Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten tökéletes szeretete elűzi a félelmet

2013. július 31. 03:00 - magyarosijulia

„Aki bűnt cselekszik, az egyenesen az ördögtől van, mert az ördög az első, aki bűnt cselekedett. De Isten Fia megjelent, hogy megszüntesse az ördög útjait.” (1Jn 3,8 MSG fordítás)

Jézus legyőzte a halált, és ezáltal a sátánt is legyőzte. Tudtad, hogy Ő ezért jött a Földre? A Biblia azt írja az 1János 3,8-ban, hogy „Isten Fia megjelent, hogy megszüntesse az ördög útjait.”

De tulajdonképpen mi is az ördög útja? Először is összezavarja a szívedet: megtölti aggodalommal, bűntudattal, megbántódással, haraggal, félelemmel, zűrzavarral. Azt súgja a füledbe, hogy te értéktelen, haszontalan, reménytelen és céltalan vagy!

Honnan máshonnan jöhetnének ezek a gondolatok? Semmiképp sem Istentől! Sátán felhasználja mindezeket, hogy rabszolgaként tartson. A legnagyobb eszköze, amit felhasznál az életünk megrontásához, az a félelem.

A félelem nem Istentől van. Az 1János 4,18-ban ezt olvassuk: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” Sőt, a Biblia azt is mondja, hogy „Isten szeretet.” Tehát amikor félsz, az nem Istentől van, mert a szeretetben nincs félelem és Isten szeretet.

Lelkipásztorként megtapasztaltam, hogy legtöbbünk legnagyobb félelme a haláltól való félelem. Sátán felhasználja ezt a félelmet, hogy félrevezessen és befolyásoljon bennünket. De Jézus legyőzte a halált, és elpusztította sátán munkáját. Így, annak ellenére, hogy egy halálesetkor bánkódunk, mégis van reménységünk.

Kesergünk, mert hiányzik az, akit elvesztettünk. Gyászolunk, de tudjuk, hogyha hittek Jézusban, újra fogjuk látni egymást a Mennyországban. Azon a helyen várnak ránk, ahova Isten eredeti terve szerint mindannyian el kell jussunk.

Zsidó 2:14-15-ben ezt írja a Biblia: „Mivel mindezek a fiak és lányok hús és vér, Jézus is hozzájuk hasonlóan hús-vér testben jelent meg, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, vagyis az ördögöt. Így megszabadította azokat, akik egész életükben rabok voltak, mert féltek a haláltól.” (GW fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Mik a félelmeid?
  • Hogyan tudnád jobban betölteni az életedet Isten tökéletes szeretetével, hogy ne maradjon hely a félelmeidnek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.24.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása