Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem lehetünk bűntelenek, de vétkezhetünk kevesebbszer

2018. április 28. 03:00 - daniella_89

"Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be és nem élünk az igazságban" (1János 1:8, NLT fordítás)

is-battling-depression-disappointing-god-1300x867.jpg


Mindannyiunk életében vannak területek, amelyek egyszerűen nem működnek. Senki sem a tökéletesség mintaképe. Butaság azt a látszatot kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben van velünk, amikor mindenki tudja, hogy ez nem igaz. A Biblia ezt önbecsapásnak hívja.

Ezen a bolygón sosem leszel bűntelen, de lehetőséged van kevesebbszer vétkezni. De miért olyan nehéz változtatni azon, amit annyira nem szeretünk magunkban?

1. Mert már nagyon régóta tesszük.

A fájdalomra vagy a stresszre adott néhány rossz vagy bűnnek számító védekezési reakciónk már gyerekkorunkban kialakult.  És bár lehet, hogy ezek a reakcióink hosszú távon romboló hatásúak ránk nézve, ismerősek a számunkra, és amikor  ezeket alkalmazzuk, nyugalmat érzünk és azt, hogy urai vagyunk a helyzetnek. És mivel már régóta alkalmazzuk ezeket a reakciókat, beszűkül a gondolkodásunk, és azt hisszük, hogy nincs más módja annak, ahogy reagálni tudnánk a körülményeinkre.

3. Mert azonosulunk a védekezési reakciónkkal.

Gyakran nem tudjuk elválasztani a védekezési reakcióinkat vagy a rossz szokásainkat attól, akik vagyunk . Ha úgy látjuk, hogy a reakcióink vagy a rossz szokásaink is az énünk részei, akkor megváltoztathatatlannak tekintjük azokat, és ezzel örökös kudarcra ítéljük magunkat. Például ilyen, ha valaki állandóan dühbe gurul, és azt a kifogást hozza fel, hogy "Én már csak ilyen vagyok!".

3. Mert a védekezési reakciónknak van eredménye

Az ember általában minden jutalmazott cselekvést megismétel. A védekezési reakcióddal talán el tudod nyomni a fájdalmad, leplezni tudod a félelmed, kifogást tudsz találni arra, hogy miért vallottál kudarcot, vagy csillapítani tudod a bűntudatodat, így azok mind újra megerősítést nyernek, mert talán rövid távon eredményre vezetnek. Hosszú távon azonban ezek a berögzült reakcióid szétrombolják a kapcsolataidat.

4. Mert Sátán akadályoz minket

Ha egyszer elkezdesz valamit megváltoztatni az életedben, Sátán elkezdi majd ezeket mondani neked: "Mit gondolsz, ki vagy te? Te sosem fogsz megváltozni. Nem voltál képes megváltozni régen sem, miért gondolod, hogy most képes leszel rá? Reménytelen a dolog, nem fog működni." Ezeket a gondolatokat és félelmeket maga Sátán ülteti a fejedbe.

És ezek visszatartanak attól, hogy változtassunk, hogy megszabaduljunk a sértettségtől és azoktól a szokásoktól  és lelki problémáktól, amikről tudjuk, hogy nem egészségesek.

Akkor tehát mi kell ahhoz, hogy változtatni tudjunk azokon a szokásainkon, reakcióinkon és beidegződéseinken, amiket annyira nem szeretünk a életünkben?

A Biblia azt mondja, dobjuk el ezeket, és engedjük, hogy a Szent Szellem megújítsa a szokásainkat és a reakcióinkat: "Mivel hallottatok Jézusról és megtudtátok az igazságot, amely tőle jön, dobjátok el a testi vágyaktól és becsapásoktól megrontott régi és bűnös természeteteket és a régi életmódotokat. Ehelyett hagyjátok, hogy a Szellem megújítsa a gondolataitokat és a dolgokhoz való hozzáállásotokat. Vegyétek fel az új természeteteket, amely arra teremtetett, hogy olyan legyen, mint Isten." (Efézus 4:21-24, NLT fordítás).

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Próbáltál valaha megváltoztatni egy rossz szokásodat korábban, de akadályozva érezted magad? Mit gondolsz, miért éreztél így? Hogyan reagáltál?
  • Milyen védekezési reakciódat állandósítasz azzal, hogy úgy gondolod, az is része annak, aki vagy? Próbáld megváltoztatni a gondolkodásmódodat: ahelyett, hogy azt mondod, "Munkamániás vagyok", mondd azt, hogy "Túl sokat dolgozom", vagy ahelyett, hogy azt mondod, "Lusta vagyok", mondd azt, hogy "Hajlamos vagyok halogatni dolgokat."
  • Gondolkodj azon, hogy mit mond neked ez az igevers az életmódod megváltoztatásával kapcsolatban: "A bűn nem tudja megmondani, hogyan élj. Egyébként is, már nem élsz a bűn régi zsarnoksága alatt. Te Isten szabadságában élsz." (Róma 6:14, The Message fordítás)

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.21.)

Szólj hozzá!

Az álomtól a szabadulásig

2017. szeptember 18. 03:00 - K. Juc

purple_mountain_magesties.jpg

„Isten … képes megtenni sokkal többet, mint amit valaha is kérnénk tőle vagy amiről álmodnánk – a legfőbb imádságainkat, vágyainkat, gondolatainkat és reményeinket is túlszárnyalva.” (Efézus, 3:20b, TLB fordítás)

Ha szeretnéd, hogy növekedjen a hited és teljesüljön az életedben, amit Isten a Márk 9:23-ban megígért – „Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (GNT fordítás) –, akkor először meg kell értened, hogy Isten a hit hat szakaszán vezet végig.

1. szakasz: az álom

Milyen álmot adott neked Isten? Ha nincs olyan álom, amely felé haladsz, akkor éppen hogy csak létezel. El kell kezdened így imádkozni: „Istenem, add nekem a te álmodat!” Céllal vagy itt a földön, és amint felfedezed ezt a célt, egyúttal felismered az álmot is, amely felé Isten szeretné, hogy haladj.

„Isten … képes megtenni sokkal többet, mint amit valaha is kérnénk tőle vagy amiről álmodnánk – a legfőbb imádságainkat, vágyainkat, gondolatainkat és reményeinket is túlszárnyalva.” (Efézus, 3:20b, TLB fordítás)

2. szakasz: a döntés

Lehet, hogy van Istentől egy álmod, de még nem döntötted el, hogy tényleg meg fogsz-e tenni mindent, hogy elérd. A második szakaszban Isten arra buzdít, hogy ragadd meg az álmodat! Lehet, hogy azt kell eldöntened, hogy Krisztusnak adod az életed vagy hogy bemerítkezel, csatlakozol egy gyülekezethez vagy részt veszel valamilyen szolgálatban.

„Ha ilyenek vagytok, képtelenek dönteni és mindenben bizonytalanok, akkor ne gondoljátok, hogy bármit is kaptok majd az Úrtól.” (Jakab, 1:7-8)

3. szakasz: várakozás

Amikor nem a mi menetrendünk szerint történnek a dolgok, akkor hajlamosak vagyunk Isten elé szaladni és kerülőutat keresni, hogy végre megtörténjen, amire várunk. De ne keress kerülőutat, mert lehet, hogy rossz döntést fogsz hozni! Isten várótermében vagy. Várj az Úrra, hogy cselekedjen!

Isten a Habakuk 2:3-ban így szól: „De ezek a dolgok, amiket tervezek, nem fognak azonnal megtörténni. Lassan, egyenletesen és biztosan közeleg az idő, amikor a látomás beteljesedik.” (TLB fordítás)

4. szakasz: nehézségek

Az álmod beteljesülésére várva, eddig milyen nehézségekkel találtad magad szemben? Az életben sok próbán fogsz átmenni, de Isten mindig tudja, mi történik. Ő figyel és nem feledkezik meg rólad.

„Habár most átmenetileg különféle próbák és kísértések terhelnek meg benneteket, mindez nem véletlen. Azért történik így, hogy a hiteteket kipróbálja, amely sokkal értékesebb az aranynál." (1 Péter 1:6-7, Phillips fordítás)

5. szakasz: zsákutca

Lehet, hogy zsákutcába jutottál és kész vagy feladni – de hidd el, hogy éppen ott vagy, ahol Isten szeretne látni! Most készít fel a szabadulásra, és így szól hozzád: „Tarts ki! Ne add fel!”

„Abban az időben igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, és a nyomás elviselhetetlen volt. Valójában már lemondtunk arról, hogy életben maradunk. De most már hisszük, hogy azért éltük át, milyen a saját erőnk végére érni, hogy megtanuljunk bízni – nem magunkban –, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja." (2 Korintus 1:8b-9, Phillips fordítás)

6. szakasz: szabadulás

Van benned pozitív várakozás, hogy Isten meg fog szabadítani? Bízol benne? Mert így lesz! Habár nem egyik napról a másikra. Végig kell menned mind a hat szakaszon, mielőtt Isten elhozza a szabadulást.

„Tudom, hogy meglátom az Örökkévaló jóságát, még ebben az életemben!” (27. Zsoltár 13, GNT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Miből tudod megállapítani, hogy az álmod tőled vagy Istentől jött?
  • Mit gondolsz, miért tesz próbára Isten, amikor a „nehézség” szakaszban vagy?
  • Mit tanultál meg magadról és Istenről, miközben várakoztál, hogy az álmod megvalósuljon?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.11.)

 

Szólj hozzá!

A hit növekedésének hat szakasza

2017. szeptember 17. 03:00 - K. Juc

cce693407c2e03764513d10e8a71573d--number-six.jpg

„Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (Márk 9:23b, GNT fordítás)

A leggyakrabban talán a következő kérdést teszik fel nekem mint pásztornak: „Miért történik ez velem? Nem értem!” Amikor nem érted a hit hat szakaszát, amin keresztül Isten a jellemedet építi, akkor biztosan elbátortalanodsz majd. Az is lehet, hogy tele leszel nehezteléssel, és egészen biztosan aggódni fogsz. Lehet, hogy félelmeid lesznek a jövővel kapcsolatban, vagy depresszióba esel. De a lényeg, hogy ha nem érted a folyamatot, amin Isten éppen keresztülvezet, akkor nem fogsz tudni együttműködni vele. Ha viszont megérted a hit hat szakaszát, akkor képes leszel megállapítani, hogy “Most éppen a negyedik szakaszban vagyok” – vagy pedig a hatodikban, esetleg a másodikban.

A Máté 9:29-ben a Biblia ezt mondja: „Történjen veled a te hited szerint!”. Ez a kulcs a nagy kalandhoz, amit Jézus Krisztus követése jelent. Isten így szól: „Te döntöd el, mennyire áldom meg az életedet. Te hiszel, és én megteszem. Te hiszel, én pedig áldást adok."

A hit olyan, mint egy izom, tehát fejlődik. Képes megerősödni vagy elgyengülni, attól függően, hogy mennyit használod. Isten nagyon kiszámítható folyamaton keresztül építi a hitedet. Ha megérted, akkor együtt tudsz vele működni.

Isten először ad egy álmot az életedre vonatkozóan, amivel kapcsolatban azután döntést kell hoznod. A harmadik szakasz a várakozás, amikor arra vársz, hogy Isten a saját időzítése szerint cselekedjen. A következő szakasz a nehézségek szakasza, amikor Isten megpróbál. Ezután pedig lehet, hogy még zsákutcába is jutsz, ahol már szeretnéd feladni, a végén viszont Isten mindig elhozza a szabadulást, amely a hit hat szakasza közül az utolsó.

A Márk 9:23 szerint: „Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (GNT fordítás)

Szeretnél nagyobb hitet, ahogy belevágsz ebbe a kalandba Istennel? Először meg kell értened a hit hat szakaszát, amelyen Isten keresztülvisz, hogy ne veszítsd el a bátorságodat, amikor nem látsz azonnali eredményt vagy nem kapsz azonnali választ. A következő napokban ezt a hat szakaszt fogjuk tanulmányozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Szerinted a hit különböző szakaszai közül Isten éppen melyiken visz téged keresztül?
  • Hogyan reagálsz arra, amit Isten szeretne megtanítani neked ebben a szakaszban, ill. arra, ahogyan próbára tesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.10.)   

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten szeretete megszabadítson a félelemtől

2017. május 21. 03:00 - FodorImi

„Ments meg a bántalmazásoktól, amitől félek… Engedelmeskedni akarok a parancsolataidnak… Mutasd meg, mennyire szeretsz, Uram, és ígéreted szerint ments meg engem. Akkor meg tudok felelni bántalmazóimnak.” (Zsoltárok 119:39-42, GNT fordítás)

Az elutasítástól való félelem minden irányból jön: a házasságodból, családodból, szüleidtől, az iskoládból, munkahelyedből, korábbi barátaidtól, egyet nem értésekből, kritikából vagy éppen valakinek a nézéséből. Még kifejezésünk is van rá: „Ha a tekintettel ölni lehetne…” Láttál már személyt, aki a szemöldökének felhúzásával irányít másokat?

Ez az elutasítástól való félelem! És ez sokféleképpen gátolja az életedet.

Az elutasítástól való félelem megakadályoz abban, hogy szeretetet adjunk és elfogadjunk. A múlt sebei gátolják a jövő kapcsolatait. Mondjuk is néha, „Megégettem magam a forró tűzhellyel, soha többé nem fogom megérinteni.” Aztán alkalmazzuk a kapcsolatainkra: „Megégettem magam a házasságban, soha többé nem fogok megházasodni.” Csak az a probléma, hogy az emberek nem kályhák. Az emberek megváltoznak.

Az elutasítástól való félelmeink két dolgon alapulnak:

Először is, mindannyiunknak szüksége van szeretetre, hogy szeretve legyünk. Ez tény. Mindannyian tudjuk. Ahhoz, hogy egészséges személyiségünk legyen, hatalmas szeretet dózisokra van szüksége mindannyiunknak az életünkben. Isten azt mondja, „Szeretni akarlak téged.” A Biblia azt mondja, hogy Isten a szeretet. Szeretetre van szükségünk, és Isten azt mondja, „Szeretni akarlak téged.”

Másodszor, tévesen azt gondoljuk, hogy a többi embernek ki kellene elégítenie életünk minden szükségét. Ha valaki mástól várjuk, hogy kielégítse minden szükségünket, akkor sérüléseknek tesszük ki magunkat. Elutasításoknak tesszük ki magunkat.

Választhatjuk azonban, hogy Istent tesszük az első helyre, mert egyedül Ő az, aki teljességgel be tudja tölteni minden szükségünket.

Bármikor is, szeret minket Isten más embereken keresztül? Természetesen! Várja tőlünk Isten, hogy szeressünk másokat? Igen. Akarja Isten, hogy az Ő szeretetének csatornái legyünk? Abszolúte.

Egy másik személy vagy egy csoport soha nem fogja betölteni minden szükséged. Ezt sosem gondolta így Isten. Egyszerűen nincs elég szeretetünk, mert az emberi szeretet véges. Isten szeretete azonban végtelen és feltétel nélküli. Nem számít, milyen mélyek a szükségeid, Isten be tudja tölteni. Az Ő készletei sosem apadnak el.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Rendszerint hova fordulsz, ha szeretetre van szükséged?
  • Mennyire engeded, hogy az emberekkel való tapasztalataid elhomályosítsák meglátnod Isten szeretetét?
  • Mit kell tenned ma, hogy egyedül Isten szeretete tudjon eltölteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.05.14.)

Szólj hozzá!

Miért nem tudom megállni, hogy rosszat tegyek?

2016. december 04. 03:00 - csmsdvd

Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, önmagunkat csaljuk meg, és az igazság nincs meg bennünk. (1Ján 1:8, NIV-fordítás)

2_1.jpg

A bűn mindig együtt jár az önbecsapással. Amikor bűnbe esel, becsapod magadat, mert azt gondolod a szívedben, hogy amit te teszel, az eredményesebb, mint amire Isten kért meg.

Ha nem akarsz többé kudarcot vallani, azzal kell kezdened, hogy önmagadat legyőzöd. Őszintén át kell tekintened az életedet, szembe kell nézned a valósággal, és a probléma mélyére kell ásnod. Mi az a dolog az életedben, amiről azt gondolod, hogy nem probléma? Mi az, amivel kapcsolatban azt mondogatod magadnak, hogy nem vagy a függője? Mire mondod azt az életedben, hogy Nem nagy dolog?

Nem kifejezetten fontos, hogy kábítószer-függőségről, túlköltekezésről, pornófüggőségről vagy ponyvaregény olvasásáról van-e szó. Mindegyiket a fájdalomtól és a bűntől való menekülésre használod. Addig azonban nem tudsz kigyógyulni ezekből, ameddig fel nem ismered a probléma valódi gyökerét.

Nincs szükség arra, hogy teljesen összetörjél, mielőtt igazán megváltoznál. Körülötted most is nagyon sok figyelmeztető jel van, te viszont nem hallgatsz ezekre. Haladsz tovább a pusztítás felé.

Nem kell, hogy így legyen! Felismerheted a probléma valódi gyökerét, és tudsz tenni az ellen.

Megkérdeztem a gyülekezetben levő hivatásos lelki gondozókat. Mi a legnagyobb probléma, amivel szembesültök? Folyamatosan ezt mondják. Az emberek túl sokáig várnak, mielőtt segítséget kérnek. Így már majdnem lehetetlen a változás. Figyelmeztető jelek sokasága mutatkozik a házasságban, mielőtt a férj és feleség különválik. A hátramaradott ezt kérdezi. Mit tegyek most? Hát, nem túl sokat. Hamarabb kellett volna dolgozni ezen. A legtöbb ember figyelmen kívül hagyja a jeleket, és vár addig, amikor már túl késő, és így szükségtelen fájdalomnak teszi ki magát.

A Biblia szerint, Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, önmagunkat csaljuk meg, és az igazság nincs meg bennünk.” (1Ján 1:8, NIV-fordítás)

Mik azok a kemény kérdések, amiket fel kell tennünk magunknak az életünk vétkeivel kapcsolatban? Mik azok a vészjelzések, amiket nem veszünk figyelembe?

Ha meg akarsz gyógyulni, szembesülnöd kell a valódi problémával. Szembesülnöd kell az igazsággal.

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan tart vissza a büszkeséged attól, hogy felismerd a problémád gyökerét?
  • Miért gondoljuk olyan gyakran, hogy jobban tudjuk Istennél, mi a jó nekünk?
  • Mit gondolsz, mit vár el Isten tőled, miután szembesültél a valódi problémáddal?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása