Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hatékony vezetők szelídek

2026. június 20. 03:00 - Anita.B

 

chatgpt_image_2026_jun_15_18_03_24.png„A szelíd, kecses asszony tiszteletet nyer."
(Péld 11,16 MSG fordítás)

A szelídség a vezetés alapfeltétele. Bárhol is szeretnél vezető lenni – gyülekezetben, kormányzásban, üzletben, otthon, iskolában vagy a közösségedben – először szelídnek kell lenned.

Az angol Message fordítás így fogalmaz: „A szelíd, kecses asszony tiszteletet nyer” (Példabeszédek 11,16) – és ez a férfiakra is igaz. A szelídség tiszteletet szül, és tisztelet nélkül senki sem tud valóban vezetni.

Jézus „szelíd és alázatos szívű” volt (Máté 11,29). Minden tekintetben erős volt. Meg tudta némítani a gőgös vezetőket, és fel tudta borítani a templom asztalait. Mégsem veszítette el az önuralmát. Az erejét kontroll alatt tartotta. Szelíd volt.

Jézuson kívül Mózes az egyike azon kevés embernek a Bibliában, akit mélyen alázatosként írnak le – olyan alázatként, amely szelídségben nyilvánul meg.

Valószínűleg erős vezetőként gondolsz Mózesre. Szembeszállt a fáraóval, a kor egyik leghatalmasabb emberével, és követelte, hogy engedje el Isten népét. Mózesnek nem volt más az oldalán, csak Isten – és ez elég volt számára. De mielőtt Mózes vezető lett, szelíd volt.

Így ír róla a Biblia: „Az az ember, Mózes pedig igen alázatos volt (szelíd, kedves, önigazultságtól mentes), minden embernél inkább, aki a föld színén élt” (4Mózes 12,3 AMP fordítás).

De valószínű, hogy a szelídség nem jött számára természetesen. Visszatérő bűne a kontrollálatlan harag volt; heves természetű volt, és nehezen tudta kezelni az indulatát.

Egyszer annyira dühös lett, hogy megölt egy egyiptomit. Egy másik alkalommal, amikor lejött a hegyről a Tízparancsolattal, azt látta, hogy a nép bálványt imád. Annyira feldühödött, hogy földhöz vágta és összetörte a kőtáblákat. És a haragja végül megakadályozta abban, hogy belépjen az Ígéret Földjére.

Hogyan lehet tehát az, hogy az az ember, akinek egész életében problémája volt a haraggal, az egyetlen Jézuson kívül, akit a Biblia szelídnek nevez? Úgy, hogy Mózes tanítható volt. Amikor mások szóltak neki az életében szükséges változásokról, nem lett dühös. Inkább tanult belőlük.

Szelíd volt. És ez a szelídség tiszteletet hozott neki. A tisztelet pedig vezetővé tette.

Lehet, hogy te is küzdesz a haraggal, mint Mózes. Vagy talán túl engedékeny, türelmetlen vagy éppen lusta vagy. Bármi is a küzdelmed, döntsd el, hogy szelíd és tanítható szíved lesz. Meg fogod tapasztalni, hogy a szelídséged tiszteletet ébreszt azokban, akik körülötted vannak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szelíd vezetőket ismersz?
  • Szerinted a szelídség tiszteletre méltó tulajdonság? Miért?
  • Mit jelent tanítható szívűnek lenni? Melyik konkrét területen kérheted Istent, hogy ezt a lelkületet formálja benned?

(*Daily Hope by Rick Warren 2026.06.13.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Csak egyetlen lépés, hogy ismét közelebb kerülj Istenhez

2026. március 31. 03:00 - Anita.B

 

keze_kozotti_osszekapcsolodas_a_kereszt_fele.png„Ha visszatérsz hozzám, meggyógyítalak, és tovább szolgálhatsz engem.”
(Jeremiás 15,19 NLT)

Amikor Krisztus követőjévé válsz, Isten családjába születsz bele — és ez megmásíthatatlan. Bár bűneid befolyással vannak arra, mennyire érzed magad közel Istenhez, a kapcsolatod mindenképpen fennmarad Vele. Mindig csak egy lépés választ el attól, hogy visszatérj, és újra közel kerülj hozzá.

Mit tegyél tehát, amikor vétkezel? Egy szóval: Térj vissza! Fordulj ismét Krisztus felé. Ilyen egyszerű.

Isten ezt mondja az Ézsaiás 1,18-ban: „Bármilyen mély is a bűneid foltja, el tudom tüntetni, és olyan tisztává teszlek, mint a frissen hullott hó” (TLB fordítás).

Ha van bűn, amelyről azt gondolnánk, hogy megbocsáthatatlan, az az, amikor valaki háromszor is megtagadja Jézust azon az éjszakán, amikor elárulták. Jézus azonban tudta, hogy Péter meg fogja tagadni őt — és azt is tudta, hogy vissza fog térni hozzá. Sőt, még mielőtt ez megtörtént volna, ezt mondta Péternek a felső szobában: „Imádkoztam érted, hogy a hited el ne fogyatkozzon teljesen. Amikor pedig megtérsz és visszatérsz hozzám, erősítsd meg testvéreidet” (Lukács 22,32 TLB fordítás).

Jézus tudta, hogy Péter szolgálata hatékonyabb lesz a megtagadása után, mint előtte volt. És valóban így történt! Péter két könyvet is írt a Bibliában: az 1Pétert és a 2Pétert. Később megosztotta visszaemlékezéseit egy rokonával, amelyből Márk evangéliuma született.

Talán úgy érzed, hogy Isten megfeledkezett rólad. Nem így van. A Jó Pásztor otthagyja a 99 juhot, hogy megkeresse azt az egyet, amelyik elkóborolt (Máté 18,12–14). Isten tudja, hogyan távolodtál el. Lehet, hogy egyetlen nagy lépéssel, vagy sok apróval történt — talán már nem érzed magad olyan közel Jézushoz, mint korábban. Ha így van, imádkozz ahogy Dávid, amikor visszatért Istenhez házasságtörése után: „Add vissza nekem szabadításod örömét” (Zsoltárok 51,12 NLT fordítás). Dávidnak nem kellett eképp imádkoznia „Istenem, add vissza az üdvösségemet”, mert nem azt veszítette el. Örömre való képességét veszítette el.

Ha híján vagy az örömnek, csak egyetlen hitbéli lépés választ el attól, hogy visszatérj Istenhez és teljes gyógyulásban részesülj.

Miért ne térnél haza Krisztushoz már ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi tart vissza attól, hogy Istenhez fordulj és megbánd a bűneidet, miután vétkeztél?
  • Mit szeretnél, hogy Isten helyreállítson az életedben, ami a bűn miatt tört meg?
  • Hogyan lehetsz hatékonyabb Krisztus számára azáltal, hogy megtérésben hozzá fordulsz? Mit szeretnél elérni Isten országáért?
(*Daily Hope by Rick Warren 2026.03.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)
Szólj hozzá!

Miért dolgozol még mindig a kegyelemért?

2026. március 20. 03:00 - Krisztina Ivanyina

Van vagy nincs kegyelem? - Kötőszó„Isten kegyelme által, amely ajándék, mindenki megigazulhat. Meg kell szabadulniuk a bűntől Jézus Krisztus által.” 
(Róm 3,24 NCV)

Ha az utcán megkérdeznéd száz embertől: „Hogyan kerülhetsz a mennybe?”, sokféle választ kapnál, amelyek mind ugyanarra az alapgondolatra vezethetők vissza: ki kell érdemelni. Olyan válaszokat hallanál, mint: „Próbálj meg jó lenni és a legjobb tudásod szerint élni,” vagy „Dolgozz keményen azon, hogy erkölcsös ember legyél,” vagy „Több jót cselekedj, mint rosszat.” Ezek a válaszok a tetteken alapulnak, nem a kegyelmen.

De a megváltás ajándék, és egy ajándékért nem kell dolgozni. Ingyenes! Nem lehet kiérdemelni, nem lehet megvásárolni, és nem lehet megdolgozni érte.

Ez alapvető különbség a kereszténység és minden más vallás között. A kereszténység a kegyelemre épül. Minden más vallás a tettekre épül, és egy szóval összefoglalható: „cselekedj.” Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tenni Isten jóváhagyásához, a boldogság, a menny elnyeréséhez. Mindig vannak szabályok, előírások, rítusok – valami, amit meg kell tenned.

Ezzel szemben a kereszténység összefoglalható a „kész” szóval. Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten, ami visszahozott téged Istenhez. Készen van!

Egyszer valaki megkérdezte tőlem: „Rick lelkész, mit tehetek, hogy üdvözüljek?” Azt válaszoltam: „Elkéstél!” (Ez eléggé sokkolta.) „Valójában körülbelül 2000 évet késtél! Amit a megváltásodért meg kellett tenni, azt már megtették, és te nem tehetsz semmit érte.”

Jézus Krisztus már megtette. Ő kifizette a megváltásod árát a kereszten, ami most egy ajándék, amit neked kínálnak. Ezért mondta Jézus a kereszten: „Elvégeztetett.” Nem azt mondta: „Végem lett”, mert Ő még ma is él. Elvégeztetett a te üdvösséged. A terv, hogy kegyelmet adjon minden embernek, befejeződött.

A rómaiakhoz írt levél 3.fejezetének 24. verse így szól: „Isten kegyelme által, amely ajándék, mindenki megigazulhat. Meg kell szabadulniuk a bűntől Jézus Krisztus által.”

Nem a tetteid alapján jutsz a mennybe. A mennybe az alapján jutsz, amit Jézus Krisztus már megtett érted.

Amikor igazán megértjük a kegyelmet, elfogadjuk, mert ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphatunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért van az, hogy sokan a megváltásukért dolgoznak ahelyett, hogy elfogadnák Isten kegyelmének ajándékát?
  • Miért fontos, hogy másoknak is beszéljünk a megváltás ajándékáról, miután mi elfogadtuk azt?
  • Hogyan változott meg az életed, amikor jobban megértetted Isten kegyelmét?


Készen állsz elfogadni Isten ingyenes kegyelmi ajándékát?

Ha még soha nem fogadtad el a megváltás ajándékát, mondd el ezt az imát, hogy jelezd Istennek, hogy követni szeretnéd Jézust:

Drága Isten, bevallom, hogy a bűnöm elválasztott tőled, és egyedül nem tudom helyrehozni. De megtanultam, hogy annyira szeretsz, hogy elküldted Jézust, hogy kifizesse a bűneim árát. Azt mondtad, hogy Ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket, és ez rám is vonatkozik. Nem akarok többé távol élni Tőled. Nagyon hálás vagyok a kegyelmedért, hogy szeretsz, még akkor is, ha nem érdemlem meg. Szeretnék kapcsolatban lenni Veled.

Most tehát Jézusban bízom. Elfogadom Őt Megváltómnak és Uramnak, és hiszem az ígéreted, hogy általa örök életem van. Kérlek, vezess, változtass meg, és segíts követni Jézust minden nap. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

Ha elmondtad az imát, hogy befogadod Jézust az életedbe, kérlek, jelezd nekem egy e-mailben (Rick@PastorRick.com). Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek megkezdeni utazásodat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.13)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Te vagy Isten szeretetének tárgya

2025. október 19. 03:00 - R.K.A.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
János 3,16

2025_10_12_kep.jpg

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Jézust szeretet-küldetésre, a szeretet üzenetével. A Biblia nem azt írja, hogy Istennek van szeretete, hanem János első levele 4,8-ban azt olvassuk: „Isten szeretet” (NIV fordítás). A szeretet az ő természete.

Isten teremtette az egész univerzumot. Ő teremtette ezt a bolygót. Ő teremtette az emberi fajt. És téged is azért teremtett, mert szeret téged.

Azt mondhatjuk, hogy azért élsz, mert Isten teremtett téged, mint szeretete tárgyát. Azért teremtett téged, hogy szerethessen, és hogy te is szerethesd őt. Az irántad érzett szeretete az oka annak, hogy a szíved most is ver, és hogy lélegzel.

A jó napjaidon ugyanúgy szeret, mint a rossz napjaidon. Ez hihetetlen hír! Szeret, amikor érzed a szeretetét, és akkor is szeret, amikor úgy tűnik, hogy nem érzed. Szeret, függetlenül attól, hogy szerinted megérdemled-e vagy sem.

Semmi, amit teszel, nem fogja Isten szeretetét megakadályozni. Megpróbálhatod, de egyszerűen nem fog sikerülni, mert az irántad érzett szeretete az Ő jellemén alapul, és nem azon, amit teszel, mondasz vagy érzel.

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte egyetlen Fiát, Jézust, ebbe a világba, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

Amikor Jézus széttárta karjait a kereszten, mintha azt mondta volna: „Ennyire szeretlek – annyira, hogy fáj, annyira, hogy meghalok érted –, hogy ne kelljen nélküled élnem.”

Isten szeretete meghalad minden emberi értelmet. A Bibliában az Efézusbeliekhez írt levél 3,17-19-ben ez olvassuk: „Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.”

Elképesztő, ha belegondolunk! Hogyan is tudnánk valaha is teljes mértékben felfogni Isten irántunk érzett szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét? De Isten ennyire szeret minket. Isten ennyire szeret téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg az Isten irántad érzett szeretetéről alkotott véleményedet az a gondolat, hogy Isten maga a szeretet, és nem csak szeretettel rendelkezik?
  • Érezted már valaha, hogy tettél valamit, ami miatt Istennek nehéz lenne szeretni téged? Hogyan segíthet Isten abban, hogy másképp lásd a dolgokat?
  • Mennyire fontos szerinted Isten szeretetét érezni, különösen a rossz vagy nehéz napokon?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Jézus közvetlen elérést adott nekünk Istenhez

2025. szeptember 02. 03:00 - Anita.B

pexels-cmrcn-30681566_1.jpg“Mindez Isten ajándéka, aki Krisztus által visszahozott minket magához. És Isten azt a feladatot adta nekünk, hogy megbékéltessük az embereket vele. Mert Isten Krisztusban megbékéltette a világot magával, és többé nem tulajdonította nekik a bűnöket. És nekünk adta a megbékélés csodálatos üzenetét.”
2Korintus 5,18-19 (NLT fordítás)

Amikor Jézus a kereszten volt, nem csak a helyedbe lépett. Helyreállította a kapcsolatodat Istennel azáltal, hogy a közbenjáróddá vált.

A közbenjárók olyan emberek, akik két oldalt hoznak össze. A Biblia azt mondja, hogy a bűn miatt el vagyunk választva Istentől. Isten az egyik oldalon van, mi pedig mindnyájan, mint bűnös emberek, a másikon. És van egy szakadék közöttünk, amelyet nem tudunk áthidalni egyedül.

De van egy jó hír! Jézus azért jött a földre, hogy köztünk járjon és összehozzon minket. Ő a mi Közbenjárónk – a hídépítő köztünk és Isten között.

A Biblia azt mondja: „Mindez Isten ajándéka, aki Krisztus által visszahozott minket magához. És Isten azt a feladatot adta nekünk, hogy megbékéltessük az embereket vele. Mert Isten Krisztusban megbékéltette a világot magával, és többé nem tulajdonította nekik a bűnöket. És nekünk adta a megbékélés csodálatos üzenetét” (2Korinthus 5,18-19 NLT). Jézus lett a híd közted és Isten között.

Az Ószövetségben, mielőtt Jézus a földre jött, Istenhez csak egy papon keresztül lehetett hozzáférni. Valójában csak a zsidó főpap léphetett be a Szentek Szentjébe – a Szentély legszentebb részébe. Évente egyszer bement, hogy engesztelést szerezzen – jóvátegye – a nép bűneit. Ez az egy pap képviselte egész Izraelt Isten előtt. Ő volt a közbenjáró a nép és Isten között.

De amikor Jézus eljött, utat nyitott minden egyes ember számára, hogy közvetlenül hozzáférhessen Istenhez. Nem kell papon, szenten, lelkészen vagy bármely más személyen keresztül menni. Közvetlenül beszélhetsz Istennel.

Jézus a mi Papunk és Közbenjárónk. Ezért fejezzük be gyakran imáinkat a „Jézus nevében” kifejezéssel. Nem kötelező így befejezni az imáinkat, de ez az egyik módja annak, hogy elismerd, hogy Jézus utat nyitott számodra, hogy közvetlenül Istenhez fordulj, és bármit kérj tőle. Biztos lehetsz benne, hogy Isten hall, elfogad és törődik veled.

Jézusnak köszönhetően közvetlen közösségben, lelki közösségben és beszélgetésben lehetsz Istennel. Ő a barátod akar lenni! Nincs is jobb alkalom arra, hogy elkezdj beszélgetni és időt tölteni vele, mint ma.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor imádkozol, úgy beszélsz Istennel, mintha a barátod lenne? Miért, vagy miért nem?
  • Mivel különb, ha az imát és az Istennel való közvetlen beszélgetést kiváltságnak tekinted?
  • Min fogsz változtatni, hogy minden nap több időt tudj Istennel tölteni?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.08.26.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment
süti beállítások módosítása