Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten utat nyitott a mennybe

2026. május 30. 03:00 - R.K.A.

 

2026_05_23_kep.jpg

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Az évek során találkoztam olyan emberekkel, akik tagadni próbálták a gonosz létezését. Ők úgy vélik, hogy az emberek alapvetően jók, természetüknél fogva önzetlenek, és mások szükségleteit automatikusan a sajátjuk elé helyezik.

Mindig elgondolkodom azon, hogy vajon ezek az emberek olvasták-e valaha a híreket! Nem kell messzire menni ahhoz, hogy lássuk: a világ tele van megromlott kapcsolatokkal, megszegett ígéretekkel és bűnnel. A gonosz mindenhol körülvesz minket – a világpolitikától a helyi konfliktusokig mindenhol láthatjuk a gyűlöletet, a keserűséget és a korrupciót.

És mivel létezik a bűn és a gonosz, ezért a pokol is létezik.

Ami Noé idején igaz volt, az ma is igaz: „Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott… és látta, hogy az ember szívének minden gondolata és szándéka állandóan és teljes mértékben gonosz. Akkor megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földre. Összetörte a szívét.” (1Mózes 6,5-6 NTL fordítás)

Amikor Isten ránéz a világban elkövetett minden rosszra és gonoszságra, az összetöri a szívét – mert Ő mindenkit szeret, és azt akarja, hogy mi is megtanuljuk szeretni egymást.

De Isten szent és igazságos is. Tökéletes, és nem képes vétkezni. Ezért egy napon megítél majd, és helyrehozza a sérelmeket: „Eljön, hogy ítélkezzen a földön. Igazságosan ítél a világ felett, és pártatlanul a nemzetek felett” (Zsoltárok 96,13 NLT fordítás).

Addig is Isten szabad akaratot adott nekünk, hogy eldönthessünk akarjuk-e szeretni őt – mert a szeretet döntés kérdése. Ezért van az, hogy ez a világ még mindig a bűn alatt roskadozik.

De a mennyben nincs bűn. A mennyország egy tökéletes hely. Ha a menny tökéletes hely, akkor ez azt jelenti, hogy csak a tökéletes emberek juthatnak oda. Ez természetesen problémát jelent – mert te sem vagy tökéletes, és én sem. Senki sem tökéletes!

Ha örökéletre születtél, de nem vagy tökéletes, akkor nem mehetsz be egy olyan tökéletes helyre, mint a menny. Akkor hová fogsz kerülni? A Biblia szerint a pokolba.

De hála Istennek! Isten – Jézus Krisztus, az Ő Fia által – utat nyitott számunkra, hogy csatlakozhassunk hozzá a mennyben: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3,16-18).

A pokol valódi, ahogyan a menny is. Válaszd Krisztust, és megmenekülsz az ítélet alól. A választás a tiéd!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos nyíltan beszélni a pokol létezéséről, amikor az evangéliumról beszélünk az embereknek?
  • Hogyan válaszolnál valakinek, aki azt kérdezi: „Miért hiszel a pokol létezésében?”
  • Gondolod, hogy Isten képes szeretni anélkül, hogy igazságot szolgáltatna? Miért, vagy miért nem?

 

Úgy döntesz, hogy az örökkévalóságot Istennel fogod tölteni?
A Biblia így szól: „A Jézus Krisztusba vetett hitünk által nyerünk megbocsátást Istentől. Ez mindenkire igaz, aki hisz, függetlenül attól, hogy kik vagyunk” (Róma 3,22 NLT). Ha készen állsz arra, hogy elfordulj a bűneidtől, és átadd az életedet Jézus Krisztusnak, akkor kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát:

„Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, kérlek, bocsáss meg. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy ő meghalt az én bűneimért, és Te feltámasztottad őt. A mai naptól kezdve bízni akarok benne, mint Megváltómban, és Uramként akarom követni Őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy Jézust befogadd, kérlek, írj nekem e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen neked elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026. 05. 23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért kellett Jézusnak meghalnia?

2025. december 17. 03:00 - ReveSz

"Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte."
(Róma 3,24-25, MSG fordítás)

a cross is seen through a circular window

A legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptál, nem boltban vásárolták. Pénz nem cserélt gazdát. Még csak be sem volt csomagolva. 

Mégis, az ajándékozó mindenét odaadta!

A Biblia szerint Isten elküldte Fiát a földre, hogy neked adja a világ legnagyobb ajándékát. Azért jött a földre, hogy meghaljon, és megbékéltessen téged Istennel. A The Message fordítás így fogalmaz: „Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte” (Róma 3,24-25)

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Térjünk vissza az alapokhoz.

Senki sem tökéletes. Még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki azt állította volna magáról, hogy tökéletes. Én sem felelek meg a saját elvárásaimnak, nemhogy Isten tökéletes mércéjének. Te sem. Mindannyian kudarcot vallottunk. A Biblia azt mondja: „Mindenki vétkezett, és elmaradt Isten dicsőségétől” (Róma 3,23, CEV fordítás).

Isten igazságos. Isten igazságos akar lenni. Ha valaki megszegi a törvényt, annak büntetést kell kapnia. Tehát ha megszeged az emberek törvényeit, meg kell fizetned az ezért járó büntetést. Ha megszeged Isten törvényeit, Isten büntetését kell megfizetned. A Biblia azt mondja: „A bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23)

Jézus megfizette a bűneid árát. A Bibliában ezt olvashatjuk: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2 Korinthus 5,21, NLT fordítás). Jézus magára vette az én bűneimet, a te bűneidet és minden bűnt, amit valaha elkövettek. Ez a jó hír, az evangélium. Jézus megfizette azt az árat, amit te soha nem tudnál volna megfizetni.

Elfogadhatod Isten ingyenes ajándékát. Isten ingyenes ajándékot adott nekünk az üdvösség formájában, amikor Jézus magára vette a bűneinket. Ez egy ajándék, amelyet el kell fogadnunk. A Biblia azt mondja: „De mindazoknak, akik befogadták őt, akik hittek az ő nevében, jogot adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (János 1,12 ).

Hadd kérdezzem meg még egyszer: Elfogadod Isten ingyenes ajándékát, az üdvösséget? Az egy dolog, hogy megérted a Jézussal való kapcsolat alapjait. De az már más dolog, hogy elfogadod-e az ajándékot.

Imádkozom, hogy ma meghozd ezt a nagyon fontos döntést.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az üdvösségen kívül mi a legnagyobb ajándék, amit valaha kaptál? Mi tette ezt az ajándékot olyan különlegessé?
  • Mit jelent számodra, hogy Jézus megfizette azt az árat, amit te soha nem tudnál megfizetni?
  • Nehéz volt elfogadnod Isten ingyenes ajándékát, az üdvösséget? Miért, vagy miért nem? (Ha még nem fogadtad el ezt az ajándékot, mi tart vissza attól, hogy most elfogadd?)

Ha még soha nem fogadtad el a valaha adott legnagyobb ajándékot, szeretném, ha most kapnál erre  lehetőséget.
Mondd el Istennek, hogy hiszel az általa Jézuson keresztül adott megváltás ígéretében, az alábbi imával:

„Drága Atyám, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, üdvözülök – nem a cselekedeteim által, hanem kizárólag a kegyelmed által. Hiszek Jézusban, mint az én Uramban és Megváltómban. Megvallom bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem. Átadom az életemet Jézusnak.

Köszönöm, hogy biztosítékot adtál arra, hogy az üdvösségem nem az érzéseimen alapul, hanem a te változatlan igazságodon. Bízom az ígéretedben, tudva, hogy te nem hazudhatsz. Biztos vagyok a te szeretetedben és az örök élet ajándékában.

Ma életem minden részét neked adom. Vezess, irányíts és segíts, hogy hittel és engedelmességgel kövessem Jézust. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”


* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.04.)

Ha most így imádkoztál, és elfogadtad Jézust, kérlek, írj e-mailt a következő címre: Rick@PastorRick.com, és tudasd velünk. Szeretnénk olyan ingyenes anyagokat küldeni, melyek segíthetnek elindulni a Jézussal való utadon.

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A karácsony valódi jó híre

2025. december 15. 03:00 - papk

 grave-674443_640.jpg

"Csak egy Isten van, és Krisztus Jézus az egyetlen, aki elvezethet minket Istenhez. Jézus valóban ember volt, és feláldozta magát, hogy mindannyiunkat megmentse."
(1 Timóteus 2,5)

A karácsony középpontjában a jó hír áll. Nem az a jó hír, hogy ajándékok vannak a fa alatt. Nem az a jó hír, hogy nagy lakoma lesz. Nem is az a jó hír, hogy időt tölthetünk a barátainkkal és a családunkkal.

A karácsony Isten szeretetének jó híréről szól.

A Biblia azt mondja, hogy Isten nélkül mindannyian elveszettek vagyunk. Nincs irányunk, nincs tartós örömünk, és a mennyben való örökkévalóságunk sem biztos.

De a karácsony jó híre az, hogy Isten elküldte Jézust, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket – hogy megkeressen és megmentsen téged és engem. A Biblia azt mondja: „Csak egy Isten van, és Krisztus Jézus az egyetlen, aki elvezethet minket Istenhez. Jézus valóban ember volt, és feláldozta magát, hogy mindannyiunkat megmentse” (1 Timóteus 2,5 CEV fordítás).

Ha  jártál templomba, valószínűleg sokszor hallottad már az üdvösség szót. Azonban lehet, hogy nem tudod, mit jelent ez a szó Jézusra vonatkozóan.

Az üdvösség azt jelenti, hogy Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. Nem tudjuk egyedül megoldani minden problémánkat. Jézus nélkül csapdába esünk mások elvárásaiban. Csapdába esünk abban, hogy mások elismeréséért élünk. Csapdába esünk a függőségekben. Többször is megpróbáltunk megváltozni, de nincs erőnk megszabadulni. Mivel nem tudjuk magunkat megmenteni, Jézus eljött, hogy megmentsen minket.

Az üdvösség azt jelenti, hogy Jézus eljött, hogy helyreállítson minket. Mindannyian vágyunk arra, hogy visszanyerjük életünk elveszett részeit. Krisztus nélkül vágyunk arra, hogy visszanyerjük az erőnket és az önbizalmunkat.

Az üdvösség azt jelenti, hogy Jézus azért jött, hogy újra összekapcsoljon minket. Sokan azt gondolják, hogy Isten meg fogja őket szidni, ha visszatérnek hozzá. Isten azonban nem haragszik rád! Épp ellenkezőleg, őrülten szeret téged! Jézus az első karácsonykor jött a földre, hogy megbékítsen minket Istennel – hogy újra összekapcsolódva, vele összhangban élhessünk.

Amikor Jézus a földre jött, önmagát adta nekünk ajándékba; megváltást ajánlott nekünk. Azonban túl sokan ünneplik a születésnapját anélkül, hogy elfogadnák ezt az ingyenes ajándékot. Évről évre kibontatlanul marad.

És te? Elfogadtad Isten megváltás-ajándékát? Ezen a karácsonyon nyisd ki a legfontosabb ajándékot, amit kaptál: az új kapcsolatot Istennel, Jézuson keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen, helyreállítson és újra összekapcsoljon minket. Melyik volt a legfontosabb az Istenhez fűződő kapcsolatodban? Miért?
  • Elfogadtad Isten üdvösség-ajándékát? Ha nem, készen állsz rá ma? Ha igen, kinek tudsz még mesélni Isten ingyenes ajándékáról?
  • Hogyan magyaráznád el másoknak az üdvösség szót?

 

Fogadd el ma Isten üdvösségének ajándékát!
Mondd el ezt az egyszerű imát!

„Kedves Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy Te feltámasztottad őt az életre. Ma elfogadom az üdvösség ingyenes ajándékát, bízva Jézusban, mint Megváltómban, és követve őt, mint Uramat ettől a naptól fogva. Vezesd az életemet, és segíts, hogy az akaratod szerint cselekedjek. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most elmondtad ezt az imát, értesíts róla e-mailben (angolul) a Rick@PastorRick.com címen. Szeretnélek bátorítani Jézussal való utazásodon, és küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen az első lépések megtételében.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Emlékezz, mit tett Isten

2025. december 04. 03:00 - Besther

rainbow-5039388_1280.jpg

"Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!"
(Zsolt 105,2)

Az életben néha nem veszed észre, hogy egyedül Isten az, akire szükséged van. Erre akkor jössz rá, amikor már Isten az egyetlen, aki van neked- és pontosan ezt akarja megtanítani.

Amikor fájdalmat élsz meg és gyengének, legyőzöttnek érzed magad, amikor azt gondolod, hogy nincs támaszod és félsz, hogy elsüllyedsz, akkor mutatkozik meg leginkább Isten ereje. Pál apostol ezt mondta a 2Korinthus 12,9-ben, "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem."

Megköszönted már valaha Istennek, hogy miközben más emberek és körülmények ellened dolgoznak, addig Ő benned munkálkodik, hogy még inkább hozzá hasonlóvá válj és megmutathassa erejét és hatalmát?

Isten ezt mondja a Zsoltárok 50,23-ban, "Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását." 

Ma is megtanulhatunk hálásnak lenni, ha emlékezünk arra, amit Isten tett értünk a múltban. Ha időt szánsz arra, hogy emlékezz, miken vitt keresztül téged és miként gondoskodott rólad, az olyan neki, mintha áldozatot mutattál volna be. Megtiszteled azzal, ha megállsz és megköszönöd neki a múltbéli kegyelmét. 

Még ha most nehézségekkel is nézel szembe, akkor is hálát adhatsz Istennek azért, amit tett.

"Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját!" (Zsolt 105,2)

Milyen csodás dolgokat vitt már véghez érted Isten a múltban? Hogyan mutatta meg dicsőségét a te életedben azáltal, hogy a fájdalmadat jóra használta? Hogyan váltál hozzá hasonlóbbá az életedben bekövetkezett változások által? Hogyan tisztelheted ma, dicsőítés áldozatával? 

