Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Irányítsd figyelmed arra az Egyre, aki igazán számít!

2020. október 26. 03:00 - ReveSz

person holding camera lens

„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak” (Lk 16,13).

Amikor folytonosan azon aggódsz, hogy mások mit gondolnak rólad, olyankor nem tudsz azzá lenni, akivé Isten tervezett. Viszont, amikor megtanulsz úgy gondolkodni, mint Jézus, akkor nem fogsz mindig azon morfondírozni, hogy miként felelj meg az embereknek. Jézus pontosan tudta, hogy kin nyugtassa szemét. Ő kizárólag azzal foglalkozott, ami Istennek kedves volt. Egyetlen közönség volt számára fontos.

Jézust sosem tudta manipulálni a tömeg vagy bárki más. Számára csak egy számított: „Annak próbálok tetszeni, aki elküldött engem” (Jn 5,30 NCV fordítás). Amikor Krisztusian gondolkodsz, ez az, amit tenned kell.

Nem válna egyszerűbbé az életed attól, ha csak egyetlen közönségnek kellene megfelelned? Hogyha Istennek tetszik, amit csinálsz, akkor tudhatod, hogy a helyes dolgot csinálod.

Isten mondja Máté evangéliuma 3. fejezetének 17. versében: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Jézus minden bizonnyal a helyes dolgot cselekedte.

Az az igazság, hogy nem tudsz mindenkinek megfelelni. Erre még Isten sem képes. Mikor valaki napos időért, addig más esőért imádkozik. Mikor valaki azért imádkozik, hogy a csapata jól teljesítsen, addig az ellenfél azt kéri, hogy nyerhessen a csapata. Nem tudsz mindenkinek megfelelni.

Lukács evangéliuma 16. fejezetének 13. verse mondja: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak.”

El kell döntened, hogy kinek a tetszésére akarsz törekedni: Isten tetszésére vagy az emberekére. Azért fogsz élni, hogy más emberek mit gondolnak, vagy azért, hogy Isten mit gondol?

Hogyha mindig más emberek elismerését keresed, akkor ez azt jelenti, hogy nem vagy tisztában azzal, ki is vagy valójában. Hidd el, hogy Isten mindig veled van, vagy nem fogod megérteni, hogy mire hívott el. 

Jézus soha nem hagyta, hogy valaki másnak az elismerése, vagy a mástól való félelem irányítsa. Ő nem azért jött, hogy egy népszerűségi versenyt nyerjen. Nem volt szüksége más emberek véleményére, hogy érvényesítse magát.

Mikor Krisztusian gondolkodsz, akkor biztonságban lehetsz az identitásodban, a célodban és Isten jelenlétében az életedben, ami biztosítja, hogy ne kelljen más emberek elismerésére figyelned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nem tudod biztonsággal megállapítani az identitásod és célod, amikor azon aggódsz, hogy más emberek mit gondolnak rólad?
  • Mik a fő céljaid? Ezen célok mögött, kinek az elismerése motivál?
  • Hogyan tud Isten Igéjének az ismerete segíteni abban, hogy Krisztusian gondolkodj és az ő tetszésével foglalkozz, minthogy más emberek elismerésével?

Az első lépés ahhoz, hogy Krisztusian gondolkodj

Ha úgy szeretnél gondolkodni, mint Jézus, akkor az első lépés ehhez, hogy meghívod Jézust az életedbe. Nem tudsz úgy gondolkodni, mint Krisztus, hogyha nincs vele személyes kapcsolatod.

Imádkozz így: „Drága Istenem, nem szeretnék még egy napot nélküled élni, nélküled dönteni a szívemnek a döntéseit. Azt tudva, hogy mi mindent tettél értem, odaadom az életem neked.”

„Megvallom bűnömet neked, és kérem, hogy bocsáss meg nekem azért, hogy olyan sokszor és sokféleképpen nem foglalkoztam a te akaratoddal. Meghívlak a szívembe Jézus. Isten az egyetlen, aki képes átformálni az életem és örök életet adni nekem általad.”

„Atyám, azt szeretném, ha megajándékoznál a Krisztusi gondolkodással. Segíts, hogy úgy gondolkozzak, ahogyan te szeretnéd. Egyetlen közönségnek szeretnék élni: érted. Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.19.)

Szólj hozzá!

Ne akarj mindenkinek megfelelni

2012. június 11. 03:00 - sema22

"Az emberektől való rettegés csapdába ejt" (Példabeszédek könyve 29:25a, Új fordítás)

Amikor amiatt aggódunk, hogy mások mit gondolnak, akkor hagyjuk őket, hogy felügyeljenek minket. Nagyon sok időt és energiát elvesztegetünk azzal, hogy megpróbáljuk kitalálni, vajon mások milyennek szeretnének  látni minket, és aztán  megpróbálunk olyanok is lenni.

Amiatt aggódni, hogy mások mit gondolnak rólunk veszélyes, mert több, mint valószínű, hogy beleroppanunk a kritikákba. Ez azt jelenti, hogy nem mindig cselekszünk helyesen, sőt valójában ehelyett azt tesszük, amit mindenki más akar, hogy tegyünk.

Annak a veszélynek vagyunk kitéve, hogy szem elől tévesztjük azt, ami Isten szerint  a legjobb, mert annyira aggódunk, hogy mások mit akarnak, hogy tegyünk, hogy nem tudunk megállni, és azon gondolkozni, hogy vajon Isten mit akar, hogy tegyünk.

      1. tény: Nem tudsz mindenkinek megfelelni. Még Isten sem tud mindenkinek megfelelni. Egyik ember esőért imádkozik, a másik napsütésért. Kinek az imájára válaszoljon Isten? Isten sem tud mindenkinek megfelelni. Csak a bolond próbálkozik olyan dologgal, amit még Isten sem tud megtenni.

     2. tény: Nem kell mindenkinek megfelelni. Van egy mítosz, ami szerint muszáj, hogy szeressenek, és mindenkit el kell fogadnod ahhoz, hogy boldog légy. Ez éppen, hogy nem igaz. Nem kell mindenkinek megfelelned ahhoz, hogy boldog légy.

    3. tény: Az elutasítás nem teszi tönkre az életed. Fáj, az biztos. Nem kellemes. Kényelmetlen. De a visszautasítás nem teszi tönkre az életedet, hacsak nem hagyod azt.

Ne akarj mindenkinek megfelelni. Emlékezz arra, hogy senki nem éreztetheti veled, hogy alárendelt vagy, hacsak te nem adod meg neki az engedélyt ehhez.

Pál apostol ezt mondja: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8: 31b Károli). Ez azt jelenti, hogy így is gondolkozhatunk: "Istennek tetszem így, és én is kedvelem magam. Ha te nem kedvelsz így, akkor az a te problémád. Ha Istennek így tetszem, akkor ki törődik azzal, hogy mindenki mindent elfogadjon, amit teszek?" 

Ne felejtsd el, hogy bármit teszel, Isten nem fog kevésbé szeretni. Emlékezz arra, hogy akármit teszel, Isten nem fog jobban szeretni. Pontosan olyannak szeret, amilyen most vagy.

 

Beszéljünk róla:

Ki az, aki miatt aggódsz, akit le szeretnél nyűgözni, akinek az elfogadására vágysz, vagy tetszeni akarsz?

A tudat, hogy "bármit teszel, Isten nem fog kevésbé szeretni" békességet kellene, hogy adjon az életednek. Hogyan látszik meg az életeden ez a békesség? 

(Daily Hopbe by Rick Warren, 2012.06.04.)

Szólj hozzá!

Nem tudsz mindenki tetszésére lenni

2010. augusztus 24. 03:33 - Kingdom

"Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben." Róm 12, 18

Észrevetted, hogy vannak emberek, akiknek nem tudsz a kedvére lenni? Nem számít, mit teszel, mennyire próbálkozol, vagy milyen kedves vagy velük. Egyszerűen nem tudsz mindenki kedvére lenni.

A Biblia azonban azt mondja, hogy nem is kell mindenkinek tetszened.
"Veszélyt rejt magában, ha azzal foglalkozol, mások mit gondolnak rólad" LB Péld 29, 25 -szabad fordítás

Érzelmi csapdába kerülsz, amikor azon aggódsz, mások mit gondolnak rólad. Olyan dolgokat veszünk, amikre nincs szükségünk, azon a pénzen, ami nincs is meg, hogy aztán olyan embereket kápráztassunk el, akiket nem is kedvelünk – mindezt csupán azért, mert úgy gondoljuk, hogy minket mindenkinek kedvelnie kell, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ez ostobaság!

Jézus azt mondja: „...nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem."  Jn 5,30 . Még Jézus sem törekedett arra, hogy mindenkivel megkedveltesse magát. Egyesek azt szeretnék, ha esne az eső. Mások azt szeretnék, ha nem esne. Egyszer Texasban kőolajiparban dolgozó embereknek tanítottam. Ők azt szerették volna, ha felmegy az olaj ára, mi pedig azt reméltük, leesik.  Még Isten sem tehet mindenki kedvére. Csak a bolond próbálja megtenni azt, amire Isten sem törekszik.

A Lk 6, 26-ban Jézus azt mondja: „Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember…” Valószínűleg azért, mert az egyetlen alkalom, amikor mindenki jót mond rólad, az a temetésed!

Mindegyre talákozok olyan keresztényekkel, akik olyan emberekkel kénytelenek együttélni, akik megőrjítik őket. Minden nap szembesülök valakivel, aki egy EKK (extra kegyelem kéretik). Azt állítják: „Próbáltam megbékélni azzal a személlyel, de elbuktam, és annyira bűntudatom van”. A valóság az, hogy ez nem biztos, hogy a te hibád. Lehet, hogy a személy, akivel békességre próbálsz jutni, rendkívül nehéz eset.

Tedd azt a személyt az Úr kezébe, és arra összpontosíts, hogy Isten tetszésére legyél.

Daily Hope by Rick Warren, 2010. augusztus 17.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása