Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nincs félelem, ha a szeretet ösztönöz

2024. január 05. 03:00 - csmsdvd

tigris.jpg

„Ahol Isten szeretete van, ott nincs félelem, mert Istennek a tökéletes szeretete kiűzi a félelmet” (1Jn 4,18 NCV fordítás).

Nagyon sokan a hitet látják, mint a félelem ellentettjét. Pedig nem az! A félelemmel a szeretet áll szemben.

A szeretet a félelem ellenében munkálkodik. Ha szeretet van a szíved kapujában, akkor a félelem a hátsó kapun megy ki. Nem tudsz egyszerre félni és szeretni, legalább is nem igaz szeretettel. Ha igaz szeretet van benned - Isten szeretete - akkor nincs félelmed.

Az emberek nem hitből futnak be az égő házba, hogy kimentsék a gyerekeket. A szeretet miatt teszik. A szülők életük árán is megvédik gyereküket, azért mert szeretik őket.

Ha a szeretet minden munkád kiindulópontja, akkor a félelem eltűnik.

Ahol Isten szeretete van, ott nincs félelem, mert Istennek a tökéletes szeretete kiűzi a félelmet” (1Jn 4,18 NCV fordítás).

Lehet, hogy valami, amit csinálnod kell, feszültté tesz. Ha érzed, hogy növekszik a félelem benned, meg kell egy kicsit állni. Aztán koncentrálj arra, hogy mennyire szeret Isten téged. Lehet, hogy hangosan kell emlékeztetned magadat: „Istenem, te tényleg szeretsz engem! Te az én oldalamon állsz. Szeretnéd, hogy boldoguljak. A te erőddel és szereteteddel fogom csinálni.”

Isten nem szeretné, hogy elbukjál. Ő azt szeretné, hogy sikeres legyél abban, amit csinálsz, hogy beteljesítsd a életcélodat. Ha az Ő szeretetére figyelsz akkor, nem fogsz félni. A tökéletes szeretet kiűzi a félelmet!

Amikor minden hétvégén több ezer ember előtt beszélek, nem félek. Miért? Mert két dolgok teszek: Isten irántam való szeretetére figyelek, azután a gyülekezetem iránti szeretetre. Ők nem egy olyan hallgatóság, amitől félni kellene. Ők egy család, akiket szeretni kell. Szeretetem irántuk és Jézus iránt legyőzi a félelmemet, amit prédikálás közben érezhetek.

Ha félelemmel vagy tele, akkor teljesen magadra figyelsz. Ez nem szeretet. Amikor szeretsz, akkor nem magadra figyelsz, hanem arra, hogy mire van szüksége másoknak.

Minél szeretetteljesebb vagy, annál kevésbé félsz. Tehát, ha a szeretet ösztönzi tetted, akkor nem fogsz félni megtenni.

Tedd a szeretetet a motivációddá és lépj a félelem ellen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért könnyebb magadra figyelni, mások helyett?
  • Mi a legnagyobb félelmed, hogy beteljesítsd életcélod? Mit árul el a félelmed a motivációdról?
  • Tudsz-e szeretni valakit, ha magadra koncentrálsz? Miért igen, vagy miért nem?

Isten szeret téged, függetlenül attól, hogy mit tettél.

Mivel emberek vagyunk, többször kaptuk be a Sátán csaliját, és többször kerültünk a bűn horgára, mint meg tudnánk számolni. De nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten örökkévaló családjában van a helyed, amely készen áll és vár rád. A meghívás várva vár. Csak higgy és fogadd el. Készen állsz? Itt egy imádság, amivel kezdheted:

"Drága Istenem!

Tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked fogok számot adni az életemről. Bevallom, hogy nem vettem tudomást rólad. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tied szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok tekinteni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, ments meg engem. Kérlek ments meg a bűnöktől és a szokásoktól, amelyek most elrontják az életemet. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, és azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.12.29.)

Szólj hozzá!

Nincs többé összezavart motiváció

2023. december 18. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Motiváló idézetek blog - Motiváló idézetek blog

"Én ... nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem." (Jn 5,30)

Mi motivál téged reggelenként a felkelésre? El kell menned dolgozni? Keményen kell tanulnod? Másokat kell szolgálnod, adakoznod és szeretned? Kitartónak maradni, akkor is, amikor az élet stresszesé válik?

Ha nem akarsz állandóan a stressz ellen küzdeni, akkor ismerned kell a legmélyebb motivációdat.

Ez miért van így? Azért, mert az összezavart, összekevert motivációk olyan érzést fognak kelteni benned, mintha különböző irányba húznának. Jézus azt mondta: „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Lk 16,13 NLT fordítás).

Még Isten sem tud megfelelni mindenkinek. Amikor valaki azért imádkozik, hogy essen az eső, akkor valaki más azért imádkozik, hogy napsütés legyen. Lelkészként  szolgálva 42 éven át, tudtam, hogy mindig csalódást okozok valakinek, mert az embereknek gyakran különböző elvárásaik vannak velem szemben. Nem tudok mindenkinek megfelelni, - és te sem.

A Biblia azt mondja, hogy az emberek véleménye miatt aggódni, félni, az egy csapda. Az, hogy elrontasz valamit, zsákmányul ejti a szívedet és az elmédet. Ezért mondta Jézus János apostol evangéliumának 5. fejezetében, a 30. versben: „nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”. Jézus tudta, kinek akar a kedvében járni.

Ha nem Istennek akarsz tetszeni, akkor minden valószínűség szerint egy csomó embernek próbálsz tetszeni. Sokkal könnyebb és kevésbé megterhelő, ha eldöntöd, hogy csak Istennek akarsz megfelelni – mert bármit teszel, és az tetszik Istennek, az mindig a helyes. Ezért volt Jézus annyira stressztűrő. Csak egyetlen személynek próbált megfelelni.

Kinek a jóváhagyásától függ a te boldogságod? Te kinek próbálsz még mindig a kedvében járni, megfelelni? Néhány embernél ez egy szülő, aki soha nem bátorított és nem mutatott helyeslést. Mások számára lehet, hogy ez egy olyan főnök, akinek lehetetlen a kedvében járni, bármennyire is próbálkozol.

De nem vagy áldozat! Annyira vagy szabad, amennyire az akarsz lenni. Senki nem kényszerítheti rád, hogy teljesítsd elvárásait, csak akkor, ha te megengeded neki.

Amikor egyetlen fős közönségnek, Istennek élsz, nem az elutasítástól való félelem fog vezérelni, hanem a szeretet motivál, és szabaddá válsz arra, hogy olyan ember légy, akivé Isten teremtett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor megpróbálsz Istennek tetszeni – és senki másnak –, hogyan tapasztalsz több érzelmi és mentális szabadságot?
  • Milyen konkrét módon okozott stresszt az, hogy az emberek tetszésére törekedtél? Ha szerinted nem volt ilyen, nézz mélyebbre!
  • Honnan tudhatod, mi kedves Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.12.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az, hogy "miért" imádkozol, sokkal fontosabb, mint az "amiért" imádkozol

2023. szeptember 10. 03:00 - Besther

fountain-3412242_1280.jpg"Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni." (Jak 4,3)

Isten meg akarja áldani az életedet és nézni, ahogy te is megáldod mások életét ugyanazokkal a jótéteményekkel, amelyeket ő ad neked. Valójában, az egyik feltétele a megválaszolt imának az, hogy hajlandóak vagyunk Isten áldásait felhasználni a kevésbé szerencsések megsegítésére.

A Példabeszédek 21,13 ezt mondja, "Aki bedugja fülét a nincstelen segélykiáltására, annak sem válaszolnak majd, amikor ő kiált."  Isten azt mondja, hogy ha figyelmen kívül hagyod a körülötted lévőket, akik nyilvánvalóan nehéz helyzetben vannak, akkor nincs értelme elvárni tőle, hogy kisegítsen a saját nehézségeidből.

Isten azt akarja, hogy olyan légy, mint ő, Isten pedig a szeretet. Az egyik módja, hogy bizonyítsd, hogy van benned szeretet az, ha kész vagy nagylelkű lenni másokkal szemben. A gondviselés elve az egész Szentíráson végigvonul: Isten azért áld meg minket, hogy áldássá váljunk mások számára.

Például, kérhetsz jó egészséget Istentől, de aztán mit fogsz kezdeni az egészséges testeddel, miután megkaptad? Csak azért imádkozol, hogy magadon segíts vagy azért imádkozol, hogy másoknak is tudj segíteni? Amikor azt kéred Istentől, hogy áldja meg a vállalkozásod vagy karriered, akkor készen állsz arra, hogy Isten áldásából egy darabot visszaadj? 

A Biblia ezt mondja a Jakab 4,3-ban, "Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni." Az imádságban fontos a motiváció. Az, hogy miért imádkozol, sokkal fontosabb, mint az, amiért imádkozol.

Lehetséges jó dologért imádkozni rossz motivációval? Biztosan. Nem azt mondom, hogy soha ne imádkozz magadért. Jézus ezt mondja imaként, "mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". (Mát 6,11) De ellenőrizd a motivációd. Készen állsz arra, hogy az áldást megoszd másokkal, vagy felhalmozod magadnak?

Istent nem érdekli egyszerűen az önzésed kielégítése. Az imádság feltételei: legyen őszinte kapcsolatod Istennel, megbocsátó hozzáállásod más emberekhez és hajlandóságod megosztani Isten áldásait másokkal. Isten szeret téged, ezért megtanít hatékonyan imádkozni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Milyen módon láttad már, hogy Jézus egy követője Isten áldásait használja mások megáldására? Hogyan érintette ez az életed, vagy valaki más életét?
  • Hogy áldott meg Isten téged? Hogyan tudod ezeket az áldásokat megosztani másokkal? 
  • A következő elcsendesedésedben gondolj a motivációdra, míg imádkozol. Ha Isten megadja neked azt, amit kérsz, hajlandó vagy megosztani azokat másokkal?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.03.)

 

 

Szólj hozzá!

A szembenállás és a lehetőség miért járnak együtt?

2022. november 28. 03:00 - sznezsa

nehemias.JPG„Mert széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is.”  (1Kor 16,9)

A jellem egyik legnagyobb próbája az, ahogyan kezeled az ellenállást. Valójában az ellenállás része Isten életedre vonatkozó akaratának; felkészít az előttünk álló lehetőségekre.

A Biblia azt mondja: „Mert széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfelem is.”  (1Kor 16,9)

Nem fog mindenkinek tetszeni az, ha kezdeni akarsz valamit az életeddel. Mindig találni fogsz olyan embereket, akik feladatuknak érzik, hogy kritizáljanak minden álmot vagy tervet, amit Isten a szívedre helyez. Kedvenc szavuk a „nem”, kedvenc kifejezésük pedig: „Ezt nem teheted meg.”

Az egyik taktika, amellyel az emberek igyekeznek megakadályozni abban, hogy Isten akarata szerint cselekedj, az a kigúnyolás. Nehemiás könyvének 4. fejezete három olyan módszert mutat be, hogy az emberek hogyan használhatják a gúnyolást a veled való szembenállásban.

Az emberek a karakteredet és az identitásodat fogják támadni. Nehemiás könyve 4. fejezetének 1-2 verseiben Nehemiás egyik bírálója, Szanballat hallotta, hogy a falat újjáépítik. "Dühbe gurult, felháborodott és kigúnyolta a zsidókat… mondván: „Mit csinálnak ezek a szánalmas zsidók?” (Neh 4, 1-2 ISV)

Ha valaki támad téged, az általában az érzelmei alapján történik, nem pedig az ésszerűség keretein belül. Valójában, olyankor már nem is gondolkodnak tisztán. Amikor az emberek dühösek vagy félnek, szitkozódhatnak, sőt hazudhatnak is. Szavaik fájdalmat okozhatnak, de ezek a szavak nem változtatják meg az identitásodat vagy a célodat.

Az emberek azzal fognak vádolni, hogy rosszak az indítékaid. Nehemiás kritikusai megkérdőjelezték az indítékait. Az egyik kritikusa, Szanballat azt mondta: „Mit csinálnak ezek a gyarló zsidók? Helyreállítják maguknak?" (Neh 4,2 ESV). Szanballat azt sugalmazta, hogy saját dicsőségükre és önző céljaik érdekében állítják helyre a falat.

Az igazság az, hogy soha senki sem ismeri igazán a másik ember motivációját valami megtételére. Mindannyiunknak összetett a motivációja. Gyakran még a saját motivációnkat sem tudjuk kitalálni arra, hogy valamit megtegyünk! Egyedül Isten ismeri „az egész emberiség szívét” (1Kir 8,39 NASB)

Az emberek meg fogják jósolni a kudarcodat. Egyik ember a másik után megjósolta Nehemiás bukását. Az egyik még azt is mondta a Nehemiás által újjáépített falról: „Az a kőfal összeomlana, ha akár egy róka is végigmenne rajta!" (Neh 4,3 NLT).

Ha kitűzöl egy célt, felvázolsz egy jövőképet, vagy akár egy vállalkozásba kezdesz, sokan gyorsan megjósolják a kudarcodat. De mindig van választás, hogy istenfélő választ adj. Holnap ennek a három módszerét tanuljuk meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon van jelen az életedben a szembenállás és a lehetőség? Hogy néz ki a szembenállás?
  • Gondolj valakire, aki ellenkezéssel, veszekedéssel néz szembe. Mit tehetsz, hogy bátorítsd őt ezen a héten?
  • Valaki kudarcának megjósolása helyett hogyan lehet a sikerét megjósolni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.21.)

Szólj hozzá!

A helyes hozzállás felfedezése az engedelmességhez

2022. augusztus 16. 03:00 - Erika1832

"Barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek." (Ján 15,14. NLT)

Jézus ezt mondja a János 15,14-ben "Barátaim vagytok ha azt teszitek amit parancsolok nektek" (NLT)

Nem mondhatod, hogy szereted Jézust, ha bűnös életmódot folytatsz. Nem állíthatod magadról, hogy keresztény vagy, ha közben önközpontú életet élsz. Nem mondhatod, hogy Jézus követője vagy, majd kiválogatod azokat az igéket amiket hallani szeretnél, a többit pedig figyelmen kívül hagyod. Jézus azt mondja, hogy akkor vagy a barátja, ha engedelmeskedsz neki és az ő parancsolatainak.

Miért engedelmeskednek a keresztények Istennek? A nem hívő emberek ezt  mindig félreértik. Azt mondják, "Nem akarok keresztény lenni, mert nem akarok engedelmeskedni Istennek. Ti hívők bűntudatból, félelemből vagy kötelezettségből engedelmeskedtek neki, és én nem ilyen életet akarok élni."

De igazán miért is engedelmeskedünk Istennek? Mert szeret minket! A legjobbat akarja nekünk. Úgy szeret téged, mint ahogy senki más.

A Biblia azt mondja, hogy csak azért van szeretet a világon, mert Isten szeretet. Mi pedig nem félelemből, bűntudatból, vagy kötelezettségünkből engedelmeskedünk Istennek. Szeretetből engedelmeskedünk neki, – mert szeretett és megmentett minket.

Mikor középiskolás voltam, egy srác odajött hozzám és ezt mondta: "Korlátozott vagy." Erre így feleltem: "Hogy érted ezt?" Erre ő: "Mert keresztény vagy. Nem teheted meg azokat király dolgokat, amit mi többiek megtehetünk."

A szemébe néztem és ezt mondtam: "Minden drogot kipróbálhatnék, amit csak akarok. Be tudnék drogozni bármivel amivel csak akarok. Bármit ihatnék amit csak szeretnék. Elmehetnék minden olyan buliba ahová csak szeretnék. Annyi nővel feküdhetnék le, amennyivel csak akarok. De az a különbség, hogy Jézus megváltoztatta, hogy mit akarok.

Ezután már nem akartam ezeket a dolgokat megtenni és ma sem akarom. Ezek olcsó, hamis izgalmak, amelyek átmenetileg feldobnak, de aztán ezek visszaütnek. Szabadságnak tűnhetnek, de nem tartósak. Depresszióhoz vezetnek, és nem töltenek be megelégedettséggel.

Jézus ezt mondja: "Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket... Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” (János 15,9-11. NLT)

Isten nem akarja, hogy azért engedelmeskedj neki, mert félsz tőle. Azt sem akarja, hogy a büntetéstől való félelem miatt engedelmeskedj neki. Isten azt akarja, hogy szeretetből engedelmeskedj neki. Az ő szeretete az, ami az igazi örömhöz vezet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mikor engedelmeskedtél valakinek (talán a szüleidnek, tanárodnak, vagy főnöködnek) félelemből? Mikor engedelmeskedtél szeretetből? Mi volt a különbség ezekben a kapcsolataiban?
  • Miközben nőtt az Isten iránti szereteted, hogyan változtatta meg a vágyaidat?
  • Hogyan élted meg az örömöt az Isten iránti szeretetteljes engedelmesség által?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása