Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten kegyelme felszabadít a szolgálatra

2022. március 25. 03:00 - Besther

freedom-4503959_1920.jpg

„Mivel Isten az ő irgalmából nekünk adta ezt a szolgálatot, nem csüggedünk.” (2Kor 4,1 BSB)

Arra teremtettek, hogy adakozz az életeddel, nem pedig arra, hogy csak létezz és csak magadnak élj. Isten arra formált téged, hogy őt szolgáld, és mindezt az ő irgalmassága miatt.

Pál azt mondta a 2Korinthus 4,1-ben: „Mivel Isten az ő irgalmából nekünk adta ezt a szolgálatot, nem csüggedünk.” (BSB)

Néhány ember szerint a „szolgálat” egyházi szó. Ez olyasmi, amit csak a lelkészek tesznek. De bármikor, amikor az Istentől kapott tehetségeidet, ajándékaidat és képességeidet arra használod, hogy másnak segíts, akkor szolgálatot végzel. Még a munkád is lehet szolgálatod – akár könyvelő, tanár vagy kamionsofőr vagy!

Amikor megérted, hogy minden, amit Isten tesz rajtad keresztül, az az ő kegyelméből fakad, két dolog történik:

Nem kell bizonyítanod az értékedet. Próbáltad már valaha is a munkádon keresztül bizonyítani az értékedet? Talán azt gondolod, hogy minél sikeresebb vagy, annál értékesebb vagy. Az értékednek azonban semmi köze a munkádhoz. Ehelyett a te értéked abban a tényben van, hogy Isten teremtett téged, szeret téged, és elküldte Jézust, hogy meghaljon érted. Isten kegyelmének megérése levesz téged a teljesítménykényszer útjáról.

Nem kell a hibáidban vergődnöd. Mindannyian követtünk el hibákat. Mindannyian vétkeztünk. Isten irgalmassága miatt azonban nem kell a múltadon rágódnod. Megbánhatod és elfordulhatsz a bűneidtől. A múltadnak nem kell visszatartania téged attól, hogy végezd azt a munkát, amit Isten adott neked, hogy tedd.

Valójában Isten sosem használt tökéletes embert – mert nincs is ilyen, kivéve Jézus Krisztust. Ha végignézed a Bibliát, akkor mindenféle olyan embert fogsz találni, akiket Isten a hibáik ellenére használt. Jákób krónikus hazudozó volt, Ráháb prostituált, Jónás félénk és vonakodó volt; Márta sokat aggódott; a samáriai asszonynak számos házassága kudarcot vallott; Péter impulzív volt; Mózes, Dávid és Pál mind gyilkosságban volt vétkes. Isten mégis hihetetlen módon használta mindannyiukat.

Tehát semmi sem akadályozza meg Istent abban, hogy használjon téged. Mert Isten nagy irgalmassága miatt megélheted Isten életedre vonatkozó célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogy nézne ki, ha úgy közelítenél a munkádhoz, mintha az egy szolgálat lenne?
  • Minek engeded, hogy meghatározza az értékedet és fontosságodat?
  • Van olyan múltbéli bűn vagy hiba, ami visszatart attól, hogy megéld Isten céljait? Szánj időt arra, hogy beszélgess erről Istennel!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az egyház nem tökéletes; szeresd mégis!

2022. február 23. 03:00 - Besther

community-g2d3df4cd1_1920.jpg

„Legyetek türelmesek egymással, nézzétek el egymás hibáit a szeretetetek miatt!” (Ef 4,2 NLT)

Az egység életed bármely területén – a házi csoportodban, a gyülekezetedben vagy a családodban – megkívánja, hogy reális elvárásaid legyenek.

Nagyon sok ember támaszt irreális elvárásokat az egyházzal, a gyülekezettel szemben. Azt várni bármely egyháztól vagy gyülekezettől, hogy mindig mindent jól csináljon és mindig mindenki felé tökéletesen szolgáljon, teljesen irreális dolog.

Egy gyülekezet lehet egészséges, de sosem lesz tökéletes. Egy nem tökéletes emberekből álló csoport sosem lesz képes tökéletes közösséget alkotni.

A 119. zsoltár 96. verse ezt mondja: „Semmi sem tökéletes, kivéve a te szavaidat.” (TLB)

Ezen a bolygón minden elromlott – az időjárás, a gazdaság, a testünk, a kapcsolataink, az elménk. Itt semmi sem működik tökéletesen, kivéve Isten szavát. Ha tökéletességet vársz a gyülekezetedben, akkor készülj fel egy óriási csalódásra!

Amikor az emberek ideális gyülekezetről olvasnak könyveket, akkor cinikussá válnak. Miért? Mert olyasmit remélnek, ami nem létezik. Amikor meglátod, hogy Isten milyennek tervezte az igazi közösséget, akkor könnyen elkedvetleníthet a szakadék Isten szándéka és a valóság között.

Jézus szenvedélyesen szereti az ő egyházát még annak minden hibájával és kudarcával együtt is, és azt akarja, hogy te is így tegyél. Ha te krisztusi akarsz lenni, akkor neked is szeretned kell az egyházat annak tökéletlenségei ellenére is.

Vágyakozni az ideális után, és közben kritizálni a valóságot, a szellemi éretlenség bizonyítéka. Viszont megelégedni a valósággal anélkül, hogy törekednénk az ideálisra, önteltség. Az érettség az, amikor együtt élünk azzal a feszültséggel, hogy tudod, milyen lehetne az ideális, és mi a valóság.

Gyerekneveléskor sem várod meg, hogy a gyerekek felnőjenek, hogy szeresd őket; szereted őket fejlődésük minden szintjén. Hasonlóképpen meg kell tanulnod szeretni az embereket növekedésük minden szakaszában, és meg kell tanulnod a gyülekezetedet is szeretni növekedésének minden szakaszában.

Más hívők csalódást fognak majd okozni neked, de ez nem ok arra, hogy ne szeresd őket és ne légy velük közösségben. Velük fogsz élni az örökkévalóságban – tehát már most gyakorolnod kellene, hogyan szeresd őket jobban, ahogy Jézus.

„Legyetek türelmesek egymással, nézzétek el egymás hibáit a szeretetetek miatt!” (Ef 4,2 NLT)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor kísértést érzel, hogy kritizáld a gyülekezetedet, akkor mit kellene helyette tenned? 
  • Miért fontos, hogy az emberek tanácsadók és tanácsoltak legyenek egy gyülekezetben?
  • Hogyan szerezhetsz reális képet arról, hogy milyennek kellene lennie a gyülekezetnek, illetve mi kellene, hogy legyen a te szereped ebben? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

El kell fogadnod a kudarc valóságát

2018. október 24. 03:00 - FodorImi

„Nincs senki a földön, aki mindig azt teszi, ami helyes, és sosem hibázik.” (Prédikátor 7:20, GNT fordítás

what-entrepreneurs-can-learn-from-failure-1920x800.jpg

Amerikában a kudarc szinte megbocsáthatatlan bűn, a siker pedig a bálvány. Ez a fajta nyomás okozza a legnagyobb stresszt az embereknek. A kudarctól való félelemnek sok különböző arca van. Döntésképtelenné, munkamániássá és a biztonsághoz ragaszkodó perfekcionalistává tehet. Mivel félünk hibázni, kerülünk bármiféle kockázatot.

Sokunknak a kudarctól való félelem vasmarokként szorítja a szívét. Sőt, a világ legjobb, legnagyszerűbb emberei  is a kudarctól való félelem hatása alatt állnak.

Ezért sürgetlek, fogadd el ezt az egyszerű igazságot: Mindannyian hibázunk. Ez nem csak a te problémád, ez az emberiség problémája. A Biblia azt mondja, „Nincs senki a földön, aki mindig azt teszi, ami helyes, és sosem hibázik.” (Prédikátor 7:20, GNT fordítás).

Nem csak a múltban követtél el hibákat, hanem a jövőben is hibázni fogsz, ezt garantálhatom. Már maga az is hiba, ha biztonságra játszol és elutasítod a kockázatot. Lelkipásztorként gyakran hallom az embereket, „Mi lesz ha elrontom?” Ilyenkor visszakérdezek: „Mit értesz azon, hogy ha?"

Már sok-sok alkalommal kudarcot vallottál az életben. Akárcsak én. Lehet, hogy életed bizonyos területein éppen most vagy csődben. A jövőben pedig még több kudarc lesz.

Még a szupersztárok is megbotlanak. A legkiválóbb profi kosárlabdajátékosok dobásainak csak fele lesz kosár. A legjobb baseball játékosok minden három ütéséből csak kettő sikerül. Szóval a kudarc normális.

Soha nem győzöd le a kudarctól való félelmedet, amíg nem fogadod el annak a realitását, hogy nem vagy tökéletes.

A Biblia azt mondja, hogy csak egyetlen hibától kell félned: „Vigyázzatok, hogy senki ne hajoljon el Isten kegyelmétől.” (Zsidók 12:15).

Szükséged van a kegyelemre. Mindannyiunknak szüksége van!

Csak mikor elengeded a kudarctól való félelmet, akkor fog megszűnni az őrjítő szorítás az életünkből. Amikor ez megtörténik, akkor tudjuk teljesen elfogadni Isten kegyelmét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Életed mely területén félsz legjobban a kudarctól? Miért?
  • Hogyan akadályoz meg a kudarctól való félelem attól, hogy fontos kockázatokat vállalj fel az életben?
  • Hogyan tudnátok egy barátoddal egymást bátorítani, hogy Isten életetekre vonatkozó tervét a kudarctól való félelem nélkül véghez vigyétek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.17.)

Szólj hozzá!

Öt mód, hogy megnyugodj Isten kegyelmében

2018. október 14. 03:00 - magyarosijulia

„Ügyeljetek arra, hogy senki se essen el Isten kegyelmétől" (Zsidók 12:15a LB fordítás)

Hogyan tudsz megnyugodni Isten szabadító kegyelmében?

1. Vedd észre, hogy senki sem tökéletes.

A Zsoltárok 119:96 azt mondja: „Semmi sem tökéletes, csak a te igéd." (LB fordítás). Amit a társadalom mond, az nem tökéletes. A népszerű vélemények sem tökéletesek. Amit addig tanultál, amíg felnőttél, az sem tökéletes. De Isten szava tökéletes. Amikor veszed a Bibliát, és arra építed életed, tökéletes alapod lesz.

2. Élvezd Isten feltétlen szeretetét.

A Biblia azt mondja: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk." (1János 3:1) Amikor Krisztus követője leszel, már nem csak Isten szolgája, hanem a Király gyermeke vagy. A szolgát az alapján fogadják el, amit tesz, a gyermeket önmaga miatt fogadják el. A szolga szorongva kezdi a napját, aggódva, hogy munkája elnyeri-e mestere tetszését, ezzel szemben a gyereknek nyugalma van családja biztonságos szeretetében. A szolgát a munkája miatt fogadják el, a gyereket a családhoz tartozás miatt.

3. Hagyd Istenre a dolgaidat.

Mit teszel azokkal a dolgokkal, amiket nem tudsz kontrollálni az életben? „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok," (1Péter 5:7) Amikor horgászáskor bedobod a horgot, eljön az a pont, hogy el kell engedd az orsót, és hagynod kell, hogy magátol forogjon. Ahogy a horog bedobásakor az elengedés a lényeg, úgyanígy, a perfekcionizmuson is úgy tudsz felülkerekedni, ha elengeded, és hagyod, hogy Isten tegye a dolgát.

4. Hitből cselekedj és ne félelemből.

Emlékezz, hogyan kerültél Isten családjába. Az Efézus 2:8 azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez". Nincs más út a Mennybe, csak a kegyelem. Sosem leszel elég jó, és nem vásárolhatod be magad. Ez ingyenes ajándék Istentől.

5. Cseréld le a perfekcionizmusodat Isten békéjére.

A perfekcionizmus elpusztítja a békét. Jézus azt mondja a Máté 11:28-29-ben: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." Micsoda lehetőség!

Rengeteg dologban fogsz kurdarcot vallani életben. De nem kell aggódnod ezek miatt, ha elfogadtad Isten kegyelmét. Sőt, történetesen csak egyetlen kudarctól kell tartanod: „Ügyeljetek arra, hogy senki se essen el Isten kegyelmétől." (Zsidók 12:15a LB fordítás) Fogadd el azonnal, és aztán lazíts!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen bajok, el nem engedett problémák, vagy bűntudat van az életedben, amiket el tudnál engedni akkor, ha megérted, hogy senki sem tökéletes?
  • Isten szeretetének milyen más tulajdonságai segítenek megnyugodni?
  • Hogyan reagálsz ma Isten felajánlott kegyelmére?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.07. fordította Kulcsár Angéla)

Szólj hozzá!

Hogyan találjunk valódi békét ezen a karácsonyon? (Második rész)

2016. december 31. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.” (Jak 4:6b, ESV-fordítás)

christmas_humble.png

A tegnapi napon azt a kérdést kezdtük körbejárni, miként találhatsz igazi, tartós békére Istennel, önmagaddal és másokkal az idei karácsonyon. Három lépést szükséges megtenned ehhez. Először is, el kell jutnod a megvilágosodás pillanatához.

Másodszor, alázatos magatartást kell tanúsítanod.

Isten megáldja az alázatosságot. A Biblia így ír erről a Jakab levele 4. fejezetének 6. versében. „Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.” (ESV-fordítás)

A kegyelem az az erő, amelyre szükséged van ahhoz, hogy békességed legyen az életben. Isten ellenszegül az önteltnek, ám kegyelmet ad az alázatosnak. A hiúságodat az Ő mértéktartására kell cserélned.

Több mint 50 esztendeje Istennel járom az utamat. Megtanultam, hogy Istent nem befolyásolja, és nem is hatja meg a siránkozásom.

Az alázatosság ellenben megindítja Isten szívét. Amikor alázattal kérem Isten segítségét, Ő a Menny csatornáit megnyitva kiárasztja a kegyelmét. Alázattal elismeri, hogy Ő Isten, a te stressztűrésednek viszont van határa.

Az Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 12. ezt írja. „Atyánk, te szerzel nekünk békességet; minden, amit csak elértünk, az valójában tetőled származik!” (NLT-fordítás, második kiadás)

Mikor mondtad ezt utoljára Istennek? Az egyedüli ok, amiért a jelen pillanatban is életben vagy, az az, mert Isten azért teremtett, hogy szeressen. Ha Isten nem akart volna szeretni, akkor nem léteznél. Isten által és Isten számára lettél teremtve. Isten azt is szeretné, hogy tanuld meg Őt viszontszeretni.

Ha békességre vágysz – igazi békességre , akkor Isten elé kell járulnod a következő szavakkal. „Uram, elismerem, hogy mindent, ami vagyok, és mindenemet, amim csak van – kivétel nélkül, ténylegesen – mind te tartod egyben, nem én. Te teremtetted az életemet. Töredelmesen bevallom, szükségem van rád.”

Láthatod, mi valamennyien tökéletlenek és sérültek vagyunk. Te is, én is. Jézus kivételével minden ember, aki valaha élt, tökéletlen volt. Ezért nincs nyugalmad, ezért stresszel teli az életed. Ezért leszel beteg, és fáradsz bele a betegségbe és erőfeszítésbe. Emiatt nem tudod megoldani mindenféle problémádat.

Hogy békességre lelj, alázatosan meg kell vallanod Istennek, hogy tökéletlen, gyarló ember vagy. Ha ezt nem teszed meg, nem leszel képes nyugalmat találni, mert lehetetlen.

A Biblia gyakorlati útmutatóval szolgál az alázatosság kifejezésére A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. versében. „Semmi felől ne aggódjatok!"

A Szentírás Ige-versei közül ez az egyik, amit a legnehezebb betartani. Ezt az életünk minden napján megszegjük. Az aggodalom magára veszi azt a felelősséget, amelyet Istennek soha nem állt szándékában rád ruházni.

De gondolkodj el! Ha Isten azt mondja, semmi felől ne aggódjunk, ez azt jelenti, hogy Ő segíteni fog elhagynunk az aggodalmaskodást, így békére lelhetünk. Isten melletted áll ebben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha valaki megalázza magát előtted egy nézeteltérést követően, ez hogyan változtatja meg a kapcsolatotok intenzitását?
  • Milyen aggodalmadat a legnehezebb átengedned Istennek?
  • Kivel tudod megosztani az aggodalmadat, miközben megpróbálod azt Istennek átadni?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása