Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tippek, hogy hol kellene szolgálnod

2019. augusztus 20. 03:00 - I. K.

 „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember" (Péld 27,19).

depositphotos_10774121-stock-photo-heart-on-a-bible-love.jpg

A Biblia a „szív" kifejezéssel vágyakat, reményt, érdeklődést, ambíciót, álmokat és az érzelmeidet fejezi ki. A szíved képviseli az összes motivációdat: azt, amit szeretsz csinálni, és amivel a leginkább törődsz. Még ma is használjuk ebben az értelemben ezt a szót, amikor azt mondjuk, hogy „Teljes szívből szeretlek!”

A Biblia azt mondja, hogy ami a szívedben van, az mutatja meg, hogy ki vagy valójában: „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember" (Péld 27,19). Nem az vagy, akit mások gondolnak rólad, vagy amire a körülmények kényszerítenek. A szíved határozza meg a valódi énedet. Meghatározza, amit mondasz, meghatározza az érzelmeidet, és meghatározza a viselkedésed.

Testi szempontból mindannyiunknak egyedülálló szívverése van. Ugyanúgy, ahogy mindenkinek egyedülálló ujjlenyomata, szemlenyomata és egyedi hangja van, szívverésünk is kisebb eltéréseket mutat egymástól. Hihetetlen, hogy a valaha élt több milliárd ember közül egyiknek sem volt olyan szívverése, mint a tiéd!

Ugyaígy, Isten mindannyiunknak egyedülálló érzelmi szívverést adott, amikor olyan dolgokról, tevékenységekről vagy körülményekről gondolkozunk, amelyek érdekelnek minket. Ezek olyan nyomok, amelyek által szolgálhatod őt.

A szív szó másik jelentése a szenvedély. Vannak bizonyos dolgok, amelyek iránt mély szenvedélyt érzünk, és vannak olyan dolgok, amelyek kevésbé érdekelnek bennünket. Néhány dolog iránt lelkesedünk, míg bizonyos dolgok untatnak. Ahogyan felnőttél, tapasztalhattad, hogy olyan dolgok iránt lelkesedsz, amelyek iránt senki más a családban.

Honnan jöttek ezek az érdeklődések? Istentől. Okkal adta neked ezeket, és azt akarja, hogy másokat szolgálj velük.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok, tevékenységek iránt érzel szenvedélyt? Hogyan használod fel ezeket Isten dicsőítésére?
  • Gondolkodj el, hogy mire fordítod a legtöbb idődet és energiád! Hogyan igazodnak ezek az érzelmi szívverésedhez?
  • Miért akarja Isten, hogy szenvedélyesen, odaadóan szolgáld őt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.13.)

Szólj hozzá!

Ha veszteség ér, engedd ki a fájdalmad!

2019. augusztus 12. 03:00 - Krnl

„Öntsétek ki neki a szíveteket, mert Isten a mi menedékünk!” (Zsolt 62,9 NLT fordítás).

20190812_300x300.jpg

A tragikus események mindig erős érzelmeket szülnek: haragot, félelmet, levertséget, aggódást és olykor bűntudatot. Ezek az érzelmek megrémiszthetnek minket, és mi sokszor nem tudjuk, mihez kezdjünk velük. Amikor nagy veszteség ér bennünket, ezek a roppant erős érzelmek törnek fel belőlünk. Ha nem foglalkozunk velük azonnal, akkor sokkal tovább tartana a gyógyulás.

Néhány ember soha nem foglalkozik közvetlenül a fájdalommal. Ők elfojtják. Elnyomják. Színlelik, hogy nincs nekik. Úgy tesznek, mintha is nem létezne. Ez az, amiért még mindig kínlódnak a 20 vagy 30 évvel korábban történt veszteség érzelmi nehézségeivel.

Van egy tévhit, miszerint Isten azt akarja, hogy állandóan mosollyal az arcodon járkálj mondogatva: „Dicsérd az Urat!” A Biblia ezt sehol nem írja.

Valójában Jézus ennek pont az ellenkezőjét tanította. A Máté szerinti evangélium 5. fejezetének 4. versében ezt mondja: „Isten megáldja azokat, akik gyászolnak, mert őket megvigasztalják” (NLT fordítás). A gyászolás rendben van. Keresztény emberként tudjuk, hogy amikor meghalunk, továbbmegyünk a Mennybe, ezért nem kell úgy gyászolnunk, ahogy ezt a világ teszi. Veszteség után a mi fájdalmunk másmilyen. Szomorkodunk, mert hiányoznak, de békességgel is lehetünk, mert tudjuk, hogy ők már Istennel vannak.

Mit teszel az érzéseiddel? Ne nyomd le, és ne fojtsd őket mélyen magadba! Engedd ki őket: add át őket Istennek! Kiálts: „Istenem, ez fáj! Gyászolok! Ezt nehéz elviselni!” Ha szeretnél jó példát erre, olvasd végig A zsoltárok könyvét, ahol Dávid sokszor bevallja: „Istenem, éppen most nehéz helyzetben vagyok. Tényleg nagyon fáj.” Kiálts Istenhez, ahogy Dávid tette!

Ha éppen most vesztettél el valakit, kérlek, értsd meg: ha nem adod ki fájdalmadat, akkor előbb vagy utóbb kiborulsz. Azok az érzelmek, amiket lenyomnak, elgennyesednek, és végül sokkal rosszabb helyzetet okozva robbannak ki.

Engedd ki fájdalmadat azért, hogy Isten elkezdhesse gyógyítani a szíved!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Társadalmunkban mik azok a téves nézetek, amelyek megakadályoznak minket abban, hogy kimutassuk fájdalmunkat?
  • Milyen fájdalommal vagy veszteséggel küzdöttél már életedben? Milyen hatással volt ez rád?
  • Az egyház hogyan bánthatja meg, vagy segítheti azt, aki gyászol? Hogyan tudnád ösztönözni a veszteség kimutatásának nyíltságát kis csoportodban vagy egyházadban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.05.)

Szólj hozzá!

Pénz: Isten kedvenc eszköze arra, hogy megpróbáljon téged

2019. január 24. 03:00 - Besther

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is." (Máté 6:19-21)

Isten arra használja a pénzt, hogy megpróbáljon téged, tesztel vele. Nem adja oda áldásait csak úgy, akárkinek. Először szeretné látni, hogy megbízható vagy-e. Ha már rád bízhat anyagi javakat, azután fog rád bízni lelki javakat. De ha még a pénzzel sem gazdálkodsz jól, akkor egyáltalán miért adná neked azokat a dolgokat, melyek igazán számítanak?

A pénzügy, a pénz kezelése Isten kedvenc eszköze arra, hogy megpróbáljon téged. Pénzedet arra használja, hogy különféle módokon próbára tegyen.

A pénz megmutatja, hogy mit szeretsz a legjobban.

Ha valóban tudni szeretnéd, hogy mi az, ami fontos számodra, akkor nézz bele a naptáradba, tekints bele a folyószámládba. Mert az, ahogy eltöltöd az idődet és az, amire elköltöd a pénzedet, arról beszél, hogy mit szeretsz a legjobban.

A Máté 6:19-21 ezt mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön... hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben... Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is."  Tedd a pénzedet arra a helyre, ahol a szívedet szeretnéd látni.

A pénz megmutatja, hogy valójában miben bízol.

A pénz jelenti a biztonságot, a biztonságod? Vagy bízol Istenben? Bízol a boldogságodban vagy bízol Istenben, hogy megadja? Hiszed, hogy a pénz által érzed jól magad, vagy hiszed, hogy Isten tesz téged elégedetté? A pénz a hit mindent eldöntő erőpróbája.

A Biblia azt mondja a Példabeszédek könyve 11:28-ban, „Elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb." 

A pénz megmutatja, hogy Isten bízhat-e benned.

A pénz, a pénzhez való viszonyod nem csak azt mutatja meg, hogy bízol Istenben; hanem azt is, hogy Isten bízhat-e benned. A Lukács 16:10-12-ben ezt mondja: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?" 

Az, ahogy a pénzzel bánsz, meghatározza, hogy Isten mennyire tudja megáldani az életedet. Egyszer meg fogod érteni, hogy milyen közvetlen kapcsolat is van a pénz kezelése és Isten áldásai között. Ösztönözni fog abban, hogy a pénzügyeket úgy igazgasd, hogy Isten megáldjon lelki erővel is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit mondasz, mi a te szívednek vágya? Ahogy most használod a pénzed, az segíti a válaszodat?
  • Ha ma elveszítenéd az állásodat, mit tennél? Hiszed, hogy Isten gondoskodik rólad?
  • Úgy gazdálkodsz Isten erőforrásaival, hogy az megmutatja hited mélységét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.17.)

Szólj hozzá!

A gondolataid irányítják az életed.

2019. január 13. 03:00 - daniella_89

"Vigyázz, hogyan gondolkozol; az életed a gondolataid formálják" (Példabeszédek 4:23 GNT fordítás)

 

decision-making_0.jpg



Isten sokkal jobban érdekelt abban, hogy az elmédet változtassa meg, mint a körülményeidet.

Azt akarjuk, hogy Isten elvegyen minden problémát, fájdalmat, szomorúságot, szenvedést, betegséget és bánatot. Isten viszont előtte rajtad akar dolgozni, mert igazi változás nem történik addig, amíg meg nem újítod az elméd, amíg a gondolataid el nem kezdenek változni.

Miért olyan fontos megtanulni, hogyan irányítsd az elméd? Megindoklom három pontban:

1. Irányítsd az elméd, mert a gondolataid vezérlik az életedet.

A Példabeszédek 4:23 ezt mondja: "Vigyázz, hogyan gondolkozol! Az életed a gondolataid formálják" (GNT fordítás) A gondolataidnak óriási befolyása van az életed formálására jó, vagy rossz irányba. Például lehet, hogy elfogadtál egy gondolatot, amit valaki más sugallt neked, miközben cseperedtél: "Semmirekellő vagy. Nem számítasz." Ha elfogadtad ezt a gondolatot - bár nem is volt igaz- formálta az életedet. Meg kellene válogatnod, melyek azok a gondolatok, amelyeknek engeded, hogy hatással legyenek rád jó, vagy rossz irányba.

2. Irányítsd az elméd, mert az elméd a harctér, amelyben küzdelem folyik a bűnnel.

Minden kísértés az elmében történik. Pál a Róma 7:22-23-ban azt mondja: "Szeretem Isten akaratát teljesíteni, ahogy az új természetem ehez kapcsolódik, de van valami más mélyen bennem, a benső természetemben, amely harcban áll az elmémmel, megnyeri a csatát és a bűn szolgájává tesz, amely még mindig bennem van. Az elmémben Isten akaratát tejesítő szolga akarok lenni, de ehelyett még mindig a bűn rabszolgaságában találom magam." (TLB fordítás)

Az egyik oka a mentális kimerültségnek az, hogy egy harc megy a fejedben napi 24 órában. Ez gyengít, hiszen a harc heves és mert az elméd a legnagyobb vagyonod. Sátánnak a legnagyobb értéked kell!

3. Irányítsd az elméd, mert ez a béke és boldogság kulcsa.

A szervezetlen elme feszültséghez vezet. Az irányított elme nyugalomhoz. A szervezetlen elme konfliktusokhoz vezet. Az irányított elme önbizalomhoz. Ha nem próbálod meg irányítani az elméd és a gondolataid, irgalmatan nagy stresszt fogsz tapasztalni az életedben. Az irányított elme erőhöz, biztonsághoz és békességhez vezet.

"Hagyni, hogy a bűnös természet irányítsa az elméd, halálhoz vezet. De hagyni a Szent Lelket, hogy irányítsa az elméd élethez és békességhez vezet." (Róma 8:6 NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mivel töltöd meg az elméd? Olyannal, ami kedves Istennek? Vagy azzal, ami csalódást okoz neki?
  • Hogyan tudod gyakorolni az elméd irányítását?
  • Milyen szerepet játszik a Biblia az elméd irányításában?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.06.)

Szólj hozzá!

Fektesd a pénzed Isten kincstárába, dicsőítésként

2018. augusztus 12. 03:00 - managercoach.hu

"Tiszteld meg az URat azzal, hogy bevételedből először neki adsz” (Péld. 3:9 TLB fordítás)

Azért adjuk oda Istennek a pénzünket - azért fektetünk Isten kincstárába - hogy kifejezzük tiszteletünket. Igazából mi semmit nem adhatunk az ÚRnak, mert minden az övé és Istennek bizonyosan nincs szüksége a mi pénzünkre.

Amikor Istennek adakozunk – egy tervezett, arányos (tized – a fordító megjegyzése), és nem meghatározott célra szóló, hanem általános felhasználású összeget ajánlunk fel az Istentiszteleten –, akkor azt mondjuk: „Istenem szeretlek”. Az élet fő célja: megismerni és szeretni Istent. Téged is arra terveztek, hogy gyönyörködjön benned az ÚR.

A Biblia azt mondja "Tiszteld meg az URat azzal, hogy bevételedből először neki adsz” (Péld. 3:9 TLB fordítás). Az ÚR iránti tiszteletünket fejezzük ki, amikor tizedet adunk. Ez a dicsőítés egyik módja.

Az ÚR azt akarja, hogy először ebbe a kincstárba adakozz, mielőtt bármi másba fektetnéd a pénzed. Miért? Ő minden másnál jobban akarja a szíveinket. Neki nem kell a pénzünk, neki az kell, amit az jelez.

Bármikor, amikor költök a pénzemből, kimutatom prioritásaimat és, hogy mi értékes a számomra.

Ezen a héten nézd végig kiadásaidat vagy bankkártya költéseid kivonatát! Mit mondanak ezek, hol van a szíved mostanában?

Mit szeretnél, hol legyen a szíved? Tedd oda a pénzed!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha az emberek részletesen ismernék az összes kiadásodat, azok azt mutatnák, hogy a szíved teljesen Istennek szentelted? Miért vagy miért nem?
  • Könnyű vagy nehéz úgy tekintened az tized fizetésre, mint a dicsőítés egy fajtájára? Miért?
  • Hogyan tudnád még jobban megismerni és szeretni Isten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.05)

 

Szólj hozzá!