"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk."
(Róm 10,9-10)
A Biblia a Rómaiakhoz írt levél 1,17-ben így fogalmaz: "Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert." (EFO)
Hogyan békíthet meg téged Isten önmagával? Jézus által. Íme egy magyarázat arra, hogy ez mit is jelent:
Te nem tudod magad igazzá tenni.
A menny egy tökéletes hely. Ott nincs bűn, szomorúság, gonoszság vagy igazságtalanság. De itt a probléma: minden ember tökéletlen, és Isten nem engedheti be a bűnös embereket a mennybe, mert akkor az is tele lenne bűnnel.
A Rómaiakhoz írt levél 3,20 így szól: "Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik."
Csak azok hiszik, hogy képesek betartani Isten törvényeit, akik nem ismerik azokat – mert Isten törvényei tökéletesek, de egyikünk sem tökéletes. Saját erőből nem válhatunk igazzá, ezért Isten kidolgozott egy tervet, hogy megmentsen bennünket a bűneinkből, és kapcsolatba tudj lépni Vele.
Isten elküldte Jézust, hogy kifizesse a bűneid büntetését, és azért, hogy téged igaznak nyilváníthassanak.
Ha megszeged az emberek törvényeit, az emberek által kiszabott büntetést kell elviselned. Ha megszeged Isten törvényeit, az Isten által kiszabott büntetést kell elviselned, - ami az örök pokol. Valakinek meg kell fizetnie mindazért, amit az életed során tettél, és amikkel másokat, önmagadat vagy Istent megbántottad. Ezért Isten elküldte Jézust egy megmentő küldetésre. Lényegében azt mondta: „Elküldöm a Fiamat, Jézust, hogy ő fizesse ki a büntetést. Ő átveszi a helyedet azért, hogy neked ne kelljen a pokolba menned. Örökké velem lehetsz.”
Érted, miért nevezik az evangéliumot „jó hírnek”? Az evangélium azt mondja, hogy minden rosszat, amit valaha is elkövettél vagy el fogsz követni az életedben, Jézus Krisztus már kifizette a kereszten. Jézuson által helyreállhat a kapcsolatod Istennel. Ez a jó hír!
A Biblia így szól: "nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket" (Tit 3,5)
Hittel kell elfogadnod azt, amit Isten érted tett.
Ahhoz, hogy békében légy Istennel, el kell hinned, és hittel el kell fogadnod, hogy Jézus kereszthalála megváltott a bűneidből. A Biblia így szól: "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk."
Halleluja! Mindannyian üdvözülhetünk – függetlenül attól, kik vagyunk, mit tettünk, vagy mióta tettük azt.
Ma van az a nap, amikor ezt el döntheted. Ha nem vagy biztos abban, hogy a halálod után a mennybe jutsz, kérlek, mondd el ezt az imát:
„Drága Istenem, köszönöm, hogy megteremtettél, hogy terved és célod van az életemmel, és hogy azért teremtettél, hogy megismerjelek. Köszönöm, hogy megadtad nekem a választás lehetőségét, hogy elfogadjam vagy elutasítsam az üdvösségre szóló ajánlatodat. Ma bűneimet megbánom, és kérlek, válts meg – nem azért, amit én tettem, hanem azért, amit Jézus Krisztus tett értem. Nem értek mindent, de amennyire csak tudom, a Fiadban akarok bízni. Istenem, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek. Életem hátralévő részében a te igazságod után akarok éhezni és szomjazni. A kegyelmedbe és a bűnbocsánatodba vetem a bizalmamat. Azt akarom, hogy te légy az életem Ura. Ámen.”
Ha épp most imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy angol e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked küldeni néhány ingyenes angol nyelvű segédanyagot, amelyek segítenek majd abban, hogy elindulj Jézussal való utadon.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Ha már elfogadtad Jézust, mondd el, hogyan és mikor történt ez!
- Milyen módon próbáltál saját erődből igaz életet élni? Milyen eredményeket hoztak ezek az erőfeszítések?
- Mit jelent számodra az a tudat, hogy Jézus már minden bűnödet kifizetette?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.06.18.)

