Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Engedd el!

2023. augusztus 10. 03:00 - csmsdvd

gyj_serelem.png

Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.(Kol 3,13  NLT fordítás)

Talán már hallottad korábban – vagy talán meg is tapasztaltad – hogy az ellentétek vonzzák egymást. Amikor egyedülálló vagy és látsz valakit, aki nem olyan, mint te, akkor azt elbűvölőnek találod. Izgalmasnak és vonzónak találod azokat a tulajdonságait és személyiségjegyeit, amelyek nem olyanok, mint a tiéid. Azután közelebbről megismerkedsz vagy házasságot kötsz vele, és egy évvel később azok az izgalmas tulajdonságok idegesítőek lesznek. Ami egykor vonzó volt számodra, később bosszantóvá válik. Ha nem reális elvárásaid vannak egy kapcsolatban, akkor annak neheztelés, sértődöttség lesz az eredménye.

Gyakran nem az élet nagy dolgai miatt neheztelünk, hanem inkább a sok apró dolog miatt, ami egyre felhalmozódik bennünk.  Az ingerültségből harag lesz, és könnyű elfelejteni, hogy miért is szerettél meg valakit.

Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Megbántunk embereket, és az emberek is megbántanak minket – akár szándékosan, akár nem.

A tény tehát az, hogy az életben sokszor ér sérelem bennünket. A kérdés az, hogy mit teszünk a sérelemmel. Arra használjuk fel, hogy jobbak legyünk, vagy arra, hogy keserűbbek?

Ha neheztelsz, az  nemcsak megkeseredett emberré tesz, hanem a kapcsolataidat is tönkreteszi.  Hiszen azokra az emberekre neheztelünk a leginkább, akiket a legjobban szeretünk.

A sértődöttség és a neheztelés ellenszere a megbocsájtás. A sértődöttség rombolja a kapcsolatokat, a megbocsátás viszont építi azokat. Ha tartalmas és egy életre szóló kapcsolatot akarsz, akkor egy óriási adag megbocsájtás kell legyen benned! Pál a kolosséiakhoz írt levele 3. fejezetének 13. versében ezt mondja: „Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbánt titeket. Jusson eszetekbe, hogy az Úr megbocsátott nektek, tehát nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (NLT).

Ne hagyd, hogy a neheztelés felhalmozódjon az életedben, mert annak az lesz az eredménye, hogy állandóan hordozod magadban a sérelmeket. És ezzel csak magadnak ártasz! Engedd el a sérelmeket és bocsáss meg, hogy egy értelmes, céltudatos életet kezdhess el élni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy a téged ért kisebb sérelmek már nehezteléssé váltak benned? Mi az a pont, amikor meg kell bocsátani a másik embernek?
  • A neheztelés miért okoz nagyobb kárt neked, mint a másik embernek?
  • Hogyan tudod emlékeztetni magad arra, hogy Isten milyen sok mindent bocsájtott meg neked, hogy te is megbocsájthass másoknak?

Döntsd el még ma, hogy követed Jézust!

Isten az Ő jóságát a Fia, Jézus Krisztus által bizonyította be. A Biblia ezt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16).

Készen állsz arra, hogy megbízz Istenben, hogy Ő beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával:

„Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy Te feltámasztottad Őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve mint Uramat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.03.)

Szólj hozzá!

Szerethetsz másokat, mert Isten szeret téged

2023. augusztus 09. 03:00 - Lencsés Tamás

"Az ilyen szeretetben nincs félelem, mert a tökéletes szeretet elűz minden félelmet. Ha félünk..., az azt mutatja, hogy nem tapasztaltuk meg teljesen az ő tökéletes szeretetét." (1Jn 4,18 NLT fordítás)

A bizonytalanság tönkreteszi a kapcsolatokat. Viszont amikor megnyitod az életed mások előtt, még akkor is, ha esetleg ezáltal sérelem érhet, olyan módon fogsz életre kelni, ahogyan még azt soha nem tapasztaltad. 

Miért teszi tönkre a bizonytalanság a kapcsolatokat? Mert megakadályozza a közelséget, az intimitást. Vágysz a közelségre, de közben félsz is attól. Vágysz a másokkal való intimitásra, de ez halálra is rémít. 

Nem tudsz közel kerülni valakihez, ha a félelem jelen van a kapcsolatban. Ezért nem működik hosszú távon az, hogy együtt élsz a barátoddal vagy a barátnőddel. Hiányzik az életre szóló elkötelezettség. Soha nem tudhatod, mikor lép ki valaki.

Azonban a félelem eltűnik, és létre jön az intimitás - a valódi intimitás -, amikor két ember azt mondja, „Elkötelezettek vagyunk egymás iránt, történjék bármi is. Megteszünk mindent, hogy működjön.”

Mitől félsz a kapcsolataidban? Talán nem akarod, hogy az emberek megtudják, milyen vagy valójában, ezért elrejtőzöl. Ez a legősibb félelem, és egészen Ádámig, az első emberig nyúlik vissza. Ő mondta: „Féltem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem.” (1Móz 3,10).

Amikor félsz, elbizonytalanodsz és elrejted azt, aki vagy. Elrejtőzöl, nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is. Falakat építesz magad köré, és úgy teszel, mintha valaki olyan lennél, aki nem vagy. 

Míg a bizonytalanság tönkreteszi a kapcsolatokat, a szeretet építi azokat. A szeretet azt jelenti, hogy nem te vagy a figyelem középpontjában, hanem egy másik személy. A Biblia ezt mondja János első levelének 4. fejezetében, a 18. versben: „Az ilyen szeretetben nincs félelem, mert a tökéletes szeretet elűz minden félelmet. Ha félünk..., az azt mutatja, hogy nem tapasztaltuk meg teljesen az ő tökéletes szeretetét.” (NLT fordítás).

Csak akkor tudunk másokat szeretni, ha felismerjük, hogy Isten jobban szeret minket, mint azt mi valaha is el tudnánk képzelni. Hirtelen nem kell többé senkinek sem bizonyítanod. Nem kell aggódnod amiatt, hogy mások mit gondolnak, mert Jézussal vagy kapcsolatban, Isten kegyelmének biztonságában.

Lehet, hogy az életedben már megtapasztaltad, milyen egy romboló, nagyon rossz kapcsolat. Ahhoz, hogy megnyílj másoknak és leküzdd a bizonytalanságot, Isten azt akarja, hogy először Jézus felé nyílj meg. Hagyd, hogy betöltsön az Ő szeretetével, hogy azt megoszthasd másokkal.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan láttad már azt, hogy a bizonytalanság árt egy kapcsolatnak?
  • Elégedett tudsz lenni azzal, amit Isten gondol rólad, és nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólad? Miért igen, vagy miért nem?
  • Hogy néz ki a gyakorlatban az, hogy megnyitod magad Isten szeretete előtt?

 

Az első lépés, hogy megnyílj Isten szeretete előtt az, hogy elfogadod az Ő megváltását. Nem számít, mit tettél, vagy honnan jössz, Isten örökkévaló családjában már vár rád egy hely. A meghívás érvényes, az ajtó tárva nyitva áll előtted. Csak higgy és fogadd el.

Készen állsz? Ha igen, akkor kezdd ezzel az imával: „Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az én saját tervem szerint éltem, nem pedig a te terved szerint. Szeretném, ha ez megváltozna mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért a rosszért és bűnért, amit tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Te elfogadhatóvá tettél engem a mennyország számára. Most arra kérlek, bocsáss meg nekem, és tegyél olyanná, aki félelem nélkül szeret téged és a többi embert. Köszönöm, hogy megtartod ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.02.)

 

Szólj hozzá!

Négy lépés a megbocsájtás felé

2021. március 24. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-resize_5.jpg

„Szabaduljatok meg minden keserűségtől, haragtól, dühtől, civakodástól és rágalmazástól, valamint a rosszindulat minden formájától! Legyetek egymással kedvesek és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten megbocsátott nektek Krisztusban!” (Ef 4,31–32).

Ha te is a többséghez tartozol, akkor valószínűleg félreérted, mit jelent a megbocsátás. És mivel nem érted mi a megbocsátás, nehezedre esik, hogy megbocsáss.

Jézus követőjeként szükséges, hogy értsd, mi a megbocsátás. A Biblia egyértelműen arra hív minket, hogy bocsássunk meg egymásnak. Pál levele a galatákhoz 6. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Testvéreim, ha közületek valaki bűnbe esik, ti, akik a Szentlélek által éltek, kedvesen igazítsátok helyre az ilyen embert!”

Ha tehát Isten azt várja tőlünk, hogy megbocsássunk, hogy is néz ki az egészséges, biblikus megbocsátás? A következő négy dolgot kell tenned, amikor meg kell valakinek bocsátanod:

1. Ismerd el, hogy senki sem tökéletes! Ha valakit utálunk, hajlamosak vagyunk őt rossz szemszögből nézni. Ha teli vagyunk haraggal, keserűséggel és fájdalommal, képesek vagyunk nem emberként kezelni a másikat, aki megbántott, és úgy bánunk vele, mint egy állattal. De mindannyian egy csónakban evezünk. A Biblia azt mondja: „Nincs ember, aki mindig csak jót cselekedne, és sohase vétkezne” (Préd 7,20 NLT). Mindannyian tökéletlenek vagyunk.

2. Mondj le az elégtételről! Ez a megbocsátás lényege. A Biblia azt mondja: „Soha ne álljatok bosszút magatokért! Hagyjátok ügyeteket Istenre, ő megfizet azoknak, akik azt megérdemlik”  (Róm 12,19 TLB). Ne végy elégtételt! Még ha úgy is érzed, hogy jogod lenne rá, akkor se tedd! Ha nagyon mélyen van benned egy sérelem, akkor lehet, hogy újra és újra el kell kötelezned magad, hogy lemondasz az elégtételről. Bármi legyen is a helyzet, bízd a dolgot Istenre!

3. Válaszolj jóval a rosszra! Emberileg szinte lehetetlen a rosszra jóval válaszolni. Ehhez szükséged van Isten segítségére. Arra, hogy Jézus szeretete teljesen betöltsön. MiértMert „[a szeretet] nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5). Amikor a rosszra jóval tudsz válaszolni, akkor tudni fogod, hogy már teljesen elengedted a rosszat, amit elkövettek ellened.

4. Összpontosíts újra Isten életedre vonatkozó tervére! Amíg arra az emberre koncentrálsz, aki megbántott, ő irányít téged. Sőt a helyzet rosszabbodhat: ha nem bocsátasz meg a másiknak, a viselkedésed elkezd az övéhez hasonlítani. Tehát ne a sérelmedre koncentrálj, és ne a személyre, aki azt okozta. Ehelyett figyelj inkább arra, hogy mi Istennek a célja a te életeddel, mert ez hatalmasabb minden problémánál vagy fájdalomnál, amivel most épp szembenézel.

Ne adj még egy napot a haragnak! Ha beleragadtál egy másik ember okozta fájdalomba, menj végig ezen a négy lépésen, mozdulj ki belőle, és kezdd el élni azt az életet, amire Isten teremtett téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A mai Napi Remény üzenetben Rick pásztor négy dolgot osztott meg, ami szükséges ahhoz, hogy másoknak megbocsássunk. Te melyik lépéssel birkózol meg legnehezebben? Melyikkel a legkönnyebben?
  • Mikor próbáltál te magad elégtételt szerezni ahelyett, hogy Istenre bíztad volna, hogy megfizessen? Mit tanultál ebből a helyzetből?
  • Fel tudsz idézni olyan esetet, amikor a rosszra jóval válaszoltál? Hogyan oldódott meg a helyzet? Mit tanultál belőle?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.17.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg, mert Isten is megbocsátott neked

2021. március 07. 03:00 - Ivanyina Krisztina

gettyimages-1127245421.jpg

„Legyetek egymással kedvesek és együttérzőek, és bocsássatok meg egymásnak épp úgy, ahogyan Krisztusban Isten megbocsátott nektek” (Ef 4,32 NIV fordítás).

Sajnos elkerülhetetlen, hogy ne szerezz sérelmeket életed folyamán. Ezekből sok szándékosan ellened irányul, közvetlen eredményeként annak, amit az emberek mondanak rólad vagy cselekednek ellened. Valójában amikor azt olvasod, hogy „megbocsátás”, valószínűleg azonnal eszedbe jutnak bizonyos szívfájdalmak, sérelmek és nehézségek a múltadból. Ezek az emlékek még mindig frissnek érződnek, mert mélyen megbántottak téged.

Amikor mélyen bántanak meg minket, akkor elég nehéz megbocsátani annak, aki ezt tette. De a Biblia megmutat egy nagyon fontos okot, amiért mégis ezt kell tenned:

Bocsáss meg másoknak, mert Isten is megbocsátott neked!

A Biblia azt mondja Pál efezusiakhoz írt levele 4. fejezetének 32. versében: „Legyetek egymással kedvesek és együttérzőek, és bocsássatok meg egymásnak épp úgy, ahogyan Krisztusban Isten megbocsátott nektek” (NIV fordítás).

Ha arra gondolsz, hogy Isten mennyi mindent bocsátott már meg neked, akkor ez segíthet megbocsátani azoknak, akik fájdalmat okoztak neked.

Az ellenkezője is igaz. Ha nem hiszel abban, és nem fogadod el teljes mértékben, hogy Isten már megbocsátott neked, akkor valószínűleg nagyon nehéz lesz számodra megbocsátani másoknak. Ha így van, akkor gondold át, valóban hiszed-e, hogy Isten megbocsátott neked. Beszélj Istennel ezekről a kétségeidről!

Gondold át így: Isten teljesen tisztára törölte a bűneid büntetését annak következtében, amit Jézus Krisztus tett a kereszten. Minden, amiért büntetést érdemelsz, Isten eltörölt, mivel megbocsátott neked. Amint elfogadod ezt az igazságot, egyre nehezebben lesz haragudni másokra.

Nem számít, hogy a másik mit tett veled, sosem kell jobban megbocsátanod neki annál, mint ahogyan Isten már megbocsátott neked. És Ő megbocsátott. Ez ígéret!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Amikor azt a szót hallod, hogy „megbocsátás”, a múltadból milyen sérelem jut eszedbe? Megbocsátottál annak a személynek, aki ezt a fájdalmat okozta? 
  • Megtapasztaltad már Isten megbocsátását? Valóban hiszed-e, hogy megbocsátást kaptál? Ha igen, akkor nyugodtan bocsáss meg másoknak is! Ha nem, akkor kérdd Istent, segítsen valóban hinni vétkeid megbocsátásában azért, hogy viszonzásképpen te is meg tudj bocsátani másoknak!
  • Hogyan tudnád ma kifejezni háládat Istennek azért, hogy megbocsátotta bűneidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.28.)

Szólj hozzá!

Ne hagyd, hogy a keserűség megviseljen!

2020. december 01. 03:00 - Deltajulietttango

loneliness-1879453_1280.jpg

„A kő nehéz és a homok súlyos, de a bolond okozta ellenérzés még súlyosabb” (Péld 27,3 NLT fordítás).

Valahányszor keserűséget szívsz magadba, fojtogatod a lelkedet. A keserűség nem csak megfojtja a boldogságodat és az egészséges érzelmeidet, de megfojtja a lelkedet is. Keserűséggel a szívedben nem tudsz lelkileg lélegezni.

A keserűség csak megterhel és elnyomja a lelkedet. A példabeszédek könyve 27. fejezetének 3. verse ezt mondja: „A kő nehéz és a homok súlyos, de a bolond okozta ellenérzés még súlyosabb” (NLT fordítás).

Ha az elkeseredettséget választod, az olyan, mintha egy hatalmas súlyt cipelnél magaddal, bárhová is mész. Felesleges teher, de te mégis úgy döntöttél, hogy cipeled.

Néha azt gondolhatod, hogy annak, aki megbántott, azzal tudsz fájdalmat okozni, ha kitartasz a történtek mellett, vagyis mérges maradsz, és ettől majd a másik ember nyomorultul érzi magát.

De a keserűség értéktelen fegyver. Nem a másik embernek árt, hanem téged tesz szerencsétlenné.

Az a személy, aki téged megbántott, valószínűleg nem is tudja, hogy állandóan ő jár a fejedben. A keserűség olyan, mint mérget inni, és remélni, hogy az majd azt az embert öli meg, aki téged bántott meg. De a másik ember valahol épp mondjuk finom steaket eszik vacsorára, és remekül érzi magát. És még csak nem is gondol rád. Már továbblépett. Időpazarlás, ha továbbra is a keserűséget próbálod fegyverként használni. Csak magadnak ártasz vele.

Lehet, hogy régebben valaki megbántott téged, és sajnálom, hogy át kellett élned ezt a fájdalmat. De mondom a jó hírt: többé már nem bánthat téged! Az egyetlen módja annak, hogy továbbra is bánthasson téged, ha úgy döntesz, hogy kapaszkodsz ebbe a sérelembe, és újra és újra végigjátszod fejben. A Biblia azt mondja Jób könyve 18. fejezetének a 4. versében: „Csak magadnak ártasz a haragoddal” (GNT fordítás).

Nem kell, hogy fájjon többé. Engedd el a sérelmedet! Add át Istennek! Ha megteszed, belélegzed a szabadság friss, édes levegőjét, és képes leszel tudatosan továbblépni céljaid felé.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A járvány idején sok olyan terhed lehet, melyeket nem te választottál. De a múlt sérelmeinek terhe nem tartozik ezek közé. Te döntöd el, hogy viselsz-e ilyen terhet. Milyen fájdalomra van szükséged ahhoz, hogy átadhasd ma ez Istennek?
  • Továbböröklődött-e valamilyen keserűség a családodban? Ha igen, mi kell ahhoz, hogy a te generációdban megtörhesd ezt a ciklust?
  • Miért élsz át felszabadultságot, amikor átadod sérelmeidet Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása