Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Készülj fel a Sátán kiszámítható módszereire!

2024. február 02. 03:00 - Besther

graffiti-880078_1280.jpg

"Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk." (2 Korinthus 2,10-11.)

Nem tudod legyőzni a kísértéseket, amíg nem érted annak működését.

Az egyetlen jó dolog, amit a Sátánról elmondhatunk, hogy nincsenek új ötletei. Amióta az emberiség létrejött, ugyanazokat a kísértéseket használja újra és újra. Taktikája ma is megegyezik azzal, amit Ádámnál és Évánál láttunk.

Isten egyértelműen elmondta Ádámnak és Évának, hogy a kert bármelyik fájáról ehetnek, kivéve a jó és a rossz tudásának fáját. Amikor a Sátán megkísértette Évát, akkor ilyesmit kérdezett tőle, "Tényleg azt mondta Isten, hogy nem ehetsz ebből?" Aztán így folytatta, "Gyerünk, próbáld ki! Nem fogsz belehalni! Így te magad leszel az isten."

A Sátán életed minden napján ugyanezt a módszert használja veled szemben is. Először, egy rossz dolog iránt ébreszt vágyat benned, úgymint az irigység, a kéjelgés, vagy a türelmetlenség. Vagy éppen egy megfelelőnek mondható vággyal kezdi, például étel, szerelem vagy szex, de aztán arra viszi a figyelmed, hogy rossz időben és rossz módon elégítsd ki ezeket. A Sátán bármilyen vágyat pusztítóvá tud tenni.

Azután kétségeket kelt benned Isten Igéje iránt és ezt suttogja, "Isten tényleg ezt mondta?". Majd a kétely magját hazugsággá növeszti benned, mert tudja, hogy sebezhető vagy arra, hogy elfogadd azt. Minden bűn mögött egy hazugság van, amit te elhiszel. Emlékezz, a Sátán ravasz! Tudja, hogy életed melyik területén vagy leghajlamosabb elbukni és ő oda összpontosít azért, hogy a kétségeidet teljes önámítássá alakítsa.

Amikor aztán elhiszed a Sátán hazugságát, akkor azt kezded mondogatni, "Én jobban tudom, hogy nekem mi kell a boldogságomhoz, mint Isten." Törvényesíted a helytelen vágyadat. Meggyőzöd magad arról, hogy nem is olyan rossz. És aztán engedetlenségbe esel.

A Biblia azt mondja, "Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk." (2Kor 2,10-11.) 

Isten nem akarja, hogy tudatlan légy a Sátán munkájával kapcsolatban, mert ha megérted a Sátán taktikáját, akkor észreveszed a sémáit. A kulcs nem az, hogy ellenkezz kísértéseiddel, hanem az, hogy tudd, hogyan kell válaszolni a Sátán kiszámítható módszereire.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Életed mely területén vagy leginkább kiszolgáltatva a kísértésnek?
  • Ha már tudod, hogy a Sátán miként próbálkozik, akkor milyen hathatós védelmet tudsz felállítani, ami segít, hogy ellenállj? Fogalmazd meg, és leírásod legyen annyira részletes és specifikus, amennyire lehet!
  • Mit gondolsz, mit akar Isten, mit válaszolj a Sátánnak, amikor megkísért, hogy kételkedj az Ő Igéjében? Melyik Isten igazságáról szóló Igeverssel tudnál válaszolni a Sátánnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.01.26.)

Szólj hozzá!

A kétely a képzelőerő ellensége

2023. szeptember 15. 03:00 - gerbeaud

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól." (Jak 1,5-7)

A kétely a képzelőerő ellensége.

Amikor gyerek voltál, nagyszerű képzelőerőd volt. De minél idősebb leszel, a képzelőerőd annál inkább berozsdásodik. Már nem képzeled el, hogy a dolgok milyenek lehetnek, csak elkezdesz úgy élni, ahogy vannak. Megrekedsz a régi állapotban.

A kétely és a félelem semlegesíti azt, amit Isten tenni akar az életedben. Bátorság kell dolgok elképzeléséhez. Tudod, hogy a legtöbb ember miért nem használja a képzelőerejét? Mert félnek a kudarctól.

A bátorság az, hogy megteszed, amitől a legjobban félsz. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság az, amikor halálra rémültél, de mégis azt mondod: "Akkor is megcsinálom".

Minden nagyszerű dolgot, amit a Saddleback gyülekezetben tettünk, halálosan féltem megtenni. De azt mondtam: "Akkor is megcsináljuk." Miért? Mert nem hagyom, hogy a félelem uralja az életemet. Így hát a reszketésem ellenére is megyek előre.

A bátorság az, amikor a helyes dolgot teszed miközben félsz. Talán azon töprengsz: "várnom kellene, amíg minden kétségem elszáll?". De a félelmeid ellenére lépned kell. Figyelmen kívül kell hagynod az összes bizonytalanságot, amit érzel, és csak menni előre.

A Jakab levele (1,5-7) szerint: "Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól."

A képzeletedet vagy a félelem vagy a hit fogja irányítani. Ez a te választásod.Ha hagyod, hogy a félelem irányítsa a képzeletedet, akkor a végén állandóan ki fogsz borulni, folyton stresszelni és aggódni fogsz. Amikor hagyod, hogy a félelem irányítsa a képzeletedet, nyomorúságos életet élsz.

Ehelyett döntsd el, hogy nem engeded, hogy a félelem uralkodjon rajtad. Hagyd, hogy a hited uralkodjon. Bízz Istenben. Akkor hitben haladhatsz előre, és megengedheted, hogy a képzeletedet mindenféle lehetőségek betöltsék - mert Istennél minden lehetséges.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Mi az a nagy dolog, amiről hiszed, hogy Isten meg akar tenni az életedben, de hagytad, hogy a kétségek visszatartsanak?
  • Félnél valóban megnyitni az elmédet és az életedet Isten minden lehetősége előtt? Miért vagy miért nem?
  • Amikor imádságban kérsz valamit Istentől, miért akarja, hogy higgy abban, hogy válaszolni fog?

Mit fogsz tenni, amikor Jézus visszatér?

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9). 

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd azzal, hogy ezt az imát imádkozod:

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt az életre. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követem. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.08.)

Szólj hozzá!

Itt az ideje, hogy elkezdj kételkedni a kételyeidben!

2020. november 05. 03:00 - nagynikoletta

question-mark-doubts.jpg

„A világ bűne a kételkedés énbennem” (Jn 16,9 TLB fordítás).

Minden bűn alapja legalább egy pillanatnyi kételkedés Istenben.

János evangéliuma 16. fejezetének 9. versében Jézus ezt mondja: „A világ bűne a kételkedés énbennem” (TLB fordítás). Ha nem hiszed, hogy Jézus az, akinek mondja magát, vagy hogy meg fogja tenni azt, amit ő kijelent, akkor ez minden bűn gyökere.

Íme, néhány olyan érzelem, amelyet megfigyelhetsz, hogy segítsen felismerni, mikor kételkedsz Istenben.

Ha türelmetlenné válsz, az feltárja a kételyedet Isten tökéletes időzítésével kapcsolatban. Istennek terve van az életedre, de soha nem fog sietni. Ezt könnyű elfelejteni, amikor azt szeretnéd, hogy a dolgok a saját ütemterved szerint történjenek, s így a saját kezedbe veszed a dolgokat ahelyett, hogy Istenre várnál.

Ha sértődötté vagy keserűvé válsz, az feltárja a kételyedet Isten bölcsessége felől. Isten bölcs, jó és szeretetteljes. Azonban amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan tervezed vagy ahogyan szeretnéd, úgy véled, valami módon elrontotta. És nem hiszed, hogy jót hozhat ki a rosszból.

Ha bűnös érzésekkel élsz, az feltárja a kételyedet Isten megbocsátásában. Jézus követőjének meddig kellene bűnösnek éreznie magát? Körülbelül egy másodpercig. Ennyi időbe telik a bűn megvallása. Ha bűntudatot hordozol magadban, az azt jelenti, hogy nem tudsz megbocsátani magadnak, mert nem hiszed, hogy Isten megbocsátott neked.

Ha alkalmatlannak érzed magad, az feltárja a kételyedet Isten hatalmában. Isten azt mondta, hogy az ő ereje leginkább a gyengeségedben jelenik meg. Azonban amikor ezt nem hiszed, az azt mutatja, hogy úgy véled, a hatalom csak tőled származhat. Ha ezt gondolod, akkor mindig csalódni fogsz.

Szeretnéd jobbra fordítani a félelem, a türelmetlenség, a sértettség, a bűntudat és az alkalmatlanság érzését? Akkor el kell kezdened kételkedni a kételyeidben!

Ha hiszel Isten szavában, akkor bízhatsz abban, amit Istenről mond, és abban, ahogyan ő érez irántad és ahogyan gondoskodik rólad. Bízhatsz abban, hogy Isten betartja az ígéreteit, tökéletes időzítéssel rendelkezik, bölcs, megbocsát neked, és erőteljesen munkálkodik rajtad keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tehetsz, hogy emlékeztesd magadat Isten igazságára, amikor kételkedni kezdesz?
  • Az elmúlt hónapokban nőttek vagy csökkentek a kételyeid Istennel kapcsolatban? Mit gondolsz, miért van ez így?
  • Mely bűn a legnagyobb küzdelmed? Ez mit tár fel a kételkedésedről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása