Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus imádkozik a helyreállásodért

2025. március 16. 03:00 - R.K.A.

„A Sátán ... úgy akar elválasztani téged tőlem, ahogy a földműves elválasztja a búzát a héjától. De én imádkoztam érted ... hogy a hited meg ne fogyatkozzon. Hogy amikor majd talpra állsz, erősítsd a többi tanítványt.” Lukács 22,31-32 (GW fordítás)

2025_03_09_kep.jpg

Nem számít, hogy mennyire rontottad el az életed, imádság által lehetséges a helyreállás. Sőt, Isten arra is felhasználhatja a kudarcaidat, hogy másokon segítsen.

A Bibliában Péter tökéletes példája annak, aki elszúrta a dolgokat – az a férfi, aki hatalmas személyes és nyilvános kudarcot vallott, majd ebből talpra állt. De ebben a történetben nem az ő vagy valaki más imája segített neki felépülni, hanem Jézus imája.

Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy egyikük el fogja árulni őt. Péter természetesen biztos volt benne, hogy ez nem lehet ő. Elhamarkodva közölte Jézussal, hogy vele együtt megy a börtönbe - és akár még meg is hal érte!

Jézus azonban azt mondta Péternek: „Garantálom, hogy addig nem kukorékol a kakas ma este, amíg háromszor azt nem mondod, hogy nem ismersz engem” (Lukács 22,34 GW fordítás).

Jézus nem csak Péter bukását jósolta meg, hanem azt is tudta, hogy Péter fel fog állni ebből, és a kudarcát mások megsegítésére fogja felhasználni. Jézus azt mondja a Lukács evangéliuma 22. fejezete 31-32 versében: „A Sátán ... úgy akar elválasztani téged tőlem, ahogy a földműves elválasztja a búzát a héjától. De én imádkoztam érted ... hogy a hited meg ne fogyatkozzon. Hogy amikor majd talpra állsz, erősítsd a többi tanítványt.” (GW fordítás).

Ezt teszi Jézus most is értünk a mennyben. A Római levél 8. fejezet 34. versében ezt olvassuk: „Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt és feltámadt értünk, aki most Isten jobbján ül dicsőségben, és könyörög értünk.” (NLT fordítás)

Azért imádkozik érted, mert tudja, hogy a Sátán tönkre akarja tenni az életedet. Ha Jézus úgy gondolná, hogy van valami fontosabb az imádkozásnál, akkor inkább azt tenné. Ennyire fontos az ima mind a gyógyulás, mind a küldetés folyamatában. Jézus imádkozott és megbízta Pétert, hogy „erősítse meg a többi tanítványt” – bátorítsa testvéreit Isten családjában.

Téged is azzal bíz meg, hogy segíts másoknak.

Nem kell aggódnod amiatt, hogy mennyit vétkeztél már életedben. Valld meg a bűneidet, és fogadd el Isten bocsánatát a Jézusba vetett hit által. Ő már jóval előtted tudott a hibáidról és a kudarcaidról. Isten a gyógyulás Istene, és életed minden körülményét az ő céljaira fog felhasználni.

Bármilyen mélyre is zuhantál, tudd, hogy Isten kegyelme és szándéka minden pillanatot képes jóvá tenni.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj azokra az alkalmakra, amikor elszúrtad az életed. Miben ad reményt Péter története?
  • Milyen érzéssel tölt el az a tudat, hogy Jézus most is imádkozik érted? Milyen hatással van ez az önbizalmadra? A békességedre?
  • Gondolkodj azon, hogy hogyan használhatna Isten egy általad elkövetett hibát arra, hogy másokon segítsen.

 

Elnyerted már Isten megbocsátását?

Nem számít, mit tettél, vagy eddig hol voltál, Isten örökkévaló családjában van a helyed, amely készen áll és vár rád. A meghívás még most is érvényes. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz? Ezzel az imával kezdheted: „Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a magam terve szerint éltem, nem a te terved szerint. Szeretném, ha ez mostantól megváltozna. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

„Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy a tökéletes helyre kerüljek.

„Úr Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnömet. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, gratulálok! Kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

3 módszer, amivel elkerülheted a csüggedést

2022. december 03. 03:00 - flependzsi

arrows-g44d02bdda_1920.jpg

Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmetes ÚRra gondoljatok (Nehémiás könyve 4,8)

Hogyan győzd le a csüggedést? Kövesd Nehémiás példáját!

Nehémiás könyvének 4. fejezetében három módszert látunk, amivel ellenállhatunk a csüggedésnek.

1. Erősítsd azokat a területeket, ahol gyengének érzed magad

Gondold végig őszintén, mik azok a területek, ahol lelkileg sebezhető vagy. A harag a gyenge pontod, a szexuális vágyak, az önhittség, vagy valami más? Milyen lelki területen érzed gyengének magad?

Amikor Nehémiás meghallotta, hogy az ellenség meg akarja támadni a zsidókat, akik a falat építették Jeruzsálemben azonnal cselekedett: “odaállítottam a népet a fal tövébe, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként kardokkal, dárdákkal és íjakkal” (Nehémiás 4, 7). Nehémiás elvégezte a házi feladatát. Tudta, hol vannak a város legsebezhetőbb pontjai és ez alapján tervet készített.

Talán a te életednek is vannak olyan területei amiket meg kell erősíteni. Ahhoz, hogy távol tartsd a csüggedést újra kell gondolnod néhány dolgot. Adósságaid vannak? Gondold újra a költségvetésed! Fizikailag nem vagy formában? Gondold át az életviteledet! Ne add fel azokat a területeket, ahol gyenge vagy! Ehelyett inlább, erősítsd meg őket!

2. Fókuszálj Istenre

Legyőzheted a csüggedést, ha nem arra összpontosítasz, amit nem szeretnél hogy megtörténjen, hanem Isten ígéreteire. Néha csak rajtad múlik,hogy elcsüggedsz-e, hasonlóan a boldogsághoz. Senki sem kényszerít hogy elcsüggedj, hogy elkeseredj.

Amikor Nehémiás látta az emberek aggódását, kiállt és azt mondta nekik: “Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmetes ÚRra gondoljatok” (Nehémiás 4,8). Emlékeztette őket Isten nagyságára és hatalmára. 

Ne ismételgesd magadban a bátortalanító gondolatokat, hanem gondolkodj inkább Istenről. A Jónás könyve 2. fejezet 8. vers azt mondja: “Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra gondoltam”.

3. Harcolj

Ugye tudod, hogy szellemi harcban állunk? A Biblia azt mondja, “ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben” (1 Péter 5, 8-9). Passzívan, tétlenséggel nem tudsz ellenállni az ellenségnek. Harcolnod kell azért, amiről tudod, hogy Isten akarja, hogy megtedd.

Nehémiás így folytatja: “harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!” (Nehémiás 4, 9.) Tudod mi történt ezután? “Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához.” (Nehemiah 4, 8.) Isten megerősítette őket, hogy folytathassák a munkát.

Ha megerősíted életed gyenge területeit, Istenre fókuszálsz, és megtanulsz harcolni, sokkal felkészültebb leszel a csüggedés elleni harcban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miben érzed magad a legesendőbbnek ma? Mi lehetne az első lépés, hogy megerősítsd ezt a területet?
  • Mik azok a dolgok, amikre gondolva csüggedés vesz erőt rajtad? Isten milyen tulajdonságán gondolkodhatnál ehelyett?
  • Tudva, hogy van egy ellenséged, aki "keresi kit nyeljen el", hogyan tudnád motiválni magad a csüggedés ellen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.26.)

(A magyar bibliafordításokban különbözik a Nehémiás könyvében a versek számozása. A Magyar Biblia Társulat újfordása szerint a versek a 4. fejezet 7-9-es versei, míg a Károli fordításban az angol fordításokkal egyezően a 13-15-ös versek.)

Szólj hozzá!

Mondd úgy, ahogy lehetséges!

2020. február 17. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20200217.jpg

„A szeretet... mindig a legjobbat reméli” (1Kor 13,7 The Message fordítás).

Amikor nagy reménységgel vagy valaki iránt, akkor ezt ne csak közöld vele, hanem mond úgy, hogy ezt lehetségesnek tartod. Te hiszel abban, hogy Isten akar valamit tenni vele és általa, és ezzel megerősíted őt abban, hogy Istennek van célja az ő számára.

Tökéletes példa arra, ahogyan ez működik Bruce Wilkinson, egy író és tanár története. Évekkel ezelőtt, még amikor kezdő professzor volt a multnomah-i egyetemen, az első tantestületi gyűlésén megkapta osztályait. Ekkor egy másik professzor azt mondta neki: „Bruce, két »5-ös kategóriás« csoportot kaptál. Ők a legokosabb diákok az egyetemen, igazán elkötelezettek, és öröm tanítani őket. Szerencsés vagy, hogy már az első tanítási évedben »5-ös kategóriás« diákokat kaptál.”

Hamarosan Bruce rájött, hogy ez mennyire igaz: nagyon szerette tanítani azokat a gyerekeket. Sokkal érdekesebb volt őket tanítani, mint másokat. Okosabbak voltak, és jobb kérdéseket tettek fel.

Év végén Bruce azt mondta felettesének: „Remélem jövőre is »5-ös kategóriás« diákokat kapok!” A felettese azt válaszolta: „Nincs olyan, hogy »5-ös kategóriás« csoport. 6 évvel ezelőtt töröltük ezt a programot.”

Amikor Bruce ellenőrizte az osztálynaplókat, azt találta, hogy bár ezek a diákok hivatalosan nem „5-ös kategóriások”, de mégis több 5-ös jegyet kaptak, és sokkal komolyabb, jobban kidolgozott dolgozatokat készítettek, mint más osztályok. Bruce rádöbbent, hogy azt várta el ezektől a diákoktól, hogy jobb tanulók legyenek, és ők fel is nőttek ehhez a kihíváshoz.

Egész életeden át formálni fogod a körülötted lévőket az elvárásaiddal. Amikor a legjobbakat hiszed másokról, akkor visszatükrözöd rájuk Jézus soha véget nem érő szeretetét.

A bibliában Pál apostol azt mondja, hogy a szeretet nem zsörtölődik, és nem emleget fel múltbeli hibákat, hanem „A szeretet... mindig a legjobbat reméli” (1Kor 13,7 The Message fordítás). Az örökké tartó szeretet előretekintő. Optimista.

Az örökké tartó szeretet tele van reménnyel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Nehezen megy, hogy a legjobbat várd el valakitől? Amennyiben igen, hogyan tudnád megváltoztatni az elvárásaidat?
  • Hogyan, mit érzel, amikor valaki ismerősöd, például a házastársad vagy a főnököd nagy dolgokat feltételez tőled?
  • Mit gondolsz, Isten reménnyel van felőled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.10.)

Szólj hozzá!

Gyermekeidnek szükségük van az együttérzésedre

2019. november 07. 03:00 - Krnl

20191107.jpg

„Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől származik” (1Jn 4,7 NIV fordítás).

Ha tudni akarod, hogyan legyél jó szülő, és hogyan építs erős családod, nem kell az interneten keresgélned, vagy könyvesboltba menned. Ne kutass tovább, mert a nevelésről valaha írt legjelentősebb könyv: Isten Igéje, a Biblia.

A Biblia azt mondja János 1. levele 4. fejezetének 7. versében: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől származik” (NIV fordítás).

A gyerekeknek jobban szükségük van a kitartó és feltétel nélküli szeretetre, mint bármi másra. Olyan helyre van szükségük, ahol elfogadják őket a hibáikkal együtt.

Mi az együttérzés? Az együttérzés a szeretet és a megértés keveréke. Az együttérzés az, ha mindent tudsz valakiről, mégis kedveled azt a személyt.

A szeretet nem természetes. Meg kell tanulnod szeretni. Gyakorlás során tanulsz. Mi lehetne jobb gyakorlati hely, mint azok az emberek, akikkel kénytelen vagy együtt élni egész életedben? Ha meg tudod tanulni, hogy szeresd a családod, akkor bárkit tudsz szeretni. Miért? Mert könnyű azokat az embereket szeretni, akik távol vannak, de amikor állandóan velük vagy, nem mindig boldogulsz. Amikor a családban gyakorlod a szeretetet, akkor tanulsz igazán szeretni.

Sokszor szeretjük a gyerekeinket, de nem fejezzük ki olyan módon, ahogy ezt ők meg tudják érteni. A gyerekek háromféleképp értik meg a szeretetet: gyengédség, megerősítés és figyelem által.

Gyengédség: A gyerekeknek szükségük van sok ölelésre, érintésre, puszira. Szükségük van arra, hogy érezzék a szeretetet.

Megerősítés: Szükséges, hogy minden nap elmond a gyerekeidnek – naponta több, mint egyszer –, hogy mennyire szereted őket. Erősítsd meg, és építsd őket szeretettel.

Figyelem: Az egyik legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatsz, hogy meghallgatod őket. Amikor a gyerekekre figyelsz az ő szintjükön, azzal azt mondod: „Számítasz nekem. Fontos vagy nekem. Szeretném hallani, amit el akarsz mondani.”

Ennek során együttérzést mutatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen különböző módokon látod, hogy a gyermekeid kifejezik és fogadják a szeretetet?
  • Milyen rutinokat vagy szokásokat gyakorolhatsz, hogy a gyermekeid számára gyengédséged, megerősítést és figyelmet mutass minden nap?
  • Ha nincs gyermeked, mi a felelősséged az életedben lévő gyermekekkel szemben, mint például az unokahúgok és unokaöccsök, a szomszédok vagy a barátok gyermekei?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.31.)

Szólj hozzá!

Szembesítsd az igazsággal, és erősítsd meg a szeretetben!

2019. augusztus 05. 03:00 - Besther

„A bátorítás szava csodákat tesz” (Péld 12,25 TLB fordítás).

15nevtelen.jpgHa ma valaki odamenne hozzád, és azt mondaná: „Gyere, igyunk meg egy kávét, és közben rávilágítok életed összes olyan pontjára, amelyen változtatnod kell!” – akkor valószínűleg nem különösebben villanyozna fel ez a meghívás. Lehet, hogy arra gondolnál: „Mégis mit gondolsz, ki vagy te?” Lehet, hogy bosszússá, makaccsá és ellenállóvá válnál.

Itt egy jobb stratégia. Mikor valakivel az igazságról kell beszélned, akkor azt szeretettel tedd! Kezdd és zárd a beszélgetést pozitív megjegyzéssel, és a következőket erősítsd meg benne:

  1. Szereted őt, és törődsz vele. 
  2. Imádkozni fogsz érte, és segíteni fogsz neki.
  3. Hiszel benne, hogy meg tud változni.

Pál apostol ezt tette a korinthusiakhoz írt első és második levelében: megerősítéssel kezdett és zárt. Pál például azzal kezdi az egyik levelet, hogy „Mindig hálát adok Istennek értetek”, és így fejezi be: „Szeretetem legyen mindnyájatokkal Krisztus Jézusban”. A kettő között a levélben nagyon kemény igazságokat fogalmaz meg, miközben a szeretetet a közepén megerősíti: „Nagy a bizalmam bennetek, és rengeteg okom van, hogy büszke legyek rátok” (2Kor 7,4 GW fordítás).

Figyeljük meg, hogy Pál apostol az és szót használja. Sose használd a de szót egy szembesítéskor! Abban a pillanatban, amikor megteszed, bármit mondtál előtte vagy utána teljesen kitörlöd és érvényteleníted. „Szerintem te egy nagyszerű ember vagy, de...”, vagy „Régóta barátok vagyunk már, de...”. Helyettük használd az és szót! „Nagyszerű ember vagy, és hiszem, hogy még jobb lehetsz.” „Nagyon jó kapcsolatunk van, és azt hiszem, van pár dolog, amin még dolgoznunk kellene.” Ezt jelenti az, hogy megerősítesz valakit.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudsz felkészülni egy szembesítésre? Mit fogsz mondani?
  • A múltban miként erősített meg téged valaki, miközben valamilyen hiányosságra mutatott rá? Hogy érezted magad ettől?
  • Miért fáj néha az igazság?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása