Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csak reméld, hogy a Mennybe jutsz!

2022. október 10. 03:00 - BlaZsu

 

“Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Ján 5,11-12)

menny.jpg

 Ha elmennél ma egy bevásárlóközpontba és megkérdeznéd az embereket, hogy a mennyországba vagy a pokolba fognak-e jutni, valószínűleg sokan azt mondanák, “Remélem, a mennyországba kerülök!”.

De remélni nem elég! Azért imádkozom, hogy neked ne ez legyen a válaszod. Örökkévaló sorsod túl fontos ahhoz, hogy ne legyél biztos benne!

Semmi sem garantálja, hogy egy perc vagy egy óra múlva még élni fogsz itt a Földön. A legutóbbi statisztikák szerint a halálozási arány a világban még mindig 100 százalék!

A halál tehát elkerülhetetlen, és ezért butaság lenne nem felkészülni rá. Ne próbálj terelni és halogatni, amikor életed legfontosabb döntéséről van szó.

A Biblia ezt mondja az 1 János 5,11-12-ben: “Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

Ennél világosabban nem is lehetne fogalmazni. Ha Jézus benned van, élsz, ha nem, akkor nincs benned élet. Választhatsz.

Nem kerülhetsz a mennybe valaki más hitén keresztül. És ha a pokolba kerülsz, az nem azért lesz, mert valaki más így döntött. Ez a te döntésed! Te döntöd el, hogy hol töltöd az örökkévalóságot!

Ezért ünnepelünk karácsonykor és húsvétkor. Ha Jézus nem jött volna el karácsonykor – és nem halt volna meg és nem támadt volna fel húsvétkor – akkor a helyzetünk reménytelen lenne. Hiába is tennél bármit, semmit sem számítana. Nem lenne meg a lehetőséged, hogy válassz!

A Biblia azt mondja, “Halottak voltatok bűneitek miatt, és mert a bűnös természetetek nem volt lemetszve. Azután Isten életre keltett benneteket Krisztussal, mert Ő megbocsátotta az összes bűnünket. Eltörölte a ránk vonatkozó vádak listáját és megsemmisítette azt azáltal, hogy odaszegezte a keresztfára.” (Kol. 2,13-14 NLT fordítás)

A kereszt a válasz a legnagyobb problémádra: Istentől való elszakítottságodra! Döntsd el még ma, hogy helyreállítod a kapcsolatod Istennel Jézuson keresztül. Így biztosan a mennyországban leszel egy örökkévalóságon át!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a tény, hogy nem biztos, hogy egy perc múlva még bármelyikünk élni fog itt a Földön, hogyan teszi sürgetővé számodra, hogy te is, illetve a barátaid és a családtagjaid is meghozzák a döntést, hogy követik Jézust?
  • Ki az az ember a környezetedben, akinek olvasnia kellene ezt az üzenetet? Hogyan tudnád jobbá tenni a kapcsolatotokat annyira, hogy meg tudd osztani vele ezt az üzenetet?
  • Ha a döntés, hogy követed Jézust, és így életed lesz (vagy elutasítod őt, és nem lesz életed) ennyire világos és kézenfekvő, akkor vajon miért nehéz mégis az emberek számára a választás?

Te készen állsz meghozni ezt a döntést?

Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd magad Jézus Krisztus mellett, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, Te megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha elrontottam, meg lesz bocsátva, megtudom, hogy mi az életem célja, és egy napon Te befogadsz majd engem örökkévaló otthonodba, a mennyországba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy Te Isten vagy, és Te vagy az én Megváltóm. Behívlak és befogadlak az életembe mint Uramat. Még ma átengedem neked életem minden területét, hogy te irányítsd azt.

Jézus, szeretnék megpihenni a Te szeretetedben. Köszönöm, hogy a Te szeretetedért nem kell megdolgoznom, és nem kell kiérdemelnem azt. Életem hátralevő részében téged akarlak szolgálni ahelyett, hogy önmagamat szolgálnám. Alázatosan felajánlom neked az életemet, kérlek ments meg engem, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A legrosszabb dolog a pokollal kapcsolatban

2022. szeptember 28. 03:00 - Mapetso

hell.png"Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy megtudjátok, örök életetek van." (1Ján 5,13, NLT)

 

Valószínűleg van egy kép a fejedben, amikor arra gondolsz, milyen is lehet a pokol. Ebben a képben talán vannak vörös meg fekete árnyalatok, sok tűz, és talán az egész fölé az ördög magasodik.

A pokol a Bibliában a kínok helyeként van leírva. Máté a 13. fejezet 42. versében azt írja, hogy ez egy "lángoló kemence, ahol az emberek sírni fognak és fogukat csikorgatják a fájdalomtól" (NCV).

Szörnyen hangzik ez a leírás, de tudod, mi a pokol legrosszabb része? A pokol az Istentől való teljes elszakadás, ami azt jelenti, hogy a pokol mindannak az ellentéte, ami Isten.

A Biblia azt mondja az 1Ján 4,18-ban: "A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet pedig kiűzi a félelmet" (NIV). A szeretet ellentéte a félelem. Szeretet nélkül élni azt jelenti, hogy állandóan halálra vagy rémülve. Ez a pokol.

Isten maga a szeretet, ezért a pokolban nincs szeretet.
Isten maga a világosság, ezért a pokol teljes sötétség.
Isten maga a jóság, tehát a pokolban abszolút semmi jó nincs.
Isten maga az élet, tehát a pokol az örök halál.
Isten kegyelmes, tehát ez azt jelenti, hogy a pokolban nincs kegyelem.

Gondoljunk csak bele, milyen lenne az örökkévalóság Isten megismerése és a szeretet öröme nélkül - egy örökkévalóság mindenféle öröm nélkül.

Szörnyű lenne - tényleg elképzelhetetlen. De ez maga a valóság mindazok számára, akik ebben az életben nem választják Jézus szeretetét és követését. A Biblia azt mondja: "Ha valaki nem szereti az Urat, az szakadjon el Istentől - örökre elveszve!". (1Kor 16,22 NCV).

Ha egész életedben azt mondogatod: "Nem akarom Istent az életemben", akkor az örökkévalóságot is Isten nélkül fogod tölteni. Bármit is választasz a Földön, az mindörökre a te választásod marad.

De van egy jó hírünk! Van mód arra, hogy teljesen biztos legyél abban, hogy a mennybe mész, és nem a pokolba. A Biblia elmondja, hogyan rendezheted a sorsodat: "Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok, örök életetek van" (1Ján 5,13 NLT).

Nem kell találgatásokba bocsátkoznod vagy töprengened valamiről, ami elkerülhetetlen és bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Ma már biztosan tudhatod, hogy amikor meghalsz, az örökkévalóságot Isten jelenlétében fogod tölteni. Ne halogasd tovább!

Rendezd el a jövődet még ma!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért halogatják oly sokan a döntést egy ilyen fontos dologról, amikor tudják, hogy a halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet?
  • Mit mondanál annak, aki azt hiszi, hogy elég jó volt ahhoz, hogy a mennybe kerüljön? Hogyan élsz másképp, ha már biztosan tudod, hogy hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

 

Ha még nem bíztad magad Jézusra, és nem kötelezted el magad az Ő követésére, akkor mire vársz még?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. És csak Isten kegyelme az, ami visszavezethet téged a vele való helyes kapcsolatra.

A Biblia azt mondja: "Kegyelemből vagytok üdvözülve, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem pedig cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd el ezt az imát:

"Drága Jézusom, nem akarom, hogy a bűneim továbbra is elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm és az egyetlen út az örök élethez. Bízom Benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség a kegyelemből, a hit által jön, és nem bármi olyasmi által, amit én teszek. Befogadlak Téged az életembe, mint az én Uramat. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Úgy akarok élni, ahogyan Te teremtettél engem, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy Téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Átadom Neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha épp most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.21)

Szólj hozzá!

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

2022. szeptember 27. 03:00 - gerbeaud

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Ján 3,16)

Az évek során találkoztam olyan emberekkel, akik tagadni akarták a gonosz létezését. Azt gondolják, hogy az emberek alapvetően jók és természetüknél fogva önzetlenek, és hogy magától értetődően mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezik.

Mindig csodálkozom, hogy ezek az emberek olvastak-e valaha is híreket! Nem kell messzire tekinteni ahhoz, hogy lássuk, a világ tele van megromlott kapcsolatokkal, megszegett ígéretekkel és bűnnel. A gonoszság mindenütt ott van körülötted - a világpolitikától a helyi konfliktusokig láthatod a gyűlöletet, a keserűséget és a korrupciót.

És mivel a bűn és a gonosz létezik, a pokol is létezik.

Ami igaz volt Noé idejében, az ma is igaz: "Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében" (1Móz 6,5-6).

Amikor Isten ránéz mindarra a rosszra, gonoszságra, ami a világban történik, megszakad a szíve, mert ő mindenkit szeret, és azt akarja, hogy megtanuljuk szeretni egymást.

De Isten szent és igazságos is. Ő tökéletes, és nem tud vétkezni. Ezért egy nap majd rendezi a dolgokat, és helyrehozza a rosszat: "mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket" (Zsol 96,13).

Addig is Isten szabad akaratot adott neked, hogy eldönthesd, szereted-e őt. Azért engedi meg a bűnt a Földön, hogy ez a választás lehetséges legyen - de a mennyben nem engedi meg a bűnt. A menny egy teljesen tökéletes hely.

Ha a menny egy tökéletes hely, akkor ez azt jelenti, hogy csak tökéletes emberek juthatnak oda. Ez persze probléma - mert te nem vagy tökéletes, és én sem vagyok az. Senki sem tökéletes!

Ha örökkévalóságra vagy teremtve, és nem vagy tökéletes, akkor nem mehetsz egy olyan tökéletes helyre, mint a mennyország. Akkor hová fogsz menni? A Biblia szerint a pokolba.

De hála Istennek! Ő utat teremtett - Jézus Krisztuson, az Ő Fián keresztül -, hogy csatlakozhass hozzá a mennyben: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (Ján 3,16-18).

A pokol valóságos. Ahogy a mennyország is. Válaszd Krisztust, és akkor nincs kárhozat. A választás a tiéd!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy nyíltan beszéljünk a pokol létezéséről, amikor az evangéliumról beszélünk az embereknek?
  • Mit válaszolnál valakinek, aki megkérdezi: "miért hiszed, hogy létezik a pokol?".
  • Szerinted lehet Istenben szeretet anélkül, hogy igazságot követelne? Miért vagy miért nem?

Úgy döntesz-e, hogy az örökkévalóságot Istennel töltöd?

A Biblia azt mondja: "Jézus Krisztusba vetett hitünkkel igazzá válunk Istennel szemében. És ez igaz mindenkire, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk" (Róm 3,22 NLT). Ha készen állsz arra, hogy elfordulj a bűneidtől, és átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy ezt az egyszerű imát elimádkozod:
"Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék benne bízni, mint a Megváltómban, és a mai naptól kezdve Uramként követni őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért kell aggódni a pokol miatt?

2022. szeptember 24. 03:00 - Anita.B

nr_kep.jpg“Az örökkévalóságot az emberi szívbe ültette.” Préd 3,11 (NLT fordítás).

A mennyország és a pokol valóságos. Isten azt akarja, hogy megértsd ezt az örökkévalóvalóságot és az élet minden valóságát, amely Igéjében, a Bibliában található.

Az élet első valósága, hogy Isten arra teremtett, hogy szeressen téged és azt akarja, hogy viszont szeresd őt. A Nagy Parancsolt azt mondja, “Szeresd Uradat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22,37).

Az élet második valósága ez: Az örökkévalóságra teremtettél. A Prédikátor könyve 3,11 ezt mondja, “Az örökkévalóságot az emberi szívbe ültette” (NLT fordítás). Nem számít, milyen jó dolgok vannak ezen a bolygón, életed egy pontján ezt gondolod majd, “Ennél többnek kell lennie.”

És van is! Sokkal több időt fogsz tölteni a halál másik oldalán, mint ezen az oldalon. Ez az élet felkészülés az életedre az örökkévalóságban.

Épp ezért, van az életednek harmadik valósága: Isten két örökkévaló helyet készített, a mennyet és a poklot.

Isten a világ megalapítása óta készíti elő a mennyországot. Jézus azt mondja a Máté 25,34-ben, “Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ teremtésétől nektek készített országot” (NLT fordítás). Nem kell örökké a bűn által megtört bolygón maradnod. Dönthetsz úgy, hogy a tökéletesség helyére mész, és örökké Isten jelenlétében leszel.

A pokol is valóságos hely. Jézus így folytatja, “Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és démonainak készült” (Mt 25,41 NLT fordítás). A pokol az ördögnek és az angyalainak készült, akik fellázadtak Isten ellen. Viszont most valósággá vált mindenkinek, aki úgy dönt, fellázad Isten ellen.

A következő néhány napban a pokol valóságáról beszélünk majd— nem azért, mert azt akarom, hogy félj és depressziós légy.

Azt akarom, hogy megértsd az igazságot a pokolról, hogy teljes mértékben befogadhasd az élet negyedik valóságát: te dönthetsz arról, hol töltöd az örökkévalóságot.

Az 5Mózes 30,19 ezt mondja, “Most választást adok neked élet és halál, Isten áldása és Isten átka között, és elhívom az eget és a földet, hogy tanúi legyenek a döntésednek. Válaszd az életet” (GNT fordítás).

Isten azt akarja, hogy az életet válaszd, és vele töltsd az örökkévalóságot. Fián, Jézus Krisztuson keresztül megnyitotta a mennybe vezető ajtót. Jézus megígérte, “Aki hisz nekem és megkeresztelkedik, üdvözül. De aki nem hisz nekem, elítéltetik.” (Márk 16,16 CEV fordítás).

Ha azt választod, hogy hiszel Jézusban, garantáltan örök életed lesz Istennel a mennyben. Micsoda ígéret!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért gondolod, hogy Isten megadja neked a választást, hogy szeresd őt vagy sem?
  • Hogyan segít jobban megérteni Isten szeretetét a pokol valóságának megértése?
  • Milyen módon készít fel Isten most az örökkévalóságra?

Bízhatsz Isten ígéretében

A bűnöd elválaszt Istentől, és semmit nem tudsz tenni, hogy helyrehozd a dolgokat. Szükséged van tehát valakire, aki megment bűneidtől és elfogadhatóvá tesz Isten előtt.

Éppen ezért küldte Isten Jézust. Jézus kereszthalála megfizetett minden rosszért, amit valaha elkövettél vagy el fogsz követni. Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, az Atyával. A Biblia azt mondja, “Isten előtt igazzá lettünk a Jézus Krisztusba vetett hitünk által. És ez mindegyikünkre igaz, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk” (Róma 3,22 NLT fordítás).

Úgy indulhatsz útnak Jézussal, hogy hiszel benne és megvallod bűneidet. Ha készen állsz arra, hogy átadd életedet Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: “Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűnömért, és te feltámasztottad őt. Megváltómként akarok bízni benne és a mai naptól fogva Uramként követni őt. Irányítsd az életemet és segíts teljesíteni az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot, hogy elfogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös úton.

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.09.17.)

Szólj hozzá!

Öt szellemi valóság, amit meg kell értened

2022. szeptember 23. 03:00 - ReveSz

green tree on brown field at daytime"A látható dolgok nem tartanak örökké, de a nem látható dolgok örökkévalók. Ezért tartjuk szemünket a láthatatlan dolgokon." 2 Korinthus 4:18 (CEV fordítás)

Minden, amit magad körül látsz, átmeneti. Vannak olyanok, amiket nem látsz, de örökké tartanak.

És ezek az örökkévaló és spirituális valóságok azok, amik igazán számítanak.

Az igazság az, hogy a szellemi valóságok ugyanolyan valóságosak, mint a fizikai valóságok. A szellemi dolgokra kell összpontosítanod, mert azok a valóság részei. Íme öt szellemi valóság, amit meg kell értened:

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged. A Jeremiás 31:3 szerint: "Örökké tartó szeretettel szerettelek téged" (NIV fordítás). Isten azért teremtett, hogy szeressen téged, és azt akarja, hogy megtanuld őt viszont szeretni. Ez az élet legfontosabb valósága.

Örökkévalóságra teremtettél. A Biblia azt mondja: "Az örökkévalóságot ... az emberi szívbe helyezte" (Prédikátor 3:11 NIV fordítás). Billy Graham evangélista így beszélt a halálról: "Egy napon azt fogod olvasni vagy hallani, hogy Billy Graham meghalt. Egy szót se higgyetek el belőle. Jobban élőbb leszek, mint most. Csak a címemet fogom megváltoztatni. Isten jelenlétébe fogok menni". Ő most már Isten jelenlétében van.

Isten két örök helyet készített elő. Mind a mennyország, mind a pokol valóságos, szó szerinti helyek. Nem csak "létállapotok".

Te választhatod meg, hogy hol töltöd az örökkévalóságot. Nem véletlenül fogod egy nap a pokolban találni magad. Azért leszel ott, mert te döntöttél így. Ha úgy döntesz, hogy Jézust teszed életed Urává, akkor vele töltöd az örökkévalóságot a mennyben. Ha úgy döntesz, hogy elutasítod őt, akkor örökké a pokolban fogsz élni. Nincs más lehetőség.

Nincs második esélyed a választásodra. A választásodnak időbeli korlátja van. Az egész életed arra van, hogy eldöntsd, hogy hol töltöd az örökkévalóságot. De, halálod után már nem gondolhatod meg magad!

Az, hogy mit teszel ezzel az öt igazsággal, hatással lesz az örökkévaló sorsodra, és átalakítja azt is, ahogyan az örökkévalóságnak ezen az oldalán élsz.

A földi élet mindig bizonytalan, ezért ha még nem döntöttél Jézus mellett, tedd meg még ma!

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, akkor imádkozd el ezt az imát:

"Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, meg lesz bocsátva, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

"Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy Isten, az én Megváltóm. Befogadlak téged az életembe, mint az én Uramat. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak. Neked van jogod az életemet irányítani.

"Jézus, a te szeretetedben akarok megnyugodni. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem, megérdemelnem, vagy megdolgoznom érte. Arra akarom használni az életem hátralévő részét, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy a nem látható dolgokra összpontosíts?
  • Hogyan mutatta már meg neked Isten a láthatatlant?
  • Mit gondolsz, miért adja Isten az egész életedet arra, hogy dönts Jézus mellett, de a halál után nem ad második esélyt a döntésre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.16.)    

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása