Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A boldogsághoz legyél alázatos!

2021. augusztus 06. 03:00 - Besther

humble-732566_1920.jpg

Bár ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre, mint amihez ragaszkodni kell. Ehelyett feladta isteni kiváltságait; felvette egy rabszolga szerény helyzetét, és emberi lényként megszületett. Amikor emberi alakban megjelent, megalázta magát az Istennek való engedelmességben, és egy bűnöző halálával halt meg a kereszten” (Fil 2,6–8 NLT).

A boldogság a harmóniából ered, a harmónia pedig az alázatból. Jézus alapvető példája az alázatosságnak. Tehát, ha boldog akarsz lenni, alázatos ember, akkor meg kell kérdezned magadtól: „Mit tenne Jézus?”

 

Mit kezdene Jézus ezzel a problémával? Mit tenne azért a megsebzett emberért? Mit csinálna az irodában, a golfpályán vagy a házasságodban?

 

Amikor megkérdezed, hogy mit tenne Jézus, akkor a válaszod mindig alázatos lesz, mely inkább harmóniára és boldogságra épül, mint nehézségre, vereségre, keserűségre vagy haragra.

 

Tehát, mit jelent Jézushoz hasonlóan viselkedni?

 

1. Ne követelj olyat, amiről azt hiszed, hogy megérdemled! Pál levele a filippiekhez 2. fejezetének 6. verse ezt mondja: Bár ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre, mint amihez ragaszkodni kell (NLT).

 

Észrevetted már, hogy mennyire kultúránk ellen való az, hogy feladjuk a jogunkat valamiért? Igen, vannak jogaid, de a követelés nem a legjobb módja a szükségleteid kielégítésének. Lehetsz érzékeny anélkül, hogy megadod magad; lehetsz megértett követelőzés nélkül.

2. Keress módot a szolgálatra! Pál levele a filippiekhez 2. fejezetének 7. verse ezt mondja: „Ehelyett feladta isteni kiváltságait; felvette egy rabszolga szerény helyzetét, és emberi lényként megszületett (NLT).

Ha olyan akarsz lenni, mint Jézus, akkor meg kell tanulnod szolgálni.

3. Tedd azt, ami jó, még akkor is, ha fájdalmas! Pál levele a filippiekhez 2. fejezetének 8. verse ezt mondja:megalázta magát az Istennek való engedelmességben, és egy bűnöző halálával halt meg a kereszten (NLT).

Jézus az alázat végső mintaképe. Valójában Pál levele a filippiekhez folytatja: hogy Jézus alázatossága miatt „Isten felemelte őt a legmagasabb tisztelet helyére” (Fil 2,9 NLT).

Ha követed Jézus példáját, akkor Isten megfizeti alázatodat harmóniával és boldogsággal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a kapcsolat a boldogság, harmónia és alázatosság között?
  • Hogyan lehetsz egy kapcsolatban „gyenge megadás nélkül” vagy „megértett követelés nélkül”?
  • Milyen gyakorlatias módja van annak, hogy kövesd Jézus példáját és a szolgálatot válaszd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.30.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért nem fog soha boldoggá tenni a „csak egy kicsit több”?

2020. február 06. 03:00 - FodorImi

20200206.jpg

„Nagy nyereség az istenfélelem megelégedettséggel. Mert semmit sem hoztunk erre a világra, és semmit sem vihetünk ki belőle” (1Tim 6,6–7 NIV fordítás).

Istent messze jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed. Azt akarja, hogy nőj fel, és jobban hasonlóvá válj Jézushoz. Ő a hozzáállásodra fókuszál, nem arra, hogy könnyű életed legyen. Figyel téged, hogy lássa: vajon azt gondolod, hogy ha több lenne, akkor boldogabb lennél, vagy már megtanultad, hogy elégedett légy azzal, amit ő adott?

A Biblia azt mondja: „Nagy nyereség az istenfélelem megelégedettséggel. Mert semmit sem hoztunk erre a világra, és semmit sem vihetünk ki belőle” (1Tim 6,6–7 NIV fordítás).

Amikor megtanulsz elégedett lenni, akkor hiszed, hogy Isten jobban tudja nálad, mire van szükséged, és bízol benne, hogy megadja a bölcsességet, hogy jó pénzügyi döntéseket hozz.

A legtöbb ember az „amikor” csapdájában gondolkodik: „Amikor megszerzem ezt, akkor boldog leszek.” Amikor megkapsz egy bizonyos állást, amikor nyugdíjas leszel, amikor kifizeted a házadat, amikor minden számlád ki lesz fizetve és így tovább.

Isten azonban tudja, hogy ha most nem vagy elégedett, akkor mindig valami mást akarsz majd, amikor elérsz valamit. Állítólag egyszer valaki megkérdezte a milliárdos Howard Hughest, mennyi pénz tenné boldoggá, aki azt válaszolta, hogy „csak egy kicsit több.”

Eltöltheted az egész életedet a pénzre fókuszálva, próbálod előteremteni, megkeresni, megtakarítani, felhasználni. Ezért Isten a pénzügyeidet használja döntő próbaként arra, hogy mennyire bízol benne. Amikor szükségben vagy, azt akarja, hogy kérj, és tanulj megelégedettséget, így az örömöd nem attól függ, hogy milyen sokat vagy milyen keveset birtokolsz.

Az elégedettség nem olyan valami, ami természetesen jön bárkinek is. Olyan valami, amit minden nap gyakorolnod kell. Emlékeztetned kell magadat, hogy Isten gondoskodik rólad, és ellát mindennel, amire szükséged van. Válaszd azt, hogy szereted és megbecsülöd, amid már megvan.

Ha nem tanulsz meg elégedett lenni, akkor mindig többet akarsz majd. Ha azonban egyszer megtanulod az elégedettséget, nagyobb örömet találsz, mint amit bármi képes lenne megadni ezen a földön.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amiért most dolgozol, amiről azt gondolod, hogy boldogabbá tesz?
  • Honnan jön az örömöd?
  • Mondj egy gyakorlati módot: hogyan figyelhetsz jobban a megelégedettségre minden nap?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.30.)

Szólj hozzá!

Minél hálásabb, annál boldogabb vagy

2019. október 15. 03:00 - Tomes Lívia

gull-on-rock.jpg

„Minden alkalommal, amikor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” (Fil 1,3 NLT fordítás).

Ha egészséges kapcsolatokat szeretnél, kezdd a hálás hozzáállással! Sokkal boldogabb leszel, és jobban örülsz majd a kapcsolataidnak, ha fejleszted azt a szokásod, hogy hálás vagy az életedben lévő emberekért.

Pál azt írja: „Minden alkalommal, amikor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” (Fil 1,3 NLT fordítás).

Ez az egyszerű igazság a jó kapcsolatok alapja.

Amikor az életedben levő emberekre gondolsz, a hálaadás az első érzésed? Vagy szívesebben kérdeznéd: „Mit kell tenniük értem? Milyen problémáink vannak? Mit kell tennünk?” Az első gondolatod lehet, hogy nem a hála. De Pál egyik első gondolata a barátaival kapcsolatban a hála volt, és ezt a példát kellene követnünk, ha a kapcsolatainkat meg akarjuk tartani.

A probléma az, hogy minél régebb óta ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy ennek a személynek a jelenlétét magától értetődőnek veszed. Nem igaz? Az idő múlásával könnyebb az emberek hibáira és a rossz időkre figyelni az örömteliek helyett.

Ez az, amiért erőfeszítést követel a részünkről, hogy a hálás hozzáállást válasszuk az életünkben lévő emberekért. Minél tovább tartanak a kapcsolataink, annál nehezebb lehet emlékezni. De örök hatással vagyunk kapcsolatainkra, amint kialakul a szokásunk, hogy hálát adunk Istennek, amikor a házastársunkra, a gyermekeinkre, a szüleinkre, a testvéreinkre, a szomszédainkra, a munkatársainkra és a kis csoportunk tagjaira gondolunk.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen negatív gondolatokat szükséges helyettesítened a hála szavaival?
  • Kiért vagy hálás az életedben? Elmondtad Istennek? Elmondtad azoknak az embereknek?
  • Miért akarhatja tőlünk Isten azt, hogy megköszönjük neki az embereket, akiket ő helyezett az életünkbe?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.08.)

Szólj hozzá!

Miért kellene irgalmasnak lenned?

2019. július 19. 03:00 - Krnl

„Isten megáldja azokat, akik irgalmasok, mert hozzájuk irgalmas lesz” (Mt 5,7 NLT fordítás).

2019_07_12_21_52_30.jpg

Jézus azt mondja a Máté szerinti evangélium 5. részének 7. versében: „Isten megáldja azokat, akik irgalmasok, mert hozzájuk irgalmas lesz” (NLT fordítás).

Más szavakkal: amit adsz, azt fogod kapni. Meg kell tanulnod, hogy az irgalmasság szolgája legyél, ha azt akarod, hogy Isten áldása legyen az életeden.

De miért várja el Isten, hogy irgalmas legyél másokhoz? Miért kellene irgalmasnak lenned?

1. Mert Isten irgalmas hozzád.

Isten irgalma olyan bőséges, és az ő szeretete irántunk olyan nagy, hogy amíg mi szellemileg halottak voltunk az engedetlenségünkben, ő Krisztussal együtt életre keltett minket. Isten kegyelme által mentett meg benneteket.” (Ef 2,4–5 GNT fordítás).

Isten azt akarja, hogy add tovább az irgalmat, amit tőle elfogadtál.

2. Mert Isten parancsolja, hogy legyél irgalmas.

Szeretnéd tudni röviden, hogy miről szól az egész élet? Erről: „Az ÚR elmondta neked, hogy mi jó. Ez az, amit az ÚR követel tőled: tedd azt, ami helyes, szeresd az irgalmasságot, és élj alázatosan Isteneddel.” (Mik 6,8 GW fordítás).

3. Mert a jövőben több irgalomra lesz szükséged.

A jelen és a mennybe kerülésed között rengeteg hibát fogsz elkövetni, és szükséged lesz Isten irgalmára. De nem tudod elfogadni azt, amit te nem akarsz megadni másoknak. Jakab levele 2. fejezetének 13. verse mondja: „Irgalmasnak kell lenned másokhoz, különben Isten sem lesz irgalmas hozzád, amikor ítéletet mond feletted. De az, aki irgalmas, félelem nélkül állhat meg az ítéletkor” (NCV fordítás).

4. Mert az irgalmasság vagy elhozza a boldogságot, vagy elvezet hozzá.

A Máté szerinti evangélium 5. fejezetének 7. verse azt mondja, hogy Isten megáldja azokat, akik irgalmasok. Az áldott szó azt is jelenti, hogy boldog. Így minél többet tanulod, és minél többször kimutatod ezt a tulajdonságot, annál inkább áldott és boldog leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit jelent az, hogy szeretni az irgalmasságot?
  • Szerinted Isten hogyan áldott meg, amikor irgalmasságot mutattál mások iránt, még akkor is, ha nehéz volt így tenned?
  • Gondolj néhány esetre, amikor irgalmas lehettél másokhoz a múlt héten! Hogyan változtatta meg ez egy konkrét helyzet kimenetelét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.12.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Legyél megbízható!

2016. február 23. 03:00 - torokaron

„A megbízható barátok – akik teszik is, amit mondanak – olyanok, mint a hideg innivaló a tikkasztó hőségben - felüdítőek.” (Példabeszédek 25:13, MSG fordítás)

Minél több ember bízik benned, annál boldogabb leszel. Viszont ha nem vagy megbízható, nem leszel igazán boldog az életben.

Ha boldog szeretnél lenni, olyan valakivé kell válnod, akiben megbíznak az emberek.

Pál Timóteust említi példaként: „...tudjátok, hogy milyen ember Timóteus. Tudjátok, hogy velem együtt szolgált az Evangélium hirdetésében, mint ahogyan egy fiú szolgálja az apját” (Filippi 2:22, NCV fordítás).

Pál látta Timóteust munka közben, látta őt a legkülönbözőbb élethelyzetekben, és őszintének, igaznak, megbízhatónak és tisztességesnek tartotta. Timóteus bizonyította, hogy milyen ember. Rólad is tudják az emberek, hogy milyen ember vagy valójában? Vagy annyira megbízható, mint Timóteus?

Amikor a bankban valaki hitelt igényel, le fogják ellenőrizni, hogy mennyire fizetőképes. Meg akarják tudni, hogy rábízhatják-e a hitelt. Tudni szeretnék, hogy időben fizeti-e a számláit, hogy eddig teljesítette-e, amit vállalt, hogy számíthatnak-e arra, hogy visszafizeti majd a pénzt, vagyis hogy hitelképes-e.

Igazából az életünk minden egyes pillanatában "hitelképességi vizsgálatot" végeznek rajtunk az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk. Meg szeretnék tudni, hogy valóban azok vagyunk-e, akinek mondjuk magunkat. Te az vagy, akinek mutatod magad? Az igazi arcodat mutatod mások felé? Meg lehet bízni benned?

Ha boldog akarsz lenni a kapcsolataidban és az életben, akkor meg kell tanulnod megbízható és egyenes embernek lenni.

Hogyan lehet felépíteni azt a képet rólad, hogy valóban megbízható vagy?

Először is, őszinte és hiteles legyen az életed. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy, hanem azt, hogy olyan is vagy valójában, amilyen képet mutatsz magadról. Őszinte és hiteles vagy, mert a cselekedeteid összhangban vannak azzal, amit mondasz. A Példabeszédek 25:13 azt mondja, hogy „a megbízható barátok – akik teszik is, amit mondanak – olyanok, mint a hideg innivaló a tikkasztó hőségben - felüdítőek.” (MSG fordítás) A te barátaid megbízhatnak benned, hogy te valóban az vagy, akinek mondod magad?

Másodszor, tartsd meg az ígéreteidet. A Zsoltárok 15:4 azt mondja, „mindig megteszik, amit ígérnek, nem számít, hogy az mibe is kerül” (TEV fordítás). Ez azt jelenti, hogy betartod a szavad, még akkor is, ha azért nagyobb árat kell fizetned, mint gondoltad.

Ha megtanulsz őszinte és hiteles életet élni, és betartod az ígéreteidet, akkor mások szemében megbízható ember leszel, az életed pedig sokkal boldogabb lesz.

 

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, a Biblia miért mondja azt, hogy a megbízható barát olyan, mint a hűsítő ital a tikkasztó melegben? Miért értékes egy megbízható barát?
  • Te őszinte és hiteles embernek tartod magad? Miért, vagy miért nem?
  • Elő szokott fordulni, hogy másképp viselkedsz a különböző élethelyzetekben? Említs példákat erre.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.16.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása