízol benne.

Isten sosem rohan. Ő örökkévaló! Miközben dolgozik, szeretné, ha megtanulnád, hogyan bízz benne, miközben várakozol.

Erre azt mondhatod, "Mikor Uram? Mikor fog végre megtörténni?" Isten pedig ezt mondja: "Rám bízhatod ezt."

A mi emberi természetünk azt mondja: "Nem várj! Szerezz meg mindent minél hamarabb." Nagyon sok kultúrában ez így van. Viszont ez gátolja, hogy Isten megáldhassa az életünket, mivel pont a várakozás időszakán keresztül érkezik az áldása. A prédikátor könyve 3. fejezetének 11. versében azt olvassuk, hogy: "[Isten] mindennek meghatározta a megfelelő idejét" (GNT fordítás).

Lehet, hogy épp a várakozás idejét éled. Talán arra vársz, hogy befejezd az iskolát. Talán arra, hogy a „megfelelő személy” beléphessen az életedbe. Talán arra, hogy megházasodj, vagy baba érkezzen. Lehet, hogy ideges vagy amiatt, hogy milyen lassan zajlanak a dolgok. Mindannyian átmegyünk ezen.

A Bibliában van egy ígéret, ami nem csak azt mondja el, hogy Isten dolgozik, hanem azt is, hogy hogyan dolgozik. Neked pedig a várakozás ideje alatt ezt kell szem előtt tartanod: "Én vagyok az ÚR, amikor pedig itt az ideje én gyorsan teljesítem ezeket a dolgokat" (Ézs 60,22 NCV fordítás).

Így dolgozott Isten akkor is, amikor Jézust erre a világra küldte. A világ évezredeket várt Jézus első eljövetelére. Ő pedig pont a megfelelő időben érkezett.

Már 2000 éve várjuk, hogy Jézus újra eljöjjön. Mikor jön el újra? Pont a megfelelő időben - az Isten által elrendelt időben. Akkor fog újra eljönni.

Ezt az igazságot alkalmazhatod a várakozás ideje alatt. Gondolj arra, hogy ez csak késleltetés, nem pedig megtagadása annak, amire vársz. Amikor úgy gondolod, hogy Isten azt mondja: "Nem!" Lehet, hogy igazából azt mondja: "Még nem. Bízni fogsz bennem továbbra is?"

Mikeás próféta könyvének 7. fejezetének 7. versében azt olvassuk, hogy: "Bízom az ÚR Istenben, hogy megment engem és várom válaszát az imáimra." (CEV fordítás)

Ez az a fajta hit, amit Isten megáld.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miben vársz jelenleg Istenre? Mi a válaszod a várakozás idejére?
  • Miben láttad Isten munkáját az életedben, amikor az ő időzítésében kellett bíznod és nem a sajátodban?
  • Mit tehetsz azért, hogy lelassítsd az életedben a dolgokat, hogy türelmet és bizalmat tanulhass?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.04.27.)

Szólj hozzá!

Jézus a reménytelen véget végtelen reménnyé változtatja

2023. május 01. 03:00 - Erika1832


zsakutca.jpg

"Ez azért történt, hogy ne magunkba bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Megszabadított, . . . és újra meg fog szabadítani. Őbenne bízunk, hogy továbbra is meg fog szabadítani minket."
(2 Kor 1,9-10 NIV fordítás)

Isten a reménységed szerint munkálkodik az életedben. Pál apostol tudta ezt. A 2.Korinthus 1,9-10-ben ezt mondta: "Ez azért történt, hogy ne magunkba bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Megszabadított, . . . és újra meg fog szabadítani. Őbenne bízunk, hogy továbbra is meg fog szabadítani minket." (NIV)

Az élet néhány pontján zsákutcába juthatsz, - amikor emberi szempontból nincs remény. De a zsákutcának az a célja, hogy megtanítson Istenben bízni. Néha az élet annyira rossznak és irányíthatatlannak tűnik. Miért hagyja Isten, hogy ez megtörténjen? Azért, hogy megtanulj benne bízni, ahelyett, hogy a saját találékonyságodban és okosságodban bíznál.

Az igazság a következő: Isten megszabadított téged a múltban, valószínűleg most is megszabadít a jelenlegi körülményektől, és meg fog szabadítani a jövőben is. Isten a szabadítás három különböző fajtáját használja:

1. Isten a körülmények változását használja szabadulásra. Néha Isten csodálatos módon megváltoztatja a körülményeket, és a Vörös-tenger kettéválik. Ezt sokszor meg fogod tapasztalni az életedben, de nem fog mindig így történni.

2. Isten a személyes szabadulást használja. A körülmények változtatása helyett Isten belülről téged változtat meg. Kapsz egy új álmot, új látásmódot, új hozzáállást és új perspektívát.

3. Isten végső szabadítása a mennyország. Isten nem ígérte meg, hogy megszünteti minden fájdalmadat ezen a világon, vagy megoldja minden problémádat. A Földön is van fájdalom, bánat és szenvedés. A végső szabadulás az a nap lesz, amikor a mennybe kerülsz, ahol nem lesz fájdalom, bánat, szenvedés és szívfájdalom.

Csak egy módon lehet a mennybe kerülni. Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján 14,6). Amikor zsákutcába jutsz, Jézus ezt a reménytelen véget végtelen reménnyé tudja átalakítani.

Zsákutcában vagy? Arra kérlek, hogy fogd ezt a zsákutcába jutott helyzetet, és a saját életeddel együtt, add át Jézus Krisztusnak. Jézus mindig a te érdekeidet tartja szem előtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • A múltban milyen módon tapasztaltad meg Isten szabadítását?
  • Bármelyik hitszakaszban - álom, döntés, késlekedés, nehézség, zsákutca és szabadulás - is vagy most, mit vársz Istentől az életedben?
  • Hogyan változtatja meg, ahogyan a hit útjának nehézségeivel vagy zsákutcájával szembesülsz, ha Jézus Krisztusra bízod az életedet?

Hogyan találhatsz szabadulást Jézus által?

Isten végső szabadítása a zsákutcából a mennyei örökkévalóságon keresztül történik - és ez csak akkor következik be, ha Jézusba veted a hitedet.

A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. " (Ján 3,16)

Kész vagy Isten bízni, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem mindent, amit valaha rosszul tettem, megmutatod nekem életem célját, és befogadsz a családodba, és egy nap majd a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig.

Jézus, megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit teszek. Kérlek, hogy jöjj be életembe, mint az én Uram. Ma átadom az életemet neked.

Úgy akarok élni, ahogyan teremtettél – békében és nyugalomban, – és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljak. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad most ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem angolul egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.04.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

 

Szólj hozzá!

Isten veled van, még akkor is, amikor távolinak tűnik

2022. január 16. 03:00 - csmsdvd

tavcso.jpg

„Ha kelet felé megyek, nincs ott. Ha nyugat felé megyek, nem találom. Északon nem látom, el van takarva. Nézek dél fele, el van rejtezve. Viszont ő tudja, milyen úton járok. És amikor megvizsgál, tiszta arannyá változom.” (Jób 23,8-10 NLT)

Isten ígérete folyamatos: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Zsid 13,5 GNT)

Mindemellett Isten nem ígéri, hogy jelenlétét mindig fogod érezni. Sőt, tulajdonképpen Isten el is ismeri, hogy néha elrejti arcát (lásd Ézs 45,15).

Van olyan, amikor úgy tűnik Isten nincs jelen cselekedeteivel életedben.

Ezek az időszakok természetes velejárói az Istennel való baráti kapcsolatod vizsgálatának és érlelődésének. Minden keresztyén legalább egyszer életében átmegy ezen. Ez fájdalmas és elbizonytalanító, viszont létfontosságú a hited fejlődésében.

Ennek a tudásnak az ismerete adott Jóbnak reményt, amikor nem érezte Isten jelenlétét. „Ha kelet felé megyek, nincs ott. Ha nyugat felé megyek, nem találom. Északon nem látom, el van takarva. Nézek dél fele, el van rejtezve. Viszont ő tudja, milyen úton járok. És amikor megvizsgál, tiszta arannyá változom.” (Jób 23,8-10 NLT)

Amikor Isten távolinak tűnik, azt érezheted, hogy haragszik rád, esetleg bűneid miatt megfedd téged. A bűn valóban kiszakít az Istennel való bensőséges közösségből.

Istent Szentlelkét elszomorítja, és a vele való közösségedet leapasztja az engedetlenség, a másokkal való konfliktus, a túlterhelés, a világnak való megfelelés és más bűnök (lásd Zsolt 51, Ef 4,29-30; 1Thessz 5,19; Jer 2,32; 1Kor 8,12; Jak 4,4).

Azonban legtöbbször az elhagyatottság, vagy az eltávolodás érzése nem kapcsolódik bűnhöz. Ez a hitünk megmérettetése, amit minden hívőnek meg kell tapasztalnia. Akkor is szereted-e, bízol-e benne, engedelmeskedsz-e, dicsőíted-e Istent, amikor egyáltalán nem érzed jelenlétét, vagy látványos megnyilvánulását életedben?

A leggyakoribb hiba, amit a mai keresztyének a dicsőítésben elkövetnek, hogy tapasztalásra vágynak, és nem Istent keresik. Egy érzést keresnek, és ha azt az érzést megélik, akkor abból arra következtetnek, hogy megtörtént a dicsőítés.

Viszont Isten gyakran eltávolítja az érzéseket, hogy ne függj tőlük. E helyett, mélyebb kapcsolatba szeretne kerülni veled.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten miért teszteli hitedet? Mit akar ezzel elérni az életedben?
  • Amikor megéled, hogy nem érzed Isten jelenlétét, mit gondolsz, ezt Isten hogyan használja hited erősítésére?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.09.)

Szólj hozzá!

Összpontosíts arra, ami örökkévaló!

2020. szeptember 17. 03:00 - csmsdvd

uhu.jpg

„A láthatók ideig valók, de a láthatatlanok örökkévalók! Ezért azokra a dolgokra figyelünk, amelyek láthatatlanok” (2Kor 4,18 CEV fordítás).

Emberi mivoltunk nagyon sok frusztrációt, várakozást, fájdalmat el tud viselni mindaddig, amíg van reménysége.

Amint viszont a remény elveszett, az emberek feladják.

Az egyetlen örökkévaló reménységet Jézus nyújtja. Ez egy olyan reménység, ami sohasem keserít el. Ahhoz viszont, hogy megértsd a Jézusban való reménységet, a megfelelő távlatra is szükséged van.

Ez azt jelenti, nem csak azt nézed, ami jelenleg van. Ahelyett, hogy az átmenetire összpontosítanál, az örökkévalóra figyelsz. Például az okostelefonon érkező hírek helyett figyelj jobban Isten szavára!

A nehézségek nem tartanak örökké. Az Istenbe vetett reménység viszont örökké tart. A Biblia azt mondja: „Három dolog marad meg örökké: a hit, a remény és a szeretet. Ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13 NCV fordítás).

Az irodám falán lóg egy tábla, amely héber betűkkel vésett. Az emberek folyton megkérdezik, mit jelent ez a héber szöveg. Egyszerűen ez áll rajta: „Ez is el fog múlni.”

Akkor szeretek ránézni, amikor nehéz időszakon megyek keresztül. Arra emlékeztet, hogy akármilyenek is a körülményeim, ezek csak átmenetiek. Az életedben semmilyen gond sem tart örökké. El fog múlni. Akkor is, ha az egy életen át tartó, krónikus probléma, az örökkévalóságba nem viszed magaddal.

Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 18. verse emlékeztet minket erre: „A láthatók ideig valók, de a láthatatlanok örökkévalók! Ezért azokra a dolgokra figyelünk, amelyek láthatatlanok” (CEV fordítás).

A problémáid nem tartanak örökké. A koronavírus járvány sem tart örökké. A gazdaság bizonytalansága sem tart örökké.

Vannak viszont olyan dolgok Isten világmindenségében, amiket nem látsz, de örökké fognak tartani. A hit, a remény és a szeretet örökké fognak tartani. És ha hiszel Jézusban, mindörökké Istennel leszel az örökkévalóságban.

Reménykedj Jézusban! „Ne csoszogjál lehorgasztott fejjel az előtted lévő dolgokban elmerülve! Nézz fel, és légy figyelmes arra, ami Krisztus körül történik – ott van a cselekmény! Lásd a dolgokat az ő szemszögéből!” (Kol 3,2 The Message fordítás).

Krisztusban való reménységed egy beteljesült remény lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ilyen bizonytalan időben, mit jelent számodra Jézusban reménykedni?
  • Hogyan segíthetsz másoknak megőrizni a Krisztusban való reménységüket?
  • Milyen példák vannak olyan örökké tartó dolgokra, amikre összpontosíthatunk, amikor nehézségekkel szembesülünk?

Jézusba vetetted reménységedet?

A Biblia azt mondja, hogy csakis az Istenbe vetett bizalommal, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül juthatunk a mennybe. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, sem felküzdenünk magunkat a mennybe. A Biblia szerint: „Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha még nem bízol Jézusban, és még nem köteleződtél el az ő követésére, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépj ezen a határvonalon, és meghozd azt a döntést, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, ígéretet tettél arra, hogy ha hiszek benned, mindenre, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyerek, megismerhetem az életem célját, és egy napon befogadsz engem örök otthonodba, a mennyországba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet, és benned bízom, megmentesz engem. Bízom szavaidban, miszerint kegyelemből van üdvösségünk a hit által, és nem tettek által. Befogadlak az életembe Uramként. Ma életem minden részét a te irányításod alá helyezem. Neked jogodban áll rendelkezni az életemről.

Jézus, az életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, és ne magamat. Átadom neked az életem, és kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba! A te nevedben imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni neked néhány, angol nyelvű ingyenes anyagot, amelyek segíthetnek a Jézussal való utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.10.)

Szólj hozzá!

Kincsek a sötétben

2020. szeptember 10. 03:00 - Erika1832

hope02.jpg

„Neked adom a sötétség kincseit, a titkos helyek rejtett gazdagságát, hogy tudd, én vagyok az ÚR, Izráel Istene, aki név szerint elhívott téged” (Ézs 45,3 NIV fordítás).

Ézsaiás próféta könyvének 45. fejezetében Isten megígérte az ő önfejű népének, a zsidóknak, hogy meg fognak szabadulni Babilonból egy Círus nevű, perzsa király által, akinek ezt mondta: „Neked adom a sötétség kincseit, a titkos helyek rejtett gazdagságát, hogy tudd, hogy én vagyok az ÚR, Izráel Istene, aki név szerint elhívott téged” (Ézs 45,3 NIV fordítás).

Hódítóhadjáratai során Círus valóban olyan kincsekre bukkant, melyeket a zsidók fogságba hurcolásuk miatt ástak el. Ahogy Círus király, aki a sötétségben elrejtett kincsekre talált, te is kincsekre találhatsz: reményre a sötétség váratlan helyein, azokon a fájdalmas helyeken, ahol nem igazán szeretnél jelen lenni. Isten két okból adja neked ezeket a kincseket.

Először is, azért cselekszik így, hogy tudd, hatalmában áll, hogy beavatkozzon a sötétségedbe. Ebben a versben Isten Izráel Isteneként mutatkozik be. A Szentírásban újra és újra elmondja magáról, hogy ő a Teremtő, a Fenntartó, a Mester, az Uralkodó és a Szabadító. Ő természetfölötti valóság, ami azt jelenti, hogy az idő, a tér és az anyag felett áll, és létezése nem függ semmitől önmagán kívül. Útjai magasabbak, mint a te útjaid, és gondolatai magasabbak, mint a te gondolataid.

„Nagy a mi Urunk, és hatalmas az ő ereje, bölcsességének nincs határa” (Zsolt 147,5 NIV fordítás).

Isten hatalmas és erős, és olyan módon tud beavatkozni a sötétségedbe, amit csak egy természetfölötti Isten tud megtenni. Valószínűleg nagyszerű történeteket tudsz elmondani arról, hogy Isten miként avatkozott be a pénzügyeidbe, az egészségedbe, a családodba vagy a karrieredbe pont akkor, amikor azt hitted, hogy nincs remény a helyreállításra vagy az üdvösségre. Felfedte magát, ahogyan belépett a sötétségedbe, és mindent megváltoztatott.

Minden nap csodákat kérünk, mivel tudjuk, hogy ő Isten, mi viszont nem vagyunk azok. Van, amikor Isten épp úgy avatkozik bele a dolgokba, ahogyan mi könyörögtünk érte. Máskor viszont nem így tesz. Lehet, hogy nem avatkozik be a családodat és téged körülvevő sötétségbe úgy, ahogyan te szeretnéd. És ilyenkor mi van?

Ez az igevers kijelenti, hogy Isten közel lesz hozzád a sötétségedben. Ő a Mindenható Isten. Hatalmas, de közel van hozzád, ami azt jelenti, hogy bensőséges viszonyban van veled. Ő személyes. Ő a segítőd, a gyógyítód, a Megváltód, a barátod, aki szeretettel fordul a sebzett lelked felé. Ez a személyes és bensőséges Isten közel lesz hozzád a sötétségedben, mert megígérte, hogy így lesz.

Olyan közel van hozzád, mint a következő lélegzetvételed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor fordult elő veled, hogy Isten az életed egy reménytelennek látszó helyzetébe beavatkozott?
  • Rendszeresen kérsz Istentől csodát mivel tisztában vagy vele, hogy milyen az ő jelleme? Miért teszel így, vagy miért nem?
  • Hogyan mutatja meg Isten, hogy közel van hozzád, amikor az életed egy sötét szakaszán mész át?

Kay Warren-ről:

Kay Warren férjével, Rick Warren-nel együtt alapította a Saddleback gyülekezetet, Lake Forest-ben, Kalifornia államban, 1980-ban. Fia, Matthew halála után, aki komoly mentális betegséggel küzdött élete nagy részében, megalapította a Saddleback Reménye a Mentális Egészségért Alapítványt, amely egy módja, hogy támogatni lehessen azokat az embereket és a családtagjaikat, akik mentális betegségben szenvednek és öngyilkossági gondolatokkal küzdenek. Az alapítvány oktatásokat is tart a hitközösségben arról, hogy hogyan lehet elindítani vagy kibővíteni a meglévő mentális egészségügyi szolgálatot.

Kay az Országos Akciószövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért igazgatótanácsának tagja, és a mentális egészséggel, az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozik Orange megyében, Kalifornia államban. Kay a szerzője a Szent Privilégiumnak: Életed és szolgálatod egy pásztor feleségeként; a Válaszd az örömöt: Mert a Boldogság nem elég; a Mondj Igent Istennek: Felhívás a Bátor Megadásra című könyveknek, és társszerzője a Foundations-nek, egy népszerű szisztematikus teológiai tanfolyamnak, amelyet az egyházak világszerte használnak. Gyermekei: Amy, Josh és Matthew (aki már az Atyánál van), és van még öt unokája.

Tudj meg többet – angolul – a KayWarren.com weboldalon, és kövesd őt Facebookon (KayWarrensPage), Twitteren (@KayWarren1), valamint Instagrammon (@KayWarren75)!

*(Daily Hope by Kay Warren, 2020.09.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása