Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hagyd magad után a vendégszeretet örökségét

2019. május 18. 03:00 - ReveSz

"Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk." (Zsidókhoz írt levél 10:24 NCV)

kenyer.PNG

Az igazán jó családok azt tanítják gyerekeiknek, hogy nem ők a világmindenség közepe. Azt tanítják nekik, hogy Isten megteremtette őket és mindenkit saját maga küldetésére formált. Ezek a családok mintapéldái az elkötelezettségnek, a szolgálatnak, a nagylelkűségnek és az imádkozásnak. Az átlagos családok nem ezt teszik. A nagyszerűen működő családok viszont ilyenek.

Én a szüleimnek köszönhetem, hogy ma az, az ember vagyok, aki vagyok. Ők plántálták belém azt az értéket, hogy törődjek más emberekkel. 

A szüleim nagyon, nagyon szegények voltak, de mind ketten megkapták a másoknak adás, a vendégszeretet ajándékát. Szerettek másoknak adni, még akkor is mikor nem igazán volt miből. Vidéken nőttünk fel, és édesapám nagy veteményeskertet művelt mindenféle zöldséggel. Családunknak képtelenség lett volna a teljes termést megenni, de ő mégis az egész földet megművelte, azért, hogy legyen mit eladományozni. És cserébe semmi pénzt nem fogadott el. Egyre többet termesztettünk és utána eladományoztuk, hogy segítsük a rászorulókat.

A mi otthonunk állandóan tele volt emberekkel. Ha az emberek az életük fájdalmas időszakaiban voltak, ők hozzánk jöttek. Ha jól ment a soruk, a hozzánk jöttek, vagy ha éppen konfliktusokon mentek keresztül, akkor is nálunk voltak. Ha egy jól ismert keresztény vezető jött a városba, nálunk szállt meg. Egyszer édesapám összeszámolta, hányszor főzött édesanyám a vendégeknek egy év alatt. Több mind százszor! Azzal a hozzáállással nőttem fel, hogy "szánd oda az életedet" az nem rólad szól, hanem, hogy segíts másokon.

Ez az, amit az igazán jó családok csinálnak. Arra tanítják egymást, hogy kimutassák szeretetüket és, hogy jó cselekedeteket tegyenek.

Jó példa erre Kornéliusz családja, a biblia Apostolok cselekedetei könyvében: "Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez." (Apcsel 10:2 NIV)

Milyen nagy hagyaték ez! Szeretnéd, hogy egy nap így írjanak rólad is és a családodról? 

Akár van gyermeked akár nincs, Isten akarata, hogy ehhez hasonló örökséget hagyj magad után. Mindig fogsz találni nálad fiatalabbakat - vagy hitben fiatalabbakat - magad körül. Szánsz időt rájuk azért, hogy segítsd őket azzá válni, amivé Isten teremtette őket? Segítenél nekik felfedezni, hogy Isten milyen küldetést szánt nekik? 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen hagyatékot szeretnél magad után hagyni? Mit teszel, hogyan dolgozol azért, hogy ez megvalósulhasson?
  • Ha nincsenek gyermekeid, kik azok a fiatalok körülötted, akiket bátoríthatsz, hogy megéljék életcéljukat és segítsenek másokon?
  • Mi tart vissza attól, hogy megnyisd otthonodat más emberek előtt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.05.11.)

Szólj hozzá!

Tápláld az elmédet Isten Igéjével

2017. november 06. 03:00 - daniella_89

“Nem vetem a tekintetem semmire, ami értéktelen. A hitetlenek cselekedeteit gyűlölöm, nem lesz részem ezekben.” (Zsoltárok 101:3, ESV fordítás)

 

bvuyiejiaaat2fw.jpg

Sokat hallani mostanában, hogy az emberek aggódnak a víz és a levegő szennyezettsége miatt. Ezek valóban jogos aggodalmak.

De ennél talán van egy még fontosabb szennyezettség is, ami jelen van az életünkben: az elme szennyezettsége.

A Biblia azt mondja, hogy ugyanannyira fontos, hogy mivel tápláljuk az elménket, mint az, hogy mivel tápláljuk a testünket.

A Zsoltárok 101:3 ezt mondja: "Nem vetem a tekintetem semmire, ami értéktelen. A hitetlenek cselekedeteit gyűlölöm, nem lesz részem ezekben." (Zsoltárok 101:3, ESV fordítás)

Az elmédet négyféle eledellel táplálhatod:

1. Méreggel - ide tartozik minden olyan dolog, ami rombolja, tönkreteszi vagy lezülleszti az emberi életet. Ide tartozik például a pornográfia is.

2. Egészségtelen étellel - A legtöbb dolog a TV-ben "egészségtelen étel", olyan "mentális gyorskaja". A benne található tápérték vagy kevés, vagy egyenlő a nullával. Ehetsz ilyen ételt, de nem leszel tőle bölcsebb.

3. Jó és tápláló étellel - Ez jó minőségű étel, és táplálja az elmét. Fejleszti például a matematika, a történelem, a földrajz vagy a nyelvi tudásunkat. Fel kell töltsd az elméd az elmédet tápláló, jó étellel. Így művelt és sokoldalú személyiség leszel.

4. Szuper jó étellel - Ez a Biblia. Isten Igéje megtanítja neked azt, amit máshol hiába keresnél. Olyan alapvető kérdésekre ad választ, mint a “Ki vagyok én? Honnan jöttem? Hová megyek? Számít az életem? Van az életemnek célja és értelme? Fontos vagyok?” kérdések.  Ezekre csak a Bibliában találod meg a választ. Szükségünk van arra, hogy naponta jóllakjunk Isten igéjéből!

Sajnos sokan közülünk egészségtelen ételekkel töltik meg az agyukat, és csak kevés időt hagynak maguknak a Biblia olvasására. Ha naponta 6-8 órát tévézel, nem lesz időd Isten Igéjére. Ami még rosszabb, hogy nem is leszel éhes rá.

Hagyjuk el a rossz és káros ételeket, és tanuljunk meg jóllakni Isten Igéjéből!

Így válunk bölcs emberekké.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A fent említett négyféle “étel” közül melyiket fogyasztod leggyakrabban, és melyiket legkevésbé?
  • Mi lehet praktikus ötlet arra, hogy több időt tölts az elmédet tápláló jó és szuper jó étel fogyasztásával?
  • A különböző médiákból milyen egészségtelen étel fogyasztására vagy leginkább fogékony vagy hajlamos? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.30.)

Szólj hozzá!

Ahogy mások érettségét segíted elő, úgy növekedsz te is

2017. július 09. 03:00 - csmsdvd

"...amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek." (2 Tim 2:2)

Ahhoz, hogy Isten különleges áldását élvezd az életeden, más, érettebb testvértől kell tanuljál, és nálad fiatalabb hívőknek kell a tanítómestere legyél.

Minden keresztyén egyben Pál és Timóteus is. Pál az, aki náladnál is régebben keresztyén, ezért tanítani tud téged és biztat. Lehet, hogy ez az ember csak egy hónappal idősebb nálad, de annyival többet tud, hogy a mestered lehet.

Amikor a Timóteus féle ember van benned, akkor van olyan valaki melletted, aki nem olyan régen keresztyén mint te, és te segíted ezt az embert hitre térni. Timóteushoz hasonlóan, a te tanítványod lesz, a te támogatásoddal növekszik az Úrban.

Tehát a páli és a timóteusi ember egyszerre van jelen az életedben. Illetve mások számára is egyszerre vagy Pál és Timóteus.

Timóteushoz írt második levelében Pál ezt írja Timóteusnak: "...amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek" (2 Tim 2:2)

Négy generáció van ebben a versben. Pál elmondja Timóteusnak, hogy ő a tanítómestere, és most Timóteus mást kell tanítson, és majd a tanított embernek egy másik embert kell keresnie, akinek ő lesz a tanítómestere.

A tanítómester szó ne riasszon el. Tanítómester lehetsz úgy, hogy valakivel havonta egyszer együtt reggelizel és megkérdezed: „Hogy vagy?”. Csak arra van szüksége, hogy barátja legyél. Hallgasd meg, biztasd és imádkozz azért az emberért. Nem kell ahhoz tökéletes keresztyénnek lenned. A szándékod kell meglegyen, hogy azzá legyél.

Amikor ezt cselekszed Isten elképzelhetetlenül sok áldását kapod az életedre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Ki az az életedben, aki felé Pál tudsz lenni?
  • Ki az az életedben, aki felé Timóteus tudsz lenni?
  • Hogyan közelíted meg ezen a héten ezt a két embert, egy tanítómesteri kapcsolat kialakítása végett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.02.)

 

.

Szólj hozzá!

Isten igazságát a parancsolatain keresztül ismerhetjük meg

2017. április 09. 03:00 - Benjoe70

„Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre.” (1Tim 3:16, SZIT)

hammer_of_justice.jpg

Ha igazságot fedezek fel a Bibliában, honnan tudhatom, hogy maga a Biblia igaz? Ott vannak pl. a világ kézzelfogható egyértelműségei, külső és belső bizonyítékok egyaránt, amik igazolják a Biblia eredetiségét és igazságát.

Ha pusztán a tényeket nézzük, a Biblia egy történelmi könyv, amiben bátran bízhatunk. 5366 másolat készült belőle a megírásától számított 70 év alatt. Ez a tény lerombolja azt a városi legendát, miszerint a Biblia a nemzedékek során és a nyelvezet változása miatt jelentős változáson ment át.

A külső bizonyítékok között található több régészeti felfedezés. Például a történészek régebben azt mondták, hogy Salamonnak nem lehettek lovai, ahogy azt a Biblia mondja, mivel abban az időben nem voltak lovak. Később aztán ezernyi lóistállót fedeztek fel ásatások során.

Belső bizonyíték maga a Biblia. Egy bíróságon az ügyész két vagy három tanúval jó eséllyel megnyeri a pert. A Biblia tele van szemtanúk beszámolóival. Mózes ott volt, amikor a Vörös Tenger kettévált, Józsue ott volt, hogy végignézze Jerikó bukását; a tanítványok pedig látták a feltámadt Jézust.

A Biblia igazságára belső bizonyíték az a tény is, hogy következetesen mond el egy történetet – habár több mint 1500 éve írták, három különböző földrészen, negyven különböző író tollából, akik különféle társadalmi helyzetben éltek. Erre senki sem tud magyarázattal szolgálni. Csodálatos példa Isten képességeire.

A Biblia azt mondja: „Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3:15-17, SZIT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen egyéb külső bizonyíték létezik még, ami a Biblia igazságát mutatja?
  • Szerinted miért akarja sok ember bebizonyítani, hogy a Biblia nem igaz?
  • Milyen módon hasznosíthatod életedben a Bibliát? Felhasználod az összes útmutatást és gyakorlatot, amit a Biblia ajánl neked?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.02.)

Szólj hozzá!

Milyen csatornákon szólhat hozzád Isten?

2015. augusztus 09. 03:00 - sema22

" Az Úr igenis szól - egyszer így, máskor úgy - bár az emberek talán nem értik. (Jób 33: 14, NCV fordítás)"

 Sokan úgy gondolják, hogy túl elfoglaltak ahhoz, hogy meghallják, amit Isten mond. De időt kell szánnunk, hogy ráhangolódjunk és meghalljuk, mert Isten szól hozzánk. A Jób 33:14 azt mondja, "Az Úr igenis szól - egyszer így, máskor úgy - bár az emberek talán nem értik." (NCV ford.)

A kérdés az, hogyan tudjuk megérteni, ráhangolódni és meghallani Isten hangját.

Isten a következő négy csatornát használhatja:

1. Isten a Biblián keresztül beszél hozzád. A Biblia az életed kézikönyve. Megmutatja, mi a helyes lépés, amit tenned kell. Ezért kell minden nap olvasnod Isten Igéjét. Ha nem töltesz időt Istennel minden nap, és nem olvasod a Bibliát, akkor Isten számára "foglaltat jelez a vonalad", amikor Ő beszélni akar veled.  Folyamatosan kapcsolatot kell tartanod Istennel; azt pedig, hogy mi az Ő akarata, Isten Igéjéből tudjuk meg.

2. Isten egy tanításon keresztül szól hozzánk. Előfordult már veled, hogy istentiszteleten ültél, és amit a pásztor mondott, olyan volt, mintha közvetlenül Isten szólt volna hozzád? Egyetlen tanító vagy prédikátor se tudhatja pontosan, hogy kinek mi az egyéni szüksége. De Isten tudja. Így aztán minden Istentisztelet előtt így szoktam imádkozni: "Istenem, te ismered az embereket és hogy mire van szükségük. Add, hogy a helyes szavakat tudjam mondani." És valahogy Isten tudja használni a tanításaimat, illetve más pásztorok tanításait arra, hogy azt mondjuk, amire szüksége van azoknak, akik hallgatják.  

3. Isten benyomások által is tud szólni. Ezzel kapcsolatban két véglet van. Az egyik a racionalista ember, aki azt mondja, hogy egy benyomás nem lehet Istentől, és mindennek logikusnak kell lennie. A másik  véglet az, amikor valaki abban hisz, hogy minden benyomás Istentől van. Nekünk a középutat kell választanunk, és tudnunk kell, hogy a bennünket ért benyomás akkor van Istentől, ha az Isten Igéjével összhangban van. 

4. Isten szól hozzánk a körülményeinken keresztül. Ha értelmes és gyümölcsöző életet akarunk élni, akkor Isten folyamatosan korrigálni fogja az irányt, amerre haladunk, és ehhez az életünkben lévő körülményeket használja fel.

Ha elkezdesz odafigyelni arra, hogy mit mond Isten a körülményeken, a benyomásokon, a tanításokon és a Biblián keresztül, akkor Isten néha olyan utakra is vezet majd, amiket nem értesz. De tarts ki! Istent követni nem mindig könnyű, de olyan sok áldást fog hozni az életedben, amit elképzelni se tudsz. 

 Beszéljetek róla: 

  • Mikor használta Isten valamelyik csatornát a négy közül, hogy elmondja, mi az Ő akarata az életedre vonatkozóan?
  • Mit gondolsz, hogyan szeretné Isten, hogy ellenőrizd, hogy egy benyomás Őtőle van-e?
  • Hogyan kell változtatnod a körülményekhez való hozzáállásodon, hogy Isten azokon keresztül is tudjon szólni hozzád?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 08. 02.)

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása