Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan ismerheted fel Isten hangját?

2021. október 01. 03:00 - Lilla:)

voice.jpg

„Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Lk 21,33).

Néha nehéz felismerni Isten hangját. Amikor hirtelen megszólal egy hang a fejedben, elgondolkozol rajta, hogy vajon ez Isten útmutatása, a Sátán trükkje vagy valami olyan, amit te magad szeretnél megtenni. Nagyon fontos, hogy meg tudd különböztetni Isten hangját, hiszen örökkévaló következményei lehetnek.

Nagyon sok gonoszság kapcsán Istent okolják, mondván: „Isten mondta, hogy tegyem meg!” A Biblia azonban azt mondja János első levele 4. fejezetének 1. versében: „Ne higgyetek mindenben, amit hallotok csak azért, mert azt mondják nektek, hogy Isten üzenete: először tegyétek próbára, hogy valóban az-e!” (TLB).

Isten sosem mond ellent a saját szavának. Ezért felteheted a kérdést: „Ez a gondolat, amely a fejemben motoszkál, megegyezik a Bibliával?”

Istennek nem szokása mondani valamit, majd meggondolni magát. Ha azt mondja valamiről, hogy igaz, akkor az örökké igaz marad.

Isten következetes. Ő nem hangulatember. Nem gondolja meg magát. Sosem kérne rá, hogy szegj meg egy szabályt, amelyet ő lefektetett a Bibliában.

Tehát, ha azon tanakodsz magadban, hogy Isten hangját hallod-e, az első kérdés, melyet fel kell tenned: „Ez a gondolat felsorakozik azok mögé, melyeket Isten eddig mondott?” Ha a gondolatod szemben áll azzal, amit Isten korábban mondott, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem tőle származik.

Jézus azt mondja Lukács evangéliuma 21. fejezetének 33. versében: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Isten Szava örökkévaló, hiszen az igazság sosem változik. Ha valami igaz volt 5000 évvel ezelőtt, az igaz volt 1000 évvel ezelőtt is, igaz ma is, és igaz lesz 5000 év múlva is.

Az emberek lehet, hogy azt mondják: „Isten mondta, én elhiszem, hogy ez így van.” Nem! Amit Isten mond, az úgy van – akár elhiszed, akár nem!

Isten nem mond ellent önmagának. Szóval, amikor próbálod felismerni a hangját, a legjobb kezdési pont, ha megkérdezed magadtól: „Ez az ötlet összhangban van Isten Szavával?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mit mondott neked Isten, hogy tedd meg?
  • Ezek az instrukciók ellentmondanak a Biblia bármely részének? Honnan tudod?
  • Hogyan alakíthatnál ki egy mélyebb kapcsolatot Istennel, aminek során sokkal könnyebben megérthetnéd az ő utasításait?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.24.)

(TLB: Az angol Living Bible bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Ha hallani akarod Isten hangját, közeledj hozzá

2018. augusztus 16. 03:00 - Erika1832

"Csak az Úr ad bölcsességet, tőle származik az ismeret és értelem." (Példabeszédek 2:6, GNT fordítás)

 

1206462482_4ef3a2b363.jpg

Azt mondod, „Bízni akarok Istenben, de nem hallom őt”.

Nem fogod hallani, hogy Isten mit mond, amíg az elméd tele van ezer más zsibongó gondolattal. Ahhoz, hogy meghallhasd Őt, közelebb kell kerülnöd hozzá. Arra van szükséged, hogy csöndben és kettesben légy vele.

A Biblia azt mondja, "Csendesedjek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." (Zsoltárok 46:10, NIV-fordítás). Ez azt jelenti, hogy ülj le és maradj csendben. Így tudod meghallani Istent és így tudsz közelebb kerülni hozzá. Csak ülj egyedül, csendben a Bibliáddal, és kérdezd meg: "Istenem, van valami, amit mondani akarsz?” Olvasd Isten Igéjét és mondd el neki, ami a szívedet nyomja.

Isten azt mondja, ő  bölcsességet fog neked adni ahhoz, hogy a hangját felismerd és megtedd, amit mond. "Az Úr az, aki bölcsességet ad; tőle jön az ismeret és a megértés." (Példabeszédek 2:6, GNT ford.).

Mondd el a következő imát: "Istenem, a te hangodra akarok hallgatni és nem a kételkedő hangokra. Közelebb szeretnék kerülni hozzád és szeretnélek jobban megismerni téged. Hallani szeretnélek téged, és ígérem, utána engedelmeskedni fogok neked. Olyan ember szeretnék lenni, akit te tudsz használni és akit megáldasz.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Amikor kettesben vagy az Úrral, mit kellene megváltoztatnod ahhoz, hogy le tudj csendesedni és közelebb tudj kerülni hozzá?
• Általában hogyan szoktál reagálni arra, amikor Istentől valamilyen iránymutatást vagy vezetést kapsz?
• Hogyan tudod megmutatni, hogy kész vagy Isten vezetésének engedelmeskedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.09.)

Szólj hozzá!

Négy mód, ahogyan Isten szól hozzád

2018. május 12. 03:00 - FodorImi

„Isten igenis szól – néha így, máskor másképpen – még annak ellenére is, hogy lehet, az emberek nem értik meg.” (Jób 33:14, NCV fordítás)

Sokan közülünk túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Isten válaszára. Azonban időt kell rá szánnunk, rá kell hangolni magunkat és figyelnünk kell, mert Isten szól. A Jób 33:14 azt mondja: „Isten igenis szól – néha így, máskor másképpen – még annak ellenére is, hogy lehet, az emberek nem értik meg.”

A kérdés az: „Hogyan érthetem meg? Hogyan hangolódhatok rá, hogy meghalljam Isten hangját?”

Íme itt van négy csatorna, melyeket Isten használ:

  1. Isten szól hozzánk a Biblián keresztül.

Ez a vezérfonalad az élethez. Megmutatja a megfelelő lépést, amit meg kell tenned. Ezért kell olvasnod Isten Igéjét minden nap. Ha nincs napi csendességed, Biblia olvasási időd, úgy Isten „foglalt” jelzést kap, amikor szólni akar hozzád. Állandó kapcsolatban kell maradnod, mert Isten akarata az Isten Igéjében található meg.

  1. Isten szól hozzánk a tanítókon keresztül.

Voltál-e már valaha is úgy istentiszteleten, hogy azt érezted, a tanító az Isten üzenetét közvetlenül neked mondja? Nincs mód arra, hogy én vagy bármely másik tanító, meg tudjuk határozni, hogy pontosan mit mondjunk, mire van szüksége a hallgatóknak. Isten azonban tudja. Ezért minden szolgálatom előtt imádkozom: „Istenem, te ismered az embereket és tudod, mire van szükségük ott. Add meg nekem, hogy pontosan azt mondjam.” Valahogy, olyan módon, amit csak Ő tud, Isten használja az én tanításomat és más lelkipásztorok tanításait, hogy betöltse azoknak az embereknek a szükségeit, akik hallgatják.

  1. Isten szól hozzánk a benyomásainkon keresztül.

Két véglete van ennek. Az egyik véglet a racionalista, aki azt hiszi, hogy Istentől nem jöhet benyomás, mindennek logikusnak kell lennie. A másik véglet a misztikus, aki azt hiszi, hogy minden benyomás Istentől van. Meg kell találnod a középutat, és fel kell ismerned, hogy ha egy benyomás Istentől ered, akkor annak egyeznie kell Isten Igéjével.

  1. Isten szól hozzánk a körülményeink által.

Ha jelentőségteljes életet akarsz élni, akkor Istennek folyamatosan korrigálnia kell, ennek pedig egyik módja, hogy ezt az életkörülményeiden keresztül teszi.

Amikor elkezdesz figyelni Istenre a körülményeiden, a benyomásaidon, a tanítókon és a Biblián keresztül, néha olyan utakon fog vezetni, amit nem értesz.

Ne hagyd abba! Isten követése nem mindig könnyű, de sokkal több áldást fog hozni az életedbe, mint elképzelhetnéd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor használta Isten ezeket a csatornákat az életedben, hogy szóljon hozzád?
  • Hogyan vizsgálhatsz meg egy benyomást, hogy meglásd, vajon Istentől ered-e?
  • Hogyan kell megváltoztatnod a látásmódodat a körülményeidre vonatkozóan, hogy Isten szólni tudjon hozzád ezeken keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.05.)

Szólj hozzá!

Három mentális gát, ami megakadályozza, hogy meghalld Isten hangját

2018. április 12. 03:00 - magyarosijulia

„Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket." (Jakab 1:21, NLT fordítás)

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy mobiltelefonnak különböző erősségű a jele. Ugyanez érvényes rád is: helyes pozicióban kell lenned ahhoz, hogy meghalld Isten hozzád intézett. szavait

Időnként nem adunk lehetőséget Istennek, hogy hozzánk beszéljen. Mi már eldöntöttük magunkban, azt akarjuk tenni, amit mi akarunk, nem azt, amit Isten szeretne, hogy tegyünk. A szívünk kemény, és nem vagyunk hajlandóak meghallani Istent.

Amikor bezártad az elméd, természetes, hogy Isten nem fog szólni!

De ha őszintén akarod hallani Istent – és melyik hívő nem akarja? –, akkor meg kell értened, hogy mi az, ami megakadályozza, hogy meghalld az Ő hangját. Három mentális gát van, ami zárva tartja az elméd Isten beszéde és üzenete előtt.

1. Büszkeség. Ha úgy gondolod, hogy nincs szükséged Istenre az életedben, és magad akarod megoldani a dolgaid, valószínűleg nem hallgatsz Istenre. A büszkeség távol tart attól a lehetőségtől, hogy megtudd, hogy Isten mit akar mondani.

2. Félelem. A legytöbb ember nem hallja meg Istent, mert fél az Ő szavától. Lehet, azt gondolod, ha meghallod Isten hangját, vagy megérzed az Ő vezetését, valamilyen vallásos fanatikussá vállsz.

3. Keserűség. Amikor ragaszkodsz a fájdalmaidhoz, a nehezteléshez vagy a haragodhoz, nem fogod tudni meghallani Istent, mert a szíved kemény. Rideggé és védekezővé válsz, még Isten szeretetével szemben is!

Lehet, hogy nagy fájdalmad van, amit ezen a héten, illetve évekkel ezelőtt okoztak neked, és te még mindig ragaszkodsz hozzá. El kell mondanom, hogy muszáj elengedned! Nem valaki más miatt, hanem a saját magad javára! A neheztelés megöl téged! A neheztelés egy saját magadnak okozott seb, ami megengedi a múltadban levő embereknek, hogy ma is bántsanak. El kell engedned, de nem azért, mert megérdemlik a megbocsátást, hanem azért, mert tovább kell lépned az életedben! Meg kell szabadulnod a keserűségtől, a félelemtől és a büszkeségtől, amelyek mind távol tartanak attól, hogy meghalld Isten hangját, és megéld az Ő célját az életedben!

A Jakab 1:21-ben ez áll: „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket."

A szelíd fogadás azt jelenti, hogy elengeded a büszkeséget, és nem próbálsz görcsösen mindent a kezedben tartani. Ez a kulcsa annak, hogy megnyisd az elméd és a szíved, hogy meg tudd hallani Isten szavát.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan hallhatod meg Isten hangját és érezheted az Ő vezetését? Hogyan beszélt már veled?
  • Milyen változtatásokat kell meghoznod az életedben, hogy megszabadulj a tisztátalanságtól és gonoszságtól, és meghalld Isten hangját?
  • Néha miért társítjuk az Isten hangjának meghallását a vallási fanatizmussal?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.05.)

Szólj hozzá!

Kinek a hangjára figyelsz?

2015. június 15. 03:00 - torokaron

„Kezdd Istennel – az első dolog a bölcsességhez vezető úton az, hogy meghajolsz Isten előtt; csak a bolondok vetik meg ez a nagy tudást és bölcsességet.” (Példabeszédek 1:7, MSG fordítás)

Észrevetted már, hogy abban a pillanatban, amikor felállítasz magad előtt egy célt az életedben, elkezded hallani, ahogyan az emberek azt mondják: „Mit gondolsz magadról, ki vagy te?” vagy „Ezt nem lehet véghezvinni!” vagy „Ezt felejtsd el!”?

A kételkedő hangok ellenszere az, hogy helyettük Isten hangjára figyelsz. Csak képzeld el, hogy Noénak milyen kritikákat kellett elviselnie az élete során. "Az a Nóé nevű fickó azt hiszi magáról, hogy Isten beszél hozzá, de igazából csak a mi telkünk értékét csökkenti azzal, hogy azt a bárkát odaépíti a kertjébe.”

A Biblia azt mondja nekünk, hogy Noé figyelt Istenre. És mit is hallott? Hallotta Isten figyelmeztetését, hogy a világ elpusztul hamarosan. Elhitte azt, amit még előtte sosem látott. Ez maga a hit – biztosnak lenni valami olyanban, amit nem látunk.

Noé tehát nem fordított hátat annak a látásnak, amit Isten adott neki. Éppen ellenkezőleg: megépítette a bárkát.

Isten adni fog az életednek egy célt, amiről néhány ember azt gondolhatja majd, hogy az teljes képtelenség. Neked azonban arra kell koncentrálnod, amit Isten mondott neked a Biblián, a Szaván keresztül. Aztán neked is meg kell építened a saját bárkádat!

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon engedsz teret a félelemnek és a kritikáknak, hogy azok távol tartsanak téged a céljaid megvalósításától?
  • Milyen álmot követnél, ha nem félnél a kritikáktól?
  • Hogyan tudod gyakorolni Isten hangjának felismerését?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.06.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása