Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hűség kiemel a munkahelyeden

2024. március 29. 03:00 - Mapetso

standout.jpg

„Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!”
(1Móz 39,6-9)

A hűség olyan tulajdonság, amelyből a mai társadalmunkban kevés van. Úgy tűnik, mintha már senki sem lenne hűséges semmihez. Nincs olyan, hogy márkahűség. A legtöbb ember nem hűséges a vállalatához, a főnökeihez, még a vezetőihez sem - csak saját magához hűséges.

A hűség régimódi tulajdonság. De ha valaki ezzel a ritka tulajdonsággal rendelkezik, azt elő szokták léptetni. A hűség kiemel a többiek közül!

A hűség azt jelenti, hogy hű maradsz - a főnöködhöz, vagy Istenhez, vagy valaki máshoz -, még akkor is, amikor a nehézségek próbára teszik elkötelezettségedet.

Könnyű hűségesnek lenni, amikor minden remekül megy, de amikor a hajó viharba kerül, akkor jön elő az igazi hűség. És mivel Istent jobban érdekli a jellemed, mint a karriered, a hűségedet gyakran a munkádban teszi próbára. A viharok közepette megnézi, hogy rád bízhat-e nagyobb felelősséget a mennyben.

József kemény próbatétel előtt állt. A Biblia ezt mondja: " Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39,6-9)

Na, ez aztán hűség! Józsefre ráveti magát egy gyönyörű nő, és megnyugtatgatja őt: "Azt hiszed, hogy elmondom a férjemnek? Viccelsz velem? Senki sem fogja megtudni. 'Tied lehet a torta és be is falhatod!' Csináld a dolgot és lesz egy jó kis kalandunk. Nagyszerű lesz. Nem lesz semmi gáz!"

Biztos vagyok benne, hogy Potifár nem volt tökéletes főnök, mert egyetlen főnök sem tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy József sokszor nem értett egyet a főnökével, mert mindketten emberek voltak. Nincs olyan, hogy valakinek mindig igaza legyen.

De József mégis elutasította a nőt, mert hűséges volt a főnökéhez. Tiszteletben tartotta a bizalmat, amit a gazdája belé helyezett.

Isten ránéz erre a fajta hűségre, és azt mondja: "Ilyen embert akarok előléptetni".

Ugye te is szeretnéd, hogy Isten ugyanezt mondja rólad?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy hűséget tanúsíts a munkahelyed és a főnököd iránt?
  • Miért fontos, hogy egy hűséges ember következetes is legyen?
  • Mit szeretnél elérni a munkádban vagy a karrieredben? Hogyan segíthet a cégedhez való hűséged abban, hogy ezt elérd?


Követed-e ma Jézust?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.
Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.22)

Szólj hozzá!

Még ne add fel!

2024. március 03. 03:00 - papk

grass-1913167_640.jpg

“Ezért nem adjuk fel soha. Bár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. Mert a mostani gondjaink kicsik, és nem tartanak sokáig. Mégis olyan dicsőséget teremtenek számunkra, amely messze felülmúlja őket, és örökké tart!"
2 Korinthus 4,16-17 (NLT fordítás )

Tudod, mi a különbség a hűséges és a hűtlen emberek között? A hűtlen emberek a nehézség első jelére feladják. A hűséges emberek kitartanak. A hűséges emberek elszántak, szorgalmasak, kitartóak. Nem tudják, hogy kell feladni! Tudod, hogyan lesz egy kis makkból tölgyfa? A tölgyfa nem más, mint egy makk, amely nem volt hajlandó feladni.

Nem tudok mindent, de egy dolgot igen: soha nem buksz el, amíg fel nem adod, és sosem érdemes feladni. Isten a nehéz időket arra használja, hogy próbára tegye a kitartásunkat.

Amikor megalapítottuk a Saddleback gyülekezetet, azt hittem, hogy hamarosan lesz egy épületünk. Ez tizenöt évig nem történt meg. A gyülekezet első 13 éve alatt 79 különböző épületet használtunk. Tudod, hányszor éreztem úgy, hogy feladom? Minden hétfő reggel! De nem tudom, hogyan kell feladni.Isten megkérdezte tőlem: "Rick, ha soha nem adnék neked épületet, akkor is szolgálnál engem?" Azt válaszoltam: "természetesen!”

A Saddleback létszáma meghaladta a 10.000 főt, még mielőtt felépítettük volna az első épületünket. Mit szólnál ahhoz, ha minden héten 10.000 embernek kellene fel- és lebontanod a helyét? Ebben nincs sok dicsőség, csak kemény munka. Isten arra használta azokat a nehéz időket, hogy próbára tegye a kitartásunkat.

Ha most nehéz időket élsz át, akkor ez az igevers neked szól: "Ezért nem adjuk fel soha. Bár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. Mert a mostani gondjaink kicsik, és nem tartanak sokáig. Mégis olyan dicsőséget teremtenek számunkra, amely messze felülmúlja őket, és örökké tart!" (2 Korinthus 4,16-17, NLT fordítás)

Istent jobban érdekli, hogy mivé válsz, mint az, hogy mi történik veled. Gyakran megengedi, hogy megpróbáltatások, gondok, próbatételek és problémák legyenek az életedben, hogy szorgalomra és elszántságra tanítsanak és formálják a jellemedet. A probléma, amin most keresztülmész, a hűséged próbája. Tovább szolgálod Istent, akkor is, ha az életed nem egy habostorta?

"Ne fáradjunk el a jócselekedetekben, mert a megfelelő időben aratunk majd, ha nem adjuk fel!" (Gal 6,9, NIV fordítás ).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen helyzetben érzed, hogy kész vagy feladni?
  • Hogyan tudod megújítani a lelkedet, hogy legyen erőd kitartani abban a helyzetben?
  • Mit tanulsz Istentől róla és magadról a megpróbáltatásaid közepette? Hogyan fejleszti ez a jellemedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Isten a javadra munkálkodik

2023. február 17. 03:00 - Anika Enikő

„Jóságod és szereteted körülvesz amíg csak élek.” (Zsol 23,6 NLT)


 

 

Isten még az elakadásaidban, a sérelmeidben, és a szokásaid közepette is vigyáz rád.

 

Dávid király ezt mondja a Zsoltárok könyvének 23.fejezetének a 6.versében: „Jóságod és szereteted körülvesz amíg csak élek.” (NLT)

Amikor Dávid azt mondja: „Jóságod körülvesz”, akkor  nem azt mondja, hogy: „csak jó dolgok fognak történni velem.” Dávid ugyanolyan jól tudta, mint bárki közülünk, hogy a jó emberekkel is történnek rossz dolgok. Őt is bántalmazták és igazságtalanul bántak vele, de mégis Isten szíve szerint való ember volt. Vétkezett olyan emberek ellen is, akik semmi rosszat nem tettek vele.

Dávid arra mutat rá itt, hogy, bármennyire is rossznak, gonosznak vagy nehéznek tűnik valami az életükben, és bármennyire is elszúrjuk a dolgokat, Isten a javunkra tudja fordítani mindazokat. Az Ő jósága körülvesz bennünket, bármilyen irányt vegyen is az életünk.

Ez Isten egyik nagy ígérete, amelyet a hívőknek tett: „Tudjuk, hogy Isten mindenben azoknak a javát szolgálja, akik szeretik őt, és akiket az ő szándéka szerint hívott el” (Róm 8,28 NIV).

Ha szeretjük Istent, és követjük a terveit, ő mindenben a javunkat akarja. Ez a vers nem azt mondja, hogy minden jó. És ha hívő vagy, akkor tudod, hogy minden Isten tervei és céljai szerint történik, és az ő tervei és céljai mindig jók.

Ez azt jelenti, hogy egy hívő életében nincs olyan nehézség, dilemma, vereség vagy katasztrófa, amelyet Isten végül ne tudna úgy megfordítani, hogy a célja teljesüljön.

Ha hiszed ezt, akkor ez megváltoztatja azt, ahogyan szemléled az életben zajló eseményeket; az Istennel és más emberekkel való kapcsolatodat, a múltadat, a jövődet és bármit, amivel ma szembesülsz.

Ha bízol Isten jó munkájában, akkor képes leszel magabiztosan szembenézni a legnehezebb kihívásokkal is az életben.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen lehetetlennek tűnő nehézséggel, dilemmával, vagy vereséggel kellett szembenézned?
  • Pál Rómaiakhoz írott levelének 8. rész 28. versének tükrében mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogy reagálj erre a helyzetre?
  • Gondolj egy olyan alkalomra, amikor Isten valami rosszat jóra fordított az életedben. Miért fontos visszaemlékezni arra, hogy Isten hűséges volt hozzád?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.10.)

Szólj hozzá!

Számíthasz Istenre

2021. október 17. 03:00 - Anika Enikő

„Minden jó és tökéletes ajándék felülről van, a mennyei fények Apjától száll le, aki nem változik úgy, mint a változó árnyékok.” (Jak 1,17 NIV)

Amikor minden megváltozik körülötted, fontos arra emlékezni, hogy Isten következetes Apa. Soha nem fog cserben hagyni. Számítani lehet rá. Megbízható, és méltó a bizalmadra.

Jakab levele 1. fejezetének a 17. verse azt mondja: „Minden jó és tökéletes ajándék felülről van, a mennyei fények Apjától száll le, aki nem változik úgy, mint a változó árnyékok.” (NIV)

Vannak földi apák, akik kiszámíthatatlanok. Néhányan a felnövekedésük során soha nem tudták, hogy az apjuk hogyan fog bánni velük. Soha nem tudták, hogy csendben lesz vagy erőszakos lesz; megölelni vagy bántani fogja őket; elfogadja vagy elutasítja őket. A következetlen apák bizonytalan gyerekeket szülnek.

Ám Isten nem ilyen hangulatember. Mennyei Apukád következetes. Az egyik dolog, amire számíthatsz Istentől, hogy ő mindig ugyanúgy fog viselkedni veled.

A Biblia ezt mondja Pál második levele Timóteushoz 2. fejezetének 13. versében: „Ha hitetlenek vagyunk, ő hű marad, mert nem tagadhatja meg önmagát.” (NIV)

A világ gyorsabban változik, mint valaha. Éppen ezért, amikor minden bizonytalan, szükséged van valamire az életedben, ami soha nem változik – horgonyra a lelked számára.

Csak van egy probléma: Ezen a bolygón semmi sem maradandó. Egy dologra azonban számíthatsz az örökkévalóságban: mennyei Apukád következetes, gondoskodó szeretetére.

A Biblia mondja: „Istenem irántam való szeretete változatlan” (Zsolt 59,10 TLB).

Erre mindig számíthatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A világ folyamatosan változik. Hogyan járul ez hozzá a stresszedhez?
  • Isten irántad való szeretete változatlan. Hogyan szolgál ez a lelked számára horgonyként?
  • Mik azok a jó és tökéletes ajándékok az életedben, melyek bizonyítják Isten irántad való változatlan szeretetét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.10.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten mondja meg neked, hogy mit adj!

2021. június 29. 03:00 - magyarosijulia

„Tiszteld az URat azzal, hogy neki adod minden jövedelmed első részét, ő pedig meg fogja tölteni magtáraidat búzával és árpával, borsajtóidat pedig túlcsordítja a legfinomabb borokkal” (Péld 3,9 TLB).

Adhatsz ésszel vagy kijelentés hatására. Ha hívő személlyé fogsz válni, akkor meg kell tanulnod kijelentés hatására adni.

Amikor ésszel adsz, így gondolkodsz: „Ennyit tudok észszerűen adni.” Ez nem igényel semmiféle hitet.

Kijelentés hatására adni az, amikor ezt mondod: „Uram, mit akarsz adni rajtam keresztül? Mit akarsz, mennyire bízzak benned ebben a konkrét esetben?"

Feleségemnek, Kaynek és nekem sokszor próbát kellett kiállnunk az adakozással, amikor nem volt meg a szükséges összeg – és Istent mindig hűségesnek találtuk.

Az egyik legdrámaibb példa az volt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet épületének építésére 1993-ban. Sok ember elkötelezte magát, hogy három évig adakozni fog. Úgyhogy én is imádkoztam Kay-jel, és hitünk szerint hallottuk Istent, amint azt mondta nekünk, hogy egy olyan összeget adjunk, ami semmi esetre sem volt észszerű. Tulajdonképpen ez több volt, mint amit megengedhettünk magunknak. De bíztunk Istenben az összeggel kapcsolatban.

Ezután Isten arra szólított fel A krónikák első könyve 29. fejezete által, hogy hirdessem ki az adományom, ahogy Dávid király tette, hogy ez bátorítsa és kihívja a gyülekezetünket. Több ok miatt igazán nem akartam ezt – beleértve, hogy nem akartam gőgösnek tűnni. Isten viszont azt mondta, hogy tegyem meg. Én meg azt akartam, hogy megáldja azt az épületet, így megtettem. Egyik vasárnap a gyülekezet előtt álltam, és ezt mondtam: „Nem tudom, honnan jön a pénz, de elköteleztük magunkat arra, hogy 100 000 dollárt fogunk adni az elkövetkező három évben. Kérlek, imádkozzatok értem!

Egy hónappal később volt a hétvége, amelyen a különleges gyűjtést rendeztük. Előtte pénteken felhívott a Zondervan könyvkiadó. Azt mondták: „Rick, szeretnénk, hogy írj egy könyvet, amelynek címe A céltudatos gyülekezet legyen! Hisszük, hogy ez sikerkönyv lesz, így küldeni fogunk neked 150 000 dollár előleget.”

Amikor pár nappal később a gyülekezeti családom előtt álltam, és elmondtam nekik ezt a történetet, a hely megvadult. A gyülekezet ugrált, kiabált, táncolt és énekelt. Életem egyik legnagyobb élménye volt – és majdnem elszalasztottam a saját önfejűségem miatt. Ha nem álltam volna ki nyilvánosan, hogy megmutassam Isten kijelentésében való bizalmamat, a gyülekezet és én lemaradtunk volna arról, hogy meglássuk, Isten mennyire megbízható. Ez egy olyan lecke volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

A Biblia ezt írja: „Tiszteld az URat azzal, hogy neki adod minden jövedelmed első részét, ő pedig meg fogja tölteni magtáraidat búzával és árpával, borsajtóidat pedig túlcsordítja a legfinomabb borokkal (Péld 3,9 TLB).

Más szavakkal: adj kijelentés hatására, és ne észből! Amikor így teszel, ígérem, Istent hűséges lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkodj el azon, hogy mi motiválja az adakozásod! Észből vagy kijelentés hatására adsz?
  • Hogyan mutatta meg neked Isten a múltban, hogy mit akar, hogy adj? Hogyan hallgatsz ma az ő kijelentésére?
  • Milyen félelmek tartanak vissza az adakozástól, amikor szükségben vagy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.22.)

(TLB: A bibliaidézet szövege az angol Living Bible fordításból származik.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása