Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

2022. szeptember 27. 03:00 - gerbeaud

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Ján 3,16)

Az évek során találkoztam olyan emberekkel, akik tagadni akarták a gonosz létezését. Azt gondolják, hogy az emberek alapvetően jók és természetüknél fogva önzetlenek, és hogy magától értetődően mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezik.

Mindig csodálkozom, hogy ezek az emberek olvastak-e valaha is híreket! Nem kell messzire tekinteni ahhoz, hogy lássuk, a világ tele van megromlott kapcsolatokkal, megszegett ígéretekkel és bűnnel. A gonoszság mindenütt ott van körülötted - a világpolitikától a helyi konfliktusokig láthatod a gyűlöletet, a keserűséget és a korrupciót.

És mivel a bűn és a gonosz létezik, a pokol is létezik.

Ami igaz volt Noé idejében, az ma is igaz: "Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében" (1Móz 6,5-6).

Amikor Isten ránéz mindarra a rosszra, gonoszságra, ami a világban történik, megszakad a szíve, mert ő mindenkit szeret, és azt akarja, hogy megtanuljuk szeretni egymást.

De Isten szent és igazságos is. Ő tökéletes, és nem tud vétkezni. Ezért egy nap majd rendezi a dolgokat, és helyrehozza a rosszat: "mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket" (Zsol 96,13).

Addig is Isten szabad akaratot adott neked, hogy eldönthesd, szereted-e őt. Azért engedi meg a bűnt a Földön, hogy ez a választás lehetséges legyen - de a mennyben nem engedi meg a bűnt. A menny egy teljesen tökéletes hely.

Ha a menny egy tökéletes hely, akkor ez azt jelenti, hogy csak tökéletes emberek juthatnak oda. Ez persze probléma - mert te nem vagy tökéletes, és én sem vagyok az. Senki sem tökéletes!

Ha örökkévalóságra vagy teremtve, és nem vagy tökéletes, akkor nem mehetsz egy olyan tökéletes helyre, mint a mennyország. Akkor hová fogsz menni? A Biblia szerint a pokolba.

De hála Istennek! Ő utat teremtett - Jézus Krisztuson, az Ő Fián keresztül -, hogy csatlakozhass hozzá a mennyben: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (Ján 3,16-18).

A pokol valóságos. Ahogy a mennyország is. Válaszd Krisztust, és akkor nincs kárhozat. A választás a tiéd!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy nyíltan beszéljünk a pokol létezéséről, amikor az evangéliumról beszélünk az embereknek?
  • Mit válaszolnál valakinek, aki megkérdezi: "miért hiszed, hogy létezik a pokol?".
  • Szerinted lehet Istenben szeretet anélkül, hogy igazságot követelne? Miért vagy miért nem?

Úgy döntesz-e, hogy az örökkévalóságot Istennel töltöd?

A Biblia azt mondja: "Jézus Krisztusba vetett hitünkkel igazzá válunk Istennel szemében. És ez igaz mindenkire, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk" (Róm 3,22 NLT). Ha készen állsz arra, hogy elfordulj a bűneidtől, és átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy ezt az egyszerű imát elimádkozod:
"Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék benne bízni, mint a Megváltómban, és a mai naptól kezdve Uramként követni őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Tanuld meg szeretni Isten családját!

2021. július 03. 03:00 - Anika Enikő

„Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16,18 NLT).

Csak az egyház tart örökké.

Sok dolog van, amit szeretnénk, ha örökké megmaradna, ám a Bibliából tudjuk, hogy semmi más nem tart örökké. Semmilyen gazdaság, kormány, vagy nemzet nem marad fent örökre, csupán az egyház.

Jézus mondja Máté evangéliuma 16. fejezetének 18. versében: „Felépítem egyházamat, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (NLT).

A világegyetem Isten családja miatt jött létre. Hogy hívják Isten családját? Isten családja a gyülekezet, a templom, az egyház.

Az egyház, a gyülekezet nem egy épület, hanem Isten családja. Isten családot akart, és ezért úgy döntött, hogy megteremti a világmindenséget – csak azért, hogy létrehozhassa a földet, csak azért, hogy embereket alkothasson, csak azért, hogy mi szabad akartból dönthessünk mellette vagy visszautasíthassuk őt. Tudta, hogy jó-néhányunk úgy dönt, hogy viszontszereti őt, és mindazok, akik mellette döntenek a mennyországban örökre részei lesznek Isten családjának.

Mit jelent az számodra, hogy Isten családjába tartozol? Azt jelenti, hogy ha már az örökkévalóságban együtt leszünk, akkor jobb, ha már itt megtanulunk jól kijönni egymással. Amíg itt vagy a földön, szeretned kell Isten családját.

Úgy van! Nem elég csak Istent szeretni. Szeretned kell az egyházat is. Szeretnéd tudni, mennyire szereti Isten az egyházat? Meghalt érte. Aki azt mondja: „Szeretem Jézust, de nincs szükségem az egyházra”, az nem érti a dolgot. Az ilyen ember még éretlen hívő. Sokan járnak templomba, gyülekezetbe, de nem szeretik azt.

Szereted az egyházat? Vagy csupán használod azt, mint intézményt?

Krisztus meghalt az egyházért. Azt akarja, hogy tanuljunk meg szeretni és bízni Krisztus testének minden egyes hívőjében. Amikor szeretjük és szolgáljuk az egyházat, és együtt dolgozunk Isten világra szóló küldetésének beteljesítésén, belekóstolunk a mennybe, és mélyebben megértjük Isten szeretetét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon használják az emberek az egyházat ahelyett, hogy szeretnék az egyházat?
  • Mit gondolsz, Isten miért teremtett minket úgy, hogy szükségünk legyen egymásra?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz az egyház, gyülekezet iránti szeretet kimutatására?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.26.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések jelentése a https://napiremeny.blog.hu oldalon a jobboldali sávban a „Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor a telefonod a bálványoddá válik

2020. október 17. 03:00 - Ivanyina Krisztina

"Márta, Márta, válaszolt az Úr, annyi minden miatt aggódsz és idegeskedsz, pedig csak kevés dolog szükséges — valójában csak egy. Mária azt választotta, ami jobb, és ezt senki sem fogja elvenni tőle." (Lk 10,41-42 NIV fordítás)

elcsendesules_2019_800x400.jpg

Te birtokolod a telefonodat, vagy az birtokol téged?

Ha egy igazán értékes telefont veszel és azt tartod a legértékesebb dolognak az életedben, akkor a telefonod vált az isteneddé.  Ha engeded, hogy a telefonod elvonja a figyelmedet a legfontosabb dologról, akkor az a bálványod lett. Az eszközöd a mestered lett.

Jézus egyszer meglátogatta barátait, Lázár testvéreit, Mártát és Máriát. Márta nagyon el volt foglalva az ételkészítéssel és azzal, hogy jó vendéglátó legyen, de a testvére, Mária leült Jézus mellé és hallgatta a tanítását.

Márta neheztelve és csalódottan ezt mondta Jézusnak: „Uram, nem érdekel, hogy a testvérem magamra hagyott a házimunkával? Mondd neki, hogy segítsen!“ (Lk 10,40 NIV fordítás).

„Márta, Márta, válaszolt az Úr, annyi minden miatt aggódsz és idegeskedsz, pedig csak kevés dolog szükséges — valójában csak egy. Mária azt választotta, ami jobb, és ezt senki sem fogja elvenni tőle." (Lk 10,41-42 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja, hogy Márta figyelmét teljesen elterelte a készülődés, ami távol tartotta őt a legfontosabb dologtól: attól, hogy Jézussal töltsön időt.

Gyakran egy adott pillanatban te is úgy érezheted, hogy a helyes dologra koncentrálsz — válaszolsz egy sms-re, elintézel egy telefonhívást, ellenőrzöd valakinek az elérhetőségét vagy megválaszolsz egy üzenetet. De ha valami visszatart a legfontosabb dologtól, akkor az átvette az irányítást az életed felett.

Életed minden napján le kell ülnöd Jézus lábaihoz. Ezt a Jézussal töltött időt csendességnek hívjuk. Csendben leülsz és imádkozol, olvasod a Bibliát, és engeded, hogy Isten beszéljen hozzád az Ő Igéjén keresztül. Ilyenkor megvallod Neki, amit rosszul tettél, kérsz Tőle dolgokat, amikre szükséged van, és dicsőíted az Ő személyét. Ez a legfontosabb része a napodnak, mivel ez minden másra kihatással van a napod folyamán. Ez határozza meg, hogy mennyire ismered meg Istent és mennyire növekedsz Jézus követőjeként.

Amikor választanod kell az Istennel töltött csendesség és a telefonod között, te melyiket választod? Ha te is olyan vagy, mint az átlagemberek többsége, akkor napi szinten 3 óra 15 percet töltesz a telefonodon. Mennyi időt töltesz Isten Igéjével?

Ne engedd, hogy bármi is elterelje a figyelmedet. Te döntöd el, mivel töltöd az idődet. Válaszd azt, hogy azzal töltöd, ami a legfontosabb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Hogyan tudod felhasználni a telefonodon töltött napi időd egy részét arra, hogy mást is tanítvánnyá tegyél?
  • Amikor megpróbálsz fontossági sorrendet felállítani és eldönteni, hogy mi a legfontosabb, miért segít az, hogy megtervezed az időbeosztásodat?
  • Mindig veled van a telefonod? Ha igen, akkor próbáld meg ma egy kicsit távol tartani magadtól, vagy legalább az alkalmazásokat ne használd. Milyen változást tapasztalsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.10.)

Szólj hozzá!

Három kérdés, amit minden bibliai idézet olvasásakor fel kell tenned

2017. március 04. 03:00 - Benjoe70

„Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség…” (1Sám 15:22b)

bible_1.jpg

Ha nincs tapasztalatod abban, hogy Isten Igéjét hogyan alkalmazd az életedben, talán zavarban vagy. Hogyan teheted ezt meg? Ma három kérdést mutatok neked, melyeket bármely Igerésznél feltehetsz, és amik segíteni fognak abban, hogy a Bibliát a saját életedre alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik?
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben?

Ezt úgy hívjuk, hogy „alkalmazás-híd”. Építünk egy hidat a Biblia és a mi világunk közé. Próbáljuk meg úgy felépíteni ezt a hidat, hogy megfigyeljük, mint mond nekünk Pál apostol az 1Korinthus 8. fejezetében a bálványáldozati hús elfogyasztásáról. Olvassuk el az 1Kor 8:1-13-at, majd tegyük fel magunknak a fenti kérdéseket.

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták? Korinthosz templomában olyan emberek voltak, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és hogy a nekik felajánlott ételnek nincs varázsereje. Mai hasonlattal csak hamburger volt vagy egy jó steak. Nem számított, hogy megeszik-e, mert a bálványok, amiknek fel lettek áldozva, nem voltak igaziak. Így ez a csoport szabadon evett az ételből, de nem voltak tekintettel arra, hogy mások mit gondoltak erről. Voltak ott új hívők is, akiket zavart ez a gyakorlat. Úgy gondolták, hogy a hívőknek nem kellene megenniük az isteneknek vagy más vallásoknak feláldozott ételt. Pál azt mondja az érett, tapasztalt híveknek, hogy ne engedjék, hogy Istentől kapott szabadságuk megzavarjon más testvéreket.
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik? Ne használd arra Istentől kapott szabadságodat, hogy másokat kellemetlen helyzetbe hozz.
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben? Nem túl gyakori, hogy ahol élek, Dél-Kaliforniában, kapcsolatba kerülnék áldozatként felajánlott étellel. Feltételezem, nálatok sem jellemző az ilyen helyzet. Akkor ez azt jelenti, hogy mindez számunkra nem hordoz üzenetet? Természetesen nem! Ha az időtlen igazság ez: „Ne használd a szabadságodat arra, hogy másokat azzal zavarj; a szabadságot szeretetre kell felhasználni,” akkor az számomra azt jelenti, hogy figyelemmel kell lennem a körülöttem lévő emberekre, mert így mutatjuk ki a szeretetünket. Tedd fel magadnak a kérdést: „Uram, tettem bármit önzésből, önteltségből, vagy tudatos közönyből másokkal, ami testvérem életében törést okozott? Voltam-e felfuvalkodott önnön szabadságom tudatában, vagy építettem-e másokat a szeretetben?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy nagyon ismerős bibliai történetre. Amikor újra elolvasod azt a passzust és felhasználod a fenti három kérdést, milyen új igazságokat vagy az életedben alkalmazható változásokat fedezel fel a történetben?
  • Hiszed, hogy Isten a Biblián keresztül az életedet szándékozik irányítani? Hiszed, hogy az igazságai időtlenek, és az üzenetei még ma is érvényesek?
  • Hogyan tudod megmutatni a hitedet a cselekedeteid által?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.25.)

Szólj hozzá!

Miért tűri el Isten a gonoszságot?

2011. szeptember 18. 03:00 - husztin

 Ján 3:19 Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.    

 
Minden józanul gondolkodó embert sokkolt, dühített és egészen megdermesztett az a rettenetes tömeggyilkosság, amelyben ártatlan amerikaiakat gyilkoltak meg Szeptember 11.-én.  Szabadon áradtak könnyeink, szívünket pedig mély fájdalom járta át.
A szenvedéssel kapcsolatban olyan őszinte, személyes és magától értetődő a kérdés: 
-Miért engedi Isten, hogy ilyen gonoszság történjen? Ha Isten olyan nagyszerű és olyan jó,  miért engedi meg, hogy az emberek így bántsák egymást?
A válasz ugyanaz, mint ami a legnagyszerűbb áldásunk és a leggonoszabb átkunk:
-Képesek vagyunk arra, hogy döntsünk. Válasszunk jó és rossz között.  Isten szabad  akaratot adott nekünk. Saját képmására teremtett bennünket. Megadta a szabadságot, hogy megválasszuk a viselkedésünket, és megadta a döntés képességét lelkiismereti kérdésekben is. Ez az egyik nagy különbség, ami kiemel bennünket az állatok közül, de ugyanez a forrása a világot elborító fájdalomnak is.
 
Mindegyikünk alkalmas és hajlamos az önzésre és a gonosz cselekedetekre, és valahányszor ez történik, emberek sérülnek meg!  
A bűn az önzésből ered. Azt akarom cselekedni, amit én akarok, nem pedig azt, amit az Isten mond nekem. Sajnálatos módon a bűn mindig fájdalmat okoz másoknak, nemcsak nekünk.
 
Isten eltörölhetné a gonoszságot  a Föld színéről egyszerűen azzal, hogy elveszi a döntési szabadságunkat. Bábukká tehetne minket, akiket madzagon rángathat. Ezzel a lépéssel a gonoszság teljesen megszűnne. De Isten nem bábunak teremtett. Azt akarja, hogy szabadon és önként szeressék és dicsérjék Őt azok a teremtményei, akiket eleve kiválasztott és elhívott a szeretetre. Ez a szeretet nem volna valódi, ha nem lenne más választásunk is.
 
Igen, Isten vissza is tarthatta volna a terroristákat attól, hogy öngyilkos küldetésüket végrehajtsák. Zárlatossá tehette volna a szabad akaratukat, ahelyett, hogy ezt tegyék. De ebben az esetben ahhoz, hogy igazságos maradjon, mindannyiunkkal ezt kellene tennie. Bár te és én sem vagyunk terroristák, mégis önző döntéseinkkel és cselekedeteinkkel másokat bántalmazunk. 
 
A szabad döntések világában Isten akarata ritkán teljesül! Sokkal gyakoribb, hogy a könnyebbik utat választva a saját akaratunkat teljesítjük. Ne hibáztasd Istent a 9/11 tragédiájáért. Hibáztasd azokat, akik megtagadják Isten parancsát, miszerint: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat!”
A mennyországban! Ott Isten akarata tökéletesen teljesül! Ezért nincs szenvedés, fájdalom vagy gonoszság nála. De ez itt a föld. Egy bukott, tökéletlen hely. Itt minden nap döntenünk kell amellett, hogy teljesítjük Isten akaratát. Ez nem automatikus. Nem megy magától. Ezért mondta Jézus, hogy így imádkozzunk:
 
„…Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is…” 
 
A Biblia elmagyarázza nekünk a gonoszság gyökerét is: Mi emberek sokkal inkább keressük a magunk kedvét, semmint hogy annak a kedvére tegyünk, aki megteremtett bennünket.
Sok más kérdés is átvillan az agyunkon rosszabb napokon, de a választ nem a közvéleménykutatók, a tudósok, vagy a politikusok fogják megadni. Istenre kell tekintenünk és az Ő Igéjére vigaszért és iránymutatásért, válaszokért a kérdéseinkre.
Le merném fogadni, hogy az imaházak és Isten házai zsúfolásig telve voltak a Szeptember 11. utáni hétvégén. Megpróbáltatásainkban Teremtőnkhöz kiáltunk, csak hogy találkozzunk vele. A vágy mélyen belül gyökerezik és egyetemleges. 2001. szeptember 11-én milliók ajkát hagyták el elsőként ezek a szavak: „Ó, Istenem!” 
 
Arra teremtettünk, hogy kapcsolatban éljünk Istennel, de Ő arra vár, hogy mi önként válasszuk Őt! Ő kész rá, hogy vigasztaljon, vezessen és tanácsoljon minket fájdalmainkban. 
De a döntés rajtunk áll!
 
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása