Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amikor a terveid nem egyeznek Isten terveivel

2024. április 21. 03:00 - gabormel

mallorca-6957128_1920.jpg„Az én gondolataim nem olyanok, mint a ti gondolataitok. A ti útjaitok nem olyanok, mint az én útjaim” (Ézs 55,8 NCV fordítás).

Az élet tele van megszakításokkal. Olykor nagy terveink vannak a karrier, a család vagy a szolgálatvégzéssel kapcsolatosan, de Isten más irányba viszi az életünket.

Amikor a terveink és Isten tervei nem egyeznek, gyakran megpróbálunk rúgni egyet az ajtón, de a dolgok ezután még rosszabbá válnak.

Csak kérdezd Jónást! Saját kárán tanulta meg, hogy hogyan kell reagálni, amikor Isten tervei nem egyeztek az övéivel. Isten azt mondta Jónásnak, hogy figyelmeztesse Ninive lakóit: tartsanak bűnbánatot, és térjenek le a gonosz útjaikról. Jónás azonban elfutott Isten elől, és végül egy nagy hal hasában kötött ki, így Istennek meg kellett mentenie őt.

Ezután Jónás azt tette, amire Isten kérte, de amikor Ninive népe bűnbánatot tartott, és Isten nem büntette meg őket, a próféta rendkívül csalódott lett.

Isten tehát megleckéztette Jónást. Elég nagyra növesztett egy növényt, hogy Jónás árnyékot kapjon. Majd egy férget küldött, amely megtámadta, és megölte a növényt. Másnap, amint a nap Jónás fejére tűzött, csalódottságát fejezte ki Isten előtt.

Isten akkor négy igazságra emlékeztette Jónást, hogy ne feledje ezeket, mikor Isten tervei különböznek a mieinktől.

Isten képes olyan dolgokat látni, amelyeket te nem. Egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt. Ő teremtette az időt, így rá nem vonatkoznak az idő törvényei.

Isten jó hozzád akkor is, mikor te bolond módjára viselkedsz. Lehet, hogy Istennel ellentétes irányban haladsz, de még mindig árnyékkal véd meg téged. Isten törődik veled, érdekli a jóléted, mert ő ilyen Isten. Még akkor is szeret, amikor nem vagy szeretetreméltó.

Isten irányítja életed minden részletét. A terveid nem véletlenül fulladnak kudarcba. Istennek mindennel célja van az életedben. Jónás megmutatja nekünk, hogy Isten mind a nagyot (a nagy halat), mind a kicsit (a férget) felhasználja életünk irányítására, és mindezt az irányítása alatt tartja.

Isten azt akarja, hogy koncentrálj arra, ami maradandó. A legnagyobb része annak, ami nyugtalanít téged, már nem lesz ott holnap. Isten azt akarta, hogy Jónás gondoskodjon Ninive lakóinak üdvösségéről, és nem egy olyan növényről, amely másnap kipusztul. Mindenekelőtt arra összpontosíts, hogy Isten Igéje kerüljön a szívedbe, és hozz embereket az ő családjába!

Csak azért, mert a terveid nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnéd, nem azt jelenti, hogy Isten nem vesz részt szorosan minden lépésedben. Kérd meg Istent, hogy segítsen meglátni a kezét a széttört terveid között, és bízz a jóságában, amint megmutatja, hogy merre haladj tovább!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Írd le azt az időt, amikor terveid nem egyeztek Isten terveivel! Hogy oldódott ez meg?
  • Ha megnézed a mai áhítat négy igazságát, téged melyikre kell leginkább emlékeztetni, amikor azzal küszködsz, hogy mit csinál Isten? Miért?
  • Milyen módon tarthatod észben az örökkévalóságot, miközben alkalmazkodsz Isten tervéhez, ami a sajátod fölött van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.14.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezek a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten terveket készít - neked is ezt kell tenned!

2023. november 26. 03:00 - Anita.B

pexels-content-pixie-2736499.jpg

“[Isten] azt tervezte, hogy az egész történelmet célba juttatja Krisztusban. Végül Krisztus lesz a feje mindennek a Mennyben és a Földön.” Efézus 1,10 (GW fordítás)

Célok kitűzése nem csak az üzleti életben jó ötlet. Ez része a spirituális nevelésnek, akárcsak az ima, a böjt, az adakozás és a Biblia olvasás.

Tulajdonképpen amikor célt kitűzöl ki, akkor megpróbálod a legtöbbet kihozni mindabból, amit Isten neked adott, tehát jó sáfárként, jó vagyonkezelőként tevékenykedsz.

Elpazarolhatod az életedet! Sokan teszik ezt. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki életedből és olyanokkal törődj, amik túlélnek téged, célokra van szükséged.

Még Isten is kitűz célokat. A Biblia azt mondja, “[Isten] azt tervezte, hogy az egész történelmet célba juttatja Krisztusban. Végül Krisztus lesz a feje mindennek a Mennyben és a Földön” (Ef 1,10 GW fordítás). Isten nem csak üldögélt és hagyta, hogy a világ történelme csakúgy sodródjon tovább. Megtervezte a történelmet. Istennek céljai vannak az egyházzal. Céljai vannak az univerzum minden részével.

A történelem a csúcspontja felé halad. Lesz egy ítéletnap, amikor "minden térd meghajol és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr". A történelem e cél felé halad — mert Isten így tervezte el.

Ha Isten tervez, akkor nekünk is hasonlóan kellene tennünk. Isten azt akarja, hogy életünk minden területén hasonlatosak legyünk hozzá, beleértve a célkitűzéseket is. Hallottam, hogy az emberek azt mondják, “Én nem tervezek. Csak annyi kell, hogy bízzak Istenben és ekkor megtörténnek velem az események.”

Ez nem spirituális. Ez butaság! Mostantól egyetlen egy napnak sem szabadna eltelnie anélkül, hogy tervet ne készítenél erre hétre, az aktuális hónapra és az idei évre.

A Biblia több, mint 7000 ígéretet kínál számodra Istentől — a siker, a bizalom, az egészség, a jólét, az erő, a bölcsesség ígéretét és még sok másét is. Miért teszi Isten ezeket az ígéreteket?

Mert azt akarja, hogy megtanulj bízni benne.

Tűzz ki egy célt, és ne a problémákra koncentrálj, hanem az ígéretekre. És találj egy ígéretet Isten Igéjében, amely elvezet ehhez célodhoz.

A célod méretét - Isten mérete határozza meg! Céljaidhoz kezdj el terveket készíteni, és bízz Istenben, hogy beteljesíti ígéretét, legfőképpen azt, hogy a történelemben mindent — beleértve téged is — célba juttat Krisztusban!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Célok kitűzése hogyan tesz Istentől kapott életed jobb vagyonkezelőjévé, jobb sáfárává?
  • Isten Igéjéből mely ígéretek ösztönözhetik és irányíthatják a céljaidat?
  • Hogyan befolyásolja az örökkévalóság perspektívája az általad kitűzött célokat?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.11.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Egyszerű terv a csendességedhez

2023. június 30. 03:00 - managercoach.hu

Checklist, clipboard, document, page, paper icon - Download on Iconfinder

" A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de a mohónak minden vágya csődbe vezet." (Példabeszédek 21,5)

Csendességet tartani olyan, mint bármilyen más tevékenységet csinálni - legalábbis egy szempontból: ahhoz, hogy sikert érj el, segít ha eltervezed mit fogsz csinálni. A Biblia azt mondja: "A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de a mohónak minden vágya csődbe vezet." (Példabeszédek 21,5)

Ha még sohasem tartottál csendességet, akkor lehet, hogy nincs is egy egyszerű és jól működő terved arra, hogyan is kell ezt csinálni. Az egyszerűség nagyon fontos, bármilyen tervről legyen is szó. Ha bonyolult a terved, könnyű eltérülni attól, amit elterveztél. Minden, ami a hatékony csendességben eltöltött időhöz igazán szükséges, az egy Biblia, és egy jegyzetfüzet [fizikai vagy számítógépes/telefonos alkalmazás].

Tehát hogyan is nézzen ki a napi csendesség?

Légy egy kicsit csendben mielőtt Istenhez fordulsz! A Biblia úgy hívja ezt, hogy várni az Úrra. Úgy kezded, hogy leülsz, és egyszerűen csöndben maradsz.

Imádkozz röviden! Kezd egy imádsággal! Kérd Istent, hogy adjon felismeréseket, összpontosítást és tisztánlátást az Ige olvasásakor.

Lassan olvass el egy részletet az Igéből! Ekkor kezdődik el a párbeszéded Istennel. Ő elkezd beszélni hozzád az Igéjén keresztül, te pedig válaszolsz majd neki imában. Olvasd a Bibliát lassan! Ne próbálj gyorsan vagy túl sokat olvasni! Minél lassabban olvasod az Igét, annál jobban rákényszeríted magad, hogy elgondolkozz azon, amit olvasol.

Elmélkedj az Igén! Szánj időt arra, hogy elgondolkozol azon, amit Isten mond. "Rágódj" az Igén, úgy ahogy a tehenek szoktak, amikor újra és újra megrágják a táplálékot. Töprengj az Igerészen, és hámozd ki az értelmét. Nagyon sok jó módszer van arra, hogyan tudsz elmélkedni az Igén.

Írd le amire rájössz! Amikor Isten beszél hozzád Igéjén keresztül, azt tartsd fontosnak annyira, hogy leírd, amit mond neked. Ha leírjuk, amire rájöttünk, az segít jobban emlékezni arra, amit Isten mondott

Imádkozz újra! Továbbra is összpontosíts az Igére! Köszönd meg Istennek azt, amit mutatott neked Igéjében! Beszélj Istennek, hogy mit gondolsz arról, amit Ő mondott neked az Igében. És mondj el neki mindent, ami eszedbe jut!

Nem csak egyféle módon lehet csendességet tartani. De, ha ehhez hasonlóan eltervezed, akkor - a Példabeszédek 21,5 ígérete szerint - hamarosan azt találod, hogy a szorgalmasan megvalósított terveid gyümölcsöző élethez vezetnek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondoltál-e valaha a csendességedre úgy, hogy az egy Istennel folytatott bensőséges párbeszéd?
  • Milyen zavaró tényezőket kell megszüntetned ahhoz, hogy csendességben légy Istennel?
  • Miért nehéz néha lassan olvasni a Bibliát, és azon elmélkedni, amit mond?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023. 06. 23.)

Szólj hozzá!

Készíts tervet az irgalmasságra!

2023. május 24. 03:00 - gerbeaud

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mát 5,7)

Isten kiárasztja ránk irgalmasságát, még akkor is, ha nem szolgáltunk rá, és nem is tudtuk kiérdemelni azt. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy kérjük: "Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak" (Zsol 86,5).

A tegnapi áhítatban az irgalom hét jellemzőjéről beszéltünk. Ma szeretnék mutatni néhány módot arra, hogyan mutassátok ki ezeket saját életetekben.

Hogyan lehetsz irgalmas?

Légy türelmes az emberek furcsaságaival szemben! Kinek vannak idegesítő furcsaságai? Hogyan  lehetsz velük türelmes ezen a héten?

Segíts bárkinek a környezetedben, akinek fájdalmai vannak! Ki az a környezetedben, aki nyilvánvalóan fájdalmat érez? Milyen konkrét módon tudsz segíteni ezen a héten neki? Ha nem jut eszedbe senki, akkor nem vagy elég figyelmes. Nézz jobban körül!

Adj az embereknek egy második esélyt! Kinek kell adnod második esélyt? Hogyan tudsz ezen a héten irgalommal és együttérzéssel fordulni az adott személy felé?

Tegyél jót azokkal, akik megbántottak! Talán szenvedsz egy régi sebből, amit nem tudtál feldolgozni. Meg kell bocsátanod érte, majd végleg el kell engedned azt. Ki bántott meg téged? Felhívod vagy meglátogatod ezen a héten?

Légy kedves azokkal, akik megsértenek! Ki sérteget téged? Talán egy politikus vagy egy komikus, akiért imádkozhatsz. Talán egy barátod, akinek más nézetei vannak, és elég sértő dolgokat mond a közösségi médiában. Hogyan tudsz ezen a héten szándékosan kedves lenni azzal a személlyel?

Építsd a szeretet hídjait a népszerűtlenhez! Ha egy kitaszítottra gondolsz, ki az első személy, aki eszedbe jut? Aki az ebédszünetben egyedül eszik, vagy akinek úgy tűnik, nincsenek barátai a sportolásakor? Milyen konkrét dolgot fogsz tenni ezen a héten, hogy szeretettel áthidald a közted és az adott személy közötti szakadékot?

Értékeld a kapcsolatokat a szabályok felett! Ki az a nem hivő, akit a következő hetekben meghívhatnál vacsorára? Hogyan tudnád folytatni és meghívni a gyülekezetedbe? Ez a te irgalmasság-szolgálatod.

Gondold át a mai kérdésekre adott válaszaidat! Ez a te terved az irgalmasság kimutatására. Isten felkínálta neked az Ő irgalmasságát. Az irgalmasságot új módon fogod megtapasztalni, amikor te is elkezded felajánlani másoknak.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Az irgalmasság kimutatásának e hét módja közül melyik a legtermészetesebb számodra?
  • Az irgalmasság kimutatásának hét módja közül melyik a legnehezebb számodra? Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Hogyan volt már valaki irgalmas veled? Milyen változást hozott ez az életedben?

Isten megment téged az örökkévalóságra.

Isten örökkévalóságra teremtett téged, és azt akarja, hogy az Ő örökkévaló családjában légy. De van egy feltétel: kérned kell Istentől a kegyelmét és a megbocsátását. Az Apostolok Cselekedetei 2,21 szerint: "megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét".

Ha kész vagy elfogadni Isten szeretetét, és elkötelezni az életedet neki, akkor imádkozd ezt az imát:

"Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy feltámasztottad őt az életre. Jézus, szeretnék benned mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve Uramként követni téged. Kérlek, vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.17.)

Szólj hozzá!

Négy lépés arra, hogy támogatást szerezz az álmodhoz

2022. november 22. 03:00 - daniella_89

5863e0081900002a000e1d4d.jpeg"Ők egyszerre így feleltek: "Igen, építsük újra a falat!" Így belevágtak a jó munkába." (Nehémiás 2:18 NLT fordítás).

Megtanulni azt, hogyan szerezd meg mások támogatását egy fontos része az Istentől kapott álmod követésének.

De hogyan vegyél rá másokat arra, hogy segítsenek az álmod megvalósításában? Nehémiás könyvének második fejezete négy lépést mutat ennek elérésére.

Első lépés: Végezz kutatómunkát! Mielőtt bejelentenéd az álmod a családod és barátaid előtt, legyél biztos abban, hogy minden információ a rendelkezésedre áll, amire szükséged van. Nem szeretnéd, hogy valaki feltegyen egy kérdést amit nem tudsz megválaszolni, mert még nem mentél utána a tényeknek.

Nehémiás tudta ezt, mikor Jeruzsálembe érkezett, hogy elkezdjen dolgozni az álmán. Azt mondta: "Nem mondtam el senkinek a terveket, amelyeket Isten tett a szívemre... elmentem... hogy megvizsgáljam a törött falat és a felégetett kapukat" (Nehémiás 2:12-13 NLT fordítás). Nehémiás nem függött másodkézből kapott információktól. Saját maga vezényelte le a kutatómunkát.

Második lépés: Vázold fel, min kell változtatni! Mielőtt valaki elképzelné hogyan lehetne valami jobb, elégedetlenséget kell gerjessz a jelenlegi helyzet kapcsán. Miért? Azért, mert ha az emberek elég sokáig éltek együtt egy problémával, gyakran fásulttá válnak és hajlamosak lesznek megelégedni kevesebbel is, mint a legjobb.

Mikor Nehémiás bemutatta az embereknek a tervét, nem kisebbítette a jelenlegi életkörülményeiket. Azt mondta nekik: "Nagyon jól tudjátok, milyen bajban vagyunk. Jeruzsálem romokban áll, és kapui tűzben pusztultak el. (Nehémiás 2:17 NLT fordítás). Felvázolta a jelenlegi valóságot.

Harmadik lépés: Érintsd meg az emberek szívét! Gyakran feltételezzük, hogy az emberek a döntéseiket logikára és észérvekre alapozzák, de a legtöbb döntés érzelemvezérelten születik. Ezért fontos a belső motivációt használni, ha mások támogatását szeretnénk megnyerni.

Nehémiás megérintette az emberek szívét, mikor azt mondta: "Építsük újjá Jeruzsálem falát és vessünk véget a gyalázatnak!" (Nehémiás 2:17 NLT fordítás). Ez megérintette a méltóságukat is, emlékeztetve őket arra, hogy ők Isten népe, és mint ilyenek, Isten segítségével nem kell gyalázatban és szégyenben élniük többé. Nehémiás megmutatta, hogy valóban gondja van az emberekre.

Negyedik lépés: Oszd meg a történeted, hogy inspirálj másokat! Az emberek tudni akarják, mit jelent neked az álmod. Tudni akarják, Isten mit tesz az életedben. Aztán ha elmondod, hogy Istenben bízol, ez őket is motiválja arra, hogy hitben éljenek.

Nehémiás egy erőteljes történetet osztott meg arról, hogyan munkálkodik Isten az ő életében és azokban a tervekben, amelyeket eléjük tárt. Elmondta az embereknek "hogyan volt a kegyelmes Isten keze (rajta)" (Nehémiás 2:18 NLT fordítás). És a válaszuk? A Biblia azt írja, "Ők egyszerre így feleltek: "Igen, építsük újra a falat!" Így belevágtak a jó munkába." (Nehémiás 2:18 NLT fordítás).

Nyisd ki a szemed és lásd meg, hogy Isten keze már munkálkodik. Bízz benne, hogy körülvesz azzal a támogatással amire szükséged van az álmodhoz, ahogyan megteszed ezeket a hitlépéseket.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Várhatod, hogy Isten nagyszerű dolgokat tegyen az életedben, mikor mások támogatásával rendelkezel. Hogyan igaz ez a te életedre?
  • Tett Isten olyan álmot a szívedre amihez szükséged van mások segítségére is? Nehémiás négy lépése közül melyikkel kell ma kezdened?
  • Gondolj egy időszakra amikor támogattad valaki álmát azután, hogy megosztotta veled a történetét. Miért éreztél indíttatást arra, hogy segítsd őt?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása