"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." (Róm 8,28)
Minden, amit Isten tesz, a javadat szolgálja. Mindent, amit tesz, azért teszi, mert szeret téged. A Biblia azt mondja, "Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség." (Zsolt 25,10a) és "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28).
Ezekre az igazságokra újra és újra emlékeztetned kell magadat, mert amikor Isten "nemet" mond az imáidra, a Sátán a kétely nyilait lövi ki rád. Hazugságokat sugdos: "Isten nem szeret. Nem törődik veled; máskülönben mindent megadna, amit csak akarsz!" De a Sátán hazug.
Nem kell megértened Istennek az imáidra adott válaszát ahhoz, hogy tudd: Isten válaszát a szeretet motiválja.
Isten túlságosan szeret téged ahhoz, hogy mindent megadjon, amit tőle kérsz. Tehát, amikor Isten azt mondja, hogy "nem", akkor három lehetőséged van: elutasítod, neheztelhetsz vagy megnyugszol.
Elutasíthatod Istent. Harcolhatsz vele, mérges lehetsz rá, hátat fordíthatsz neki és azt mondhatod: "Rendben van Istenem! Ha te nem játszol úgy, ahogyan én akarom, akkor saját kezembe veszem a dolgokat." Sok olyan emberrel találkoztam, akik eltávolodtak Istentől, mert Ő "nemet" mondott az imájukra. Ők nem hittek abban, hogy Isten nagyobb távlatokat lát, jobb terve van, és nagyobb célt tűzött ki.
Vannak emberek, akik neheztelésükkel és lázadásukkal távolodnak el Istentől. Ez a második dolog, amit tehetsz: neheztelhetsz rá. Amikor kételkedsz Isten szeretetében, akkor az megkeserít és boldogtalanná tesz. Nagyon sok ember élte már le egész életét nyomorúságban, mert sohasem hitték el a tényt, hogy Isten csak olyat tesz az életükben, ami jó nekik.
Van egy harmadik módja annak, hogy Isten jóságára válaszolj: megnyugodhatsz benne. Amikor elhiszed, hogy Isten mindig a te érdekeidet tartja szem előtt, új szemmel tudsz nézni Istennek azokra a cselekedeteire, amiknek nem látod értelmét.
Talán nem fogod érteni őket. Még fájhatnak is. De Isten még akkor is jó és szeret. Ő soha nem szűnik meg szeretni téged. Ilyenkor mondd azt: "Mindennek ellenére, Isten szeretete továbbra is velem marad."
Ez az egyetlen reakció, ami békességet nyújt számodra. Ne utasítsd el és ne neheztelj azért, ahogyan Isten munkálkodik az életedben! Ehelyett inkább nyugodj meg abban az igazságban, hogy Ő mindig a te javadra munkálkodik!
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Melyik megválaszolt imát utasítottad el, mert nem az volt a válasz, amire számítottál? Mi lett a cselekedeted végeredménye?
- Hogyan változtathatja meg imádkozásodat az, ha elhiszed, hogy Isten mindig a te javadra munkálkodik?
- Ha Isten a javadra dolgozik, mit gondolsz, miért engedi meg, hogy fájdalmat élj át?
Készen állsz, hogy megnyugodj Isten jóságában?
Az első lépés az, hogy békét köss Istennel, az, hogy elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak. Elkezdheted ezzel az egyszerű imával:
"Drága Istenem! Nem akarom, hogy bűnösségem továbbra is elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz minden bűnt, amit valaha elkövettem, megmutatod életem célját, befogadsz a családodba, és egy nap elviszel a mennybe, hogy veled éljek az örökkévalóságig.
Jézus, megvallom bűnös vagyok. Hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből és hitből fakad, nem abból, amit én teszek. Kérlek, jöjj életembe, mint Uram! Ma átadom neked az életemet.
Olyan életet akarok élni, amilyenre te teremtettél, megnyugodva jóságodban, és életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."
* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.25.)