Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ez a legjobb módja napjaid elkezdésének és befejezésének

2020. június 24. 03:00 - Lencsés Tamás

20200624.jpg

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4 NIV fordítás).

A mostani bizonytalan és zaklatott napokban fontos, hogy a lelked feltöltésével kezdd, és azzal is fejezd be a napjaidat. A lelked vezet abban, hogy hogyan gondolkodsz abban, ahogyan érzel és ahogyan döntesz. Hasonlóan a testedhez, a lelkedet is minden nap táplálni kell, hogy egészséges maradjon. Ha nem táplálod azt, akkor a lelked és az érzelmeid lemerülnek.

Miként tölthetted fel újra és újra a lelked? Úgy, hogy minden nap beletöltöd Isten Igéjét. Jézus azt mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4 NIV fordítás). A Biblia maga az élet. Ne csak akkor olvasd, ha problémád van, vagy ha tanácsra van szükséged! Ne csak akkor nyisd ki, amikor arra van szükséged, hogy erőre kapj! Minden nap tápláljon, és ezzel rendszeresen erősítsen és növeljen az igazságban és a szeretetben!

Ne azzal kezd a napod, hogy a telefonodat bújod, vagy a híreket hallgatod! Ne hagyd, hogy nap mint nap az töltse be a gondolataid, amit a tévében látsz! Ezek egyike sem fogja táplálni a lelked.

Ha csak egyetlen egy új szokást alakítasz ki a világjárvány alatt, akkor az legyen az, hogy Isten szavaival kezded  el és fejezed be napjaidat. Amikor abbahagyod a Biblia olvasását, ha teheted, hagyd kinyitva azt! Ha a Biblia be van csukva, hajlamosak vagyunk átsiklani felette. Ha azonban nyitva hagyod annál a résznél, amit utoljára olvastál, könnyebb emlékezni arra, hogy következetes akarsz lenni a Biblia olvasásában.

Nem számít, milyen sokat olvasod azt. Csak az számít, mennyire engeded Isten Igéjének, hogy megváltoztasson. Megváltoztassa azt, hogy miként látod Isten szeretetének fényében önmagadat, másokat, körülményeidet, és  miként engeded elmélyülni, valamint növekedni Istennel való kapcsolatodat.

„A legfőbb Úr bölcs szavakat adott nekem, hogy tudjam, hogyan kell enyhíteni a fáradtságot. Reggelente felébreszt engem, és megnyitja elmém, hogy megértsem akaratát” (Ézs 50,4 NLT fordítás).

Fáradtnak és leharcoltnak érzed magad? Tápláld a lelked, és maradj érzelmileg egészséges úgy, hogy napjaidat Isten Igéjével kezded és azzal is fejezed be.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen lelki céljaid vannak erre az évre? Miként akarsz fejlődni keresztény utadon a jelen járványhelyzetben?
  • Hogyan kell módosítsd a napi beosztásod, hogy időt fordíts a Biblia tanulmányozásra és a fizikai egészségedre?
  • Megváltoztatott-e téged a világjárvány alatt a világ vagy Isten igéje?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.17.)

Szólj hozzá!

A legfontosabb szokás a lelki fittség eléréséhez

2020. február 15. 03:00 - Besther

20200215.jpg

„Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez” (1Tim 4,8 ERV fordítás).

Már tanultunk arról, hogy Isten mit szeretne, hogyan szeressük embertársainkat. Ehhez az szükséges, hogy fejlesszük szokásainkat, valamint hogy megújuljunk testileg, érzelmileg és lelkileg.

A Biblia azt mondja az igazi szeretetről, hogy „mindig megvéd, mindig hisz, mindig remél, mindig kitart. A szeretet soha el nem fogy" (1Kor 13,7–8 NIV fordítás). Nem tudod az embereket szeretni Isten segítsége nélkül. Nem is lehet hozzá erőd, ha lelkileg üres vagy.

Ügyelj a lelki kiégés jeleire: például, ha úgy érzed, hogy semmiért nem érdemes erőfeszítést tenni (még más valaki szeretetéért sem), vagy hogy Istent kezded hibáztatni a bajaidért. Ez nem egyedi, a Biblia nagy alakjai is – Dávid, Mózes és Ábrahám – ezt tették, amikor a kiégés fázisaiban voltak.

A lelki fittséget, állóképességet ugyanúgy fent kell tartani, mint a fizikait: kitartónak és fegyelmezettnek kell lenni. „Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez” (1Tim 4,8 ERV fordítás).

A lelki fittség fejlesztésében a legfontosabb a rendszeres napi időtöltés Istennel.

Semmi sem fogja jobban segíteni életedet, mint az Istennel kettesben töltött idő, amikor ő szól hozzád a Biblián keresztül, és te beszélsz hozzá az imáiddal. A Biblia azt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 16. versében, hogy még, ha külsőleg el is használódtunk, belül, lelkileg megújulhatunk akkor, ha rendszeresen kapcsolatban vagyunk Istennel. Ez lehet akár csak 10 perc, például a nappalidban lévő székben, mielőtt elkezdenéd a napodat.

Szükséged van erre az időre, mert az Istennel való kapcsolatod minősége meghatározza a másokkal való kapcsolatod minőségét. 

Az emberi szeretet megkopik. Ha szeretnél jobban szeretni, akkor – Jézushoz hasonlóan – tedd a napod legfontosabb részévé ezt az elcsendesedést. Ha ezt teszed, akkor kapcsolataid átformálódnak, mert Isten szeretetének ereje mutatkozik meg általad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A naptárad vagy a napi rutinod, hogyan tükrözi elcsendesedésed fontosságát?
  • Milyen módon befolyásolta kapcsolataidat az imádkozás, és a Biblia tanulmányozása?
  • Hogyan érzed, képes leszel úgy szeretni másokat, ahogy azt Pál korinthusiakhoz írt levelének (fentebb idézett) 13. fejezetében írja a Biblia? Miért igen, vagy miért nem?

Miért vársz még arra, hogy megbízz Jézusban?

Ha még nem bízol Jézusban, és még nem kötelezted el magad az ő követésére, akkor miért várnál tovább? Ha már kész vagy döntést hozni, és hinni Jézus Krisztusban mint Megváltódban és Uradban, akkor imádkozz így:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, amit tettem, megbocsátasz. Meg akarom tudni életem célját, és te egy napon be fogsz fogadni az örök mennyei hajlékodba. Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te a Megváltóm vagy. Elhiszem neked, hogy a megváltás kegyelemből van, hitből fakad, és nem a cselekedeteimből. Elfogadlak életem Uraként. Életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni, és nem önmagamat. Elkötelezem életem melletted! Kérlek, hogy ments meg, és fogadj be családodba. A te nevedben kérlek. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.08.)

Szólj hozzá!

A szeretetre való készség szellemi fittséget követel meg

2017. január 27. 03:00 - kennedymárti

„Mindent eltűr, mindig bizakodik, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el.” (Korinthusiakhoz írt első levél 13:7-8a, NIV fordítás).

Isten ereje nélkül nem tudsz úgy szeretni, ahogy Ő teszi, mert az emberi szeretet véges.  

Ha úgy érzed, semmi nem éri meg annyira, hogy energiát ölj bele, az élet hiábavalónak és céltalannak tűnik, vagy azt veszed észre, hogy Istent okolod a problémáidért, akkor ezek utaló jelek arra, hogy spirituálisan fásult vagy. Nem vagy kész szeretni, ha ki vagy égve szellemileg.

A Biblia azt mondja az 1Timótheus 4:7-ben, „Szánj időt arra, hogy fitten tartsd magad szellemileg (Phillips fordítás). Hogyan tudod magad lelkileg egészségesen tartani annak érdekében, hogy szeresd az embereket? Úgy, hogy olyan szokásokat veszel fel, amik folyamatosan megújítják a lelkedet.

Íme három tényező, ami segít elkezdened új szokásokat beépítened az életedbe:

Napi csendesség. “Ezért pedig nem csüggedünk. Ha a külső emberünk szenvedést tűr is el és könnyeket, a belső emberünk naponta megújul erejében” (2. Korinthusiakhoz írt levél 4:16 Phillips). A testünk fizikálisan szenvedhet és gyötrődhet, de bensőnkben újra és újra megújíthatjuk lelkünket az Istennel eltöltött idő során.

Nem is tudom, mi vihetné pozitívabb irányba az életedet annál, mint hogy szokássá teszed a mindennapjaidban a rendszeres csendességet az Úrral. Kezdésnek szánj erre tíz percet a napodból. Találj egy olyan helyet magadnak, ahol egyedül lehetsz: az autóban, a hálószobádban vagy a nappalidban, a kertben vagy talán az irodádban. Azután válassz egy könyvet a Bibliából és olvass el egy fejezetet minden nap. Olvasd el, tűnődj el azon, amit olvastál, talán írj le néhány dolgot, ami megfogalmazódik benned. Ez egy olyan jó szokás, ami frissen fogja tartani a lelked.

Házi csoport. A hívő ember házi csoport nélkül árva, ezért mindenképpen szükséged van egyre! A Biblia azt mondja, “Bátorítsátok egymást minden egyes napon” (Zsidókhoz írt levél 3:13a, NIV fordítás). Szükséges, hogy összegyűljetek egy csoporttal hetenként, ahol megoszthatod egyéni szükségeidet és problémáidat, imádkozhattok egymásért és barátokra lelhetsz.

Dicsőítés. A dicsőítés megújít és megelevenít. Helyrerak. A Zsoltárok 59:16-ban olvashatjuk, „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom szeretetedet minden reggel; mert te vagy az én mentsváram, menedékem a szükség idején” (NIV fordítás). Szükséged van arra az érzelmi felszabadulásra és feltöltődésre, ami az éneklés folyamán történik. Hallgass keresztény dalokat és kezdj el énekelni, azután pedig figyeld, Isten hogy rak rendet a szívedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nehéz szeretni másokat akkor, amikor szellemi sivárság uralkodik benned?
  • Készíts tervet napi csendességre: Hol fogsz találkozni Istennel? Melyik napszakban? Mennyi időre? Mit fogsz tanulmányozni? Mire lesz szükséged a Bibliád mellett?
  • Hogyan kérhet Isten arra, hogy dicsőíts, amikor úgy tartod magadról, hogy egyáltalán nem vagy jó énekes?


* (Daily Hope by Rick Warren – 2017.01.20.)

Szólj hozzá!

Mit jelent Istennel kapcsolatban lenni?

2016. október 06. 03:00 - mintyovanviki

“Mindazok, akik befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Mindössze annyit kellett tenniük, hogy teljes bizalommal forduljanak felé, hogy megmenthesse őket.” (János 1:12b TLB fordítás)

Tegnap arról beszéltünk, hogy miért is fontos tisztába lenned az életed céljával. Azzal a céllal, amelyet Isten szerzett, hogy használni tudjon addig, amíg ezen a Földön vagy. Szóval ha ez az élet előkészület az örökkévalóságra, hogyan csinálnád? Hogyan használnád itt és most az életedet hogy előkészülj az örökkévalóságra?

Először meg kell ismerned Jézust!

A Biblia azt mondja: “Mindazok, akik befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Mindössze annyit kellett tenniük, hogy teljes bizalommal forduljanak felé, hogy megmenthesse őket.” (János 1:12b TLB fordítás). Jegyezzük meg, hogy nem mindenki Isten gyermeke - csak azok, akik befogadták őt az életükbe. Isten arra törekszik, hogy egy jó kapcsolatot alakíts ki vele azáltal, hogy bízol benne.

Kapcsolatot kialakítani Istennek ugyanúgy kell, mint minden más kapcsolatot. Ha kapcsolatot szeretnék kezdeményezni a feleségemmel Kay-jel, mit kell tennem? Először időt kell vele töltenem. Meg kell mutatnom neki, hogy rászánom az időt arra, hogy megismerjem. Nem lehet úgy kapcsolatot kialakítani valakivel, hogy nem töltesz vele időt.

Ugyanígy lehet Istennel kapcsolatot kialakítani. Időt kell szánni rá a napirendedben. Valójában a napod első és a legfontosabb részévé kellene tenned a napi csendességedet. Amikor egyedül vagy Istennel, dícséred Őt és tanulsz tőle. Rendszeres és fontos időt töltesz vele.

A második dolog, amit tenned kell egy kapcsolat ápolásáért: a beszélgetés. Nagyon sokféleképpen lehet az imaéletedet rendszeresebbé tenned. Lehet hogy egy imaújsággal kellene kezdened, amelyben kért és megválaszolt imádságokról olvashatsz. Készíthetsz imakártyákat a Szentírást használva, amelyeket azután a fürdőszobai tükrödre vagy a munkahelyi asztalodra helyezel el, hogy emlékeztessenek Isten szavaira. Vagy lehet hogy a családodnak lenne szüksége arra, hogy együtt üljetek le imádkozni minden nap. Bármelyik módszert választod arra, hogy az Istennel való kapcsolatodat fokozd - tedd meg!

Sosem fogod megbánni az időt, az energiát, amit Isten jobb megismerésébe fektettél. Tedd meg az első lépést ma azzal, hogy kész vagy Istennek ajánlani magad a vele töltött idővel, a beszélgetéssel.

Beszéljetek róla:

  • Az Istennel való kapcsolatod a legfontosabb az életedben? Mi bizonyítja az életedben ezt?
  • Mit kell változtatnod a napirendeden, hogy következetesebb lehess a csendes perceiddel kapcsolatban?
  • Gondolj ki két gyakorlati lehetőséget arra vonatkozóan, hogyan tudnád növelni és javítani a kommunikációdat Istennel. Tégy próbát ma!

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.29.)

 

 

Szólj hozzá!

Emlékezz, ki is valójában Isten!

2011. február 01. 03:00 - jkriszti

 "Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved...” (Máté 6:7-9)

 
Tegnap a napi csendesség fontosságáról beszéltem, és arról a négy dologról, ami az alapját képezi. A hét további részében egy mintát szeretnék megmutatni arról, hogy hogyan alakítsuk a csendességünket a Mi Atyánk alapján.
 
A Máté 6-ban Jézus így szól: „Ti tehát így imádkozzatok…” (7. vers). A Mi Atyánk egy minta. Hat fontos alapelvet mutat be az eredményes ima és napi csendesség érdekében. A héten minden nap megnézünk egyet. 
 
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved…” (Mt. 6:7) A legelső tennivalód az Istennel töltött csendességed alatt az, hogy egy „kapcsolatfelvevő” imát mondj.
 
A csendességed azzal kezdődjön, hogy Istenre irányítod a figyelmedet. Gondolkozz el arról, hogy Isten mennyire szeret.Ne a gondjaidról, a céljaidról vagy a bűneidről „elmélkedj”! Gondolj arra, ki is valójában Isten, és hogy milyen szerető Atya ő.
 
Ő egy együttérző, figyelmes, hű Atya, aki mindent meg tud oldani. Az irántad érzett szeretete nem a tetteidtől függ. Szeret, függetlenül attól, ahogy viselkedsz, és ezt a szeretetet sosem veszítheted el. Kezdd azzal, hogy emlékezteted magadat ezekre, és egy ideig csak Rá figyelj.
 
Hogy jól kezdődjön a napod, két dologra van szükséged: az élet teljességére és Isten szeretetére. Honnan szerzed meg ezeket? Isten szeretetének megtapasztalása által. Kezdd hát a csendességedet azzal, hogy emlékezteted magadat, ki is Isten, és hogy mennyire szeret téged! Válaszolj erre azzal, hogy dicsőíted Őt! Köszönd meg, hogy szeret és adj hálát a megbocsátásáért! Élj az alkalommal, hogy dicsőíthesd Istent!
(Daily Hope by Rick Warren, 2011. január 25)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása