Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A házaspárok együttes szellemi növekedésének öt lehetséges módja

2021. június 19. 03:00 - FodorImi

hand-865294_640.jpg

„Tartsátok gyökereiteket mélyen őbenne, építsétek életeteket őrá, és váljatok erősebbé a hitben!” (Kol 2,7 GNT).

Sok különböző dolgot tehetsz, hogy a házasságod növekedésben tartsd. Mutathatsz gyengédséget, jóindulatot, cselekedhetsz önzetlenül és megbocsáthattok egymásnak. Azonban messze a legfontosabb döntés, amit te és a párod meghozhattok, hogy Jézus elkötelezett követői maradtok együtt.

A Biblia azt mondja: „Tartsátok gyökereiteket mélyen őbenne, építsétek életeteket őrá, és váljatok erősebbé a hitben!” (Kol 2,7 GNT). Mind te, mind a párod az életetek egy bizonyos pontján elkötelezhettétek magatokat Jézus követésére, de meg kell kérdeznetek magatoktól: „Folytatjuk a hitünk megélését együtt mint házaspár?”

Itt van néhány gyakorlati mód, hogyan követhetitek Jézust együtt (ezek az ötletek alkalmazhatók más családi kapcsolatokra is):

1. Merítkezzetek be együtt! Ha még nem tettétek meg, valljátok meg együtt nyilvánosan, hogy keresztények vagytok! Ha Jézus lesz a házasságotok középpontjában, az annyit jelent, hogy mindketten megmondjátok a világnak, hogy ti őt követitek. Szeretem látni, amint a férj és a feleség együtt merítkezik be. Ez csodálatos kinyilvánítása annak, hogy életeteket és házasságotokat elkötelezitek Jézus számára.

2. Csatlakozzatok együtt egy kiscsoporthoz! A házasságotok számára szellemi kihívás kapcsolatba kerülni más keresztény párokkal. Amint együtt tanuljátok alkalmazni Isten Igéjét az életetekre és házasságotokra, erősebbé teszitek egymást szellemileg. Arra is késztetitek majd egymást, hogy vegyetek részt a szolgálatokban, és osszátok meg a hiteteket rendszeresen. A Krisztus követőjeként és házastársként való növekedés megköveteli a következetes számonkérhetőséget más hívők részéről.

3. Újítsátok meg a házassági fogadalmatokat! Ha már elkötelezted az életedet Jézusnak, vagy jelentőségteljes módon megújítottad az elkötelezettségedet mióta először elmondtad a házassági esküdet, fontold meg ennek az eskünek a megújítását! Most valószínűleg valami mást fog jelenteni számodra.

4. Imádkozzatok egymásért és imádkozzatok együtt! „Legyen ez a szokásos gyakorlatotok: valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy így egységben és gyógyultan élhessetek együtt!” (Jak 5,16 MSG). Ki ne akarna egy olyan házasságot, ahol egységben és gyógyultan élhetsz együtt? A Biblia azt mondja, ez akkor történhet meg, ha megvalljátok egymásnak a tévedéseiteket, és egymásért és együtt imádkoztok.

5. Kövessétek Isten Igéjét! Amikor a házaspárok együtt olvassák Isten Igéjét, és alkalmazzák az életükben, ez átformálja a kapcsolatukat, és erős alapot ad az élethosszig tartó közösséghez.

Lehet, hogy a házasságod épp egy nehéz időszakon megy át, de még van remény. A házasságotok újra megtalálhatja az életet. De ennek azzal kell kezdődnie, hogy Jézust helyezitek a középpontba. Tegyétek meg, amit Isten az ő Igéjében mond, hogy meg kell tennetek, és a házasságotok ismét elkezd növekedni!

Bármely házasság számára Jézus a ragasztóanyag. Amikor minden más rombol és szétszakít, és úgy érzed, hogy feladod, ő együtt fog tartani titeket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted a legmélyebb szellemi intimitást a házastársaddal? Mit találsz a legnehezebbnek a házastársaddal közös szellemi növekedésben?
  • Milyen más házaspárok bátorítanak téged és házastársad szellemileg? Tervezd be, hogy időt tölts azzal a házaspárral ebben a hónapban! Ha nincs ilyen pár az életedben, keress egy gyülekezetet, ahol bemutathatnak néhány házaspárnak.
  • Milyen változásokat kezdhettek a következő héten, ami segíteni fog neked és házastársadnak kifejleszteni egy még intimebb szellemi kapcsolatot?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.12.)

(GNT, MSG: A bibliaidézetek szövege az angol Good News Translation, illetve The Message fordításból származik.)

Szólj hozzá!

Miért nem kell félned a haláltól?

2020. április 16. 03:00 - daniella_89

20200416.jpg

„Egy ember, Ádám bűne halált hozott, hogy az sokakon uralkodjék. De ennél hatalmasabb Isten csodálatos kegyelme és igazságosságának ajándéka, mert mindenki, aki elfogadja azt, az a bűn és halál felett győzelmes életet fog élni egy ember, Jézus Krisztus által" (Róm 5,17 NLT fordítás).

Mindenki fél a haláltól.

De ahogy Húsvét ünnepére készülünk, fontos emlékeznünk arra, hogy amit Jézus tett a kereszten, véget vet ennek a félelemnek.

Pál levele a rómaiakhoz 5. fejezetének a 17. verse ezt írja: „Egy ember, Ádám bűne halált hozott, hogy az sokakon uralkodjék. De ennél hatalmasabb Isten csodálatos kegyelme és igazságosságának ajándéka, mert mindenki, aki elfogadja azt, az a bűn és halál felett győzelmes életet fog élni egy ember, Jézus Krisztus által" (NLT fordítás).

Hogyan törte meg Jézus a bűn és a halál hatalmát az életünkben?

A Biblia azt mondja: „Mivel minden fiúnak és lánynak teste és vére van, Jézus is magára öltötte ezeket, hogy hasonlóvá legyen hozzájuk. Azért tette ezt, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon (vagyis az ördögöt). Ezzel felszabadíthatja azokat, akik a haláltól való félelem miatt rabok voltak egész életükben” (Zsid 2,14–15 GW fordítás).

Isten emberré lett, tehát meghalhatott. Az ember ugyanis halandó. Jézus csak a halála által tudta megtörni a halál hatalmát. Ez volt az egyetlen mód, amellyel megszabadíthatott mindenkit, akik a halálfélelem miatt rabokként élték az életüket.

Erről szól a bemerítkezés. Egy kép arról, hogy Jézus legyőzi a halált. A bemerítkezés bemutatja azt az igazságot, hogy egy nap meghalsz, és a földbe fognak temetni. De aztán visszatérsz az életbe azért, amit Jézus tett érted a kereszten.

Pál levele a rómaiakhoz 6. fejezetének 3–4. verse ezt így mondja el: „Nem tudjátok, hogy mi mindannyian, akik Krisztus Jézusba meríttettünk be, a halálába meríttettünk? Amikor bemeríttettünk az ő halálába, sírba tétettünk vele. Ahogy Krisztus visszahozatott a halálból az életbe az Atya dicsőséges hatalma által, úgy nekünk is egy új fajta életet kellene élnünk.”

A bemerítésed egy szimbólum a világnak – és neked –, ami arról szól, hogy a halál számodra nem a véget jelenti.

Semmitől nem kell félned, mert Jézus legyőzte a halált.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mitől félnek a halál kapcsán a leginkább az emberek? Miért?
  • Jézus feltámadása hogyan változtatta meg a halálról való gondolkodásodat?
  • Ha követed Jézust, de még nem vagy bemerítve, mi tart vissza, hogy megtett ezt a lépést? Miért fontos, hogy be legyél merítkezve?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.09.)

Szólj hozzá!

Hogyan tekints hittel az életedre – Második lépés

2018. január 19. 03:00 - Anika Enikő

„A bemerítkezéskor vele együtt minket is eltemettek a halálba, hogy azután — ugyanúgy, ahogyan az Atya Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta Krisztust a halálból — mi is új életre keljünk.” (Róma 6:4, GNT fordítás)

Tegnap beszéltünk a hit szemének fejlesztéséről. Amikor szellemileg, lelkileg újjászületünk, Isten megnyitja a lelki szemeinket, és képessé tesz arra, hogy lássuk az ő munkáját magunk körül és meglássuk azokat a számos lehetőséget, amiket elénkbe helyez.

Isten meg fogja nyitni a lelki füleidet is, hogy képes legyél meghallani azokat a dolgokat, amiket az emberek valójában mondanak, ahelyett amit gondolsz, hogy mondanak. Amikor Jézus belép az életedbe, Isten egy csomó lelki érzékedet megnyitja azért, hogy segítsen neked úgy látni az életet, ahogy Ő látja.

Hadd adjak egy egyszerű példát arról, hogy ez hogyan működik. Lehet, hogy olvasod a Bibliát és odaérsz egy igevershez, ami egyszer csak úgy kitűnik és azt gondolod: „Nahát! Soha nem tűnt ez fel!” Még úgy sem, hogy már  tizenötször olvastad azt a verset, de nem láttad azt az igazságot.

Mi történt? Isten megnyitotta lelki szemeidet.

Nos, ahogy ezt tegnap említettem, van néhány alap lépés, ami szükségeltetik ahhoz, hogy lelki szemeinket fejlesszük, és hogy hitből éljünk; vagy hitből élsz, vagy soha nem leszel képes arra, hogy beteljesítsd azt a tervet, amit Isten szánt neked.

Az első hitlépés, amit meg kell tenned, hogy behívod Jézust az életedbe, az egész életedbe – hogy életed minden belső szobájába lakozást vegyen. A második hitlépés, ami szükségeltetik, az a nyilvános azonosulás Jézussal. Legtöbbünk nem érti, hogy a hitünk fejlesztéséhez mennyire fontos a megkeresztelkedés, ám ez egy létfontosságú hitlépés, melyet Isten arra használ, hogy kiárassza erejét az életünkbe.

Jézus azt akarja, hogy nyilvánosan megvalljuk őt, és azt tanítja, hogy ez egy nagyon komoly ügy. Azt mondja a Márk 8:38-ban, hogy aki most szégyelli őt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön az ő dicsőségében.

Ezek meglehetősen erős szavak; de azért, mert Jézus tudja, hogy mennyire kritikusan fontos ez. A Biblia ezt mondja: „A bemerítkezéskor vele együtt minket is eltemettek a halálba, hogy azután — ugyanúgy, ahogyan az Atya Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta Krisztust a halálból — mi is új életre keljünk.” (Róma 6:4, GNT fordítás). Tehát az erő ahhoz, hogy új életet éljünk – kövessük Jézust abból a célból, hogy beteljesítsük az Isteni célt – a bemerítkezésben kinyilvánított engedelmesség által adatik meg.

Meg kell értenünk egyúttal, hogy a bemerítkezés önmagában nem elég ahhoz, hogy Isten családjának a tagjaivá váljunk; csupán a Krisztusba vetett hit által lehetséges. Olyan, mint a karikagyűrű, amely egy szívből hozott elköteleződés látható emlékeztetője.

Nem valami olyasmi, amit félreteszünk amíg lelkileg érettek leszünk. Az egyetlen bibliai feltétel az, hogy higgy. Az Újszövetségben az embereket azonnal bemerítették, azonnal amint hittek. Nem olvasunk késleltetett keresztelkedésekről az Újszövetségben.

Ha a Krisztusba vetett hitedet nem nyilvánítottad ki és még nem merítkeztél be, akkor légy engedelmes Jézusnak és mihamarabb keresztelkedj meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Magyarázd el, hogy miért jó a karikagyűrű hasonlata a megkeresztelkedéssel.
  • Miért fontos megérteni azt, hogy nem a keresztség által kapunk üdvösséget? Mi szükséges, hogy Isten családjának a részévé válj?
  • Ha még nem merítkeztél be, akkor milyen lépéseket kell ma megtenned, hogy kifejezd engedelmességed Jézus iránt és mihamarabb megkeresztelkedj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.12)

Szólj hozzá!

Lobogtasd meg a fehér zászlót és add meg magad Istennek!

2016. június 16. 03:00 - K. Juc

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5-6) 

Megadni magad annyit jelent, hogy a jövőt rábízod Istenre. A Példabeszédek 3:5-6 szerint: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” 

Az életed mely területét nem adtad még át Istennek? Lehet, hogy a konyhát és a nappalit már igen. De mi a helyzet az életed hálószobájával? Mi a helyzet a gardróbbal? Mi a helyzet a garázzsal? Az életed mely területe nincs átadva Neki?

Van köztetek, aki nem adta át a szexuális életét Istennek. Azt mondod: „Tudom, hogy Isten szerint a szex helye a házasságban van, de akkor is úgy élek, ahogy én akarok.” Ezért élsz stresszes életet.

Más valaki a pénzügyeit nem adta át Istennek. Így gondolkozol: „Tudom, hogy Isten szerint az első tíz százalékot vissza kellene adnom Neki, de nem engedhetem meg magamnak, hogy tizedet fizessek.” Ezért élsz stresszes életet.

Egyesek a kapcsolataikat nem adták át Istennek. "Tudom, hogy meg kellene bocsátanom annak, aki megbántott, mégsem akarok megbocsátani." Ezért élsz stresszes életet. 

Mások egy titkos bűnt nem adtak még át Istennek. Van egy szokásod, amit még nem adtál át Neki. Egy sérelem vagy gyengeség, amit még nem adtál át.

Van köztetek, aki még nem adta át az életét Jézus Krisztusnak. Még nem adtad meg magad a bemerítésnek. Nincs még gyülekezeti családod.

A megadás azt jelenti, hogy felemeled a fehér zászlót és ezt mondod: „Istenem, a háborúnak vége. Nem harcolok többé ellened. Nyugalmat akarok, nem pedig stresszt.”  

Nem fáradtál még bele abba, hogy harcban állsz Istennel? Feltételezem, hogy igen. Lobogtasd meg a fehér zászlót! A megadás a hit legfőbb jele.

Beszéljetek róla:

  • Az életed mely területe nincs alárendelve Istennek?
  • Mit gondolsz, miért okoz stresszt a meg nem vallott bűn?
  • Milyen lépéseket kell ma megtenned annak érdekében, hogy alárendeld Istennek azt, ami a legtöbb stresszt okozta eddig az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.09.)

 

 

Szólj hozzá!

Lobogtasd meg a fehér zászlót!

2013. október 16. 03:00 - rorsy

"Bízz az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj. Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Péld 3,5-6 ESV ford.)

winding-path.jpg

Átadni magad Istennek azt jelenti, hogy Istenre bízod a jövődet. A Példabeszédek 3,5-6 ezt mondja "Bízz az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj. Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet." (ESV)

Életed melyik területét nem adtad át Istennek? Átadtad már Istennek életed területei közül a "konyhát" és a "nappalit". De mi a helyzet a "hálószobával"? Mi a helyzet életed "garázsával"? Életed melyik területét szorítod még görcsösen, mely területeket nem adtál át neki?

Néhányan közületek még nem adták át Istennek a szexuális élettel kapcsolatos dolgokat. Ezt gondolják: "Tudom, hogy Isten a szexet a házasságon belülre tervezte, de én a saját utamat járom ezen a területen." És ez stresszt okoz az életedben.

Mások pedig a pénzügyeikbe nem engedik Istent beleszólni. "Tudom, hogy Isten azt mondja, hogy a jövedelmem tized részét vissza kellene adnom neki, de ezt én anyagilag nem tudom megengedni." És emiatt is stresszessé válhat az életed.

Egyesek pedig a kapcsolataikat nem adták még át Istennek. "Tudom, hogy meg kellene bocsássak annak az embernek, aki megbántott, de nem fogok megbocsátani." Ez szintén lehet stresszforrás az életedben.

Néhány embernek pedig olyan titkos bűnei vannak, amiket még nem tárt fel Isten előtt sem. Van egy olyan szokásod, amit még nem adtál át Istennek,  esetleg egy sérelem, egy probléma vagy akadály, amit még nem fedtél fel Isten előtt, és nem adtál át neki.

Vannak olyanok is, akik még nem adták át az életüket Jézus Krisztusnak. Még talán nem keresztelkedtél meg, vagy még nem találtál gyülekezeti közösséget.

Átadni magad Istennek azt jelenti, hogy megadod magad, hogy feltartod a fehér zászlót és ezt mondod: "Istenem, a csatának vége. Nem akarok többé harcban állni Veled. Nyugalmat és békét szeretnék, nem feszültséget és stresszt az életemben."

Nem fáradtál még bele az Istennel folytatott harcba? Szerintem, igen.

Amikor átadjuk magunkat Istennek, azzal fejezzük ki leginkább a hitünket.

Beszéljünk róla:

  • Életed melyik területét nem adtad még át Istennek?
  • Milyen lépéseket kell ma megtenned ahhoz, hogy átadd Istennek azokat a dolgokat, amelyek a legtöbb feszültséget és stresszt okozzák az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 10. 09.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása