„Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.” (Péld 20,5)
Ha bölcs szeretnél lenni, akkor meg kell tanulnod bölcs kérdéseket feltenni.
A példabeszédek könyve 20,5 szerint „Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.” Másképp megfogalmazva: mindenkitől tanulhatsz valamit. Ahogy megéri az erőfeszítést, hogy vizet húzzunk a kútból, megéri időt szánni és odafigyelni egy másik emberre, hogy bölcsességet merítsünk tőle.
Hogyan tudod valakiből a felszínre hozni a bölcsességet? Úgy, hogy megtanulsz okos kérdéseket feltenni.
Utazásaim során taxisofőröknek is és miniszterelnököknek is tettem fel kérdéseket, és mindegyiküktől tanultam valamit. Ha a megfelelő kérdéseket teszed fel, bárkitől tanulhatsz.
Rájöttem arra is, hogy amíg én beszélek, semmi újat nem tanulok. Amíg mozog a szám, addig nem tudok meg semmi újat. Beszéd közben képtelenség tanulni. Azáltal tanulsz, hogy másokra figyelsz. Ezért meg kell tanulnod odafigyelni arra, amit hallasz.
Egy amerikai televíziós műsorvezető, Larry King mondta egyszer: "Ha egy beszélgetős show-műsorban a kérdező házigazda beszél a műsor felében, akkor valami nagyon nincs rendben. A műsor házigazdájának kell a legkevesebbet beszélnie és a legtöbbet hallgatnia. A jó műsorvezető előre összeállítja a kérdéseket, és utána csak hallgat."
Az évek során nagyon sok interjút adtam már, és azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb műsorvezető házigazda követi Larry King tanácsát. A beszélgetős show-műsorok egyre inkább a kérdező műsorvezetőről szólnak, akik inkább magukra akarják irányítani a figyelmet, nem a vendégeikre.
Az életben te inkább olyan legyél, mint az a show-műsor házigazda, aki megtanult hallgatni. Legyél inkább olyan ember, aki úgy gondolja, hogy mindenkitől tanulhat.
Csak tegyél fel jó kérdéseket, és utána hallgasd meg a választ! Ez jellemzi a bölcs embert.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Próbáld meg, hogy egy egész napon át arra figyelsz, amit mások mondanak, és nem te beszélsz. Milyen változást érzékelsz?
- Mit üzensz azzal a másiknak, hogy – miután feltetted a kérdésed – odafigyelve és érdeklődéssel végighallgatod a válaszát?
- Ahhoz, hogy valakiből bölcs dolgot hozzál ki, tudnod kell bölcs kérdéseket feltenni. Tudnál példát mondani bölcs kérdésre?
Ha már a fontos kérdéseknél tartunk, te tudod biztosan, hogy hová fogsz kerülni, amikor meghalsz?
A Biblia azt mondja, mindannyian vétkeztünk, és a bűn zsoldja a halál. Viszont Isten annyira szeret, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy váltságul adja magát bűneidért, Isten népe közé fogadjon be téged, és megszabadítson a halál félelmétől.
Ha készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, a Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem keresheted meg az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8–9)
Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, mondd el ezt az imát: „Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátasz, megtudom életem célját, és egy napon pedig befogadsz mennyei örök otthonodba.
Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."
Ha elmondtad ezt az imát, kérlek jelezd nekem (Rick@PastorRick.com) Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.
* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.11.19.)