"Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!"  (Zsolt 116,10)

Tudtad, hogy reménytelenséged beismerése Isten előtt a hited kinyilvánítása is lehet? Amikor Dávid bízott Istenben, ugyanakkor kétségbesett volt, ezt írta: "Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)

Ellentmondásnak tűnik: Istenben bízom, ugyanakkor nyomorult vagyok. Dávid nyílt őszintesége valójában mély hitéről árulkodik. Először is hitt Istenben. Másodszor hitte, hogy Isten meghallgatta imádságait. Harmadszor pedig hitte, hogy Isten akkor is szeretni fogja, ha kimondja amit érez.

Összpontosíts arra, ki is valójában Isten – az Ő soha nem változó természetére. A körülményeid és az érzéseid ellenére merj rátámaszkodni Isten változhatatlan jellemére. Emlékeztesd magad arra, amit tudsz, hogy  örökké igaz Istenről: Ő jó, szeret engem, velem van, tudja min megyek keresztül, gondot visel rám, és terve van az életemre nézve. Raymond Edward mondta: „Soha ne kételkedj a sötétség idején abban, amit Isten mondott neked a világosságban!”

Amikor Jób élete szétesett, és Isten is csendben maradt, Jób még mindig talált okot arra, hogy dicsőítse az Urat:

    - mert Ő jó és szerető Atya. (Jób 10:12)
    - mert Ő mindenható. (Jób 42:2; 37:5,23)
    - mert Ő az életem minden apró részletét számon tartja. (Jób 23:10; 31:4)
    - mert Ő mindent az ellenőrzése alatt tart. (Jób 34:13)
    - mert terve van az életemre nézve. (Jób 23:14)
    - mert Ő fog megmenteni engem. (Jób 19:25)

Bízz benne, hogy Isten megtartja, amit ígért. A szellemi kiszáradás ideje alatt is Isten ígéreteire kell támaszkodnunk, nem pedig az érzéseinkre, és egyben fel kell ismernünk, hogy Ő a szellemi érettség egy magasabb szintjére akar eljuttatni bennünket. Az a barátság, amely csupán érzelmeken alapul, valójában sekélyes.

Ne légy gondterhelt a gondok között. A körülmények nem befolyásolják Isten jellemét. Isten kegyelme most is teljes erejével árad rád: Ő ma is érted él és cselekszik, még ha te nem is érzed. Bizonyító körülmények hiányában is kitartott Jób Isten szava mellett. Ezt mondta, „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli)

Ez az Isten szavába vetett bizalom segített Jóbnak, hogy hűséges maradjon, amikor ennek már semmi értelme sem maradt. Hite erős volt a fájdalmak közepette:

„Isten megölhet engem, de én bízom benne mindvégig” (Jób 13:15, eredeti szöveg alapján, CEV)

„De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket (...)” 5Móz. 7:22

Habár Isten azonnal meg tudna minket változtatni, Ő úgy döntött, hogy lassanként formál át bennünket. Jézus megfontoltan irányította a tanítványok növekedését. Ahogyan Isten is apránként engedte meg az izraelieknek, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, így a mi életünkben is kis lépésekben szeret munkálkodni. Ezért cselekedett így, hogy ne terhelje túl Izreal népét.

Miért tart olyan sokáig, hogy megváltozzunk és felnőjünk? Rengeteg oka van:

Lassan tanulunk. Ahhoz, hogy egy tanulságot igazán megértsünk, gyakran negyven-ötven alkalommal kell újra és újra megélnünk. A problémák folyton visszatérnek, és mi ekként gondolkozunk, „Jaj ne, már megint! Hiszen ezt a leckét már megtanultam!” – de Isten ezt jobban tudja nálunk. Izrael története jól bemutatja, hogy mennyire gyorsan elfelejtjük mindazt, amire Isten tanít minket és milyen gyorsan visszatérünk a korábbi utainkhoz és viselkedésünkhöz. Tehát szükségünk van ismételt gyakorlási lehetőségre.

Sok mindent kell átértékelnünk. Rengetegen keresnek fel lelkigondozót olyan személyes vagy kapcsolati problémával, amely hosszú évek alatt keletkezett, majd ezt mondják: „Kérlek, segíts, van rá egy órám.” Naivan gyors megoldást várnak a régóta létező, mélyen gyökerező nehézségeikre. Mivel gondjaink nagy része – és minden egyes rossz szokásunk – nem egyetlen nap alatt alakult ki, életszerűtlen arra számítani, hogy azok azon nyomban megszűnnek.

Nem létezik olyasféle pirula, imádság vagy rítus, ami sok év veszteségét pillanatok alatt semmissé tenné. Ehhez a kitakarítás és helyreállítás kemény munkája szükséges. A Biblia ezt a „régi ember levetkőzésének” és az „új ember felöltözésének” nevezi. (Róma 13:12, Efézus 4:22-25, Kolossé 3:7-10, 14)

A növekedés gyakran fájdalmas és félelmetes. Növekedés nincs változás nélkül, változás pedig nincs félelem vagy veszteség nélkül, és veszteség sincsen fájdalom nélkül. Félünk ezektől a veszteségektől, még akkor is, ha régi ösvényeinken önmagunknak okoztuk a bajt. Olyan ez, mint egy pár jól viseltes cipő: kényelmes és megszokott.

Minden változás magában foglal valamiféle veszteséget. Le kell térnünk régi utainkról ahhoz, hogy újakat járjunk be.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. június 10.)