„Emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet kijelentettél szolgádnak, Mózesnek: Ha ti hűtlenek lesztek, én szétszórlak benneteket a népek közé. De ha visszatértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat és teljesítitek azokat…, visszaviszlek benneteket arra a helyre, amelyet nevem lakóhelyének kiválasztottam.” (Neh 1,8-9 NLT ford.)
Amikor imádkozol, figyelmedet Isten felé fordítod, és ez segít felismerni, hogy Ő nagyobb és hatalmasabb bármilyen problémádnál. A hited egyre inkább elmélyül majd, ahogy látod, Isten hogyan hallgatja meg az imádat.
Nehémiás élete alapján az alábbi négy módszer lehet hatékony, amikor imádkozol:
- Alapozd kérésedet Isten jellemére. Imádkozz úgy, mintha biztosan tudnád, hogy Isten meg fogja hallgatni az imádat. Mondhatsz például ilyesmit: „Istenem, azt várom, hogy te meghallgatod ezt az imát, mert te ilyen vagy. Te hűséges és nagyszerű Isten vagy. Szerető és csodálatos Isten vagy. Te meg tudod oldani ezt a problémát!”
- Valld be azokat a bűneidet, amelyekről tudsz. Nehémiás is ezt tette. Azt mondta: „Bevallom, hogy vétkeztünk ellened. Igen, a saját családom és én is vétkeztem. Nagy gonoszságot követtünk el ellened, mert nem tartottuk meg azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amiket adtál nekünk" (Neh 1,6-7 - NLT fordítás). Nem Nehémiás hibája volt, hogy Izráel fogságba került. Akkor még meg sem született (valószínűleg a fogságban jött a világra), de ennek ellenére, saját magára is kiterjesztette a népe bűneit. Lényegében azt mondta: „Én is részese voltam a problémának.”
- Hivatkozz Isten ígéreteire. Nehémiás így imádkozott az Úrhoz: „Emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet kijelentettél szolgádnak, Mózesnek” (Neh 1,8). El tudod képzelni, hogy azt mondod Istennek: „Emlékezz vissza arra, hogy...”? Nehémiás emlékeztette Istent az ígéretre, amelyet Izrael népének tett. Nehémiás lényegében így imádkozott: „Istenem, Mózes révén figyelmeztettél minket, hogy ha hűtlenek leszünk, elveszítjük Izrael földjét. De azt is megígérted, hogy ha bűnbánatot tartunk, visszaadod azt nekünk.” Kell valamire emlékeztetni Istent? Nem. Ő elfelejti azt, amit megígért? Nem. Akkor miért kell hivatkoznod Isten ígéreteire, amikor imádkozol? Azért, mert ez neked segít emlékezni arra, amit Isten megígért.
- Legyél konkrét abban, amit kérsz. Ha konkrét válaszokat vársz az imádra, akkor fogalmazz meg konkrét kéréseket. Ha az imáid általános kérésekből állnak, honnan fogod tudni, hogy Isten megválaszolta azokat? Amikor imádkozol, aláveted magad Isten hatalmának, és elismered, hogy Ő aktívan részt vesz életed minden apró részletében és képes minden szükségletedet betölteni. De az ima egyúttal összhangba hoz téged Isten akaratával, és segít neked megérteni, hogy Ő hogyan és miért válaszolt úgy, ahogyan válaszolt.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Milyen kérést intéztél Istenhez imában, amelyre még nem kaptál választ?
- Imádkozz újra azért a kérésért a fenti lépéseket követve. Hogyan változik meg az imád, ha követed ezeket a lépéseket?
- Isten mely ígéreteire kell emlékezned?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.06.17.)