Szánj időt arra, hogy leírj egy történetet Isten hűségéről. Lehet, olyan idő volt, amikor a gyülekezeted vagy a kiscsoportod tagjai kiálltak melletted. Lehet, olyan időszak volt, amikor le kellett mondanod valamiről, de megtanultál hittel áldozni. Lehet, hogy egy átformáló élmény volt, amikor másokat szolgáltál. Vagy talán egy csendes pillanat, egy tanulság vagy egy meghozott döntés.

Ahogy visszaemlékezel, hogy Isten mit tett a múltban, jobban megérted majd, hogy miért rá van szükséged, és még hálásabb leszel neki ezért.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért nevezi a Zsoltárok 50,23 a hálaadást egy "áldozatnak"?
  • Kinek mesélhetnél ma arról, amit Isten tett érted? Miért fontos ezt másokkal is megosztani?
  • Isten kegyelméből mire van ma szükséged? Kérd, hogy emlékeztessen múltbéli kegyelmére és arra, hogyan láttad munkálkodni a saját és mások életében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.27.)

1 komment

Jézus közvetlen elérést adott nekünk Istenhez

2025. szeptember 02. 03:00 - Anita.B

pexels-cmrcn-30681566_1.jpg“Mindez Isten ajándéka, aki Krisztus által visszahozott minket magához. És Isten azt a feladatot adta nekünk, hogy megbékéltessük az embereket vele. Mert Isten Krisztusban megbékéltette a világot magával, és többé nem tulajdonította nekik a bűnöket. És nekünk adta a megbékélés csodálatos üzenetét.”
2Korintus 5,18-19 (NLT fordítás)

Amikor Jézus a kereszten volt, nem csak a helyedbe lépett. Helyreállította a kapcsolatodat Istennel azáltal, hogy a közbenjáróddá vált.

A közbenjárók olyan emberek, akik két oldalt hoznak össze. A Biblia azt mondja, hogy a bűn miatt el vagyunk választva Istentől. Isten az egyik oldalon van, mi pedig mindnyájan, mint bűnös emberek, a másikon. És van egy szakadék közöttünk, amelyet nem tudunk áthidalni egyedül.

De van egy jó hír! Jézus azért jött a földre, hogy köztünk járjon és összehozzon minket. Ő a mi Közbenjárónk – a hídépítő köztünk és Isten között.

A Biblia azt mondja: „Mindez Isten ajándéka, aki Krisztus által visszahozott minket magához. És Isten azt a feladatot adta nekünk, hogy megbékéltessük az embereket vele. Mert Isten Krisztusban megbékéltette a világot magával, és többé nem tulajdonította nekik a bűnöket. És nekünk adta a megbékélés csodálatos üzenetét” (2Korinthus 5,18-19 NLT). Jézus lett a híd közted és Isten között.

Az Ószövetségben, mielőtt Jézus a földre jött, Istenhez csak egy papon keresztül lehetett hozzáférni. Valójában csak a zsidó főpap léphetett be a Szentek Szentjébe – a Szentély legszentebb részébe. Évente egyszer bement, hogy engesztelést szerezzen – jóvátegye – a nép bűneit. Ez az egy pap képviselte egész Izraelt Isten előtt. Ő volt a közbenjáró a nép és Isten között.

De amikor Jézus eljött, utat nyitott minden egyes ember számára, hogy közvetlenül hozzáférhessen Istenhez. Nem kell papon, szenten, lelkészen vagy bármely más személyen keresztül menni. Közvetlenül beszélhetsz Istennel.

Jézus a mi Papunk és Közbenjárónk. Ezért fejezzük be gyakran imáinkat a „Jézus nevében” kifejezéssel. Nem kötelező így befejezni az imáinkat, de ez az egyik módja annak, hogy elismerd, hogy Jézus utat nyitott számodra, hogy közvetlenül Istenhez fordulj, és bármit kérj tőle. Biztos lehetsz benne, hogy Isten hall, elfogad és törődik veled.

Jézusnak köszönhetően közvetlen közösségben, lelki közösségben és beszélgetésben lehetsz Istennel. Ő a barátod akar lenni! Nincs is jobb alkalom arra, hogy elkezdj beszélgetni és időt tölteni vele, mint ma.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor imádkozol, úgy beszélsz Istennel, mintha a barátod lenne? Miért, vagy miért nem?
  • Mivel különb, ha az imát és az Istennel való közvetlen beszélgetést kiváltságnak tekinted?
  • Min fogsz változtatni, hogy minden nap több időt tudj Istennel tölteni?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.08.26.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment
süti beállítások módosítása