Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Imádkozz egyszerűen!

2021. augusztus 14. 03:00 - Lencsés Tamás

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.” (Mt 6,7–8)

Ha imádságról beszélünk, a hosszabb nem tartalmasabb.

Istent sokkal jobban érdekli az, ha alázatos és hiteles az imánk, mint egy bőbeszédű ima. Térj a lényegre!

A Hegyi Beszédben Jézusnak sok mondanivalója volt arról, hogyan kell egyszerűen imádkozni anélkül, hogy megpróbálnánk túlzottan spirituálisnak tűnni.

„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.”  (Mt 6,5–8).

Istent nem kell arról meggyőznöd, hogy mire van szükséged. Ő ezt már tudja! Csak lépj elé egyszerűen, őszintén és alázattal, amennyire csak tudsz, és beszélj arról, hogy mire van szükséged!

Ne használd az imát arra, hogy felvágj! Biztos vagyok benne, hogy láttál már embereket, akik így tettek. De ez nem jelenti azt, hogy elismerést kapnak az ilyen imáért. Isten ezt a fajta imát nem akarja hallani.

Ehelyett inkább csak légy őszinte! Ne használj kliséket! Ne adj hozzá kitöltő gondolatokat attól tartva, hogy az imáid túl rövidek!

Beszélj úgy Istenhez, mint egy szeretett emberrel vagy egy jó barátoddal! Mondd: „Istenem, milyen szép ez a nap! Köszönöm, hogy ezt is lehetővé tetted. Beszéljünk három másodperc múlva!” Az ima egy folyamatos beszélgetés. Folytathatod a beszélgetést később ott, ahol abbahagytad, folyamatossá téve a beszélgetést.

Egy több szavas imádság nem lesz tartalmasabb. Legyen egyszerű, őszinte, szívből jövő, és biztos hiten nyugvó!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a tudat, hogy Isten azt akarja, hogy egyszerű, őszinte szavakat használj, amikor imádkozol, megkönnyíti számodra az emberek előtti imádkozást? Miért vagy miért nem?
  • Szerinted miért szereti Isten az alázatos, hiteles imákat az ékesszóló, bőbeszédű imákkal szemben?
  • Mi foglalkoztatja leginkább az elmédet ma? Beszéltél erről Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.07.)

Szólj hozzá!

Az életednek nem az a célja, hogy egy feladatlistát pipálgass

2013. február 21. 03:00 - angie.keyr

"Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak" (Prédikátor 3:5b)

tick.jpg

Isten soha nem akarta, hogy az életünk arról szóljon, hogy egy feladatlista pontjait teljesítsük. Mégis, sokunk egyre több dolgot akar bezsúfolni minden egyes napba.

Az a helyzet, hogy rengeteg dologról gondoljuk, hogy meg kell tennünk, miközben nem éri meg velük foglalkozni. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem egyszerűsíted le az életed, ha veszel egy szervező programot. Még azzal sem, ha meggyőzöd a szomszédod -aki mellett még Martha Stewart is egy lajhárnak tűnik- hogy tippeket adjon, hogyan szervezd a tennivalóidat.

Az egyszerűsítés valójában döntésekről szól - előrehelyezni, ami fontos - és aztán azokhoz a döntésekhez ragaszkodni, bármennyire is csábít az, hogy egyre több dolgot adj a listához. Sőt, fogd ezeket a dolgokat, és írd fel őket, a "nem kell megcsinálnom" listára.

Te vagy az egyetlen, aki felelősségre vonható az időbeosztásodért, és csak te tudod megmondani, mi az, ami igazán fontos neked.

Most lehet, hogy azt gondolod: "De nekem vigyáznom kell a gyerekekre" vagy "ennek a jelentésnek péntekre el kell készülnie". Tisztában vagyok vele, mekkora nyomás van ma sok emberen, de lehet, hogy ezek a dolgok -a gyerekeid, a munkád- a fontos dolgok, amiket a "feladatok listáján" kell számontartanod, és a többit kell "nem kell megtennem" listára tenned.

Beszéljünk róla

  • Te vagy az egyetlen, aki felelősségre vonható az időbeosztásodért, és csak te tudod megmondani, mi az, ami igazán fontos neked.
  • Értékeld újra a tennivalóid listáját ma. Mi az, ami igazán fontos? Mi az, amit át tudsz tenni a "nem kell megtennem" listára? 


(Daily Hope by Rick Warren, 2013.02.14)

Szólj hozzá!

Isten azokat az embereket használja, akik leegyszerűsítették az életüket

2013. február 20. 00:30 - mirjam07

„Akkor hát mi is szabaduljunk meg mindentől, ami akadály lehet és a bűntől is, ami annyira ragaszkodik hozzánk, és fussuk meg céltudatosan az előttünk levő versenypályát." (Zsid. 12:1b, TEV fordítás)

 zsid.jpg
Ha azt akarjuk, hogy Isten céljainak megfelelően használjon, összpontosítanunk kell az életünket. A Biblia az életet a maratoni futáshoz hasonlítja és ez azt jelenti, hogy le kell egyszerűsítenünk az életünket.
 
A Biblia azt mondja: „Akkor hát mi is szabaduljunk meg mindentől, ami akadály lehet és a bűntől is, ami annyira ragaszkodik hozzánk, és fussuk meg céltudatosan az előttünk levő versenypályát." (Zsid. 12:1b, TEV fordítás)

Ez azt jelenti, hogy el kellene távolítanunk az életünkből mindazt, ami az útunkban áll és visszahúz bennünket. Ha az ördög nem tud téged elrontani, akkor elfoglalttá tesz. Miatta annyira el leszel foglalva a jó dolgokkal, hogy nem lesz időd a legjobb dolgokra.
 
Ezért mondja a Biblia, hogy egyszerűsítsd le az életedet.  Meg kell megszabadulni az életed felesleges poggyászaitól. Ne próbálj mindent megtenni. Tedd azt, amit a leginkább számít.  A jó futó a versenyre összpontosít.
 
Hallottam, amikor az emberek ezt mondták: "Nagyon szeretnék Isten céljai szerint élni, de egyszerűen nincs időm." Azért nincs idejük, mert nem vették a fáradságot, hogy egyszerűsítsék az életüket.
 
Beszéljünk róla
 
Léteznek mindenféle dolgok, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy az életünket le tudjuk egyszerűsíteni. Hogyan tudnak az alábbi dolgok megzavarni és megakadályozni abban, hogy az életedet leegyszerűsítsd?
 

  • Próbálsz olyan lenni, mint a többiek, ahelyett, hogy az lennél, akinek Isten teremtett.
  • Arra törekszel, hogy mindenkit boldoggá tégy.
  • Próbálsz mások önkényes elvárásainak megfelelni.
  • Túl sok a hobbid, vagy túl sok időt pazarolsz egy hobbira.
  • Közösségi portálok, filmek vagy TV.
  • Nem megfelelő kapcsolatok.
  • A múltban elkövetett hibáid.

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.02.13)

Szólj hozzá!
Címkék: egyszerűség

Tedd egyszerűbbé az életed!

2010. július 31. 01:00 - Kingdom

„Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak." Préd. 3,5

Az ember azt hinné, Dél-Kaliforniában élni azt jelenti, hogy körül vagy véve semmittevő emberekkel. Az igazság azonban éppen az ellentéte: a legtöbb ismerősöm megpróbál minél többet belezsúfolni mindennapjaiba.

Néhány évvel ezelőtt pár barátommal hosszú autóútra indultunk. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy mindannyian el vagyunk foglalva valamivel ahelyett, hogy egymással beszélgetnénk. Ketten a mobiltelefonjukkal, egyik a BlackBerry-jén dolgozott, a negyedik pedig a laptopjára koncentrált.

A játék kedvéért kijelentettem, mellőzve érzem magam. Felhívtam telefonon a közvetlen mellettem ülő vezetőt és beszélgettünk pár percet! Utazásunk célja az volt a furgonban, hogy időt szakítsunk az egymással való szemtől-szembeni beszélgetésre. Sőt mi több, sürgősen meg is akartuk ezt valósítani.

Ekkor jöttem rá az igazságra – nem tudunk mindent megtenni. Isten soha nem tervezett egy listát számunkra, melyen a „meg kell tenni” dolgok szerepelnek, mint életünk céljai.

A tény az, hogy rengeteg olyan dologról gondoljuk, hogy meg kellene tennünk, melyeket igazából nem érdemes megtenni. Az én álláspontom a következő: nem fogod leegyszerűsíteni az életed azzal, ha veszel egy elektronikus naptárat. Azzal sem sikerül, ha meggyőzöd a szomszédodat – aki mindig kifogástalanul öltözködik, gyöngysort visel, és a sikeres üzletasszonyt lustaként tünteti fel, - hogy tippeket adjon tevékenységeid koordinálására vonatkozóan.

Az egyszerűbbé tétel a döntésekről szól – a fontosabb dolgoknak elsőbbséget adunk – valamint a hozzájuk való ragaszkodásról, bármennyire is megkísért hozzáadni valamit a „meg kell tenni” listánkhoz. Inkább fogd ezeket a kísértő tevékenységeket és add hozzá egy „nem kell megtenni” listához.

Te vagy az egyetlen, aki felelősséget vállalhatsz az idődért és tisztázhatod, mi az ami igazán fontos számodra.

Most talán azt gondolod, „ de gondoskodnom kell a gyerekekről”, vagy „le kell adjam ezt a jelentést péntekre”. Tisztában vagyok a nyomással mely az emberekre nehezedik manapság, de lehet, hogy éppen ezek a dolgok – a gyerekeid, a munkád – élveznek elsőbbséget a „meg kell tenni” listádon, és fontosabb dolgokat helyezel a „nem kell megtenni” listára.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása