Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A világ nem körülötted forog

2015. augusztus 22. 03:00 - torokaron

„Mások javát is nézzétek, ne csak a magatokét.” (Filippi 2:4, TEV fordítás)

Van egy régi kínai bölcsesség, amely úgy szól, hogy „Próbálj te másokat megérteni, mielőtt azt akarnád, hogy téged megértsenek.” A Biblia is beszél erről: „Mások javát is nézzétek, ne csak a magatokét.” (Filippi 2:4, TEV fordítás)

Ez egy olyan igevers, ami nagyon ellentmond a mai társadalomnak. A társadalom arra biztat minket, hogy először magunkra gondoljunk. Természetünknél fogva nem igazán gondolunk más emberekre, ez valami olyan, amit meg kell tanulnunk csinálni. Természetszerűleg a mi szükségleteinkre, vágyainkra, céljainkra és ambícióinkra figyelünk. Ennek eredményeképpen több millió elszigetelt embert kapunk, mert ők mindannyian először magukra gondolnak, nem pedig valaki más szükségére.

Legutóbbi, körülbelül két órás televízió nézésem során három olyan reklámot is láttam, aminek a mondanivalója arra épült, hogy „Megérdemled.” „Vedd meg ezt a sampont, mert megérdemled!” „Vedd meg ezt a drága kocsit, mert te megérdemled azt!” Azt sugallják ezek, hogy mi vagyunk a legnagyobb érték az életünkben.

Hadd mondjak el két nagyon alapvető igazságot az életről. Először is, a világ nem körülötted forog. Isten szemében te egy nagyon különleges teremtény vagy, akivel Neki célja van, de a világ nem körülötted forog. Ha meg szeretnéd tudni, hogy mennyire hiányoznál a társadalomnak, akkor dugd csak be a kezedet egy vödör vízbe és utána húzd ki onnan: nézd csak meg, miféle lyukat hagytál magad után. Meglehetősen gyorsan feltöltődik!

A második igazság pedig ez: Isten megígérte, hogy ha azzal törődsz, hogy más emberek igényeit betöltsd, akkor ő betölti a te igényeidet. Miért? Azért, mert ő meg szeretne tanítani téged, hogyan legyél önzetlen. Azt szeretné, hogy megtanulnál annyira szerető és nagylelkű lenni, mint amilyen ő volt. Az, hogy előzékeny vagy úgy nyilvánul meg, hogy elengedned mások hibáit és nem várnod tőlük, hogy tökéletesek legyenek (Kolossé 3:13). Te sem vagy tökéletes, miért is követelnéd meg ezt bárki mástól?

A Példabeszédek 17:9-ben azt olvassuk, hogy „A szeretet elfelejti a hibákat” (TLB fordítás). Amikor valakivel kapcsolatot alakítasz ki, akkor nem kell úgy tenned, mintha nem látnád a másiknak a hibáit. Egyszerűen csak úgy kell döntened, hogy figyelmen kívül hagyod azokat. Az igazi barátok jó felejtők. Ők nem bedörzsölik a hibákat, hanem éppen kidörzsölik azokat az emlékezetükből. Hiszen sokkal inkább érdekli őket a másik ember szüksége.

Beszéljetek róla

  • Mik azok a dolgok, amik miatt inkább magadra fókuszálsz, ahelyett, hogy másokra koncentrálnál?
  • Szerinted Isten miért szeretné azt, hogy egyre inkább olyanok legyünk, mint Ő?
  • Mi a különbség aközött, ha valakinek figyelmen kívül hagyjuk a hibáit és ha valakit felelősségre vonunk?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.15.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten utasítást ad, azt az érett hívők megerősítik

2015. március 14. 03:00 - FodorImi

„[Isten] szándéka volt, hogy most az egyház által ismertté legyen Isten sokféle bölcsessége.”
(Efezus 3:10, NIV fordítás)


Amikor azt gondolod, hogy hallod, hogy Isten üzen neked valamit, akkor megkérdezheted magadtól, „Honnan tudom, hogy ez valóban Istentől van?”

Ha meg szeretnéd tudni, hogy valójában Isten tárt egy képet eléd, akkor fel kell tenned a kérdést, „A gyülekezeti testvérek megerősítik ezt?”

Szükséged van istenfélő emberek bölcsességére és tanácsaira az életedben, hogy ezek segítsenek megmaradni a helyes úton. Isten sosem akarta, hogy egyedül menj végig az életutadon. Ezért hozta létre a gyülekezetet!

Szükségünk van egymásra. Senki sem ismer minden választ. Senki sem tökéletes. Senki sem tud mindig helyesen dönteni. Ezért van szükségünk lelki családunkra. Szükségünk van szellemileg érett barátokra, akiknek elmondhatjuk a gondolatainkat, és akik visszajelzést adnak.

Efezus 3:10-ben azt olvassuk, hogy, „[Isten] szándéka volt, hogy most az egyház által ismertté legyen Isten sokféle bölcsessége.” (NIV fordítás)

Ha Isten valóban szólt hozzád, akkor azt az érett hívők meg fogják erősíteni. Ha ők nem erősítik meg, akkor minden okod megvan arra, hogy kételkedj, vajon csakugyan Istentől jött-e az üzenet.

Ha már vonakodsz attól is, hogy megoszd a látásod másokkal, mit gondolsz, honnan jött az igazából? A gonosztól jött. Azt jelenti, hogy nem Istentől van, mert Isten számára nem lenne probléma, ha megosztanád az elképzeléseit. Ő azt akarja, hogy tanuljunk egymástól, hogy osszuk meg egymással a gondolatainkat, és, hogy tanácsoljuk egymást.

Sok-sok éve lelkipásztor vagyok, és több ezer emberrel beszélgettem. Arra a következtetésre jutottam, hogy két fő ok van, ami miatt az emberek élete tönkremegy, az egyik, hogy nincsenek szellemileg érett barátaik, a másik pedig, hogy ha mégis vannak, akkor nem figyelnek rájuk.

A Bibliában, a Példabeszédek 11:9-ben azt olvassuk, hogy „Az igazak bölcsessége megmenthet téged.” (GNT fordítás) Nem azt mondja, hogy a legjobb barátaidnak bölcsessége. Azt mondja, hogy „az igazak bölcsessége” – más szavakkal, azok az emberek, akik nálad hosszabb ideje járnak az Istennel. Nem tökéletesek, de őszinték, és igyekeznek arra, hogy növekedjenek. Mitől mentenek meg téged? Idő, pénz és energia pazarlástól, megmentenek a hibáidtól, tévedéseidtől, veszélytől. Ezért van szükséged másokra, érett keresztényekre, hogy segítsenek meglátni, hogy az üzenet valójában Istentől jött-e.

Beszéljetek róla

  • Kik azok az emberek az életedben, akikkel megoszthatod a meglátásaidat, és akik biblikus módon tanácsolnak?
  • Milyen dolgok tartanak vissza attól, hogy megoszd másokkal a lelki kérdéseidet és Istennel való kapcsolatodat.
  • Hívő társaid mondanák-e, hogy szabadon megoszthatják veled a gondolataikat és látásaikat? Ha igen, miért, ha nem miért nem?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.07)

Szólj hozzá!

Ha szeretnél meggyógyulni, mondd el másoknak!

2014. szeptember 01. 03:00 - gyanus

"Ismerjétek be a hibáitokat egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyulhassatok." (Jakab 5:16 - LB fordítás)

Tudod, hogy mik azok a problémák, melyektől meg akarsz szabadulni az életedben? Mi az a kísértés, hiányosság, hiba, félelem, aggodalom, magányosság - bármi legyen is, ami rombol téged? Sosem fogsz tudni egymagad megszabadulni ezektől. Ha tudnál, megszabadulnál tőle, de nem tudsz, tehát nem fogsz. Csak akkor leszel jobban, ha őszinte vagy Istennel - és másokkal.

Lehet, hogy azt mondod: "Nem akarom ezt tenni. Kényelmetlenül érezném magam. Miért kellene nekem ezt tenni?" Mert megalázkodásra kényszerít, és Isten az alázatosoknak kegyelmet ad. A leragadást a büszkeséged okozza.

A Bibliában ezt olvassuk: "Kettő jobb, mint egy, mert fáradozásuknak jó eredménye van: ha valamelyikük elesik, egyik fel tudja segíteni a másikat. De kár azért, aki elesik, és nincs senki, aki felsegítse." (Prédikátorok 4:9 - LB fordítás).

Isten úgy alkotott minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Nem arra alkotott, hogy egyedül nézz szembe a problémáiddal, vagy a bűneiddel. Szükségünk van egymásra. Vágyunk arra, hogy tartozzunk valakihez. Azért vagyunk, hogy segítsük egymást.

Jakab 5:16 az egyik legfontosabb vers az egészséged és szentséged szempontjából, ahogy a rossz szokásokat és nehézségeket próbálod kiküszöbölni: "Ismerjétek be a hibáitokat egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyulhassatok." (LB fordítás)

Már hallhattad ezt tőlem korábban: Az érzések beismerése a gyógyulás kezdete. Ez Jakab 5:16-on alapszik. Az érzések felfedése által leszel egyre jobban. Ha valaki odajön hozzám és ezt mondja: "Pásztor Rick, erről még senkinek sem beszéltem", tudom, hogy ez az ember úton van a felépülés felé, mert amikor először osztasz meg valamit valakivel, kinyitod annak a szekrénynek az ajtaját, ami mögött a mumus bújkál - de kiderül, hogy nem is olyan nagy, mint amilyennek hitted és megkönnyebbülten felsóhajtasz. A beismerés és megosztás megkönyebbülést és gyógyulást hoz magával. Miért? Mert abban a percben, amikor ezt megteszed, megalázod magadat, és Isten az alázatosoknak kegyelmet ad.

Néhányatoknak ez a legnehezebb lépés, mert sérti a büszkeségeteket. Nem bánjátok, ha Istennek beszéltek egy rossz szokásról, de nem tervezitek, hogy megosztjátok másokkal is. A gondolatától összeszorul a gyomrotok.

Ha így áll a dolog, akkor megakadsz abban a bűnben az életed hátralévő részében, mert sosem leszel jobban magadtól. Isten úgy alkotott minket, hogy szükségünk legyen egymásra a növekedéshez.

Ha minden vágyad, hogy Isten megbocsásson neked, mondd el neki. De ha szeretnél meggyógyulni, akkor el kell mondanod más embereknek.

Beszéljetek róla

  • Szerinted milyen emberekkel szeretné Isten, hogy megoszd a bűneidet, aggodalmaidat és félelmeidet?
  • Kik azok az emberek az életedben, akik megfelelnek ennek a leírásnak?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan szeretné, hogy reagálj, amikor a barátaid megosztják veled a bűneiket, fájdalmaikat, rossz szokásaikat, vagy akadályaikat?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.25.)

Szólj hozzá!

Segítsétek egymást a hitetekkel

2014. július 30. 03:00 - Robin85

"Úgy értem, azt szeretném ha segítenénk egymásnak a bennünk lakozó hittel. A te hited nekem segít, az én hitem neked fog segíteni." (Rómaiakhoz írt levél 1:12 NCV fordítás)

A hiteles keresztyén közösségekben az embereknek kölcsönös egymástól függést kell, hogy tapasztaljanak. Ez a kölcsönösség az adás és az elfogadás művészete, ezek egymástól függnek.

A Biblia azt mondja: "Az, ahogy Isten megtervezte a testünket, példázza, miként működünk mint gyülekezet: mindegyik tag függ a másiktól." (1 Korinthus 12:25 MSG fordítás)

A kölcsönös együttműködés a közösség szíve - viszonzáson alapuló kapcsolatok építése, a felelősségek megosztása, és egymás segítése. Pál azt mondta: "Úgy értem, azt szeretném ha segítenénk egymásnak a bennünk lakozó hittel. A te hited nekem segít, az én hitem neked fog segíteni." (Rómaiakhoz írt levél 1:12 NCV fordítás)

Mindannyian sokkal következetesebb hitéletet tudunk élni, ha másokkal együtt járjuk ezt az utat, és így bátoríthatnak minket. A Biblia utasít bennünket a kölcsönös elszámoltathatóságra, kölcsönös bátorításra, kölcsönös szolgálatra és kölcsönös megbecsülésre.

Több mint 50 alkalommal utasít az Újszövetség minket, hogy tegyünk meg különböző feladatokat "egyik a másikért" és "egymásért". A Biblia azt mondja: "Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják." (Róma 14:19 NIV fordítás)

Te nem vagy felelős mindenkiért Krisztus testében, de nekik felelősséggel tartozol. Isten számít rád abban, hogy segítesz nekik, amiben tudsz.

Beszéljetek róla:

  • Ha a családodnak segítségre lenne szüksége egy feladatban vagy vészhelyzetben, kik lennének azok az emberek, akiket először felhívnál? A házi csoportodban vagy a gyülekezetedben vannak ezek az emberek?
  • Milyen módon kapcsolódsz szervesen Krisztus Testéhez?
  • Miként számíthatsz egy felmerülő szükségre a gyülekezetedben vagy a kis csoportodban ezen a héten?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014.07.23.)

Szólj hozzá!

Segítsétek egymást a hitetekkel

2014. február 20. 03:00 - Á. Bözse

„Segítsünk egymásnak a hitünkkel. A hited segít majd nekem, és az én hitem segít majd neked.” (Róma 1,12 NCV fordítás)

mustarmag.jpg

A világ tele van alacsony önértékelésű emberekkel, mert mindenkinek vannak bizonytalanságai.

Sőt, tanulmányok bebizonyították, hogy minél fiatalabb vagy, amikor az első elutasítást megtapasztalod, annál komolyabb következményei lesznek az életedben. Majdnem olyan, mint egy átok, amikor az emberek azt mondják: „Nem érsz semmit. Nem számítasz.”

Hogyan reagálj egy ilyen „átokra”? Elkezdesz hinni abban, amit Jézus mond rólad ahelyett, amit az emberek mondanak. A Biblia azt mondja az 1Korinthus 13,7-ben: „Ha szeretsz valakit, hűséges leszel hozzá, nem számít mibe kerül. Mindig hiszel benne, mindig a legjobbra számítasz tőle, és mindig kitartasz mellette, hogy megvédd őt.” (LB)

Jézus azt akarja, hogy úgy higgy másokban, ahogyan Ő hisz benned. Jézus megerősítette a körülötte levő embereket. Amikor ránézett az emberekre, látta bennük a lehetőséget, és hogy Isten mire teremtette őket. A legjobbat hozta ki az emberekből azáltal, hogy nem megcímkézte őket, hanem azt mondta: „Hiszem, hogy meg tudod tenni. Tudom, hogy meg tudod tenni.”

Nézd meg az alábbi verseket:

"Ha olyan kicsiny hitetetek lenne, mint egy mustármag, és ezt mondanátok ennek a hegynek: Mozdulj el innen ide" elmozdulna. Semmi sem lenne lehetetlen számotokra." (Máté 17,20)

"Minden lehetséges annak, aki hisz." (Márk 9,23b)

"Aztán Jézus azt mondta nekik: "Bizony mondom nektek, ha lenne hitetek és nem kételkednétek, ilyen dolgokat cselekedhetnétek, és még ettől is többet." (Máté 21,21)

"Bizony mondom nektek, bárki, aki hisz bennem, ugyanazokat a dolgokat cselekszi, amiket én, és még nagyobb dolgokat, mert én az Atyával leszek." (János 14,12)

Hogyan lehetséges ez? Amikor Jézus Krisztus fizikailag a Földön volt, csak egy helyen lehetett egy időben. Most, Jézus a Szent Szellemet helyezi belém és beléd és mindenkibe, aki hisz Jézus Krisztusban mint Megváltójában. Jézus hiszi, hogy sokkal nagyobb dolgokat tudsz cselekedni, mert benned van a Szent Szellem. Ő hisz benned!

Jézus azt akarja, hogy higgy másokban is, és mond el nekik, hogy milyen lehetőségeket látsz bennük, melyekkel csodás dolgokat cselekedhetnek Istennek.

„Segítsünk egymásnak a hitünkkel. A hited segít majd nekem, és az én hitem segít majd neked.” (Róma 1,12 NCV)

Beszéljünk róla:

  • Melyek azok a bizonytalanságok, amik visszatartanak attól, hogy úgy higgy magadban, mint ahogy Jézus hisz benned?
  • Milyen módon tudod kifejezni másoknak, hogy hiszel bennük?
  • Hogyan növelheted a hited, hogy elérd azokat a lehetőségeket, amelyeket Krisztus lát benned? Hogyan segíthetsz másoknak, hogy növekedjen a hitük?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2014.02.13)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása