Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten célt ad a keserű összetevőknek

2023. december 08. 03:00 - Besther

ai-generated-8394985_1280.jpg

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." (Róma 8,28.)

Legtöbben nem tudják, hogy tortakészítő "mester" vagyok (a családom legalábbis ezt gondolja). 

Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy megtanulok tortát sütni. Rájöttem, ha meg akarom enni őket, akkor tudnom kell, hogyan kell elkészíteni. Az egyik kedvenc alkotásom az egyike volt a nehezen elkészíthető tortáknak: egy német csokitorta, amit a feleségem születésnapjára készítettem a semmiből. 

A sütemények készítésekor láttam meg tisztán, hogy a torta egyes összetevői önmagukban nem ízletesek. Némelyikük meglehetősen keserű. Ha lisztet eszel önmagában, akkor az nem finom. Ha magában eszel sütőport vagy nyers tojást vagy olajat, akkor elhányod magad. Még a vanília sem ízlik önmagában- egyik összetevő sem! Ha viszont összekevered őket és megsütöd, akkor felséges.

A Biblia egyik legnagyobb ígérete a Róma 8,28-ban található: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." 

Figyeld meg, ez a vers nem mondja azt, hogy minden jó. Egy gyors pillantás a hírösszefoglalókra és bizonyítja is, hogy ez nem igaz. És nem azt mondja, hogy ez az ígéret mindenkinek szól- csak azoknak, akik szeretik Istent. Az a mód, ahogyan Isten mindent jóra fordít, olyan, mint egy torta sütése.

Az életedben és a világban lesznek keserű és kellemetlen elemek. Úgy gondolhatod, "Ez nem ízlik. Nem szeretem ezt a változást az életemben. Nem tetszik, ami ma a világban történik." 

Amikor a gyors és könyörtelen változások időszakában vagy és egyes elemek nem ízlenek, határozd el, hogy nem válsz keserűvé attól, hogy körülötted csak a negatívumot látod. Hisz még akkor is, ha nem látod, bízhatsz abban, hogy Isten mindent kezel – a jót és a keserűt –, és felhasználja jó tervéhez.

Ezt most nem láthatod, de egy nap majd a mennyben megízleled édességét.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miként tesz keserűvé az, ha azokra a dolgokra koncentrálsz, amiket nem értesz?
  • Mire kell fókuszálnod a nagy változások idején? Hogyan fog ez segíteni abban, hogy tisztán láss?
  • Miért gondolod, hogy Isten a Róma 8:28-ban szereplő ígéretet csak azoknak adja, akik szeretik és követik őt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.12.01.)

Szólj hozzá!

Koncentrálj a jó időkre!

2022. június 08. 19:08 - managercoach.hu

nr2022.jpg„Hálát adok Istennek a segítségért, amit nekem adtatok” (Fil 1,5 NCV fordítás).

Pál apostol a filippiekhez írt egy könyvet, ahhoz a gyülekezethez, amit ő indított el. Abban a városban, egy Lídia nevű asszony megnyitotta előtte otthonát, és másokkal együtt befogadta Pált. A filippi gyülekezet még Pál missziós útjait is támogatta. Ezért mondja Pál a filippiekhez írt levél 1. részének 5. versében: „Hálát adok Istennek a segítségért, amit nekem adtatok” (NCV fordítás).

Az igazság azonban az, hogy Pál apostol igencsak rossz időket élt meg Filippiben. Itt volt a legnehezebb dolga a gyülekezet elindításával. Amikor megérkezett a városba, akkor az emberek ütlegelték, ostorozták, megalázták, hamis vádakkal letartóztatták, bebörtönözték, és még egy földrengést is túlélt. Ezek után pedig a város vezetői udvariasan megkérték, hogy hagyja el a várost.

Pál azonban ezt mondta az ottani hívőknek: „Minden alkalommal, amikor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” (Fil 1,3 NLT ordítás).

Mit tett Pál apostol? Szelektált az emlékei között. Filippi nem volt boldog hely a számára, sok üldöztetést és szenvedést kellett elviselnie abban a városban, de ő mégis úgy döntött, hogy nem ragad bele ebbe a fájdalmas emlékekbe. Helyette háláját fejezte ki a jó dolgokért, amik érte és rajta keresztül történtek.

Minél régebb óta ismersz valakit, annál valószínűbb, hogy természetesnek veszed a jelenlétét, a hibáit keresed, és a rossz dolgokra emlékszel a jók helyett.

Még mindig ragaszkodsz néhány, az életedben lévő emberekkel kapcsolatos fájdalmas emlékhez? Soha nem engedted el azokat, és nem tudod élvezni ezeket a kapcsolatokat, mert továbbra is ragaszkodsz a múlthoz.

Meg kell értened, hogy az emlékek választások. Már korábban említettem egy történetet Klára Bartonról - aki az Amerikai Vöröskeresztet alapította -, akit egyik barátja emlékeztetett arra, hogy valaki embertelen dolgot tett vele évekkel korábban. A barát megkérdezte:  "Nem emlékszel?" Az ő híres válasza az volt: „Világosan emlékszem, hogy elfelejtettem.”

Az emlékezés választás kérdése. Ha meg akarod tartani a fájdalmas emlékeidet, akkor tedd azt! De nem leszel boldog! Pál apostolnak is rengeteg oka lett volna, hogy Filippi beli rossz emlékeire koncentráljon. Helyette inkább hálás volt az életében lévő emberekért és a munkáért, amit Isten bennük és általuk végzett.

Amikor te is ezt teszed, akkor Isten sokkal jobban megáldja kapcsolataidat, mint gondolnád. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért van az, hogy időnként a fájdalmas emlékeket könnyebben őrizzük meg, minthogy jókra cserélnénk le azokat?
  • A jó emlékekre való összpontosítás, miként változtatja meg a jövővel kapcsolatos elvárásaidat?
  • Hogyan tudod kimutatni háládat azoknak az embereknek, akiket Isten helyezett életedbe? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.01, a 2019. október 16.-i fordítás alapján)

Szólj hozzá!

Tartsd szem előtt Isten tervét az életedben!

2019. augusztus 13. 03:00 - Anika Enikő

„Jézus azt mondta neki: »Bárki, aki engedi magát eltéríteni attól a munkától, amit én terveztem neki, az nem alkalmas Isten királyságára!«” (Lk 9,62 TLB fordítás).

Istennek csodálatos terve van az életedre, ám Jézus világossá tette, hogy összpontosítanod kell. A Sátán elszánt arra, hogy „játékon kívül” tartson téged: nem szeretné, ha a Királyság munkájában részt vennél. Az egyik módszere, hogy eredménytelenné tegyen, a figyelmed elterelése.

Egyetértesz azzal, hogy manapság bőven vannak zavaró tényezők?

Vegyük például az embereknek való megfelelést. Amikor azon vagyunk, hogy az emberek kedvében járjunk, akkor az ő terveik fontosabbá válnak Isten terveinél. Felemészt bennünket az, hogy azon gondolkodunk, amit mások akarnak és elvárnak tőlünk, ahelyett, hogy felfedeznénk, mi az Isten akarata.

A hobbijaid útban lesznek, ha a mániáddá válnak, és azoknak élsz. Semmi gond nincs azzal, ha vannak hobbijaid; hacsak nem a legfontosabb prioritássá válnak a szívedben. Vannak dolgok, amik nem rosszak; ám nem is jók. „»Minden megengedett«, de nem minden hasznos” (1Kor 10,23 HCSB fordítás). Ha egy hobbi vagy szokás nem használ, vagy nem épít, akkor az valószínűleg elterelés. Mit szeretnél az életedben? A jót vagy a legjobbat?

A múltban való  ragadás számos módon vonhatja el a figyelmedet. Lehet, hogy beleragadtál abba az álmodozásba, amikor azt mondod: „azok a régi szép idők”; ám ezzel együtt figyelmen kívül hagyod a jelenben azokat a lehetőségeket, melyek Istentől jönnek. Másrészről pedig lehet, hogy túl vagy terhelve a sajnálkozások miatt, és nem vagy képes előre menni. Mindenesetre a múlt börtön, mivel visszatart attól, hogy Istennek a mai napra vonatkozó munkájára összpontosíts.

Biztosan nem csak a másoknak való megfelelés, a hobbik megszállottjának lenni, és a múltba való beleragadás lehet zavaró tényező. Szánj most pár percet arra, hogy megkérdezed magadtól, hogy mik a legfontosabb dolgok az életedben. Írd le ezeket, hogy emlékezz rájuk, és kérd meg Istent, hogy segítsen neked összpontosítani arra, ami a legfontosabb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szedd össze azokat a jó dolgokat, melyeket első helyre tettél az életedben. Hogyan tántorítottak el ezek a legfontosabb dolgoktól és az Isten szolgálatától?
  • Miért terelnek el bennünket olyan könnyen a jó dolgok, amelyek nem az Istentől származó legjobb dolgok a számunkra?
  • Miben és hol láttad a legnagyobb előnyét annak, amikor fókuszban maradtál, és a legfontosabb dologra összpontosítottál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.06.)

Szólj hozzá!

Bízz egyszerre csak egy napon

2016. december 25. 03:00 - magyarosijulia

„Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (Fil 4:6, 8/b, NLT-fordítás)

trust_god_one_day_at_a_time_by_rick_warren.jpg

Isten azt szeretné, hogy bízz benne egyszerre csak egy napon. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"

Nem a jövő héten, nem a következő évben, sem a jövő hónapban, csak egyszerre egy napra.

A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. és 8/b verse leírja, négy dolog szükséges ahhoz, hogy naponta tudjunk bízni Istenben. „Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (NLT-fordítás)

  1. Ne aggódjatok semmiért. Miért olyan nagy dolog az aggodalmaskodás? Mert nemcsak rossz szokás, hanem nagyon bűnös dolog is! Isten viszont megtartja az ígéretét, és bízhatsz benne, Ő gondot fog viselni rád. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:34)

  2. Imádkozzatok mindenért. Az imádság meg tudja változtatni a dolgokat. A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. versében Így olvassuk. „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat – a Mennybe jutást –, amikor elküldte Jézust, aki meghalt értünk. Ha annyira szeret Isten, miszerint elküldte Jézust, hogy meghaljon érted, akkor szerinted nem szeret annyira, hogy mindenféle egyéb problémádat is megoldja?

  3. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek! A Biblia nem azt mondja, hogy mindenért legyél hálás, hanem azt, hogy mindenkor, minden helyzetben legyél hálás! Nem kell köszönetet mondanod az életedben történt rossz dolgokért, sosem kell hálásnak lenned a gonosz dolgokért. Nem kell hálásnak lenned a rákért, az autóbalesetért, háborúért vagy bántalmazásért. De Isten azt mondja, hogy mindenben legyünk hálásak. Miért? Mert tudjuk, hogy Isten gondot fog viselni ránk. Tudjuk, hogy ki fogja elégíteni a szükségletünket. Tudjuk, hogy Ő segíteni fog.

  4. Gondoljatok a jó dolgokra. Isten elénk tár egy egész listát, amiről gondolkodjunk, olyan dolgokra, amelyek igazak, tisztességesek, helyesek, tiszták, kedvesek, csodálatra méltók, kiválóak, és méltók a dicséretre. Hol találunk olyan dolgokat, amelyek tiszták, és kedves azokra gondolni? A moziban? Nem nagyon hiszem! A tévében? Kétlem! Egyedül Isten szavában fogunk tiszta, kedves és tisztességes dolgokat találni. Ezért kell olvasnunk, tanulmányoznunk, megtanulnunk, és megtölteni az elménket és a gondolatunkat az Igével. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ez áll. „Tökéletes békességben tartod azokat, akik bíznak benned, mindazokat, akiknek a gondolata rád irányul." (NLT-fordítás)


Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen irányban halad a gondolatod a leggyakrabban?
  • Milyen helyzetben kell hálásnak lenned Istennek a mai napon?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy megtanulj Ige-verseket, és felidézhesd Isten ígéretét?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása