Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A legmegfelelőbb idő arra, hogy szeress, most van!

2023. október 06. 03:00 - Anika Enikő

 „Amikor csak teheted, tégy jót azokkal, akiknek szükségük van rá. Soha ne mondd a felebarátaidnak, hogy várjanak holnapig, ha már most segíthetsz nekik.” Péld 3,27-28 (GNT fordítás)

A legmegfelelőbb idő arra, hogy szeress, most van. Nem holnap. Nem később. Nem majd egyszer. Nem valamikor a napokban. Nem, amikor ráérsz. Nem hamarosan. Hanem most.

Nem értem az embereket, akik azt mondják: „Minden pénzemet megtakarítom, és ha meghalok, akkor majd jótékony célra fogom fordítani.”

Miért? Miért nem élvezed inkább a rendszeres adakozást? Miért nem éled át az adakozás örömét, amíg még élsz? Bármit is tervezel adni magadból – legyen az a pénzed, az időd, az energiád vagy bármi más – add oda azt most!

Évekkel ezelőtt kaptunk egy pénzadományról szóló szelvényt a Saddleback Gyülekezetben egy házaspártól, akik tudták, hogy az istentiszteleti központunkat analógról, digitálisra kell fejlesztenünk, és ki kell cserélnünk a több mint 15 éves berendezést. A csekk félmillió dollárról szólt, és egy cetli állt rajta: „Nagyon jó lenne egy új szőnyeg is.”

Ennek a házaspárnak örömükre szolgált még életükben adományozni, mintsem a haláluk után. Ezért mondom: „Addig adj, amíg élsz, hisz akkor tudni fogod, hogy milyen célra adakoztál!" és örömöt fog jelenteni a számodra!

A legtöbb ember számára a szeretet kifejezése nem egy 500 000 dolláros csekk kiállításában fog megnyílvánulni. Számodra a szeretet lehet, hogy abban mutatkozik meg, hogy meglátogatsz valakit a kórházban, vagy levelet írsz egy olyan valakinek, aki magányosan tölti a mindennapjait, vagy kedves vagy az ellenszenves munkatársaddal. Bármilyen formában is nyílvánítod ki a szeretetedet, tedd azt meg most.

A Biblia azt mondja: „Amikor csak teheted, tégy jót azokkal, akiknek szükségük van rá. Soha ne mondd a felebarátaidnak, hogy várjanak holnapig, ha már most segíthetsz nekik.” Péld 3,27-28 (GNT fordítás)

Tudtad, hogy Isten kifejezetten köréd szervez és helyez embereket, hogy kimutasd nekik a szeretetedet? Vannak olyan tevékenységek az életben, ahol nem árt halogatni vagy elhalasztani valamit egy megfelelőbb időpontig. De soha ne halogasd a szeretet kimutatását.

Megtanulni szeretni az oka annak, hogy Isten megteremtett téged, és ennek mindig elsőbbséget kell élveznie minden mással szemben.

Soha ne halogasd a szeretet kimutatását. Ne késlekedj kifejezni a szeretetedet és ne halogasd el. Szeress most!

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan tudnád kimutatni a szeretetedet valaki felé az életedben még ma?
  • Mik azok a zavaró tényezők vagy kifogások, amelyek megakadályoznak, hogy a jelen helyzetben kinyílvánítsd szeretetedet?
  • Mi az a dolog az életedben, amit halogattál, de Isten arra kér, hogy tedd meg, vagy add oda azt ma?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme engedi meg, hogy visszatérj a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által adatott, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz békét kötni Teremtőddel, akkor imádkozz eképpen:

Kedves Jézusom! Nem akarom, hogy bűneim többé elválasszank tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszat tettem, megbocsátatik; megismerem mi az életem célja, és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba a Mennyben.
Megvallom  bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, akkor megmenekülök. Hiszem, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által kapható, és nem bármi által, amit én teszek. Befogadlak Uramnak az életembe. Ma életem minden részét a te vezetésed alá helyzem.
Azt akarom élni, amire te teremtettél, és az életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgálhassalak ahelyett, hogy magamat szolgálom. Rád bízom életem, arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha ezzel az imának az elmondásával, most fogadtad be Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy küldj egy emailt a Rick@PastorRick.com emailcímre. Szeretnék neked ingyenes anyagokat küldeni, amik segítenek, hogy Jézussal járd az utad.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.29)

Szólj hozzá!

Istennek tett ígéreteidet szaporán tartsd meg

2022. augusztus 21. 03:00 - csmsdvd

darazsfeszek.jpg

Istennek tett ígéretedet, mihamarabb tartsd be” (Préd 5,4 GNT fordítás).

Valószínűleg nagyon sok ígéretet teszel. Gondolj csak vissza az elmúlt pár napra. Házastársadnak megbízásokat fogsz teljesíteni, főnöködnek határidőt fogsz betartani, egy gyereknek egy feladatban fogsz segíteni. Esetleg magadnak tettél egy ígéretet, hogy egészségesebben fogsz élni. Vagy Istennek is tettél egy ígéretet.

Amikor Istennek teszel egy ígéretet, szaporán kell megtartanod. Ugyanúgy ahogy a késleltetett engedelmesség engedetlenség, a késleltetet ígéret is teljesítetlen ígéret.

A prédikátor könyve 5. fejezetének 4. verse szerint:„Istennek tett ígéretedet, mihamarabb tartsd be” (GNT fordítás).

Valószínű, hogy amikor elkezdted követni Jézust, tettél neki egy ígéretet, hogy az ő tervei szerinti életet fogsz élni, nem a sajátod szerint. Ahhoz, hogy betartsd ezt az ígéretedet, van egy másik helyzet, amikor szintén gyorsan kell cselekedned: Ha megkísértenek, gyorsan el kell menekülnöd.

Amikor kísértést érzel, hogy megtegyél valamit, megelőző és vészhelyzeti taktikával kell rendelkezned. A megelőző taktika azt jelenti, hogy dolgozol azon, hogyan tudsz kimaradni kísértő helyzetekből. Ma azonban a vészhelyzeti taktikákkal foglalkozzunk, mit kell tenned akkor, amikor megkísértenek.

A Biblia egyértelműen kimondja, mit tegyél kísértés esetén: „Menekülj el ezektől az ördögi dolgoktól!” (1Tim 6,11 NLT fordítás)

Amikor kísértést érzel, hogy valami olyat tegyél, ami önmagad érdekei ellen való vagy becstelen Istennel szemben, akkor azonnal el kell menekülnöd a helyzetből. Más szóval futnod kell!

Mi az, amit nem szabad megtenned? A kísértéssel ne érvelj. Ne küzdj ellene! Miért is? Mert veszíteni fogsz.

Ha a tévében olyasmit nézel, ami felkelti a kéjvágyadat, válts csatornát. Ha küzdesz az alkohollal, tartsd magad távol, menekülj a kocsmapulttól.

Egy konkrét kísértés, amiről a Biblia azt mondja, menekülnöd kell előle, az a bálványok imádása: „kerüljétek a bálványimádást!” (1Kor 10,14)

„Várjunk egy kicsit” mondhatnád. „A házamban nincsenek bálványok!”

Azonban minden, amit Isten elé helyezel, az bálvány. Bizonyos kultúrákban a bálványok kő vagy fa figurák. Az Egyesült Államokban inkább a pénztárcánkban hordjuk ezeket a bálványokat, vagy nézzük őket a tévében, vagy a kocsibehajtón parkoltatjuk őket.

Vagy másképpen is fel lehet tenni a kérdést: Milyen embert vagy tárgyat bálványozol? Sikert? Szépséget? Egy kedvenc atlétát vagy sportot? Egy hírességet, celebet? Közösségi csatornát?

Függetlenül attól mi a bálvány, és mi a kísértés tárgya, a stratégia egyértelmű: Fuss el. Ne érvelj, ne küzdj ellene. Csak fuss. Ha nem akarod, hogy a darázs megcsípjen, menekülj el a darázsfészektől.

Emlékezz: számít, hogy betartod-e az ígéretedet! Ezért amikor Istennek ígéret teszel, sietve tartsd meg azt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Istennek milyen ígéretet tettél, amit ma kell teljesítened?
  • Milyen kísértéseddel próbáltál küzdeni ahelyett, hogy elszaladtál volna?
  • Mi az a bálványod, amit Isten elé helyeztél? Hogyan nézne ki, ha elmenekülnél előle?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.14.)

Szólj hozzá!

Ragadd meg a pillanatot!

2021. november 14. 03:00 - Tomes Lívia

pillanat.jpg

„Jézus mondta: »Nincs halogatás! Nincs hátranézés! Nem halaszthatod holnapig Isten királyságát! Ragadd meg a mai napot!«” (Lk 9,62 The Message)

Márk evangéliuma 10. részében olvassuk, hogy hatalmas sokaság követte Jézust, amint elhagyta Jerikót. Egy Bartimeus nevű vak férfi koldult az út szélen. Amikor Bartimeus meghallotta, hogy Jézus a közelben van, kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47 NIV)

Amikor Bartimeus felkelt azon a reggelen, nem sejtette, hogy aznap Jézus Krisztus fog mellette elhaladni. Úgy gondolta, hogy ez csak egy újabb átlagos nap: ugyanaz a hely, ugyanaz a segélykiáltás, ugyanaz a helyzet.

De hirtelen ott volt Jézus. Bartimeusnak nem volt ideje felkészülni vagy végiggondolni a reakcióját. Ez csak egy lehetőség volt, ami az ölébe hullott. És úgy döntött, hogy megragadja a pillanatot. Úgy döntött, hogy nem késlekedik és nem halogat. Meg akarta tenni – azonnal.

Ez az újrakezdés első kulcsa a te életedben is: bármit is szeretnél megtenni, tedd meg most. Ne mondd: „jövőre újrakezdem”, vagy „a jövő hónapban néhány változtatást fogok tenni”, vagy „holnap ez lesz a legfontosabb”. Most vagy soha. Ragadd meg a pillanatot!

Minden nap van lehetőségünk az újrakezdésre, de nem használjuk ki azokat. Miért? Mert halogatjuk.

A halogatás furcsa jelenség. Azt hiszed, hogy ez megkönnyíti az életedet, pedig valójában éppen az ellenkezőjét teszi. Ez egy stressz generátor!

Ha tudod a helyes dolgot, amit tenned kell, akkor ma itt az ideje, hogy megtedd. Ne tettesd, hogy várhatsz holnapig!

A Biblia újra és újra figyelmeztet, hogy ne számíts a holnapra. Nekem nem garantálták a holnapot, és neked sem. Jézus azt mondta: „Nincs halogatás! Nincs hátranézés! Nem halaszthatod holnapig Isten királyságát! Ragadd meg a mai napot!” (Lk 9,62 The Message)

Nincs garanciád, hogy holnap élni fogsz. Bármit is fogsz tenni, jobb, ha most teszed meg.

Jézus ma újrakezdésre hív? Ne késlekedj! Kövesd Bartimeus példáját, és ragadd meg a pillanatot!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed mely területén vagy helyzetében kell abbahagynod a halogatást, és megragadnod a pillanatot?
  • Ha tudnád, hogy nem jön el holnap, mit akarnál ma megtenni?
  • Mire hív ma téged Jézus, hogy újat kezdj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten minden nap ad lehetőséget, hogy másokon segíts

2021. április 24. 03:00 - csmsdvd

gyerekek.jpg

„Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (Péld 3,27).

Isten minden nap ad lehetőséget arra, hogy jóindulatú és kedvess légy a körülötted élő emberekkel. És ő látja, hogy mit teszel ilyenkor.

Az önzést választod vajon? Vagy esetleg észreveszed azokat, akiknek szükségük van egy biztató szóra, egy vállveregetésre vagy egy kis segítségre?

A Biblia arra buzdít, hogy „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (Péld 3,27).

Nem lesz mindig lehetőséged arra, hogy segíts. Amikor viszont van, akkor tedd meg!

Biztosan vannak olyan emberek körülötted, akikről úgy gondolod, hogy jó lenne segíteni nekik. A szándékod nagyon jó. De mégsem tettél semmit eddig. Miért?

Talán kifogásokat kerestél. Talán úgy gondolkoztál, hogy „Majd megteszem, amikor a dolgok rendeződnek.” Pedig te is tudod, hogy ez sohasem lesz így.

Ha akarsz valami jót tenni az életben, akkor azt mindig az adott pillanatban tedd meg! A Biblia szerint „Ha a tökéletes feltételekre vársz, semmit sem fogsz tenni” (Préd 11,4 TLB).

Tegyél jót még ma, mert holnap már nem biztos, hogy megteheted!

Jézus ezt mondta: „Mindannyiunknak gyorsan el kell végeznünk a feladatokat, amiket az bízott ránk, aki engem elküldött, mert hamarosan eljön az éjszaka, és akkor minden munka befejeződik” (Jn 9,4 TLB).

Isten feladatokkal bízott meg téged is. Ne várj arra, hogy minden feltétel ideális legyen ehhez! Inkább keresd azokat az Istentől kapott lehetőségeket, amikor másokat segíthetsz és bátoríthatsz. Azután pedig cselekedj!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kifogásokat szoktál te vagy általában az emberek felhozni akkor, amikor halogatjuk, hogy jót tegyünk másokkal?
  • Volt olyan, amikor „szándékodban állt” jót tenni, de kivártál, és így elszalasztottad a lehetőséget? Mit tanultál ebből? 
  • Hogyan kér Isten téged, hogy tegyél jót valakivel? Mit tudsz tenni már ma azért, hogy ez megvalósuljon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.17.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten utasít, azonnal engedelmeskedj!

2020. május 12. 03:00 - csmsdvd

20200512.jpg

„Gyorsan engedelmeskedem parancsolataidnak” (Zsolt 119,32 NCV fordítás).

A Biblia részletesen beszél az engedelmességről. Isten azért szeretné, ha engedelmeskednél neki, mert akkor megáldhat. Az ő parancsolatai a javadat szolgálják.

Sőt mi több, azt is elmondja, hogyan szeretné, ha engedelmeskednél. A Bibliából az a legfontosabb tanulság az engedelmességgel kapcsolatban, hogy Istennek azonnal kell engedelmeskedni.

A 119. zsoltár 32. versében olvassuk: „Gyorsan engedelmeskedem parancsolataidnak” (NCV fordítás).

Később, ebben a zsoltárban ugyanezt az üzenetet olvassuk más formában: „Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat” (Zsolt 119,60 GNT fordítás).

Ne halogass, amikor Isten szól, hogy tegyél meg valamit. Ne keress kibúvót! Ne húzd vissza magad! Csak tedd meg! Cselekedd meg még ma!

„Mi van akkor, ha nem értem, miért kér Isten bizonyos dolgot tőlem?” – kérdezheted magadtól.

Ahhoz, hogy valami hasznodra váljon, nem kell megértened. Nem értem, hogyan repülnek a hatalmas repülőgépek a levegőben, de utazom velük. Nem értem, hogyan működnek a számítógépek, de szeretek e-maileket küldeni.

Nem kell értenem Isten parancsait, hogy engedelmeskedjem nekik, és hasznomra váljon.

A gyerekek gyakran kérdezik, miért kell engedelmeskedni. A szülők gyakran mondják: „Azért, mert én kérem.”

Ezen a szülők ezt értik: „Ma még nem vagy elég érett, hogy megértsd, de hidd el nekem, én jobban tudom. Amit én kérek, a saját érdekedben kell megtenned.”

Ahogy egy gyermek, akként te is gyakran érzed a késztetést, hogy megkérdezd Istent: „Miért kell nekem ezt megtennem?”

Mint szerető szülő, lehet azt mondanád legszívesebben: „Azért, mert én mondtam. Többet tudok, mint te. Egy nap majd megérted, de ma még nem, viszont azt akarom, hogy mindenképp tedd meg, mert a te érdeked.”

Mi van akkor, ha nem tudsz jó szívvel engedelmeskedni Istennek? Továbbra is engedelmeskedned kell? Feltétlenül. Ez sokkal jobb, mint az engedetlenség. Az érett emberek a helyes dolgot teszik az érzéseik ellenére is.

Itt van az elv: A Bibliában, mikor Isten időpont nélkül jelenti ki parancsát, akkor ő azt akarja, hogy azonnal cselekedj.

Amikor gyerekeink kicsit voltak, a feleségem, Kay egyszer azt mondta: „Este hatra gyertek vacsorázni.” Ilyenkor azt várta el, hogy este hatra jöjjünk. Máskor csak annyit mondott: „Gyertek vacsorázni”. Ilyenkor azt értette, hogy azonnal menjünk.

Ugyanez van Istennél. Amikor valamit időpont nélkül kér, akkor az azt jelenti: azonnal.

Amikor késlekedünk az engedelmességgel, akkor megkérdőjelezzük Istent. Azt kérdezzük: „Istenem, biztos tudod, mi a legjobb?”

Gondolj erre a kérdésre: mi lenne akkor, ha Isten ugyanúgy reagálna a kérésedre, ahogy te engedelmeskedsz neki? Amikor bajban vagy, azt szeretnéd, ha Isten azonnal segítene. Amikor Isten kér valamire, akkor azt szeretné, ha azonnal megtennéd.

A késleltetett engedelmesség engedetlenség. Ha szeretnéd Isten áldását, akkor mihamarabb kövesd parancsait!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Vajon miért engedetlenség a késleltetett engedelmesség?
  • Kérdőre vontad-e már Istent azzal, hogy „miért?”, ahelyett, hogy engedelmeskedtél volna parancsának? Szánj rá pár percet, és imádkozz! Mondd el Istennek, hogy engedelmeskedni fogsz parancsának még ma!
  • Van-e Istennek olyan elrendelése számodra, amit most kér, és halogatod? Kötelezd el magad, hogy mától nem halogatod, hanem megteszed.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása