Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mielőtt kinyitnád Isten Igéjét, higgy benne!

2020. július 01. 03:00 - daniella_89

20200701.jpg

„Ezért szabaduljatok meg az életetekben lévő minden szennytől és gonosztól, és alázatosan fogadjátok el az Igét, amelyet Isten ültetett a szívetekbe, mert van ereje arra, hogy megmentse lelketeket” (Jak 1,21 NLT fordítás).

Lehet, hogy nem mindig érted, mit mond a Biblia. De ahhoz, hogy Isten Igéjének biztos alapjához horgonyozd az életed, szükség van arra, hogy alázatosan elfogadd, bármit is mond neked Isten.

A mai igeversben az „elfogad” kifejezés a görög dekhomai szóra vezethető vissza. Ez a vendégszeretet kifejezése. Annyit tesz: idegenként befogadni. Isten Igéjét te teljesen befogadod az életedbe, ami azt jelenti, hogy mielőtt egyáltalán kinyitnád a Bibliádat, elmondod Istennek, hogy elfogadod, bármit is mond majd neked. Beleegyezel, hogy hiszel az ő igéjében, akkor is, ha érted, de akkor is, ha nem.

Figyeld meg a mai igeversünk első részét! Ahhoz, hogy elfogadd Isten Igéjét, először a tisztátalan dolgokkal kell foglalkoznod az életedben. Takarítsd ki ezeket! Ez nem azt jelenti, hogyan életedet meg kell tisztítsd, mielőtt Istenhez jöhetnél; sőt inkább azt jelenti, hogy a bűn blokkol téged abban, hogy meghalld őt. Nem hallhatod, ha valami más tölti meg az elméd és a szíved. Helyet kell csinálnod az igazságnak. Ha elhiszed, és alkalmazod Isten igazságát, az megváltoztat, és Jézushoz hasonlóvá formál.

A Bibliában Isten sokszor hasonlítja Igéje elfogadását a kertészkedéshez. Azt szeretné, ha elfogadnánk a magokat, amelyeket a szívünkbe és az elménkbe ültet. De a vetés és a táplálás előtt még ott a gyomlálás. Mielőtt találkozol Istennel, ki kell tenned az életed lelki és érzelmi szemetét. Ezt úgy tudod megtenni, ha megvallod, és elfordulsz bűneidtől. Bevallod Istennek, mit tettél, ami az ő Igéje ellen megy.

Ezután elfogadás és megvallás által Isten megtermi az életedben az engedelmesség gyümölcsét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent Isten Igéjét alázattal elfogadni? Miért van jelentősége az alázatnak?
  • Miért választ el a bűn az Istennel való közösségtől? Miként tapasztaltad meg a be nem vallott bűnök hatásait az Istennel való kapcsolatodban?
  • Mit akar Isten, mit tegyél azokkal a részekkel a Bibliában, amelyeket nem értesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.24.)

Szólj hozzá!

Mi a teendő kihasználatlan képességeinkkel?

2017. szeptember 07. 03:00 - Abidzsil

,,Áldott az a szolga, kit az Úr dolgozva talál eljövetelekor.” (Lukács 12:43 NCV fordítás)

abilities_1.jpg

Mindenkinek vannak kiaknázatlan képességei. Ám van három módja annak, hogy elkezd fejleszteni ezeket  a képességeket jó célra és Isten dicsőségére.

  1. Mérd fel a képességeidet.

Készíts számvetest az életedről és mérd fel képességeid. Írj listát arról, amiben jó vagy. Ha tanácsot adhatnék a fiataloknak a jövőjükre való felkészülés céljából, így szólna: 'Legyetek tisztában mind erősségeitekkel, mind pedig gyengeségeitekkel. Továbbá, fordítsatok figyelmet Istentől kapott természetes adottságaitokra.

A szülők feladata, hogy megértessék gyermekeikkel 'alkati adottságaikat' – kegyelmi ajándékok, érzelmek, képességek, személyiségjegyek és tapasztalatok. Gyermekeid jóval több képesség birtokában vannak, mint hinnék.

  1. Ajánld fel a képességeidet.

Bízd Istenre tálentumaidat, hogy Ő azután tervei szerint használja őket. A Róma 12:1b azt mondja: ,,Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy bölcs istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;” (GNT fordítás) Mondd: ,,Istenem, visszaadom mindazt a sok jó tulajdonságot, amellyel megáldottál, hogy az általad kijelölt eredeti célra használhassam őket.”

  1. Fejleszd a képességeidet.

Ez azt jelenti, hogy gyakorold, bővítsd, pontosítsd, fejleszd azokat. Bármely képességed, amelyet Istentől kaptál gyarapodik, amennyiben használod azt. A Biblia azt mondja a Prédikátor 10:10-ben: ,,Ha kicsorbul a vas, és nem köszörülik meg, akkor több erőt kell kifejteni. A helyesen alkalmazott bölcsesség a hasznos!” (NIV fordítás).

Hogyan szerezhetsz készségeket? Gyakorlással. Isten szavai szerint, élesítened kell a baltád. A kicsorbult fejsze használata ugyanis több energiát igényel. Ő azt mondja, jól dolgozz, ne keményen. A képességeid tökéletesítése – rátermettséged és hozzáértésed – szellemi felelősség.

Isten rengeteget tett már érted!. Először is, megalkotott. Másodszor, felruházott lelki ajándékokkal és személyiséggel. Majd elküldte Jézust, aki meghalt érted a kereszten. Isten hihetetlenül sokat fordított már az életedre és megtérülést vár. Egy nap megkérdezi majd: ,,Mit kezdtél mindazzal, amit adtam neked? Miként éltél a képességeiddel, azért hogy dicsőíts engem, hogy szolgálj másokat, a megélhetésed érdekében, és hogy jó példaként járj elől? Hogyan használtad kvalitásaidat mások javára?”

A Lukács 12:43-ban Jézus azt mondja: ,,Áldott az a szolga, kit az Úr dolgozva talál eljövetelekor.” (NCV fordítás) Azt szeretném, ha részesülnétek ebben az áldásban. Azt szeretném, ha Isten azt látná, hogy úgy használod a képességeidet, ahogyan azt Ő eltervezte számodra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

Imádság

Most szánj időt arra, hogy hálát adj Istennek. Köszönd meg a képességeket, amellyekkel megáldott. Mondd: ,,Istenem, még nem ismerem az összes jó tulajdonságom, de hálás vagyok Neked értük. Kérlek, segíts felfedeznem őket! Ma  felajánlom képességeimet, amelyeket szeretnék a Te céljaidra fordítanii. Fejleszteni szeretném őket, hogy jobbá váljak abban, amit csinálok. Szeretnélek dicsőíteni azáltal, hogy a lehető legjobbat hozom ki magamból. Szeretnék a rámbízott tálentumokkal elegendő pénzhez jutni, hogy azt megoszthassam a rászorulókkal, hogy ezáltal növekedhessen a gyülekezetem, s hogy az ige el tudjon érni másokat is. Kérlek, segíts mindezek megvalósításában! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

 ( * Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.31.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten új életet leheljen erőfeszítéseidbe!

2017. július 03. 03:00 - Molyhoslepke

"Sosem fordítunk hátat neked; lehelj életet a tüdőnkbe, hogy kiálthassuk nevedet" (Zsolt 80:18, The Message fordítás).

A légzés testünk azon kevés funkciója közé tartozik, amelyeket automatikusan végzünk, ugyanakkor képesek vagyunk tudatosan is figyelni rá. Ha koncentrálsz arra, hogy mélyen lélegezz, valósággal megtisztíthatod tested, lelked. Légzésed lelassításával csökkentheted pulzusodat és a stresszt. A lélegzés nagyszerű módja tested erősítésének.

A tudatos légzés emlékeztet minket, hogy Isten közelségére olyan nagy szükségünk van, mint a légzésre. Így énekelt Dávid király is: “Istenben élek és lélegzem” (Zsolt 34:2 The Message fordítás).

Isten új életet lehel beléd és az egészségért tett erőfeszítéseidbe. Ő így szólt: “Lélegzetet adok belétek és visszahozlak az életbe. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ezek 37:6b TEV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent “Istenben élni és lélegezni”? Miért szükséges ez ahhoz, hogy egészségessé válj?
  • Miben befolyásolja az egészséges és erős törekvéseidet az az igazság, hogy Isten új életet lehel beléd?
  • Ha étkezés előtt öt mély lélegzetet veszel, jobban fogod élvezni az ételt, és kevesebbet fogsz kívánni. Próbáld ki következő étkezésed előtt! Hogyan befolyásolja ezt az étkezésed és az étkezés közbeni és utáni közérzetedet?

 

* Daily Hope by Rick Warren (2017. június 26.)

Szólj hozzá!

Sosem hasonlítunk jobban Istenre, mint amikor jótékonykodunk

2017. június 21. 03:00 - Benjoe70

„Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget.” (2Kor. 9:13, SZIT fordítás)

21233.jpg

A szívbetegség a nyugati világ egyik legsúlyosabb problémája. A Center of Disease Control* kutatásai alapján négyből egy amerikai ember halálát szívbetegség okozza.

Viszont az igazság az, hogy a lelki szívbetegség sokkal több problémát okozhat. A lelki szívbetegség legjobb ellenszere a jótékonykodás. Amikor adsz, a szíved mindig egy kicsit nagyobb lesz.

A Biblia több ígéretet tartalmaz a jótékonykodásról és a nagylelkűségről, mint bármilyen más témáról. Miért? Sosem hasonlíthatsz jobban Istenre, mint amikor jótékonykodsz. Isten ad. Ő ezt teszi. Ő nagylelkű. Minden, amid van, Isten ajándéka. A következő levegővételedre sem lennél képes, ha Isten nem adná azt meg neked.

Minden alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy nagylelkűen adományozol ahelyett, hogy felhalmoznád mindazt, amid van, mindig egyre nagyobb – és egészségesebb – szíved lesz.

Nem véletlen, hogy a „kapzsi” és a „kapzsiság” ugyanabból a szóból ered. Az életben csak kétféle ember létezik: az aki ad, és az, aki elvesz. Aki elvesz, az mindig szomorú és dühös. Aki ad, az boldog.

Azt írja a Biblia a Példabeszédek 11:25-ben, hogy „aki máson segít, maga is meghízik, maga is jóllakik, aki mást jól tart.” (SZIT fordítás) A Biblia szerint a boldogulás kulcsa nem az eszed vagy a ravaszságod, még csak nem is a kapcsolataid. A boldogulás egyetlen kulcsa – azé a boldogulásé, amely Isten szemében szépséges – a mások felé irányuló, önzetlen jótékonykodás.

Végső soron a jótékonykodás az Istennel való kapcsolatod múltja, jelene és jövője.

  • A múlt: Hálás vagy mindenért, amit Isten cselekedett az életedben.
  • A jelen: Helyén kezeled a fontossági sorrendedet.
  • A jövő: Jótékonykodásod arra emlékeztet, hogy Isten gondját viseli a jövődnek.

Bőkezűnek lenni a javaiddal, megmutatja a világnak, hogy számodra ki számít leginkább.

A Biblia szerint: „Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget.” (2Kor. 9:13, SZIT fordítás)

Tehát étkezz egészségesen és sportolj. Tégy meg mindent, amit lehet a szíved egészségéért. De ne hanyagold el a lelki szívedet sem. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy minden, amit teszünk, a szívünkből ered. (Példabeszédek 4:23, SZIT fordítáa)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Véleményed szerint miért olyan fontos a jótékonykodás a lelki növekedésedhez?
  • Mi tart távol a következetes adakozástól?
  • Milyen rejtett hiedelmek miatt vagy kevésbé bőkezű?

 

*Lényegében az ÁNTSZ USA-beli megfelelője

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.06.14.)

Szólj hozzá!

A lelki erőhöz lelki táplálékra van szükséged

2017. március 07. 03:00 - Lilla:)

"Keresd az Urat és az ő erejét. Kutasd mindig az ő jelenlétét." (1Krón 16:11, GW fordítás)

bible-1867195_1920.jpg

Ahogy szükséged van a fizikai táplálékra, úgy szükséged van lelkire is a lelki erőhöz. A Biblia önmagát lelki táplálékként írja le – a lelki élet vize, teje, kenyere és húsa. Szükséged van mindezekre az élelemekre.

Ha egy építkezési vállalat vezetője lennél, eszedbe se jutna egy olyan fickót küldeni ki, aki két hete nem evett semmit. Ha parancsnok lennél a hadseregnél, nem küldenél csatába olyan embert, aki nem evett egy hónapja, ugye? Táplálnunk kell magunkat, hogy legyen erőnk elvégezni azokat a feladatokat, amelyekkel szembesülünk.

Nem sok esélyed van a győzelemre a lelki harcokban, ha halálra éhezteted magad. Ezért kell táplálnunk magunkat Isten Szavával.

Viszont a fizikai étellel ellentétben, ha Isten Szavával táplálkozom, mindig csak éhesebb leszek. Minél többet kóstolok és látok Isten jóságából, annál többet akarok.

A Biblia azt mondja a Kolossé 3:16a-ban: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." Pál azt tanítja nekünk, hogy engedjünk, hogy a Biblia elfoglalhassa helyét az életünkben egy gazdag, mély, életet adó módon.

Tehát, hogyan is kell táplálkoznunk Isten Szavával és hagyni, hogy ez megtörténjen?

  • Fogadd be az Igét a füleiddel! Kötelezd el magad amellett, hogy eljársz gyülekezetbe és hallgatod Isten Szavát a prédikációban.
  • Olvasd az Igét a szemeiddel! Az hogy van egy Bibliád otthon, még nem áldja meg az életedet. A szívedben is kell legyen a Biblia!
  • Kutasd az Igét a kezeiddel és a száddal! Amikor tanulmányozod Isten Igéjét, tarts magadnál egy ceruzát. Írd le, hogy mit tanított neked Isten. Beszélj más keresztényekkel is egy kiscsoportban, hogy mit fedeztél fel.
  • Válaszolj az Igére az elméddel! Gondolkozz és rágódj Isten Szaván.
  • Tanuld meg szívből az Igét! Ritkán van veled a Bibliád, amikor szükséged lenne rá. Jegyezd meg Isten Szavát.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Milyen változásokat kell hoznod az életedben, hogy lelkileg is jól táplált légy?
  • Le szoktad írni, hogy mit tanított neked Isten? Mit jegyzel meg az Írásból?
  • Milyen lelki harcban küzdesz ma? Odafordultál már Istenhez útmutatásért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.28.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása