Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten teremtett téged, és hozzá tartozol

2022. szeptember 08. 03:00 - sznezsa

 

adobestock_229622381.jpeg

„Mária így szólt: Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk, 1,46-47)

Ha tervezésről van szó, sok keresztény ateistaként viselkedik. Tudják, hogy Jézus megmentette őket, de nem igazán bíznak benne. Azt hiszik, hogy az életüket akaratuk szerint tervezhetik. Azonban a valóság az, hogy mindenkit Isten teremtett, és minden embert egyedi célra alkotott. Minden egyénnek saját sorsa van.

Körülbelül kétezer évvel ezelőtt Istennek terve volt egy fiatal nővel, akit Máriának hívtak. Megteremtette, kiválasztotta, hogy Isten Fiának anyja legyen.

Mit volt Mária válasza, amikor egy angyal beszélt neki Isten tervéről? Nem ezt mondta: „Saját terveim vannak az életemmel. Túl elfoglalt vagyok. Azt kell tennem, ami legjobb számomra. Nem! Rájött, hogy Istennek célja van az életével, és hajlandó volt megtenni, amit csak akart.

Válasza egy dícsérő ének volt: Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk, 1,46-47). Mária felismerte, hogy Isten az Ura és Megváltója, ezért szívesen teljesített az akaratát. Rábízta az életét, bár tudta, hogy senki sem fog hinni neki, amikor elmondja nekik, hogy mit üzent az angyal.

Bízol abban, hogy Isten egy egyedi sorsra teremtett? A Biblia azt mondja: „Tudjátok meg, Isten az Úr! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj a legelőjén.” (Zsolt, 100,3)

Sok embernek körülbelül 18 hüvelykkel hiányzik Isten életére vonatkozó terve – a fejük és a szívük közötti távolság. Intellektuálisan hisznek az evangéliumban, de nem hagyják, hogy ez megváltoztassa a szívüket.

Az igazság az, hogy nem a magad kedvéért lettél teremtve. Isten teremtett és Istennek lettél megalkotva.

Talán ismered a kvantumfizikát, vagy érted a káoszelméletet. Talán még azt is tudod, hogyan kell űrrakétát építeni. De ha nem ismered Istent, akkor eltéveszted életed célját.

Életed végén Istent nem fogja érdekelni, hogy milyen jól teljesítettél a karrieredben, és nem is kéri el a bankszámla-egyenlegedet. Ehelyett ezt kérdezi tőled: „Megismertél? Kapcsolatot építettél a Fiammal, akit a Földre küldtem, hogy meghaljon érted a kereszten?

A legfontosabb dolog az életben az, hogy megismerjük Istent – nem tudni róla, hanem ismerni Őt személyesen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen terveid vannak magaddal kapcsolatban? Ezek hogyan tükrözik az Istenbe vetett bizalmadat és az Ő akaratát?
  • Ha valóban Istenre bízod sorsodat, hogyan változtatná meg az ima-életedet? Mi változna a kapcsolataidban, és a világ eseményeiről alkotott véleményeidben?
  • Szánj rá néhány percet, és írd meg saját dicsőítő énekedet Istennek, amely megmutatja neki, hogy akarata szerint akarsz cselekedni, és teljesíteni akarod életed célját.

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.01.)

Szólj hozzá!

Isten ismerete az, ami igazán számít

2022. augusztus 13. 00:00 - FodorImi

priority.jpg

„Minden más értéktelen, összehasonlítva az én Uram Jézus Krisztus ismeretének végtelen gazdagságával. Őérte minden mást eldobtam, szemétnek tekintek, csak hogy megnyerhessem Krisztust.”
(Fil 3,8 – NLT).

Szabad idődben soha nem kerülhetsz barátságba Istennel. Ahhoz, hogy az Ő barátjává válj, az ő megismerését kell első helyre tenned.

Pál apostol így beszél: „Minden más értéktelen, összehasonlítva az én Uram Jézus Krisztus ismeretének végtelen gazdagságával. Őérte minden mást eldobtam, szemétnek tekintek, csak hogy megnyerhessem Krisztust.” (Fil 3,8 – NLT).

Te ezt teszed? Keresed Istent teljes szíveddel minden nap?

Emlékezz, annyira fogsz közel kerülni Istenhez, amennyire te hajlandó vagy. Csak akkor fogsz Isten barátjává válni, amikor elhatározod, hogy Isten barátja akarsz lenni.

Ha távol érzed magad Istentől, vajon ki távolodott el? Te voltál az. Senki mást nem hibáztathatsz. Nem hibáztathatod a házastársad, a szüleidet vagy a gyerekeidet. Te vagy az, aki nem tette Istent első helyre az életében.

Megismerni és szeretni Istent az emberiség legnagyobb kiváltsága, és Isten által ismerve és szeretve lenni a mi legnagyobb örömünk.

Megfigyeltem, hogy meg lehet mondani, mi a fontos az embereknek az alapján, hogy mivel dicsekednek. Ha a gyerekeik a legfontosabbak, akkor velük dicsekednek. Ha a munkájuk az életük legfontosabb része, akkor a munkájukkal dicsekednek. Ha az utazás és az élmények, akkor arról beszélnek. Ha a bulizásról vagy új ruhák vásárlásáról beszélsz legtöbbet, mit gondolsz, mit értékelsz legtöbbre? Azzal dicsekszel, ami a legfontosabb a számodra.

Isten azt mondja a Jeremiás könyve 9. fejezet 23-24. versében: „A bölcsnek nem kellene dicsekedni a bölcsességével, sem az erősnek az erejével, sem a gazdagnak a gazdagságával. Ha valaki dicsekedni akar, azzal dicsekedjen, hogy ismer és megért engem.” (GNT).

Isten ismerete az, ami igazán számít – erről szól az élet. A világmindenség Istene szeret téged és kapcsolatban akar lenni veled. Az Ő közelségében lenni békét és jövőt ad számodra. Ez a jó hír!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan kell életed prioritásait átrendezned, hogy Isten jobb megismerése az első helyre kerüljön?
  • Az alapján, amiről a legtöbbet beszélsz, mit mondanának az emberek, mi a legfontosabb számodra?
  • Amivel dicsekszel, az a legfontosabb számodra. A mindennapi beszélgetésekben hogyan dicsekedhetsz az Istennel való kapcsolatoddal?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.08.06.)

Szólj hozzá!

Hogyan maradhatsz le 45 centivel a mennyországról?

2020. június 11. 03:00 - csmsdvd

20200611.jpg

„Néhányan közülük az élet legfontosabb dolgáról maradtak le: nem ismerik Istent” (1Tim 6,21 TLB fordítás).

A fejed és a szíved között 45 cm van. Sajnos egyesek éppen ezzel a 45 centivel maradnak le a mennyországról. A fejükkel ismerik Istent, de a szívükkel nem. Értelmükkel hisznek az evangéliumban, de nem hagyják, hogy szívüket is megváltoztassa.

Hosszú ideig tanultam, 24 éven keresztül, beleértve az egyetemi diplomát és a doktorit. Őszintén megvallva, az akkor tanultak java részét elfelejtettem.

Viszont nem felejtettem el a legnagyobb igazságot, amit tanultam: Isten teremtett minket a maga számára. Ameddig ezt nem értjük meg, az életnek nincs értelme.

Nem magad számára teremtettél.

A Biblia szerint: „Néhányan közülük az élet legfontosabb dolgáról maradtak le: nem ismerik Istent” (1Tim 6,21 TLB fordítás).

Ismerheted a húrelméletet, a káoszelméletet vagy a kvantumfizikát. Viszont ha nem ismered Istent, elveszted életed értelmét.

Életed végén Isten előtt záróvizsgát kell tenned. A jó hír az, hogy használhatsz könyvet. Minden válasz benne van a Bibliában.

Ezen a vizsgán Isten nem arra kíváncsi, hogy kiválóra vizsgázol-e. Arra sem kíváncsi, mennyire jól alakult a karriered. A folyószámlád egyenlegére sem kíváncsi.

Ehelyett azt fogja kérdezni: Megismertél-e engem? Kapcsolatot építettél az én Fiammal, akit a földre küldtem, hogy meghaljon érted a kereszten?

Még ma el kell döntened, hogy ráállítod-e a szívedet és az eszedet arra, hogy többet tudj a legfontosabb igazságról, és hogy megismerd Jézust!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz eljutni onnan, hogy mit tudunk Istenről oda, hogy mit hiszünk Istenről?
  • Vajon miért mondanak le olyan sokan arról, hogy kapcsolatba lépjenek Istennel?
  • Mit válaszolnál, ha Isten ma megkérdezné tőled, hogy „Ismered-e a Fiamat?”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.04.)

Szólj hozzá!

Isten dicsőítése az első lépés a tanulásban

2020. május 27. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat” (Péld 1,7 The Message fordítás).

Hogyan válhatsz nagyszerű tanulóvá?

Isten dicsőítésével.

A Biblia azt mondja: „Kezdd Istennel! Az első lépés a tanulásban: leborulni Isten előtt. Csak a bolondok hordják fent az orrukat, és hiszik bölcsnek magukat (Péld 1,7 The Message fordítás).

Egyszer Pál apostol azt mondta Timóteusnak, hogy sok emberrel az a probléma, hogy sok információnak a birtokában vannak, de nem tudják, hogy mi a legfontosabb. Tény, hogy Jézus azt mondta a vallási vezetőknek: „Állandóan a Bibliát olvassátok, mert azt gondoljátok, hogy abban találjátok meg az örök életet. De nem látjátok a fától az erdőt. Ezek az Írások mind rólam szólnak!" (Jn 5,39 The Message fordítás).

Egy nap, amikor az életed véget ér, meg fogsz állni Isten előtt. Az lesz az utolsó vizsgád. Sokkal fontosabb lesz, mint akármilyen teszt, amelyet a tanárodtól vagy professzorodtól kaptál.

A végső vizsgán Isten nem arról fog beszélni, hogy hogyan teljesítettél matematikából, vagy társadalomtudományból.

Azt fogja kérdezni: Ismersz engem?”

Hogyan fogsz válaszolni?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehetséges műveltnek lenni és mégis elmulasztani az élet lényegét?
  • Miért kezdődik az igazi bölcsesség Istennel?
  • Hogyan tette az Istennel való kapcsolatod jobbá az élet minden területét?

Isten ajándékot ajánlj fel neked. Elfogadod?

Ma van a nap. Ma van az a nap, amikor át kell lépned a korlátaidat, és azt mondani Jézus Krisztusnak: Kapcsolatban szeretnék lenni veled.” Hogyan tedd ezt meg? Csak kezdj el beszélgetni vele az imákon keresztül. Most is figyel téged. Kész arra, hogy mindent megtegyen, aminek meg kell történnie. Ezért jött a földre, halt meg a kereszten, és támadt fel.

Egy ajándékot akar adni neked, amelyet imádkozás által tudsz elfogadni: Ma, Jézus, én szeretném megtenni az első lépést feléd. Meg akarlak ismerni. Elismerem, hogy nem értek mindent. De, Jézus, minél jobban ismerlek, annál inkább át akarom adni neked az életemet. Meg akarom kapni az ajándékodat. Helyettesíteni a bűneimet azzal az ajándékkal, amely a megbocsátás, az aggodalmakat békességed ajándékával, és a haláltól való félelmet az örök élet ajándékával. Most behívlak az életembe, hogy tedd otthonoddá a szívemet! Imádkozom ezért a te nevedben. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust az életedbe, akkor kérlek, küldj egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com email címre. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes kiadványt, amellyel elkezdheted a Jézussal közös utazásodat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.20.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása