Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Növekedj, vess és járj hitben

2016. január 06. 03:00 - DóriUtazik

„Gyökerezzetek meg mélyen őbenne, engedjétek, hogy életetek épüljön Rá. Akkor hitetek megerősödik abban az igazságban, amire tanítottak benneteket, és hálaadásotok túlcsordul majd.” (Pál levele a Kolosséiakhoz 2:7, NLT, második kiadás)

Isten azt akarja, hogy minél nagyon figyelj a növekedésre, vetésre és a hitben járásra.

Először is, Isten azt akarja, hogy növekedj a hitedben. Nem akarja, hogy egy szellemi kisbaba légy! A Biblia azt írja a Kolossé 2:7-ben:

„Gyökerezzetek meg mélyen őbenne, engedjétek, hogy életetek épüljön Rá. Akkor hitetek megerősödik abban az igazságban, amire tanítottak benneteket, és hálaadásotok túlcsordul majd.”

Isten azt is akarja, hogy hitben vessél. Azt akarja, hogy tanulj meg nagylelkű lenni, mert nem lehetsz olyan, mint Krisztus, amíg nem válsz nagylelkűvé. A Biblia így szól, „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” (2Kor. 9:6)

Ez a vetés és aratás törvénye, és ez az élet minden területére igaz. Ha kritizálást vetsz, kritizálást aratsz. Ha szeretetet vetsz, szeretetet aratsz. Ha kedvességet vetsz, kedvességet aratsz. Mindig többet aratsz majd, mint amennyit korábban vetettél. Amikor egy kukoricamagot elvetsz a földbe, nem egy szem kukoricát kapsz majd vissza, hanem egy egész kukoricaszárat. Mindig többet kapsz vissza abból, – legyen az pozitív, vagy negatív - amit az életeddel közvetítesz.

Aztán Isten azt is szeretné, hogy hitben járj.

A Zsidókhoz írt levél 11:8 ezt mondja: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet Isten megígért neki. Elhagyta hazáját, nem tudva, hova kell mennie.” (NCV fordítás)

Te megtennéd ezt? Ábrahám már idős volt. Nyugdíjas korú volt, készült, hogy végre befejezze a munkát, és megpihenjen, amikor Isten így szólt hozzá: ,,Nem. Porold le magad, és készülj fel életed legnagyobb utazására.” Amikor hitben élsz, gyakran megesik, hogy valahová el kell menned, gyakran olyan helyekre, ahová sosem terveztél menni.

Miért olyan fontos, hogy fejlődj a hitedben?

Mert minden, amit Isten cselekszik az életedben, azt az ő kegyelme által, a te hiteden keresztül teszi:

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt..." (Zsidókhoz írt levél, 11:6a)

„Legyen a ti hitetek szerint!” (Máté 9:29b)

„Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn.” (Róma 14:23b)

 

    Beszéljetek róla:

  • Hogyan növekedtél a hitedben az elmúlt hat hónapban?
  • Mit mondanának a hozzád közel állók, mit vetsz most az életedben?
  • Történt már veled, hogy Isten megkért, hogy hitben menj el valahová, te azonban nem engedelmeskedtél neki? Milyen hatásai voltak számodra az engedetlenségednek?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.30)

Szólj hozzá!

Aggódni fogsz, vagy bízol az Úrban?

2015. december 28. 03:00 - Molyhoslepke

„A nagylelkűségetek.... nem csak Isten népének szükségeit fogja betölteni, hanem ahhoz is vezet, hogy egyre többen fognak hálát adni imában Istennek."  (2Kor 9:11-12, GW fordítás)

A hited olyan, mint egy izom: akkor erősödik, ha használod. Isten kétségkívül az anyagiakon keresztül teszi próbára a hitünket leggyakrabban. Biztos többször próbára tett már téged is ezen a területen. Bízol az Úrban, vagy aggodalmaskodsz ilyenkor?

A Biblia azt mondja, hogy amikor adsz, bizonyságot teszel a hitedről: „A nagylelkűségetek.... nem csak Isten népének szükségeit fogja betölteni, hanem ahhoz is vezet, hogy egyre többen fognak hálát adni imában Istennek.” (Kor 9:11, GW ford.)

Soha nem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor megtanultam, hogy mennyire fontos a hitből való adás. Még diák voltam akkoriban. Két csekket kellett volna befizetnem, 500 dollárt tandíjra, 10 dollárt pedig egy barátomnak. A számlámon viszont összesen ötven dollár volt. Épp ekkor hallottam egy pásztortól, hogy a legjobb akkor elkezdeni tizedet fizetni, amikor tartozásunk van, vagy éppen ki kell fizetnünk valamit.

Ezért úgy döntöttem, adakozni fogok. Kivettem hát az ötven dollárt, és az Amerikai Biblia Társaságnak adtam. Ezután írtam nekik egy levelet is, amiben ez állt: „Küldök Önöknek ötven dollárt. Ha ezt olvassák, szeretném kérni, hogy imádkozzanak egy szegény, éhes, eladósodott diákért. Kérem, imádkozzanak értem!”

Ezzel elvetettem egy magot…

Három hét múlva egy beszédet kellett tartanom egy ifjúsági csoportnak a kaliforniai Norwalkban. Mivel önkéntes voltam, nem számíthattam fizetségre. De vasárnap este a pásztor felállt, és ezt mondta: „Gyűjteni fogunk most ennek a diáknak, aki egész héten itt volt velünk.” Miután megvolt a gyűjtés, odaadták a pénzt. Összesen 565 dollár volt. Ez azt jelentette, hogy ki tudtam fizetni az 500 dollár tandíjat, visszafizethettem a barátomnak a 10 dolláros tartozást, és be tudtam fizetni 55 dollár tizedet is.

Ezen kívül még száz hasonló történetet tudnék mondani. Számomra nem csupán elméleti tanítás, hogy Isten megáld minket, amikor adunk.

Az adás is az aratás törvényére épül. Azt mondja a Biblia: „aki keveset vet, az kevés termést is fog aratni, aki pedig bőven vet, annak az aratása is bőséges lesz.” (Kor 9:6, NIV ford.)

Mindig többet fogsz aratni, mint amennyit elvetettél, és ez az elv az élet minden területén így működik. Ha kritizálsz, csak több kritikát kapsz vissza. Ha dühöt sugárzol a környezeted felé, még többet kapsz belőle vissza.

Csak egyetlen kukoricamagot ültetsz, de sokkal többet kapsz vissza: egy egész növényt több cső kukoricával! Exponenciálisan megnő a hozadéka. Úgy aratsz, ahogy vetsz. Ez a világ rendje. Adj másoknak azon a területen, ahol szükségben vagy az életben, legyen bármi is az.

Amikor így teszel, növekedni fog a hited. Ha látod majd, hogy Isten sokkal többet ad, mint amit te adtál, kész leszel legközelebb még többet adni.

Beszéljetek róla

  • Hogyan tapasztaltad meg eddig azt, hogy növekedett a hited, amikor adtál?
  • Mi teszi számodra nehézzé azt, hogy adj vagy adakozz? Vannak olyan mentális, lelki vagy érzelmi korlátok, amelyekről úgy gondolod, hogy akadályoznak abban, hogy még többet adj? Mit gondolsz, miért vannak ezek a korlátok az életedben?
  • Hogyan tapasztaltad már meg eddig azt, hogy a magvetés törvénye működik az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12. 21.)

Szólj hozzá!

Bőven vess, hogy bőven arathass!

2015. szeptember 08. 03:00 - FodorImi

"Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy gazdagon megáldjon titeket, hogy mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (2 Korinthus 9:6-8, NIV fordítás)



Mikor adakozol, két alapelvre kell emlékezned, ezek pedig a 2 Korinthus 9:6-8 igeszakaszon alapulnak:
"Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy gazdagon megáldjon titeket, hogy mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (NIV fordítás)

Ez a vetés és aratás törvénye: Amit vetsz, azt fogod aratni – akár jót, akár rosszat. Amit elültetsz, azt kapod vissza. Ez igaz a pénzre és igaz minden másra is. Ha kritizáló vagy, az emberek téged is kritizálni fognak. Ha pletykálkodsz, tippelj, mi lesz? Mások is pletykálni fognak rólad. Ha sértődékeny vagy, az emberek is megsértődnek rád.

Amire szükséged van, adj többet belőle, és még többet fogsz visszakapni. Több energiára van szükséged? Kezdj el edzeni! Több megerősítést, biztatást szeretnél kapni az életedben? Add ugyanezt. Kezdj el más embereket bátorítani, erősíteni!

Ha fogsz egy gabonamagot, és elülteted a földbe, egy magot kapsz vissza? Nem! Én már vetettem kukoricát a kertemben. Mikor egy magot elvetsz a földben, nem egy magot kapsz vissza. Felnő egy szár, rajta egy csomó kukoricacső, és rajtuk kukorica magok ezreit kapod. Amikor egy avokádó magot ültetsz el, az nagy fává nő. Egy avokádót kapsz vissza? Nem. Több ezret. Mindig többet kapsz vissza, mint amennyit beleteszel.

A másik alapelv, hogy a vetés és aratás között mindig időkülönbség, késés van. Mikor elvetsz egy magot a földben, másnap már megkapod a kukoricacsövet? Természetesen nem. Egyik évszakban vetsz, és másik évszakban aratsz. Ugyanez igaz az adakozásra is. Mikor más embereknek adsz, Istennek adsz. Odaszánod az életed, de már másnap learathatod az eredményét? Nem. Van egy várakozási idő, mire Isten megadja az aratást. Miért? Mert Isten próbára teszi a hitedet, hogy lássa, hogy bízol-e benne a vetés és aratás közötti várakozási időszakban.

Mialatt vetsz és várakozol, bízhatsz benne, mert Isten kiárasztja a kegyelmét, hogy „minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”

Beszéljetek róla:

  • Hogyan vethetsz bőven, és hogyan vethetsz szűken?
  • Mi akadályoz meg abban, hogy bízz Istenben, amíg vársz az aratásra?
  • Mit tegyél, amíg vársz az adakozásod eredményére?


*(Daily Hope by Rick Warren - 2015.09.01.)

Szólj hozzá!

Ha önzetlenséget vetsz, örök életet aratsz

2015. május 27. 03:00 - magyarosijulia

„Az az ember, aki önzést vet, figyelmen kívül hagyva mások szükségletét, – figyelmen kívül hagyva Istent! – gyomot arat. Minden, amit felmutathat az életéből, csak gyom! De aki Istennek válaszolva vet, és megengedi, hogy Isten Lelke végezze el a növekedés munkáját, igazi életet és az örök élet termését aratja.” (Gal 6:7-8, MSG fordítás)

Az önzés tönkreteszi a kapcsolatokat, első számú oka a konfliktusoknak, érveléseknek, válásoknak, sőt háborúknak is.

A Jakab 4:1-ben ezt olvassuk: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?” Minden baj okozója az énközpontúság.

Nagyon egyszerűen be tud furakodni az önzés a kapcsolatokba. Amikor új kapcsolatot kezdünk, nagyon keményen dolgozunk, hogy önzetlenek legyünk, de ahogy telik az idő, az önzés elkezd belopakodni a kapcsolatba. Sokkal több energiát fektetünk a kapcsolatok építésébe, mint azok megtartásába.

Ha az önzés tönkreteszi a kapcsolatokat, akkor az önzetlenség az, ami növekedést eredményez. De mit jelent az önzetlenség? Sokkal kevesebb „én” és sokkal több „te” van az önzetlenségben. Azt jelenti, hogy először másokra gondolsz saját magad előtt, és mások szükségeit helyezed a sajátjaid elé (lásd Fil 2:4).

Az önzetlenség a legjobbat hozza elő másokból, és bizalmat eredményez. Tulajdonképpen, hogyha elkezdesz önzetlenül viselkedni egy kapcsolatban, a másik személy is változni kényszerül, mert nem vagy már ugyanaz, és másképp kell viszonyuljanak hozzád. Nagyon sokszor láttam már, hogy a legkevésbé szerethető emberek, akiket mindenki kerül, teljesen megváltoznak, ha valaki kedves és önzetlen velük szemben, és úgy viselkedik velük, ahogy arra szükségük van, nem  pedig ahogy megérdemelnék.

A Biblia azt írja a Gal 6:7-8-ban: „Az az ember, aki önzést vet, figyelmen kívül hagyva mások szükségletét, – figyelmen kívül hagyva Istent! – gyomot arat. Minden, amit felmutathat az életéből, csak gyom! De aki Istennek válaszolva vet, és megengedi, hogy Isten Lelke végezze el a növekedés munkáját, igazi életet és az örök élet termését aratja.” (Gal 6:7-8, MSG fordítás)

Ez a vetés és aratás működési elve: amit vetsz, azt fogod aratni is. Isten örök élettel jutalmazza az önzetlenséget. Úgy rendezte a világmindenséget, hogy minél önzetlenebb vagy, annál jobban megáld Ő téged. Miért? Mert azt szeretné, hogy egyre inkább olyanná válj, mint Ő, és az Úr önzetlen. Minden, amid ebben az életben van, az Úrtól kapott ajándék, mert Ő önzetlen volt veled szemben.

Akkor tudsz a legteljesebb életet élni, amikor teljesen odaadtad magad. Jézus azt mondta, hogy „Egyedül azok fogják megtudni, hogy mit jelent valóban élni, akik odaszánják az életüket értem és az örömhírért.” (Mk 8:35b TLB fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Számodra mit a legnehezebb odaadni valaki másnak?
  • Hogyan tudnád gyakorolni annak a dolognak az odaszánását ezen a héten?
  • Milyen módokon áld meg Isten, amikor önzetlen vagy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.05.20)

Szólj hozzá!

Imádkozz: Istenem, segíts hogy kitartsak, hogy ne adjam fel!

2015. május 11. 03:00 - gyanus

"Ne fáradjunk el a jó cselekvésében, mert a megfelelő időben élvezni fogjuk a munkánk gyümölcsét, ha nem adjuk fel." (Galata 6:9 NIV)

discouraged-man.jpg
Amikor az életben késnek a dolgok, ne bátortalanodj el. Tarts ki. Ne add fel!

Az Izráeliek feladták, ezért nem jutottak be az Igérte Földjére. 4 Mózes 14:2-4-ben azt olvassuk, hogy: "Az összes Izráeli zúgolódott Mózes ellen... "Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban!... Választanunk kellene egy vezetőt és visszamenni Egyiptomba."" (NIV fordítás) Feladták az álmukat. Megmenekültek 400 év rabszolgaságból, de azután vissza akartak menni, mert várniuk kellett.

Mint az Izráeliek, néhány ember szívesebben élne rabszolgaságban, minthogy szembe nézzen a szabadsággal kapcsolatos félelemmel. Nem hajlandók tovább menni és dolgozni a problémán, ameddig rendbe nem teszik. Fel akarják adni. Megelégszenek a középszerűséggel az életben.

Ne elégedj meg kevesebbel, mint Isten legjobb tervével életedre. Ha ez azt jelenti, hogy keresztül kell menned a konfliktusok alagútján, menj át rajta. Az alagút közepén sötét lesz, és vissza akarsz majd fordúlni a világosba, de tovább kell menned, ameddig ki nem jössz a másik oldalon a fénybe.

Ahelyett, hogy elbátortalanodnál, légy kitartó és imádkozz!

Galata 6:9-ben azt olvassuk, hogy "Ne fáradjunk el a jó cselekvésében, mert a megfelelő időben élvezni fogjuk a munkánk gyümölcsét, ha nem adjuk fel."

Ez az aratás törvénye: Mindig van egy szünet a vetés és aratás között. Vetsz az egyik évszakban, és egy másikban aratsz. Isten látni szeretné, hogy folytatod-e a földművelést, ültetést, és vetést. Ha látja életedben a kitartást, akkor elhozza az aratást. Nem fog rögtön eljönni, mert az értelmetlen lenne, ha rögtön elhozná az aratást - a jellemed nem fejlődne és a hited sem erősödne.

Jézus azt mondja Lukács 18:1-ben, hogy "Mindig imádkozzatok, és soha ne csüggedjetek el". (Phillips fordítás)

Ez a kettő lehetőséged van az életben: Imádkozol folyamatosan, vagy elcsüggedsz. Mindig tenni fogod egyiket, vagy másikat. Ha folyamatosan imádkozol, akkor nem fogsz elbátortalanodni. Ha nem imádkozol folyamatosan, el fogsz csüggedni. El fogsz bátortalanodni a problémák miatt, amelyekkel szembenézel az életedben - akár a munkában, az iskolában, vagy a családodban vannak azok. Ki kell tartanod az imádkozásban!

Mit imádkozol az életed várakozó szakaszaiban? Imádkozz, hogy "Segíts nekem kitartani, és add, hogy ne adjam fel." Isten hallani fog, és segíteni fog. Nem vagy egyedül, ezért nem kell elbátortalanodnod, akkor sem, ha valami késik az életedben.

Beszéljetek róla

  • Milyen leckéket tanultál meg amíg késett valami az életedben? Hogyan tudod alkalmazni ezt a leckét, az álmaid elérésével kapcsolatban?
  • Mit jelent folyamatosan imádkozni, vagy "mindig imádkozni"? Hogyan lehetséges ezt tenni?
  • Hogyan mutatta meg neked Isten a múltban, hogy Ő hűséges? Emlékeztesd magad azokra az élményekre, amikor elkezdenéd kétségbe vonni az Ő hűségét, a várakozás idején.   

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.05.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása